2012. augusztus 11., szombat

§14.-Miért van rám ennyire fura hatással?

Mivel annyi komit kapok úgy döntöttem , hogy ma hozok új részt. Ha naponta összejön az 5 komi akkor minden nap lesz friss rész :D Szóval komizzatok és naponta új részek xD

/EMMA/
Reggel mikor magamhoz térem rettentően zúgott a fejem és alig tudtam felállni mivel annyira szédültem. Szinte semmire nem emlékszek abból ami tegnap történt. Vagyis de, összejöttem Jayel, de utána semmi. Vannak foltok, de nem hiszem hogy azoknak sok közük van az estéhez. Valamiért nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi is történt.
Nagy nehezen kiszálltam az ágyból azon pedig meg sem lepődtem, hogy ruhában aludtam. Ha minden éjjel ezt így végig kellene csinálom esküszöm már hívhatnák is a temetkezési szolgáltatót.
Rögtön a fürdő felé vettem az irányt és egy teljes óráig a kádban ültem majd örömmel nyugtáztam, hogy végre nem bűzlök.
Végül pedig arra a döntésre jutottam, hogy lemegyek és iszok egy kávét. Amint a konyhába értem megpillantottam apát és Liamot akik jóízűen reggeliztek. Azonban én mikor megéreztem a kaja illatát hányinger fogott el.
- Úgy látom valaki leány volt az éjjel- kuncogott apa majd ivott a narancslevéből és kacsintott egyet felém. Bosszúsan ránéztem majd levágódtam egy székre és unottan töltöttem egy pohár kávét.
- Többet soha- csóváltam meg a fejem és az asztalra hajtottam azt. Mindenem fáj, éhes voltam  viszont a kaját nem kívántam.  Liam és apa pedig csak nevettek rajtam, nem hogy sajnáltak volna. Még szerencse, hogy ma vasárnap van és így alhatok egész nap.

○○○

A hét nagyon jól telt. Suli után mindig Jayel voltam. Boldog voltam vele mivel láttam rajta, hogy tényleg szeret. Igaz így sokkal kevesebbet voltam Lilyvel és Lanával.
Pénteken viszont úgy döntöttünk, hogy délután együtt leszünk. Lily lelkesen felajánlotta, hogy mennyünk el a fiúk villájába.
Így aztán a suli után rögtön oda vettük az irányt. Út közben azt is megtudtuk, hogy Lily miért akar annyira hozzájuk menni. Állítása szerint a bulin csókolózott Harryvel és Niallal is. Hát őszintén nem nagyon akartam elhinni mivel nagyon jól tudtam, milyen  véleményen vannak róla.
Louis nyitott ajtót engem pedig rögtön megölelt, barátságosan köszönt Lanának viszont mikor meglátta Lily-t elhúzta a száját.
- Mizu  Lou?- néztem rá vigyorogva és Ő pedig beinvitált a házba. Niall szokás szerint a konyhába ült és tömte a fejét, a többieket pedig nem láttam.
- Liamot keresed?- fordult felém és még csak figyelembe se vette Lily-t aki lelkesen próbálta magára felhívni a figyelmét.
- Őőő nem- ráztam meg a fejem és sajnálkozva ránéztem Niallra. Szegény nem elég, hogy mindenhol rajongók veszik körül erre meg még én is a nyakára szabadítok egyet. Pocsék egy barát vagyok.
- Ja jó, csak mert ha Őt kerested volna akkor várnod kell még vissza jön mivel még bent maradt a stúdióban Zaynel- magyarázta és leült egy székre majd néhány percig szótlanul ült végül pedig ismét rám szegezte tekintetét- De ha nem Liamot keresed akkor kit?- húzta fel a szemöldökét én pedig csak hápogni tudtam- Csak nem hiányoztam?- nézett rám ravaszul.
- Hülye. Ha nem tudnád van pasim – jegyeztem meg és jól érthetően kihangsúlyoztam a pasi szót. Nem tudom, hogy miért kell előttem mindig nagy menősködnie hisz soha nem jönnék össze vele. Jó tényleg nagyon helyes meg minden, de barátnője van meg Liam barátja és én ezt nézem.
- Harry- sikította el magát Lily és ráugrott az újdonnal érkező személyre aki teljesen elfehéredett mikor megpillantotta a vörös hajú lányt. Lily nem zavartatta magát elkezdte puszilgatni, Harry pedig nem tudta hogyan szedje le magáról.
- Mi ütött beléd ?- szabadult ki a szorításából és szörnyülködve ránézett. Azt hiszem elvesztettem a fonalat. Lilynek egyszerre kéne Harry és Niall is ? Vagy csak féltékennyé akarja tenni Niallt? Oké ezt sehogy sem fogom érteni.
- Nem emlékszel, hogy mi történt a bulin?- nézett rá kétségbeesve Lily.
- Nem, de ahogy el nézlek nem is akarom- rázta meg magát majd egyenesen sarkon fordult. Lily arcizmai megfeszültek, de azért elég jól viselte a kikosarazást. Én a helyében már rég elbőgtem volna magam ha valaki így beszélne velem.
Aztán ismét nyitódott az ajtó majd megjelent az ajtóban a bőrig ázott Zayn és Liam. Ahogy elnéztem mind ketten mérgesek voltak, de Liam még Zaynél is jobban. Én is kinéztem az ablakon és szörnyülködve néztem ahogy szakad az eső. Londonban már megszokás volt, de ez most az átlagosnál jóval rosszabb volt.
- Nem ismeritek azt a tárgyat, hogy esernyő- vigyorogta Lou mikor ránézett két barátjára akik csak morogtak az orruk alatt végül pedig Liam vette egy mély levegőt.
- Zayn olyan rendes volt, hogy a stúdiótól két utcányival arrébb parkolt le az autóval így a legnagyobb szakadó esőben gyalogolhattunk- nézett rá ázott barátjára bosszúsan Liam és kicsavarta pólója újából a vizet.
- Tehetek én róla, hogy nem volt máshol hely?- védte saját magát Zayn majd kilépett a cipőjéből és akkor tűnt fel nekik, hogy mi is ott vagyok.
- Em te meg mit keresel itt?- nézett rám meglepetten Liam majd közelebb jött. Ám pont akkor csörgött a telefonom és apa azt mondta, hogy amilyen hamar tudunk mennyünk haza mind a ketten. Ez elég fura volt, mivel soha nem szokott haza rendelni max. csak akkor ha valami gondja van.
- Haza kell mennünk apa szólt- válaszoltam egyszerűen majd elindultam az ajtó felé, de észre vettem, hogy Liam nem jön utánam hanem még mindig a konyha közepén áll csurom vizesen- Gyere már !
- Azt már nem. Először megszáradok- csóválta a vizes fejét majd sarkon fordult és felment az emeletre.

Bő fél óra után aztán végre kocsiba tudtunk szállni és elindultunk haza a szakadó esőbe. Egy fiúnak miért tart ilyen soká átvetkőznie. Rosszabb mint egy menyasszony.
Mikor leparkolt a ház előtt egyenesen futottunk be és már meg is találtuk apát a hal közepén mellette pedig egy bőrönd állt.
- Jó, hogy itt vagytok- nézett ránk megkönnyebbülten majd folytatta- Srácok ma este Walesbe kel repülnöm egy tárgyalásra.
 Hogy mi apa itthon akar hagyni engem kettesben Liammal? Hisz még Lucynak is szabadnapja van.
- Nagyon fontos?- néztem rá kiskutyaszemekkel. Nem akartam, hogy elmenjen.
- Holnap estére már itthon is vagyok. Csak szólni akartam, hogy nincs buli és semmi kimenés ilyen időben. Értem ?!- adta ki a parancsot szigorúan mi pedig csak bólogattunk majd gyorsan megölelt és már indult is.

Az est folyamán a vihar csak még nagyobb lett. Én nem mozdultam ki a szobámból mivel Jayel beszélgettem Facebookon. Úgy voltunk megbeszélve, hogy találkozunk, de nincs kedvem kihúzni a gyufát apánál így inkább betartom a parancsát.
Ráadásul mint mindig mikor villámlik görcsbe van a gyomrom mivel annyira utálom. És még apa sincs otthon akihez ilyenkor át szokok menni és együtt alszunk el.
Éjfél után sajnos muszáj volt lefeküdnöm mivel majd leragadtak a szemem. Az idő semmit nem változott és ez miatt feszengve dőltem bele az ágyba.
Rettentő badarságot álmodtam és kapálóztam össze vissza. Nem tudom miért de olyan valóságos volt amit álmodtam.
Láttam Mayát aki eleinte boldogan mosolygott rám és Liamre majd hirtelen egy kést vett elő és röhögve beszélt : Sosem akartalak téged fiam mivel gyűlöllek ezért ennek az utálatomnak most véget vetek- és elvágta a torkát.
Sikítva, zihálva ugrottam fel az ágyamban és elkezdtem szorongatni a térdem és éreztem ahogy patakokban folyik le az arcom a könnyem.
Ám néhány másodperc múlva nyitódott az ajtó és berohant Liam.
- Emmus mi történt?- nézett rám aggódva, de ismét akkor villámlott én pedig a mellkasába fúrtam a fejem. Akkor vette észre szerintem, hogy sírok- Te sírsz? Emma miért sírsz- emelte fel gyengéden a fejem és aggódva rám nézett.
- Én…én- szipogtam a pólójába amit jól eláztattam a könnyeimmel- Olyan valósághű volt- panaszkodtam majd hirtelen minden világossá vált számára.
- Csss ez csak egy rossz álom volt- húzott még jobban magához majd ahogy megölelt úgy vigasztalóan simogatta a hátam. Melegség járta át az egész testem. Nagyon jó érzés volt és minél jobban kezdtem megnyugodni- Semmi baj- puszilt bele a hajamba én pedig megborzongtam. Miért van rám ennyire fura hatással? Jobbnak láttam ha elhúzódok tőle, mert szerintem már így is egy hisztis libának tart.
- Már jól vagyok- mosolyodtam el halványan majd a pizsamám újjával megtöröltem az orrom, de akkor megint villámlott én pedig összerezzentem- Tessék csak nevess ki. A nagyszájú Emma fél egy ostoba vihartól- mondtam szégyenkezve és már vártam a gúnyolódását, de nem szólt semmit. Épp ugyan olyan arccal nézett mint eddig. Ezért hálás voltam neki.
- Mindenki fél valamitől, nem te mondtad?- húzta fel a szemöldökét. Újból elmosolyodtam- Én a kanáltól, te pedig a vihartól.
- Sajnálom, hogy felkeltettelek- néztem rá sajnálkozva, de ő csak vállat vont.
- Épp inni igyekeztem mikor meghallottam a sikoltozásodat szóval nem ébresztettél fel- magyarázta majd abban a pillanatban ment el az áram az egész házban. Én ijedtemben megint a nyakába ugrottam és csak szorítottam.
- Könyörögve kérlek ne hagyj magamra ma éjjel- potyogtak ismét a könnyem és még mindig szorítottam Ő pedig csak simogatta a hátam, hogy nyugodjak meg. Nem érdekel, hogy mit fog gondolni rólam, de akkor sem fogom elengedni- Szükségem van rád- szipogtam.
- Hé, nyugi csak kérned kell és maradok- mondta és még jobban magához húzott. Nem ellenkeztem, hagytam had csinálja.
- Oké- válaszoltam majd együtt bele dőltünk az ágyba. Liam még mindig nem engedett el hanem fogta a derekam. Jól esett a közelsége, még jobban,mint apáé.
- Köszi, hogy nem nevetsz ki- mondtam egy idő után és feljebb emeltem a fejem, hogy megnézzem alszik-e már.
- Eszembe se jutott- nézett rám csillogó tekintettel én pedig vissza dőltem a párnára. Fura, hogy még csak Jay az eszembe se jutotta. Ő biztos, hogy nem értene meg ennyire ahogy Liam.
Annyira, de annyira jó volt ez a helyzet hogy azt már szinte el sem lehetett mondani….

17 megjegyzés:

  1. Imádtam, nagyon tetszett.: D
    Úgy imádom ahogy írsz!;D
    Az álomnál egy könnycsepp is kijött a szememből!:(
    Most megsírattál!:)
    Nagyon romantikus volt a vége!Maradjanak is együtt!
    xoxo Fancsii.
    siess a kövivel!;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Nem volt tervbe, hogy sírós rész legyen. Ezek szerint mégis ez lett.
      Amúgy nincsenek együtt xD

      Törlés
    2. tudom..xd én se úgy értettem csak...xdd
      elkalandoztmm.: D

      Törlés
    3. semmi gond...neked el van nézve :D

      Törlés
  2. Ezt a részt is nagyon imádtam!
    váárom a következőőt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök h tetszik és sietek a kövivel :D

      Törlés
  3. Uhh.. ez.. hát. ez...ezz..erre nem találok szavakat annyira jó! Imádom! Fantasztikusan írsz, és már új részt akarooook! MOOOOOOOOOST! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dícséretet :D majd hamar hozom h ne kelljen annyit várnod :P

      Törlés
  4. Hűha.:o Ez nagyon jó.! Annyira tetszik! Elképesztően jól írsz. Ez a legjobb blog amit eddig olvastam és olvasni is fogok.:oo :$$
    Teljesen bele tudom élni magam a történetbe. Én is szinte sírni kezdtem az álomnál. Na és a vége. Liam annyira rendes.
    Épp eszembe jutott a tegnapi rész, amikor Emma részegen arra kérte, hogy maradjon nála éjszakára, és ő azt gondolta magában: hogy szívesen maradna, de csak ha józanon kérné. És most teljesült ez a kívánsága.
    Jajj naa annyira jóó.:$ Imádom a blogod! ♥ :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát köszöm :D jól estek a szavaid.
      nem akartam túl nyálasra írni, de úgy látszik mégis az lett :P
      igen valóra vált a kívánsága :)))

      Törlés
    2. Nem baj, ha nyálas.:$ Kell egy kis romantika.:)) Legalábbis szerintem. Én szeretem a romantikus részeket.:$$

      Törlés
  5. Hey!:D

    Hivatalosan is kijelenthetem,hogy nem csípem Lilyt...x)
    Hallod, ez az álom nem volt semmi. Maya elég pszicho.x)
    Liam-et bírtam.:D Kezdem egyre jobban megkedvelni!^^
    Igazán rendes volt tőle, hogy ott maradt Emmával.:)
    Mééég mindig vélek felfedezni egy jó kár helyesírási hibát, de annyira nem vészes.:)
    A történet nagyon tetszik, szóval örülök, hogy hozod a napi fejezetet, ha kigyűlik az 5 komment.
    Várom az újat!

    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Miért eddig nem bírtad Liamot? :O Milyen ember vagy teee ? xD
      Lilyt én nagyon bírom mivel eléggé fanatiuks tud lenni.
      hát a hibákon már rajta vagyok h kijavítsam csak mindig későn veszem észre :/

      Törlés
  6. ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá! Jól vagyok xDD Ez woooowww....nem tudom mit mondjak...Liam&Emma<3 Hajrá! Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tudom, te mindig jól vagy szóval már nem aggódok érted :D
      köszi a komit :)))

      Törlés
  7. nagyon jó lett és komolyan nagyon várom a következő részeket mert ááááh nagyon jóó és kíváncsi vagyook:DD♥♥♥nagyonjóó:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ne félj hamar hozom :D nem kell sokat várnod :')

      Törlés