2013. december 5., csütörtök

03. Elzáráson

Hellóóó! Tegnap mindenki azt mondta, hogy naponta legyenek rövidebb részek. Hát oké, de akkor ti sem hagyjatok cserben. Mármint ez csak akkor fog működni ha sok lesz a visszajelzés.
03. Elzáráson
Én elzáráson? Ez olyan hihetetlen dolog, hogy egyszerűen képtelen vagyok bele törődni. Mégis mit fogok mondani a szüleimnek ha véletlenül megtudják? Anyám rendszeres kontaktusban van az osztályfőnökömmel, mivel tudja, hogy soha semmit nem mondok el neki. Így aztán mikor egyszer ellógtam az utolsó óráról és igazolatlan órát kaptam, de a szüleim nem tudtak róla egészen addig míg, apám véletlenül bele nem futott az osztályfőnökömbe az egyik bevásárló központban. A kedves tanárnőm pedig megkérdezte apát, hogy jobban-e érzem már magam, mivel rettentően aggódott értem. Mondanom se kell, hogy apa nagyot nézett, ugyanis állítása szerint majd kicsattantam az egészségtől. De az osztályfőnököm állította, hogy betegség miatt haza kellett mennem az utolsó óráról ami pont matek volt és dolgozatot írtunk. Apa rögtön rájött, hogy hazudtam a tanárnőnek ugyanis semmi bajom nem volt és Ő arról sem tudott, hogy hamarabb eljöttem a suliból. Honnan is tudta volna, hisz volt annyi eszem, hogy ne haza menjek. 
A lényeg az, hogy azóta a szüleim minden lépésemről tudni akarnak és ha valami furcsát észlelnek nálam akkor rögtön hívják a kedves tanárnőmet. És ugyan ez a helyzet fordítva is. Ha beszed egy csomó rossz jegyet, vagy a magaviseletemmel van gond, akkor rögtön hívják a szüleimet.
Pont ezért a nyakam teszem rá, hogy most is értesítve lesznek a szüleim. Remek megint hónapig nem mehetek sehova. Hála Mr. Paynenek.
- Nem akarsz beülni valahová? Nincs kedvem a gondnok jajgatását hallgatni, hogy még mindig a suliban vagyunk és zavarjuk az órákat. - néz rám Rebeca, de az én szemeim megakadnak a karóráján.
Basszus az utolsó óráról már rég becsengettek és az ebédszünetnek is bőszen vége van, ami annyit jelent, hogy elkéstem az elzárásról. Ilyen nincs. Na várjunk csak én mióta félek egy tanártól? És ha elkéstem akkor mi van.
- Mikor csengettek be? - kérdezem idegesen miközben a földről felveszem a válltáskámat közben pedig a ruháimat igazgatom. Ilyen is csak velem történhet meg. Még a saját elzárásomról is elkések amit azért kaptam mert elkéstem az óráról. Nagy tapsot kérek magamnak.
- Úgy öt perce - válaszolja Rebeca az óráját nézegetve. Felordítok miközben bele túrok a hajamba, majd köszönés nélkül elindulok. Öt percet késtem, de még felére a terembe az még egy öt perc. - Hová sietsz Carol? - kiált utánam még.
- Elzárásra - válaszolok vissza kiabálva miközben már szinte futok, de még hallom ahogy barátnőm feljajdul. Hát igen szerinte az elzárás csúnya dolog és csak a bűnözőknek való. Jó, akkor bűnöző vagyok. De nem mivel ez nem az én hibámból történt. Ha még mindig Mrs.Cat lenne az angol tanár akkor most nem kéne elzárásra mennem. - Majd később elmesélem - teszem még hozzá, de szerintem Rebeca már nem hallotta.
Kettesével szedem a lépcsőfokokat miközben azon imádkozok, hogy Mr.Payne késsen.  Úgysem lesz ilyen szerencsém.
A lépcsőt bőszen magam után hagyom mikor pontosan bele ütközök Benbe vagyis az öcsémbe. Csúcs, mi jöhet még? Elkések és életem végéig elzáráson leszek. Ez az utolsó évem, nem akarom a napjaimat elzárásokon tölteni.
- Hova sietsz Carol? - állja az utamat Ben, és nem engedi magát kitérni.
- Ha nem akarod, hogy anyáék megtudják, hogy múlt héten a tornaterem öltözőjébe kefélted apa főnökének a lányát Rileyt aki történetesen az én osztálytársam, akkor utamra engedsz - fenyegetem meg miközben mutatóujjammal a mellkasát bökdösöm.
Ben elfehéredik miközben kék szemeivel csak pislogni tud. Igen én mindenről tudok, de Ő ezt nem tudja. Pedig láttam ahogy a csaj elélvezett miközben Ben is tökre élvezte az egészet. Hát igen az öcsém az idősebb csajokra bukik. Tizenöt évesen kikezdett egy egyetemista csajjal, de mikor ezt apáék megtudták hatalmas botrányt csaptak. Szegény lányt megfenyegették azzal, hogy feljelentik pedofíliáért. Azóta a lány még csak Ben közelébe sem mer menni.
- Oké - bólogat hevesen Ben majd félre áll, én pedig mint egy őrült elfutok a folyosón. Lépteim visszhangzanak és mint akit üldöznek úgy rontok be az angol terembe.
Pár szem rám szegeződik azonban engem valahogy jobban leköt Mr.Payne arca. Az asztal mellett áll, összekulcsolt kezekkel én nem tűnik valami boldognak. Tudom megmondta, hogy ne késsek, de ajjj. Csak el fogja nézni nekem.
- Mikor van a születésnapja Miss. Gilbert? - húzza fel a szemöldökét kérdően Mr.Payne.
Csak pislogni tudok. Először is azért mert annyira ki vagyok fulladva, hogy egy hang sem jön ki a torkomon a rohanás végett. Másodszor pedig azért nem tudok megszólalni mert annyira meglepett a kérdése. Most komolyan azt kérdezte, hogy mikor van a szülinapom? Egy tanárt mióta érdekel ez? Fura. Egyáltalán miért kellene erre válaszolnom? Beteg kérdés és ez magán ügy.
- Micsoda? - kérdezem értetlenül. Mr.Payne nem úgy néz ki mint aki tréfál. Csak komoran néz én pedig elszégyenlem magam.
- Csak azért mert gondoltam meglepem magát egy órával és akkor talán végre nem fog elkésni - válaszolja egyszerűen az orra alatt egy ravasz mosollyal.
Ezt nem hiszem el main nap már vagy ezredszerre éget le. Egy napja sem tanít, de állandóan én vagyok a célpont. Komolyan ennyire utál engem? Mégis miért?
- Van órám, szóval nem kell felesleges cuccokra pazarolnia a pénzét tanár úr - vágok be egy grimaszt és elindulok a terem vége felé ahol a padom található, de alig lépek párat mikor ismét megszólal.
- Mostantól örülnék neki ha minden alkalomkor az első padban ülne - mondja én pedig magamban felordítok.
Mérgesen vágom le magam a tanári asztallal szemben található padhoz. A táskámat rávágom az asztalra.
Rosszul vagyok ettől a környezettől. Összesen rajtam kívül még egy lány és egy fiú van akik valamit olvasnak. Lopva felpillantok és látom ahogy Mr.Payne a tanári asztalnak van dőlve kényelmesen és onnan kémleli az osztályt. Oké ez nagyon nem lesz így jó. Üljön inkább le az asztalhoz és magyarázzon, csak ne álljon előttem ilyen lazán mert úgy néz ki mint egy normális pasi akire rámászhatok.
Meg akarom kérdezni, hogy meddig tart az elzárás mikor ismét nyílik az osztály ajtaja és szembe találom magam Mirandával. Rögtön eszembe jut az, hogy tönkre tette az életemet, ráadásul ma meglátott Keatonnal is. Az hülyén jönne ki ha most ráugranék és megtépném?
- Elnézést a késésért tanár úr, csak fuvola órám volt - kér bocsánatot Miranda miközben kiskutyaszemekkel pislog Mr.Payne felé. A mocskos kis ribancát. Azt hiszi, hogy Mr.Payne majd be fog dőlni az álszent nézésének? Hah, arra várhat ugyanis ez soha nem fog megtörténni.
Amúgy is ki veszi már be, hogy fuvola órán volt? Mégis min fuvolázott? Igen biztos valamelyik áldozatának a farkán. Azt sem tudja,hogy a fuvola az hangszer.
- Üljön le és maradjon csendben Miss. Clinton - Mr.Payne nem úgy néz ki mint akit nagyon zavar Miranda kifogásai.
Miranda leszegett fejjel lépked el mellettem majd leül a mellettem álló padhoz. Mikor észre vesz egy mosolyt küld felém. De csak erőltetett mosolyt. Látszik rajta a gyűlölet.
- Nem tudtam, hogy fuvolázól - szólok oda neki vigyorogva miközben lábaimat a mellettem álló székre teszem. Miranda felhúzza a szemöldökét és kérdően mered rám. - Ki volt ma az áldozat? Dean a foci csapatból? Vagy Eathan a sulibandából? - kérdezem miközben kezei ökölbe szorulnak.
- Igenis fuvolázok! - húzza fel a szemöldökét Miranda.
- Elhiszem, csak az a kérdés, hogy min - nevetek fel gúnyosan. Komolyan én megölöm. Ekkora ribancot még a Föld nem látott. Minden pasit megkap akit csak akar.
- Mond magának valamit az a szó, hogy büntetés? - áll a padom elő Mr.Payne akiről eddigre totál elfeledkeztem. Rá kapom a tekintetemet miközben megcsap a parfümének illata. Aprón bólintok egyet és remélem, hogy annyiban hagyja a dolgot. - Elzáráson van ami azt jelenti, hogy azt kell csinálnia amit mondok. Szóval vegye le a lábát a székről és üljön normálisan és maradjon csendben ugyanis senki nem kíváncsi a szexuális kalandozásairól. - szid le miközben kihúzza a lábaim alól a széket.
- De én...
- Tudom maga semmit nem csinált csak élvezi ha a figyelem központjában van - bólogat Mr.Payne majd vissza sétál az asztala felé. - Ha így folytassa elég sok délutánt fogunk együtt tölteni. - teszi még hozzá mire én szó szerint lefejelem a padot.
- Tudja Mr.Payne én ám rettentően szeretem magát - emelem fel a fejem és rámosolyogok az előttem ülő tanárra. Nem állja meg, hogy ne mosolyodjon el a mondatomon. - Ezért viselkedek így mivel így mutatom ki a szeretetemet. - teszem még hozzá komoran.
Mosolyogva megcsóválja a fejét majd végül lehajtsa azt és elkezdi az előtte lévő papírokat olvasni. Szereti Őt a hóhér.

20 megjegyzés:

  1. szerintem jó lett és nem is rövid és a másik blogoddal mi lett?

    VálaszTörlés
  2. xDD ez nagyon klassz lett! Kíváncsi vagyok hogy mi lesz még ebből :DD

    VálaszTörlés
  3. naaagyooon sokat röhögtem,főleg a végén,eszméletlen lett;) és már nagyon várom a holnapit :D

    VálaszTörlés
  4. Húúú! Imádtam! Kellőképpen perverz, trágár és izgalmas, már most imádom. Nagyon várom a holnapot, hogy olvashassam a következő részt. Eszméletlen jót tudok kacagni a részken, vicces, ahogy Liam leégeti Carolt minden alkalommal.
    Siess a kövivel!
    xxxx

    VálaszTörlés
  5. Juuujj csesszunk ki a tanarral!!!!!!!!!! A vilag legjobb dolga! xD
    Hoppáréééé! Ugy kelll azt csinalni!!
    Nagyon jo resz lett ! Es nyugiii mi mind kitartunk melleted! Es emberek az a csaj aki azt mondta ,hogy kopizod a tortenetet , megkekellet volna neki mondjad ,hogy mennyen a joedesbe! Es nem kellet volna vele foglalkoznod ! Az egy kis Blogger csitri akinek nincs jobb dolga annal, hogy szarakodjon!
    Siess a kovive!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. most már én is tudom :) csak akkor hirtelen nagyon rossz érzés volt..de már mind1 :D

      Törlés
  6. Nagyot röhögtem, eszméletlen volt :D tetszik ez a történet, ehhez hasonlót még nem olvastam de már most kíváncsi vagyok hogy mi lesz a vége :D siess a kövivel xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem olvastál még ilyet? hát ennek örülök mivel pont olyan történetet akartam amiből nagyon kevés van vagy pedig még nincs is írva :D a végét még én se tudom xD

      Törlés
  7. júj :) Mind kettő rész csodás lett :) Nekem is kell egy ilyen tanár..ááá...nem adod kölcsön? xDD Imádtam és várom a következőt :))

    VálaszTörlés
  8. NAgyon sokat röhögtem rajta! xD Jó lett! :) És egyébként biztos lehetsz benne, hogy tőlem minden részhez vogsz kapni komit. És ritka alkalom lesz az ha valami véletlen folytán nem írok. Várom a kövit!! :)

    VálaszTörlés
  9. Kétféle ember van, aki rögtön megimádja a történeteidet és az aki rögtön megutálja, és ebből az utóbbiból van vagy 0,01%.... Mindenki imádja a sztoriaidat és a stílusodat, szóval én is abba a 99, 99%-ba tartozom! :)
    (Lehet, hogy ez így egy kicsit érthetetlen, de ez csakis pozitív dolog!)

    VálaszTörlés
  10. Kedves Dórucika!
    Az utolsó szavak mindent vittek! Nagyon jót nevettem rajta, ahogyan a fuvolás dolgon is. bevallom, először nekem is ez jutott eszembe ezzel kapcsolatban. Azt viszont nem tudom, hogy Mr. Payne miért ilyen utálatos és kedves egyszerre Carollal. Csak én vettem észre pár kétértelmű mondatot? :O
    Millio puszi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na vajon miért ilyen? Hmmmm xD gondolkozz egy picit...Ő tanár, Carol diák....nem lövöm le a poént xD

      Törlés