2015. május 2., szombat

| Chapter Forty - Four |


- Akkor biztos, hogy nem maradsz? - bigyeszti le az ajkait Louis miközben résnyire felhúzza a pólómat és elkezdi cirógatni a derekamat. Megcsóválom a fejem, de egy percre sem veszem le a tekintemet a karjaim közt ülő Dorisról. Doris egyet jelent Louis néhány hónapos kishúgával. Igen, Doncasterben vagyunk amin még én saját magam is meglepődök. Nincs két hónapja, hogy összejöttem Louis-val, de máris bemutatott az egész családjának. Ez csak nekem tűnik túl gyorsnak? Ha Louison múlt volna már rég megtette volna ezt a lépést mikor még New Yorkban voltunk. Szerencsére akkor le tudtam róla beszélni. Viszont most, hogy Angliában vagyunk egyszerűen hajthatatlan volt. Számára fontos a család és most már én is közéjük tartozom. Nem volt más választásom, de legfőképp nem akartam neki csalódást okozni. Így tegnap késő délután, mikor befejeztem a stúdiózást nem haza fele vettük az irányt hanem Doncasterbe Louis családjához.
Mit mondjak, nagy volt az öröm mikor betoppantunk. Jay, - Louis anyukája, - még sírva is fakadt ugyanis hónapok óta nem látta elsőszülött fiát, ráadásul mikor utoljára beszélgettek össze is vesztek, ugyanis állítólag Louisra hárult állandóan az a feladat, hogy a két babára vigyázzon. Louis szerette az ikreket, csak egyszerűen elege volt belőle, hogy mindig mikor haza jön, nem vele foglalkoznak hanem Dorissal és Ernievel. Louis magában egy nagyra nőtt gyerek és imádja ha Ő van a figyelem központjában. Azonban ha haza megy a gyerekkori otthonában, ott senkit nem érdekel, hogy egy világsztár. Úgy viselkednek vele mint egy átlagos sráccal. Neki pedig ez határozottan nem tetszik.
Szerencsére most senki között nem alakult ki veszekedés. Talán azért mert az egész család engem szerett volna közelebbről megismerni. Először kényelmetlenül éreztem magam, de aztán rájöttem, hogy az én családom ugyan ezt fogja leművelni Louis-val ha hamarosan haza viszem.
Mert hamarosan haza kell mennem Manchesterbe és megígértem a szüleimnek, hogy Louist is magammal viszem. Igen, elmondtam Louisnak, hogy a szüleim angliában élnek. Először meglepődött ugyanis soha nem említettem neki, hogy nekem valami közöm van a britekhez. Szerencsére elhitte azt, hogy csak a szüleim élnek itt egyedül már pár éve. Én akkor sem tudok megnyugodni ezzel kapcsolatban. Félek, hogy a szüleimnek véletlenül eljár a szájuk és olyat mondanak majd Louisnak amiről én nem szeretném ha tudna. Totál ostoba vagyok. Szeretem Louist, de mégsem vagyok képes elmondani neki az igazat a múltamról. Egyszerűen nem megy. Pedig tudom, hogy megbízhatok benne.
Hisz itt van élő példának Liam. Már öt éve jár Cattel és nagy is a szerelem közöttük, mégsem beszélt a lánynak az igazi múltjáról. Mindenki annyit tud a gyerekkoráról, hogy nem voltak barátai meg, hogy bántalmazták a suliban, majd úgy döntött, hogy megpróbálkozik az énekléssel. Sablon duma, az emberek mégis elhiszik, számára pedig csak ez a lényeg.
A merengésemből Louis két karja zökkent ki amikkel próbál közelebb húzni magához. Ez az a pillanat mikor leveszem a tekintetemet Doris aranyos arcáról és a srácra nézek. Válaszolnom kellene a kérdésére. Vagyis Ő azt akarja, hogy maradjak itt vele egészen estig, ugyanis délután fociedzésre megy a régi csapatához. Soha nem láttam még Őt focizni, és ezt meg is jegyeztem neki. Azonban ma lenne lehetőségem, hogy megnézzem Őt játszani. Mégsem maradhatok, mivel megígértem Simonnak, hogy délre már a stúdióban leszek. Így azonban Louis csak késő este fog hazajönni Doncasterből. Hurrá egyedül lehetek a hatalmas lakásában. Mint mindig mikor neki valamilyen banda dolga van. Legalább lenne egy kutyája vagy macskája, amivel akkor tudok fogalkozni mikor nincs otthon. Hiába próbálja az összes idejét velem tölteni, ha mellette neki is kötelezettségei vannak. Nehéz a bandát összehozni a szerelemmel. Mi már csak tudjuk. Nekem a Dollyk, neki pedig a One Direction. Új album promózása, neki pedig az új turné kezdete.
- Tudod, hogy Simon totál kiakadna ha kihagynám a mai stúdiózást. És őszintén megmondva semmi kedvem veszekedni vele egy ilyen kis apróság miatt. - Simon bekeményített, de nagyon. Halál komolyan veszi a stúdiózást és mivel szinte a sikerünk felét neki köszönhetjük, így azt kell csinálnunk amit Ő diktál. Ha ma nem mennék a stúdióba nagyon kapnék Tőle.
Louis csalódottan az ég felé mered, mire én szomorúan elhúzom a számat és a karjaim között ülő Dorist még szorosabban húzom magához. A kislány felkacak ugyanis azt hiszi, hogy megint játszani készülök vele.
- Pedig annyira jó lenne ha ott lennél az edzésen. Te lehetnél az én személyi hajrá lányom. - ujjaival végig simít az arcomon mire én automatikusan hunyom le a szemeimet az érintése miatt. Azonban nem élvezhetem sokáig a kényeztetését mivel pár másodperc múlva Doris akcióba lendül és elkapja a bátyja ujjait majd megszorítja. Louis el akarja húzni az ujjait, de a kislány hajthatatlan, inkább még erősebben szorítja. Kuncogva figyelem a jelenet és élvezem a pillanatot. Louis annyira édes a testvéreivel. Próbálja azt mutatni, hogy nem szereti a bébiket, de engem nem ver átt. Nagyon is imádja őket, még akkor is ha nem a vérszerinti testvérei. - Nagyon illik a gyerek a kezedbe. - elpirulok és fogalmam sincs, hogy erre a kijelentésére mit reagáljak. Zavarba jövök és örülök neki, hogy ez után a mondata után Ő az aki kiveszi Dorist a kezemből majd egy ügyes mozdulattal teszi le a kislányt a földre, hogy végül tudjon engem magához húzni. Fejemet a vállán pihentetem meg miközben az Ő két keze addigra már a seggemen van és azt simogatja. Mostanában nagyon a szokásává vált. A paparazzik pedig örülnek. Akár mikor rajtakapnak minket valahol, akkor másnapra a világ olyan képekkel van tele, hogy miközben ölelkezünk Louis a fenekemet fogdossa.
- És még az milyen idill pillanat lenne, ha a Ti saját gyereketeket tartanátok a karjaitok között. - automatikusan húzódok el Louistól mikor meghallom Jay hangját. A hajamat kezdem el igazgatni és remélem, hogy nem folytatja tovább ezt a témát. Igen, jó lenne egyszer egy gyerek Louistól. Pont olyan kék szemek, cuki pofi. Tökéletes baba lenne. De hahó még csak húsz vagyok, és jelenleg a karrieremre kell összpontosítanom, és ez Louisnál is így van. Természetesen ha hosszú évekig együtt maradunk akkor szóba jöhet a házasság. Azonban nem most. Az sem biztos, hogy Louis-val akarom leélni az életemet. Hiszen még csak alig pár hónapja járunk.
- Én soha nem nősülök meg! - húzza fel az orrát büszkén Louis. A szemöldökeim az egekbe szökkennek a meglepettségtől. Ezt most komolyan kimondta előttem? Arra nem gondolt, hogy akár én hosszú távra tervezek vele? Errő Ő csak úgy kijelenti büszkén, hogy soha nem nősül meg. Asszem ez most szívenütött. Talán az elmúlt pár percben lejátszódott bennem a közös esküvőnk. Ő pedig egy perc alatt befeketítette a gyönyörű gondolataimat és törölte a képzeletbeli lagzinkat.
- Még jó, hogy ezt rögtön az elején tisztáztad. - próbálok úgy viselkedni mint akit nem bántottak meg,de valahogy nem akar összejönni, és ezt Louis is észreveszi.
 Basszus minden lány álmodozik az esküvőjéről. Akkor én miért ne tehetném ugyan ezt? Miért ne képzelhetném el azt, hogy Louis-val állunk az oltá előtt, boldogan? Hát Ő tökéletesen elintézte, hogy ne ábrándozhassak ilyenekről.
- Te talán kivétel leszel, ugyanis téged sokkal jobban szeretlek mint az eddigi barátnőimet - egy bájos mosollyal lep meg miközben elkapja a csuklómat és olyan hirtelen húz magához, hogy automatikusan az ajkaim a száján landolnak. Szemeim lecsukódnak, de a vigyorgást nem tudom abbahagyni a frappáns válasza miatt. Nála én mindenben kivételt élvezek. Ideje lenne büszkének lenni saját magamra, amiért engem ennyire szeret. Mert szeret, és talán én vagyok az egyetlen aki iránt így érez.
- Tényleg ideje mennem, ha nem akarod azt, hogy Simon kinyírjon. - jobb kezemet a mellkasára teszem majd lágyan elnyomom magamtól. Eléggé nehéz feladatnak bizonyul, mivel minél hevesebben próbál csókolni. Mégis bele kell törődnie, hogy el kell engednie. Felmorog mikor teljesen elhúzódok Tőle és már csak a kezét fogom.  Csalódottan szorítja meg a kezem.
- Este találkozunk Cicus. Addig is vigyázz magadra! - egy utolsó csókot nyom a számra, én pedig csak mosolyogva bólintok. Elengedem a kezét és mielőtt még beülnék Louis autójába, Jay felé fordulok.
- Örültem a találkozásnak Jay. A családod tényleg szuper, és alig várom, hogy megint vigyázhassak Louis-val a kicsikre. - kacsintok rá az asszonyra, aki csak boldogan vigyorogva áll. Tényleg élveztem a kis kiruccanást náluk. Sőt szerintem Louis-val elég jó bébicsőszök lehetnénk ketten.
- Alig várom, hogy újra köztünk légy Mira. - dob egy puszit a nő, én pedig végleg beszállok az autóba, hogy tudjak visszaindulni Londonba ahol a lányok és Simon már csak rám várnak.
Bő két óra telik el mikor leparkolok a jól ismert stúdió előtti parkoló előtt. Gyorsan zárom be az autót, majd szinte már rohanok az épület felé. Azonban éppenhogy csak beérek a csarnokba mikor a szó szoros értelembe Liambe ütközök.
- Hova ilyen sietősen baba? - kéredi vigyorogva és gondolkodás nélkül ölel meg köszönés képpen. Nem ölelem vissza, sőt szinte már toporzékolok, hogy engedjen el. Amúgy is mit keres itt Liam? Hisz ma nincs próbájuk, pont ezért ment el Louis Doncasterbe. Ha ma nekem sem kellene stúdióznom akkor már rég Manchesterben lennék a szüleimnél. A szüleim. Alig várják, hogy vége haza látogassak, Liammel. Liam, vagy Louis. Számukra mindegy, mind két fiúval találkozni akarnak. Louis-val azért mert a pasim. Liammel pedig azért mert öt éve nem láttak és olyan a számukra mint a fiuk.
- A stúdióba. Simon már így is totál ki lesz akadva, hogy ennyit késtem - magyarázom gyorsan és idegességembe elkezdem az alsó ajkam harapdálását. Liam összehúzza a szemöldökeit majd mérgesen kezdi el bámulni a számát.
- Hagyd ezt abba. A végén még nem marad bőr a formás ajkaidon. - jegyzi meg csípősen. Abbahagyom, de próbálom fel sem fogni, hogy mit mondott a számra. Formás...
- Rohadtul nincs ma kedvem nekem ehhez - nyögök fel hisztérikusan. Úgy gondolom, hogy Liamnek kiönthetem a szívem, mivel mindig megért. - Manchesterbe akarok menni a szüleimhez! - dobbantok egy nagyot a talpammal. Szerintem betett nekem ez a kis látogatás Louis családjánál. Honvágyam lett. Hiányoznak a szüleim. Már hónapok óta nem láttam őket, és ez nem Jessiere vonatkozik mivel őt mikor még New Yorkban voltam minden nap láthattam.
- Akkor menj. - válaszolja egyszerűen Liam. Gúnyosan felhorkantok. Liam semmit nem tud. Nem tudja, hogy milyen Simon. Pláne nem tudja, hogy milyen Louis. Ha megtudná, hogy nélküle mentem el a szüleimhez totál mérges lesz amiért neki nem szóltam és nem vittem el magammal.
- Ez nem ilyen egyszerű. - csóválom meg a fejem reménytveszve. Liam nem szól semmit csak zsebre dugja a kezeit és néz. Valamin nagyon gondolkozik, de inkább nem akarok róla tudni.
- Elintézem Simont - szólal meg hirtelen. Tekintetemet rá kapom és várom a további magyarázatát. - Majd megmondjuk neki, hogy nem érzed jól magad. Ő rám bíz, én pedig falazok neked, Te pedig elmehetsz meglátogatni a szüleidet. - hm, nem is annyira rossz. Simon imádja a fiúkat. Akár mint kitalálnak a férfi rögtön támogatja.
- Ó, ha én megyek akkor Te is jössz - vigyorodok el. - A szüleim téged is látni akarnak. Tudod még mindig Te vagy az örökbefogadott fiuk. - Liam hangosan elneveti magát és látszik rajta, hogy mennyire jól esik neki a szavaim. Szerintem eszébe jut a múlt. Vagyis az mikor az én családom támogatta Őt az X-Factor ideje alatt, mivel a saját szülei elítélték az álmai miatt.
- Ezt örömmel hallom. Sőt már alig várom, hogy megint ehessek az anyukád csokis sütijeiből - és azzal elkezdi a hasát simogatni. Anya túlságosan elkényeztette őt. Így mostmár mindig édességet akar mikor hozzánk jön.
- Ha jó leszel kapsz. Viszont ha nem intézed el Simont, akkor nincs süti. - Liamnek több sem kell. Gondolkodás nélkül indul meg a liftek felé én pedig rohanok utána. Nem tudom, hogy mi a terve, de nem is érdekel. Rábízok mindent. Már csak Louis-val kell csinálnom valamit. Mondjuk ha nem tud semmit akkor nem fáj neki.
- Ne szólalj meg, oké?! - fordul felém a srác mikor már a stúdió előtt állunk. Bólintok. Belépünk a helységbe és rögtön meg is pillantjuk a férfit. Szólásra nyitja a száját, de Liam rögtön a szavába vág. - Mirának fáj a torka. - mondja komoran a fiú. Simon rögtön rám néz. Aranyosan pislogok felé. - Így tudjuk, hogy mi a teendő ilyenkor. Nem beszélhet, plusz kezelésre van szüksége. Gondoltam én segíthetnék rajta, mivel tudom, hogyan kell egy nap alatt kikúrálni az ilyen esetet. - fogalmam sincs, hogy miről beszél, de úgy látszik, hogy Simon nagyon is tudja.
- Ide gyors kúra kell. Holnap muszáj lesz énekelnie mivel már csak pár dal maradt el az albumból - magyarázza a férfi ijedten. - Liam vigyázz rá és segíts rajta. - nem hiszem el, tényleg bevette. A fiú komoran bólogat, majd mielőtt még tovább kellene beszélni, int a fejével, hogy indhulhatunk is.
Csak akkor szólalunk meg, mikor már az autóm mellett állunk.
- Szóval Manchester. - hümmög Liam.
- Biztos, hogy nem gond, hogy velem kell jönnöd? - kérdezem meg óvatosan. Igen, Catre gondolok. Nem akarom azt, hogy valaki megtudja, hogy kettesben elugrunk Manchesterbe.  - Cat nem lesz mérges ha megtudja, hogy nem mész pár óráig haza?
- Nem fogja megtudni. - vonja meg a vállát és ravaszul rámkacsint. - Semmi köze ehhez az életemhez. Sőt Ő ebbe az életembe nem is tartozik bele. - mosolyoghatnékom támad kedvem. Jól esik, hogy van egy közös múltunk amiről senki semmit nem tud.
- Fura vagy. - mondom.
- Furcsán normális. - javít ki. Nem hiszem el, még mindig emlékszik rá. - De elindulunk még ma? Tudod már nagyon éhes vagyok azokra a sütikre.
- Van kedved vezetni? - kérdezem meg. Lehet, hogy inkább Ő szeretne  vezet mivel fiú. Vagyis Louis hülyén érzi magát mikor én vezetek Ő meg az anyósülésben ül.
- Nincs jogsim - válaszolja egyszerűen. Meglepődök, mivel egészen idáig azt hittem, hogy van neki. - Elkezdtem, de abba is hagytam mivel turnéra mentünk. Párszor vezettem aztán annyi. Talán idén végre leteszem a vizsgát. - meséli teljesen nemtörődve. Vicces.
- Ismerős. - mondom és belülök a volán mögé, majd Ő is beszáll. - Ha akarod szívesen megtanítalak.
- Isten ments! Te csaj vagy, eléggé ciki lenne ha te tanítanál.
- Mekkora egy rohadék vagy.
- Ugyan már Mira, tudod, hogy imádom az agyad húzni. - mondja mosolyogva. - Veled semmi sem ciki, hisz a legjobb barátom vagy. - a szívem csak úgy dagad a büszkeségtől, de mégis valamiért csalódott voltam valami miatt amire magam sem jöttem rá, hogy miért.
És így történt az, hogy ketten elugortunk Machesterbe, ahol egyikőnket sem érdekelte, hogy kik is vagyunk valójában. Átlag fiatalokként kerestük fel a parkot, ahol gitároztunk meg fagyiztunk, csak most annyi különbséggel ültünk le a padokra, hogy a fejünkre húztuk a kapucniainkat nehogy megismerjenek minket, majd mikor meguntuk a sétálást mentünk vissza a szüleimhez, ahol mind ketten kaptunk egy jó nagy csontropogtató ölelést. Hálás voltam a szüleimnek amiért nem említették Louist Liam előtt ugyanis nem akartam, hogy a fiú elnyomja érezze magát, vagyis úgy mint akinek már nem is örülnek. Újra tizenötnek éreztem magam mikor Liam és én gondtalan gyerekek voltunk és nem volt semmi más dolgunk, csak a gumicukrok, meg a csillagok bámulása éjjel a kertben...

7 megjegyzés:

  1. Imadtammm *-*
    Legjobb blog :*
    Liam bebi es a csokis sutii...ajj :* ♡♥♥¤¤
    UI: elso komii
    puszi:Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöööööööööööööööm :*

      Törlés
  2. Ajajajaja. Imádom meg minden, de szegény Lou. Nagyon boldog vagyok hogy Mira és Liam ilyen jóba vannak, de Lou...Na jó ennyire gáz csaj én sem lehettek. Szóval Liam és Mira egyenesen Manchesterbe?!? Érdekes.. Várom a kövit és az utazást na meg a megérkezést....
    Puszi:Enci ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Ismételten fantasztikus. A napom fénypontja az amikor elolvasom a kövi részt. Alig várom már hogy mi fog ebből kisülni. Egyébként a csokis süti az nagyon finom. Na piszi szia :)

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés