2015. február 9., hétfő

| Chapter Thirteen |

Hi! Szóval megérkeztem ismét az új résszel...tudom hetente egy rész van csak mostanában, de valahogy a blogolásra már csak esténként van időm :| meg aztán jó pár részt meg is akarok írni előre, hogy gyakrabban legyenek a részek :) az biztos ha sikerül befejeznem az egész törit, akkor gyakrabban lesznek részek ;D a héten lehet lesz még rész, de nem ígérem...azért figyeljétek a blogot :P komizni érrrrrr



A leglassúbb lépteimmel indulok meg vissza a szobámba. Őszintén megmondva most mindenhol szívesebben lennék mint ezen a helyen. Igazából nem is a helyel van a gond, mivel már kezdek bele törődni, hogy átmenetileg egy elmegyógyintézetben lakom, hanem azzal van a bajom, hogy rákényszerítnek arra, hogy barátkozzak egy tök idegen emberrel.
Igenis Dr. Pinnock kényszerít rá, hogy ismerkedjek meg az új szobatársommal. Tudja nagyon jól, hogy neki aztán nem merek ellent mondani. Hisz a kezelő orvosom, akinek a kezei között vannak a dokumentumaim. Ha ellent mondok neki akkor akár hazugságokat is írhat rólam. Tudom, hogy ezt nem tenné meg mivel nem orvoshoz méltó, de én már senkiben nem bízok. Szóval nincs más választásom. Na nem mintha adott volna választási lehetőséget. Viszont nem is akarom magamra hergelni. Hiszen szinte csak rá számíthatok. Olyan dolgokat mertem vele megosztani amiket eddig senkinek nem mondtam el. A szívem mélyén tudom, hogy csak jót akar.
Mindenkinek szüksége van egy barátra. Úgy ahogy nekem is. Igen, kellene egy olyan barát akire tényleg mindig számíthatok. Valahogy azonban még mindig nem találtam meg .
Szerintem velem van a baj. Túl válogatós vagyok és nagyok az elvárásaim. Meg aztán nem is engedek közel magamhoz akárkit. Az emberekben én csak a rosszat látom. Annyi bántás ért már, hogy egyszerűen ha valami új taggal ismerkedem meg, akkor rögtön az lebeg a szemem előtt, hogy csak Ő is bántani akar. Pedig aztán lehet, hogy nem is. Az évek során annyira magamba zárkóztam, hogyha valaki próbált is volna nyitni felém én akkor is elüldöztem volna magam mellől. Na, nem mintha nagyon akartak volna velem barátkozni.
A suliban ha valaki valami csoda folytán beszélgetést kezdeményezett velem, akkor Julia és a bandája rögtön közbe léptek. Esélyem sem volt kibontakozni, vagy barátkozni. Elkezdtek hülyeségeket terjeszteni rólam a sok hülye diák pedig elhitte. Pedig valójában senki nem ismert. Julia alkotott rólam egy képet, a diákok pedig elhitték.
 Eszükbe sem jutott, hogy talán valójában nem is olyan vagyok. Vagy esetleg valaki gondolt arra, hogy milyen fájdalmakat okoznak nekem mikor csófolódnak, vagy gúnyolódnak rajtam?
Látta valaki torna órán a csuklómon lévő vágásokat? Szerintem páran látták, de mégsem akartak segíteni. Inkább azt akarták, hogy tényleg végezzek magammal. Hisz szinte minden nap a fejemhez vágták, hogy milyen jó lenne ha végre feldobnám a talpam. Annyiszor elmondták, hogy végül én is elhittem. Úgy gondoltam, hogy mindenki boldog lenne ha tényleg megszabadulnának Tőlem.
Amióta itt vagyok, szinte minden nap elgondolkozok azon, hogy vajon most mi lehet a sulimban. Az osztálytársaim biztos örülnek, hogy végre megszabadultak Tőlem. Rá sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor ha végleg kiengednek innen és újra vissza kell ülnöm közéjük. Merem azt mondani, hogy minden ugyan úgy fog történni.
Hisz mi változna? Ugyan az az ember leszek akit utáltak. Sőt szerintem a helyzet csak még rosszabb lesz, mert mostanra már gyilkosnak is tekintenek. Hála Julia halálának amihez nekem aztán semmi közöm. Bárcsak megtalálnák a tettest, vagy valami.
Jó lenne azt hinni, hogy mostmár, hogy Julia nincs a suliban más rendszer lesz. Pedig tudom, hogy ez nem igaz. Ugyan úgy fognak gyűlölni. És talán még bántani is.
Szerintem most már értitek azt, hogy miért félek ennyire ettől az új szobatársamtól is. Lehet, hogy rögtön az első mondatom után elítél és alkot rólam egy olyan képet, ami valójában nem is én vagyok. Mostanában szeretnek az emberek egy pillanat leforgása alatt ítélni. Én pedig minden első pillanatot elszúrok.
Nem akarok egy olyan fiúval lakni egy szobában aki utál. Pedig szerintem tuti, hogy nem fog akarni barátkozni velem. Eleve lány vagyok. Oké, nem hiszek abban a dumában, hogy fiú és lány között nincs barátság. Szerintem az embernek akár ki lehet a legjobb barátja, nemtől független.
- Miranda Nelson azonnal állj meg! - kicsit összerezzenek mikor egy rekedtes hangú nő kiállt rám a folyosó vége felől, vagyis onnan ahol a nővérek terme van. Nem kell sokat gondolkoznom, hogy ki akar megállítani. Az egész intézményben, csak egy személy van aki a teljes nevemen szólít, Ő pedig nem más mint Clara, az elmegyógyintézet talán legöregebb alkalmazottja.
- Úgy emlékszem, hogy megbeszéltük már azt, hogy maga is Mirának fog szólítani, pont úgy ahogy mindenki más. - kelletlenül állok meg és fordulok vissza felé. Egy tálcával közelít felém amin egy halom gyógyszer pihen. Reménykedem benne, hogy abból egyet sem szán nekem. Habár lehet, hogy most képes lenne megetetni velem az összeset amiért vissza mertem neki szólni.
- A papírjaidban ez a név szerepel, szóval én így hívlak. - válaszolja komoran. A papírjaimban tényleg Miranda szerepel, de senki nem szólít a teljes nevemen kisbaba korom óta. A Mirandára nem is figyelek. - Ideje bevenned az esti gyógyszereidet. - bök a tálcán lévő egyik dobozkára amin az én nevem szerepel.
Már kezdem abban reménykedni, hogy ma este talán megúszom. Utálom a gyógyszereket, pláne ezeket. Nem elég, hogy olyan nagyok, hogy alig tudom lenyelni, de még az ízük is borzalmas. Azóta kell szednem amióta rémálmok gyötörnek. Ha beveszem a pirulákat, akkor nyugodtan tudok aludni. Ja, már nyolc órakok alszok tőlük, és reggelig úgy alszom, hogy még csak meg sem mozdulok. Az agyam teljesen leblokkol a gyógyszerek miatt. Pedig régebben éjjelente rengeteg mindenen gondolkoztam. Nem telt el úgy egy éjszaka sem, hogy ne álmodtam volna. Szerettem az álmaimat mivel reggelre reményt adtak. De így, hogy egész éjjel be vagyok nyugtatózva nem álmodok.
- Muszáj? - sóhajtok fel kelletlenül. - Akár mikor beveszem, az agyam eltompul és fáradt leszek.
- De nyugodtan tudsz aludni! És számodra a pihenés a legfontosabb - magyarázza bölcsen majd a kezembe nyom egy pohár vizet, majd a gyógyszereimet és addig nem mozdul míg be nem veszem őket. Mikor ez megtörténik bólint, de még mindig figyel. - Ideje lenne már megpróbálkoznod egy pici mosolygással is. - tanácsolja kedvesen, de erre csak bevágok egy fancsali formát.
Azt sem tudom már megmondani, hogy mikor mosolyogtam szívemből. Szerintem jó pár hónapja. És ahogy elnézem a sorsom, jó pár hónapig biztos, hogy még nem fogok tudni mosolyogni.
- Nincs kedvem. - válaszolom unottan. Egy elmegyógyintézetben vagyok, ahol nyugtatókkal tömnek minden áldott nap. Ezen már, hogy lehet mosolyogni.
- Pedig merem azt mondani, hogy szép mosolyod lehet. Hidd el nem olyan rossz a helyzeted. Rajtad még lehet segíteni, és ha te is meg akarsz gyógyulni, akkor pár hónap múlva teljesen meggyógyulsz és elmehetsz innen. Lehet, hogy most mindenkit utálsz, de nem kellene ugyanis itt mindenki azért van, hogy segítsen rajtad. - néz a szemem közé és kedvesen a vállamra teszi a kezét. Persze, hogy meg akarok gyógyulni, de unom már ezt az egészet. Nem vagyok én annyira idegbeteg, hogy ennyi nyugtatót etessenek velem.
- Gumicukor! - Clara elhalgat és hátra pillanat, ahol egy vörös hajú lány vigyorogva közelít felénk. Ő Anabell egy gyakornok nővér. Tele van életkedvel és nagyon nehezen tudja csak befogni a száját. Mindegy, hogy miről, de valamiről biztos, hogy beszél. Tegnap kihúzta belőlem, hogy mi a kedvenc édességem. És most itt áll előttem egy zacskónyi gumicukorral. Amióta itt vagyok, nem ettem semmiféle édességet. Szóval mostanra már nagyon kivagyok éhezve rájuk. - Ezt neked hoztam. - nyújtsa át a zacskót boldogan. Csodálkozva pislogok és nem merem elvenni Tőle.
- Nekem? - kérdezem csillogó tekintettel miközben nagyokat nyelek. Eddig még soha semmit nem kaptam senkitől. Ő pedig még csak nem is ismer engem. Tegnap beszélgetett velem először.
- Azt mondtad, hogy imádod a gumicukrot. Gondoltam, hogy ez segít egy picit feldobni a kedved. - vonja meg a vállát és a kezembe nyomja a zacskót. Hálás vagyok neki amiért gondolt rám. Pedig nem is kértem meg rá.
- De mégis miért? Mármint, én ugyan olyan beteg vagyok mint a többiek. Vagy mindenkivel ezt csinálod? - tényel érdekel, hogy miért hozta. Örülök neki, de akkor sem értem.
- Szeretek segíteni a szomorú embereken. És Te szomorúbb vagy mint az összes beteg együttvéve - mondja komolyabban. Vicces, hogy ezen már ő sem tud nevetni. Pedig azt hittem, hogy Ő soha nem tud komoly lenni. Mégis csak tud. Minden ember ismeri a szomorúságot.
- Talán azért mert be vagyok zárva egy elmegyógyintézetbe. - suttogom szomorúan szinte már sírva.
- Tudod Mira, minden rosszban van valami jó. Csak Te még ebben a rosszban nem találtad meg a jót. - mondja kedves hangon és rám kacsint. Talán igaza van. Lehet, hogy a végén lesz valami ami miatt majd meg fog változni a véleményem. Vagy nem. Egy elmegyógyintézetben mi lehet a jó? Szerintem semmi. - Ó, és ha kell még gumicukor csak szólj nekem. Szívesen hozok még neked.- csacsog tovább a megszokott stílusában.
- Mirandának ideje vissza mennie a szobájában. - szakítja félbe Anabellt Clara, mire én kissé csalódottan húzom el a számat. De mielőtt vissza indulnék a szobámba, még Anabell felé fordulok.
- Köszi a gumicukrot. - rázom meg a kezemben tartott zacskót boldogan, mire Ő csak megvonja a vállát.
A gumicukor miatt el is feledkeztem az új szobatársamról. De mikor benyitottam a szobába és megláttam a fiút hirtelen megint félni kezdem. Az ágya sarkában ült és mikor észre vette, hogy valaki benyitott a szobába rögtön rám kapta a tekintetét. Mogyoróbarna szemei vörösek voltak a sok sírástól, a haja pedig kócos. Nem szólt semmit, csak  figyelt. Kényelmetlenül éreztem magam. Elindultam az ágyam felé miközben az éjjeliszekrényemre tettem a gumicukros zacskót, miközben fejemben a Dr. Pinnocknak tett ígéretem járt. Meg kell próbálnom beszélgetni vele.
- Öhm...szereted a gumicukrot? - fordulok a fiú felé, de nem válaszol. A cipőjét bámulja. Szóval megint ott tartunk, hogy még csak rám sem néz. Akkor tovább próbálkozunk. - Tudod én imádom. Sőt szerintem mindenki imádja. Te, hogy vagy vele? - el sem hiszem, hogy én barátkozok! Beszélek egy totál idegen sráchoz. Mondjuk totál olyan érzésem van mintha magamban beszélnék, de mindegy. Nagy is az öröm, mikor a srác hirtelen megrántja a vállát. Szóval ez most azt jelenti, hogy Ő is szereti? Vagy pedig azt, hogy Ő semleges az ilyen téren. - Ha nem szereted, itt tuti, hogy megszereted. Sőt imádni fogod, mivel az itteni kaja eléggé borzalmas. Én már csak tudom - folytatom tovább és látom ahogy titkon engem figyel. Nem értem, hogy miért nem beszél. - Amúgy engem Mirának hívnak. És Téged? - próbálkozok tovább. Pár pillanatra úgy tűnik mintha a srác az orra alatt elmosolyodott volna. Lehet, hogy csak én képzeltem. Hosszú percekig csak várok a válaszára, de nem hajlandó megmondani a nevét. Oké feladom. Én megpróbáltam, nem beszél, ennyi. - Esetleg ha meggondolnád magad, akkor nyugodtan szolgáld ki magad a gumicukorból. - mondom, majd felállok az ágyamról és elindulok be a mosdóba. Hülyén érzem magam. Nem is akar velem barátkozni. Úgy tudtam, hogy ez lesz...

10 megjegyzés:

  1. Haribo *---* Már jól kezdem xDDD gumicukor forever <3 Na meg persze a bouty kókuszos csoki :3 Csak kajáról tudok írni xDD 1 komi (talán :D) Egyszerűen tökéletes, imádom <33 Siess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez a rész amúgy is a kajáról szólt :D

      Törlés
  2. Remélem van miből szerezned ihletet mert nagyon remélem hogy hamar tudod hozni a következő részt. *-* IMÁDOM ! A gumicukival együtt *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. van ihletem egy csomó, csak időm géphez ülni :c

      Törlés
  3. Ajj, Liam! Miért nem szólaltál meg! Oké felfogtam, befejeztem! :D Nagyon tetszett, hülyeség imádtam mint mindig és várom a kövi részt! ♥♥
    Encii

    VálaszTörlés
  4. Mikor szólal már meg Liam?siess a kövivel és nagyon jó lett

    VálaszTörlés
  5. Imádom *-* egyszerűen nem tudom elmondani mennyire :D
    milyen kis félénk volt Mira, de tuti hogy mikor visszamegy a mosdóból akkor Liam hozzá fog szólni :D
    szuper lett, várom a folytatást :D :3

    VálaszTörlés