2015. február 2., hétfő

| Chapter Twelve |

Hejjjjjjjjjjj!!!! Igen tudom múlt héten csak egy részt hoztam amit sajnálok is, de alig ültem gép elé :| ez a rész sem lett valami nagy szám, de minden erőmmel azon vagyok, hogy hamar hozzam a kövit...ha véletlenül úgy alakulna akkor biztos, hogy hetente egy részt akkor is kaptok ;) sőt szerintem kettőt is, csak ez mind az időmtől függ....addig is komizniiiiiii



- És milyen a kapcsolatod az új szobatársaddal? - helyezi kényelembe magát a székében Dr. Pinnock az asztal túloldalán miközben le sem veszi rólam a tekintetét. Ezt a szokását kifejezetten utálom, ugyanis olyan érzésem van mintha a vesémig látna. Talán el is lát odáig mert eddig az összes beszélgetésünk alatt mindig rájött arra, hogy mikor nem mondom el a teljes igazságot. Ha létezik ember akinek soha senki nem tud hazudni, akkor az Ő. Szavak nélkül is tudja, hogy a betege mikor mit érez. Azt beszélik, hogy az egész brit királyságban, Ő a legjobb elme orvos. Aki egyszer a keze közé kerül, akkor az meg is gyógyul, és teljesen egészségesen hagyja el az elmegyógyintézetet.
A szobatárs megnevezésen magamba elmosolyodok. Most komolyan azt kérdi, hogy mit gondolok egy fiúról akinek még csak a nevét sem tudom? Mert nem tudom! Körülbelül két órája hagyta itt az anyukája és azóta pontosan ugyan úgy fekszik az ágyán a falnak fordulva, miközben zokog. Oké, a zokogás már túlzás. Viszont az tényleg igaz, hogy az első fél órában nagyon hangosan sírt, utána lecsillapodott. Meg akartam szólítani vagy valami, de egy megmagyarázhatatlan erő nem engedett. Mégpedig ez az erő a félelem volt. Igen, féltem - sőt még most is félek - attól, hogy lehet olyan mint az iskolatársaim. Ha annyira normális lenne, akkor nem zárkózott volna el előlem rögtön.
Mikor ide kerültem és megmutatták a szobámat, Chelsea rögtön bemutatkozott és beszélgetést kezdeményezett. Először nem is volt közös témánk - na jó, soha nem volt közös témánk, mivel Ő egy lázadó volt -, de elbeszélgettünk kis semmiségekről. És jól kijöttünk egymással. Talán ha nem ugrott volna ki az ablakon, akkor mostanra már barátnők lennénk. Jó lett volna.
Na, de ez a fiú? Egyetlen egyszer nézett rám és az a pillantása sem volt kedves. Inkább lenéző és undorodó. Vagyis számomra pontosan olyan érzést váltott ki mint az osztálytársaim. És ha tényleg olyan mint azok voltak, akkor engem máris költöztethetnek átt másik szobába. Most kezdenek helyre hozni. Elindultam a gyógyulás felé, ugyanis már nem a nap huszonnégy órájában gondolkozok a halálon, hanem már csak olyan fél napot. A doki szerint ez haladás, de akár mikor vissza eshetek mivel az öngyilkosság még mindig az agyamban van. És ha ez a srác most megint lekezelően fog velem bánni, akkor nekem végem van.
Tudom hülye vagyok amiért így állítok fel róla egy véleményt, mikor igazóból még csak nem is ismerem. De hát Ő az aki még csak esélyt sem ad arra, hogy közelebbről megmutatkozzak neki. Na nem mintha nagyon próbálkoztam volna. Ő csak feküdt a falnak fordulva sírva, én pedig az ágyam szélén ültem és néztem a hátát és rajta gondolkoztam.
 Korilag nem lehet tőlem idősebb. És szerintem a lányok körében is népszerű lehetett, ugyanis a haját egy hírességről utánozta. Sőt merem azt mondani, hogy még a szülei is elkényeztették, ugyanis az alsónadrágja is márkás volt.
Viszont a szüleiről vitatkozhatnánk. Ugyanis az anyukája nem úgy nézett ki mint aki nagyon sajnálta volna, hogy a fiát ott kell hagynia egy elmegyógyintézetben. Sőt, szent meggyőződésem, hogy mikor elhagyta volna a szobát, az arcán mintha a megkönnyebbülés jelei tükröződtek volna. Persze szerintem ezt csak én képzelem. Miért könnyebbült volna meg attól, hogy otthagyta a fiát egy elmegyógyintézetben? Akkor eléggé szívtelen anyuka lenne. Azt pedig nem hiszem el. Minden szülő szereti a gyerekét és védelmezi bármi áron.
- Miféle kapcsolatról beszél maga? - ráncolom össze a homlokomat értetlenül.
A kapcsolat megnevezés egy többértelmű szó, és mivel most egy fiú alanyról beszélgetünk, ezért félre is értelmezhettem volna a dolgot.
De mivel én még soha nem voltam szerelmes és szerintem soha nem is leszek az, ezért ezt a kapcsolat dolgot természetesen nem úgy fogom fel. Méghogy én meg egy kapcsolat. Nem hinném, hogy valaki pont belém lesz majd egyszer szerelmes.
Hisz ki akar már egy olyan lánnyal járni, aki megakarta ölni saját magát? Ép eszű ember biztosan nem. Feltéve csak akkor ha az illető nem tudná a legsötétebb titkaimat. És a sulimban most már mindenki tudja. Máshová pedig igen nem járok. Esetleg akkor lehet szerelmes belém valaki, ha véletlenül összefut velem az egyik reggel mikor suliba megyek. Máshol biztosan nem ,mivel sehova nem járok. Mégis hová járnék egyedül?
- Nem barátkoztál még össze vele? - kíváncsiskodik tovább Dr. Pinnock. Zavarba jövök ugyanis tudom, hogy mit vár. Nekem kell nyitnom először mindenki felé. Én pedig ezzel a sráccal nagyon nem ezt tettem. Inkább eljöttem és magára hagytam a szobában. Amúgy is lehet, hogy nem is akarna velem barátkozni. Hisz elég ha csak rám néz valaki. Rögtön még az életkedve is elmegy. Sőt lehet, hogy azért sír ennyit az a fiú, mivel annyira fél tőlem. Simán elmehetnék gyerekeket ijesztgetni. Vagy pedig egy horrorfilmbe. Habár oda nem, mert akkor közönség elé kellene állnom, és ha meglátnának akkor rögtön szívinfarktust kapnának. Inkább nem kockáztatok.
- Hát....- túrok bele a világosbarna hajamba, majd mikor kihúzom a hajamból a kezem, az ujjaimon ragadt vékony hajszálaimat nézem. Még a hajam is szörnyű. Egy szóval én mindent utálok saját magamon. Az lenne a csoda ha valamit szeretnék.
- Mit is ígértél meg pár napja? - igazítja meg a szemüvegét Dr. Pinnock. Elszégyellem magam és a cipőm orrát bámulom. Jobban mondva bámulnám, ha látnám. De mivel az asztal eltakarja így csak a combomat tudom kémlelni. Kicsit sem izgató látvány.
- Azt, hogy nem fogok elzárkózni az emberek elől. - mondom unottan. Hogy tudtam ilyet megígérni? Én soha nem jöttem ki jól az emberekkel. Egyszerűen félek tőlük. Talán az iskolában szerzett trauma miatt. Ha tehetném soha ki sem mennék a szobámból. Tudom ez hülyeség mivel muszáj kimennem.
Egészben az a legviccesebb, hogy énekesnő akarok lenni akik naponta több száz emberrel találkoznak. Ha így folytatom semmi nem lesz belőlem, és akkor oda az álmom. Még mit akarok? Elkezdem az énekesi karrieremet, majd mikor fel kell állnom a színpadra lefutok, mert meglátom a tömeget? Lehet, hogy akkor ezek szerint nem is akarok énekelni. Csak magamnak meséltem be.
- És még? - mélázásomból a doktor hangja zökkent ki.
Direkt hagytam ki a barátkozós szöveget. Reménykedtem benne, hogy elfelejtette azt, hogy megígértem neki, hogy barátkozni fogok. Hogyan is felejthette volna el mikor abban az átkozott dokumentumomban minden bele van írva. Kíváncsi lennék, hogy a doktorkám miket irogat bele rólam, amit természetesen a rendőrség is elolvas. El tudom képzelni, hogy milyen csalódottak mikor a feljegyzéseim között nem találják meg a beismerő vallomásomat, miszerint én öltem meg Juliat.
- Azt, hogy megpróbálok barátokat szerezni. - motyogom az orrom alatt. Csúnya dolog megszegni a szavunkat. Mentségemre legyen szólva én minden tőlem telhetőt megpróbáltam. Nehéz dolog egy elmegyógyintézetben barátokat szerezni. Talán nem is próbáltam meg annyira. Itt nem is lehet normálisan barátkozni. Tegnapelőtt vacsora közben elkezdtem beszélgetni egy lánnyal Ashleyvel. Este a nővérek megengedték, hogy megnézzünk egy filmet - szigorúan tesztelt filmeket nézhetünk, amiken nem ingereljük fel magunkat, vagy amiben nincs semmiféle erőszak. Így az akció és horror filmek kilőve, mivel pár beteg akár kipróbálhatja magán a filmben látott dolgokat, - ami egy rajzfilm volt, viszont Ashleynek határozottan tetszett. Mit is vártam Tőle, hiszen még csak tizenkét éves. Mikor vége lett a mozizásnak, úgy köszöntünk el egymástól, hogy másnap megint szervezünk valamilyen programot. Boldogan és büszkén aludtam el, közben pedig azt vártam, hogy mikor lesz már másnap, hogy tudjak ismét valamilyen programot szervezni Ashleyvel, majd mesélhessem el Dr. Pinnocknak, hogy végre sikerült összebarátkoznom valakivel. Aha, ezt én gondoltam így magam. Másnap mikor kerestem Ashleyt, hogy tudjunk beszélgetni, nem ismert meg. Igen, Ashley mindenkit elfelejt, még a saját családját is. Pár óráig emlékszik, majd ha magára marad, mindent elfelejt. Így engem is elfelejtett. Aztán pedig nem volt kedvem ismét bemutatkozni neki. Ashley határozottan nem lett a barátnőm. Megint elvéreztem.
- Akkor mégis mi a problémád ezzel a fiúval? Szerintem Ő is szívesen barátkozna veled. - mondja komolyan. Ezen a mondandóján magamra horkantok egyet, de természetesen meghallja. Francba, hogy nincs semmilyen zaj a helységben. Természetes, hogy  minden mondandómat meghall.
- Ühüm. - ennyi a válaszom. Nem is ismeri ezt a fiút! Honnan tudja, hogy szívesen barátkozna velem? Határozottan nem úgy nézett ki mint akinek szüksége van a társaságomra.
- Mira mi a gondod? Talán bántott? Rosszat mondott? - minden egyes kérdésére megcsóválom a fejem. Azért nem fogom meghazudtolni szegény srácot. - Akkor mégis miért vagy ilyen elutasító vele szembe? - őszintén megmondva magam sem tudom. Tényleg nem csinált semmi rosszat. Mondjuk nem mitha csinált volna mást a semmin kívül. Azért mikor rá mosolyogtam, nyugodtan vissza mosolyoghatott volna vagy valami. Viszont azt sem mondhatom, hogy utálotta vagy gúnnyal nézett rám. Nem is volt semmi kifejezés az arcán. Csak ki volt pirulva a sírástól.
- Nem csinál semmi mást csak sír! - fakadok ki mérgesen. Na nehogy már én legyek a rossz, amiért nem próbáltam barátkozni vele. - Rá mosolyogtam, de még csak vissza sem mosolygott. Lefeküdt az ágyára, majd befordult és ott bőgött tovább. Még hosszú percekig ott ültem hátha megszólal vagy valami, de nem tette. Meguntam a háta bámulását így eljöttem. - lehet, egy kicsit durva vagyok. Vagy pedig tényleg elítélem Őt amiért így viselkedett. Nem vagyok hozzá szokva, hogy egy fiú sír.
- Eszedbe sem jutott Őt megvigasztalni? Nem ismertél magadra benne? - vonja fel a szemöldökét.
- Ezt meg, hogy érti? - kédezek vissza zavarodottan. Miért kellett volna magamra ismernem? Bevallom én is sírtam mikor ide hoztak, de utána átment rajtam.
- Bele sem gondoltál abba, hogy mit érezhet? Talán pontosan ugyan azt mint Te mikor ide hoztak. Emlékezz csak vissza az első pillanataidra. Sírtál, sőt zokogtál, de Chelsea nem nevetett ki és még csak magadra sem hagyott a szobátokban. Inkább megpróbált segíteni rajtad.
- Én sem nevettem ki ezt a fiút! - kérem ki magamnak felháborodva.
- De magára hagytad. Pedig lehet, hogy szüksége lenne rád. - magyarázza komolyan Dr. Pinnock.
Így bele gondolva lehet, hogy igaza van. Lehet a fiú csak félt és ezért volt velem ilyen elutasító. Hisz teljesen új környezetbe került ahol senkit nem ismer. Ráadásul egy elmegyógyintézet lesz mostantól az új otthona. - Mira, ha így folytatod akkor még nagyon sokáig fogjuk élvezni egymás társaságát. Pedig szerintem nem kértem Tőled nehéz dolgot. Csak annyit, hogy próbálj meg barátokat szerezni. Felfoghatnád már végre, hogy az emberek nem olyan rosszak mint amilyennek Te hiszed őket. - keserűen elmosolyodok.
Ő nem tud semmit igazából. Nem tudja milyen érzés rettegésben mennni minden áldott nap az iskolába. Nem tudja milyen érzés az mikor a mosdóban elvernek csak azért mert nem adtad oda a házifeladatod.
- Maga is félne a helyemben Tőlük, ha magával is azt csinálták volna mint velem. - mondom komoran.
- Szerinted ez a fiú is úgy néz ki mint aki bántani akar? - faggat tovább.
- Nem hiszem. - csóválom meg a fejem lassan. Utálom ezt a helyet és Dr. Pinnockot is. Mindenről tudni akar.
- Most akkor szépen visszamész és megpróbálod újra az egészet. És ha holnap ismét találkozunk akkor azt akarom Tőled hallani, hogy beszélgettél vele. - Dr. Pinnock hanja parancsalóan cseng, ami azt jelenti, hogy nem akar addig látni míg ezzel a fiúval nem beszélgettem. Nekem pedig muszáj beszélnem Dr. Pinnockkal mivel akár mennyire is nem akarom beiismerni, de jó, hogy valakinek ennyire ki tudom önteni a lelkem. Így bólintok majd kelletlenül hagyom el a rendelőt és indulok meg vissza a szobánk felé...

12 megjegyzés:

  1. Szia most talaltam a blogod es nagyon tetszik igy tovabb + elso komizo :) :) puszi Domcsi <3

    VálaszTörlés
  2. Per-Fect mint mindig :) Már nagyon vártam *--* Kíváncsivá tettél :D Meg fel is vidítottál, mivel teljesen lebetegedtem :( Pedig 2 héttel ezelőtt voltam beteg.Siess <3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jujjj te szegény :c akkor hamar gyógyulj meg ;)

      Törlés
  3. Imádom ennek a blognak az új részeit!! Már csak azt várom ennél jobban mikor beszélgetni kezdenek! Szóval ha van időd siess a következővel! ♥ Puszii!

    VálaszTörlés
  4. Perfect lett.
    Már nagyon várom hogy hogyan fognak megismerkedni. De izgi.puszancs

    VálaszTörlés
  5. Ahh, remélem jóba lesznek, vagyis inkább hogy legjobb barátok lesznek vagy esetleg még több is :D
    én is kíváncsian várom mit fog lépni Mira az ismerkedés ügyben meg hogy Liam hogy fog hozzá viszonulni :D
    várom a kövit, siess vele :3 *-*
    xoxo

    VálaszTörlés
  6. Itten vagyok, az autópálya meg túl hosszú. A rész jó, és én el sem tudnám képzelni, hogy ne kapjak sírógörcsöt egy ilyen helyen. Lehet, hogy aki hozzám szólna, nem túl szép szavakkal kérném meg, hogy hagyjon nyugiban. :\ ;)

    Chüsi Tami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát szerintem ez normális dolog lenne :)))

      Törlés