2014. december 12., péntek

' 23.- Szülők

Hellóóóóóó!!! Íme itt az új fejezet, és ezen kívül már csak egy rendes fejezet lesz plusz egy epilógus, szóval a történetnek a jövő héten vége is lesz...de a többivel most még nem foglalkozunk :) komizniiiiiiiiiiiii

#THEO
Mondhatnám azt, hogy meglepődtem Liam viselkedésén. De ha ezt mondanám akkor hazudnék ugyanis a szívem mélyén nagyon is jól tudtam, hogy valaki nem változik meg ilyen hamar, pláne nem Liam. Benne annyi gyűlölet és utálat van irántam, hogy egyszerűen képtelenség lett volna a számára mindent elfelejteni. És nem is felejtette el. Gondolta megleckéztet amiért én anno annyiszor kikosaraztam. Elnézést kértem miatt, de ha nem érti meg, hogy akkor még gyerek voltam akkor sajnálom. Azért azt mégsem néztem volna ki belőle, hogy ennyire féreg. Sejtettem, hogy valamit tervez ellenem, de azt nem hittem, hogy ennyire hátba szúr. Vagy inkább szíven.
Naiv voltam és vagyok, ugyanis elhittettem magammal, hogy megváltozott. Pár nap alatt olyan érzelmi változásokat ért el nálam ami eddig még egy fiúnak sem sikerült. Pedig senkit nem engedtem közel magamhoz. És pont Liam lett az, akit magamhoz engedtem, de annyira, hogy még magam is meglepődök saját magamon.
Mi volt az első amit megígértem magamnak úgy pár éve? Soha nem fogok belé szeretni Liam James Paynebe! És mi történt pontosan két napja? Bele zúgtam abba a fiúba akibe soha a büdös életbe nem akartam szerelmes lenni. Mégis, hogy létezik ez? Nekem még mindig utálnom kellene Őt. Hisz semmit nem változott. Egy paraszt, aki csak kihasználja a lányokat. A legszörnyűbb dolog pedig az, hogy most már én is felkerültem a listájára. A listára, ahol azok a lányok szerepelnek akiket már kihasznált. Sőt szerintem a lista legelején szerepelek, mivel én voltam annyira hülye, hogy be is vallottam neki, hogy mit érzek. Mégi mi ütött belém? Ennyire könnyen kapható lennék a számára?
Liam szerintem tudta, hogy mit kell ahhoz csinálnia, hogy az ujjai köré csavarjon. Eljátszotta nekem, a kedves, aranyos fiút aki megbánta a bűneit. A fiút aki csak megjátszotta, hogy egy nőfaló és, hogy igenis vannak érzései. Én pedig hittem neki. Egy marha vagyok! Most pedig biztos röhög a markában, hogy a terve bevállt.
Tök egyértelmű, hogy titkon Pammel is kavar. Hisz ott volt a parkos eset. Együtt érkeztek és nagyon élvezték egymás társaságát. Lehet, hogy már azóta van köztük valami, csak nem merik felvállalni a kapcsolatukat Ashton miatt. Nem csoda, hogy Ashton félti Pamet Liamtől. Ashtont akartam gyűlölni holott itt akit utálnom kell még mindig, az Liam.
Ashton ma részeg volt ami egyértelmű hisz bulizott. Nem volt az eszénél és ezért nem tudta, hogy mit csinált velem. Ha józan lett volna tuti, hogy nem nyomult volna annyira. Legalább most már azt is tudom, hogy Liam hogyan került a buliba ahova hivatalosan nem is volt meghívva. Pammel jött, egyértelműen.  És én Pammel akarok versenyezni. Még szép, hogy Liam Őt választja helyettem. Meg amúgy is, az biztos, hogy én nem fogok harcolni Liamért, pláne nem Pammel. Pam olyan a számomra mint Chanel. A barátnőm, akit igazából Harryvel képzeltem el. Hát az senkit nem érdekel, hogy én mit gondolok. Pam már akkor zavarban volt mikor először meglátta Liamet. Liam pedig már akkor kijelentette, hogy csak napok kérdése és megszerzi magának a lányt. És sikerült is neki. Csak akkor még nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni az, hogy összejönnek. Mert fáj!
De nem fájhat! Semmi nem voltam köztem és Liam között. Csak játszottunk egymással. Nekem itt van Ashton aki szeret és szerintem hónapok kérdése és én is belé szeretek. Azt ami pedig az elmúlt pár napban történt Liammel, elfelejtem. Minden olyan lesz mint régen. Utáljuk egymást.
- Theo! - gőzöm sincs, hogy hogyan csináltam azt, hogy a házunk elé értem. Nem tudom milyen úton jöttem haza és, hogy hogyan. Egyszerűen csak a házunk elé értem és máris meghallom a nevem. Még pedig Liam szájából. Úgy csinálok mintha nem hallanám Őt. Nyugodtan nyitom ki a kaput és nem törődöm vele, hogy az egész ház sötétbe van borulva. Azt sem tudom, hogy hány óra lehet. Talán hajnal. Na nem mintha az anyámat igen érdekelné, hogy mikor kerülök haza. Adamhoz pedig semmi közöm nincs. Nem az Ő gyereke vagyok. Fél szemmel látom, hogy Liam gondosan csukja be maga után az apja autójának az ajtaját és rögtön felém rohan. Nem állok meg. Felszegettel fejjel keresem a kulcsaimat, de addig Ő is felér. - Kérlek. - nyöszörög és elkapja a karom, hogy gyengéden tudjon maga felé fordítani. Mérges vagyok, de mindaközben élvezem is, hogy mindjárt elsírja magát.
- Ne. Érj. Hozzám! - minden egyes szót jól kihangsúlyozok és próbálom kikapna karom a kezéből. Nem enged. Erősebben szorít és szinte már kényszerít, hogy rá nézzek. Nem akarok rá nézni! Nem akarok vele beszélni! Nem akarom őt látni! Egyszerűen csak azt akarom, hogy hagyjon békén. - Hol hagytad a kis barátnődet? - kérdezem gúnyosan és erre a tekintet elsötétül, majd felmorog. Remélem, hogy az autóban várja. Kinézem belőle. Most engem próbál megint hülyíteni, aztán meg rögtön rohan vissza Pamhez.
- Ezt akarom elmagyarázni! - emeli fel a hangját és ránt egyet a karomon idegesen. Megijedek. És most tényleg. Félek attól, hogy esetleg elborul az agya és valami hülyeséget csinál. Vajon tényleg képes lenne megütni? Azt ha megpróbálná, tuti, hogy nem hagynám magam. - Nem járok Pammel és soha nem is jártam. Cseszettül nem bírom a pofáját, sőt előbb dugnék meg egy pasit, mint hogy belé kelljen nyomnom a farkam - lehajtom a fejem mert nem akarom, hogy meglássa azt, hogy kuncogok. Tisztázzuk nem azért nevetek, mert megbocsájtottam neki, vagy hiszek neki, hanem azért mert pont most valotta be, hogy simán össze feküdne egy sráccal. És még rám mondja azt, hogy lezbikus vagyok. - Hinned kell nekem! - suttogja és hideg kezét megérzem az ajkamon. Hirtelen kapom fel a fejem és lendítem meg a kezem ami az arcán csattan. Én most megpofoztam? A tenyerem nyoma vörös foltot hagy a puha arcán, mire Ő rögtön leveszi a karomról a kezét és a fájó pontját érinti meg. Még a szája is tátva marad a csodálkozástól. Ő sem akarja elhinni, hogy képes voltam megpofozni.
Én sem fogom fel, hogy mit tettem. Nem is akartam Őt megpofozni. Egyszerűen csak elvesztettem az eszem és máris meglendült a kezem. Soha nem lennék Őt képes direkt megütni! Pláne nem most, mikor nagyon is azt akarom, hogy minden legyen rendben közöttünk. Ha tudnék hinni neki, akkor most nem lenne ez ami.
Liam nem szól semmit. Csak fogja az arcát és megint úgy néz rám mint régen. Gyűlölettel és utálattal. Semmi kedves mosoly, együttérzés vagy valami. A puszta rideg hangulat. A Liamet aki elérte nálam, hogy egy nap alatt belé szeressek már megint elveszítettem. Vagy inkább elüldöztem magamtól. Én miattam van ez az örökös harag! Miattam lett ilyen amilyen. Csakis az én hibám. Ráadásul most még meg is érdemlem, hogy utáljon. Ok nélkül senkit nem lehet megpofozni. És én mégis megtettem. Nem volt rá okom kezet emelni. Csak el akarta magyarázni ezt a Pames ügyet. Engem azonban nem érdekel, még most sem.
- Láttam amit láttam Liam! Hazudtál a szemembe. Azt mondtad, hogy megváltoztál, pedig nem. Ugyan olyan szemétláda vagy mint mindig is voltál- a szavak csak dőlnek belőlem. Az arcán megjelenik egy rideg mosoly és látszik rajta, hogy nem érdekli a kis monológom. Ettől pedig még jobban elönt a méreg. -  Csak azért akartál velem összejönni, hogy tudj kihasználni! - és kimondtam. Három éve Ő vágta a fejemhez, hogy csak meg akar fektetni. Most én vagyok az aki közlöm vele ezt a nyilvánvaló tényt. Ő pedig még csak meg sem akarja cáfolni ezt a mondatomat.
Szóval mégis csak igaz. Az elmúl napok hazugságok voltak. A közelembe akart férkőzni, hogy tudjon megfektetni aztán szépen dobott volna. Igazából meg sem változott. Csak megjátszotta magát.
- És én még veled akartam összejönni...úr isten mekkora egy ökör voltam - túr bele a hajába és kínosan felnevet. Ajaj, azt hiszem, hogy megint sírás lesz a vége és az aki sírni fog az én leszek. Liammel nem érdemes kezdegetnem. - Azt hittem, hogy Te egy normális csaj vagy, akit igazán tudok szeretni és aki ugyan így érez irántam is. Basszus Te egy idióta vagy, akit mindenki messziről kikerül. Hát nem csodálom. Próbáltam nyitni feléd, reménykedtem benne, hogy leesik a tantusz, hogy igenis szeretlek, de Te egy makacs, undok, kurva vagy! Neked tényleg nincsenek érzéseid. Egy szívtelen dög, aki csakis magával törődik. Tudod így, hogy megismertelek igazából, örülök neki, hogy Pam ma rám ugrott és megcsókolt. Legalább megvédett attól, hogy veled keljen randiznom - csak pislogni vagyok képes. A könnyeim már majdnem kifolynak, de tartom magam.
Szeretett engem! Engem még senki nem szeretett úgy igazából. Vagyis senki nem közölte velem. Erre pont Liam az aki tényleg szeretett. Tényleg egy idióta vagyok. Senki más érzéseit nem veszem észre, csak a magamét. Nem érdekel más csakis önmagam. Igazt mondott mindvégig. Semmi köze nem volt Pamhez, ezek szerint. De ő sem egy kis angyal. Nagyon is vannak hibái. Amúgy sem vagyok kurva. És ha nem vitt el randizni akkor mi van? Nem fogok neki könyörögni, hogy vigyen el valahova. Ashton szívesen elvisz randizni, akár minden nap. - És csak hogy tudd, még ütni is bénán tudsz! - teszi még hozzá.
- Én legalább meg mertelek Téged pofozni.
- Ez lett az életed fő pontja mi? Más izgis dolog úgysem történik veled, hisz az életed egy bazinagy unalom. - ökölbe szorulnak a kezeim és talán képes lennék bemosni neki egyet. Azonban amilyen gyorsan jött az ötlet olyan gyorsan el is száll, mivel a bejárati ajtó kitárul és anyával meg Adammel találjuk szembe magunkat. Anya álmos és szerintem azt sem tudja, hogy hol van és, hogy mi történik. Adam azonban ébrebb mint valaha. A szemei villámokat szórnak miközben Liamet nézi. A mellettem álló srác csak nyel egy nagyot és bájosan elmosolyodik. Adjál neki Adam!
- Elvinni a kocsit szó nélkül? Hajnalban haza jönni és még csak arra sem vagy hajlandó, hogy felhívj és közöld velem, hogy hol vagy? - kérdezi Adam kicsit sem kedvesen. Liam elkezdi a cipőjét bámulni és pár másodpercig meg sem szólal. Adam a mintaapuka. Örök szobafogságra ítélni Liamet!
- Nos az úgy volt, hogy Theo segítségre szorult...- kezdi mire én rögtön rá kapom a fejem és küldök felé egy gyilkos pillantást. Ezt a kis mocskot. Na jó, tényleg rajtam segített, de ez már nem lényeges. Megoldottam volna én egyedül is. Ashton igazából nem is akart bántani. Liam túlreagálta a dolgot.
- Miről maradtunk le kislányom? - erre már bezzeg az anyám is felébred.
- Semmiről. Liam rémeket látott. - vonom meg a vállam.
- Persze, most már nem mered bevallani, hogy a kis barátod holt részegre itta magát és...- Liamből csak úgy dőlnek a szavak, de mikor oda érne a magyarázkodásba, hogy bevallja azt, hogy mit akart csinálni velem Ashton, erőteljesen a lábára lépek. Felordít és kicsit sem kedvesen löki meg a vállam.
- Mind ketten fel a szobátokba, és holnapig egyikőtöket sem akarom látni! - emeli fel a hangját Adam. Meglepődök. Ő nekem nem parancsolgathat. És ezt anya is tudja mert rémülten pislog a szerelmére.
- Adam nem kell ennyire tól reagálnod a dolgod. Hisz fiatalok, természetes dolog, hogy buliznak. - legalább anya kiáll mellettem. Haladás. Azonban Adamnek nem nagyon tetszik, hogy ellene mert szólni.
- Még gyerekek! Úgy maradt ki, hogy még csak nem is szóltak. Tudod mennyi kölyök kerül bajba ilyen bulikon? - anya nem válaszol semmit, csak hallgat. - Te lehet, megengeded hogy Theoból egy züllött felnőtt legyen, de Liamet nem fogom engedni kitenni ilyen veszélyeknek. - hoppá.
- Theo nem züllött. - csattan fel anya. Adam helyébe most menekülnék.
- Nem azt mondtam, hogy most az. Azt mondtam, hogy az lesz ha még sokszor meg fogod neki engedni, hogy csak így kimaradjon. - nem kezdegetnék anyámmal. Pláne nem akkor mikor valaki felébreszti. Anya eléggé szeret aludni.
- A fiad napi szinten hoz fel idegen lányokat a szobájába. Még csak a nevüket sem tudja! Szerinted ez normális viselkedés? Mi van akkor ha időnap előtt apa lesz? - Liam csak behúzza a nyakát és egyik lábáról a másikra áll. Harry vágya valóra vált. Anya és Adam veszekednek. És még csak semmit nem is kellett csinálnunk.
- A fiaim sorsa nem rád tartozik. Ő felettük én döntök! - anyánál ez a végszó. Utoljára ránéz Adamre majd amilyen gyorsan csak tud felrohan az emeletre. Én sem maradok. Anya után megyek, de a szobámba csapom be magam után az ajtót és sírásba kezdek. Tegnap még minden olyan tökéletes volt.

17 megjegyzés:

  1. Argh.. Theo... Liam.. Áh, hagyjuk, semmit sem tudok mondani, mivel ez a rész lesokkolt..Most az egyszer van olyan, hogy én mindenkit utálok! Na jó, kivéve Harryt, szegénykém Ő nem tehet semmiről..:D Jó rész volt! :) Kár, hogy lassan vége ennek a történetnek, de kíváncsían várom a kövit. ! ^^

    VálaszTörlés
  2. Szó szerint le vagyok sokkolva.Adam akkora egy...... áhh......nem is mondok semmit.Hogy lehetett ilyen bunkó? Pedig elég szimpatikus volt...... Theo anyukájának a helyében menten felpofoztam volna..... De úgy képen törölném, hogy egy fogatlan bácsika lenne belőle..... Szegény Theo :( Mind végig Liam szerette őt <3 Siess

    VálaszTörlés
  3. Uramisten! Én most transzba estem..Viszont az szomorú, hogy vége lesz, de remélem lesz új történet! Na de vissza a részhez!! Komolyan, mondom döbbenet ahogy te írsz! Fantasztikus! Szóval hamar hozd a folytatást!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. méghogy döbbenet xD ez csak egy...egy nem tudom mi :D

      Törlés
  4. Úúúrísten...ez nagyon...kicseszettül jó... Erre nem lehet mást mondani. Liam megint elzárja magát Theo elöl...ennek nem lessz jó vége, de remélem azért valahogy heppy endet varázsolsz, és nem depi endet...

    Chüsi Tami

    VálaszTörlés
  5. Köcsög leszek, de megérdemelte Theo XD Most meg Theo-t nem bírom. (Vajon lesz olyan, hogy én egyik szereplődet sem fogom utálni? :D) Nagyon jó lett amúgy és mit pattog Adam? Liam egy farok xd Ajj~ most egyik szereplőt se kedvelem. (de nézd a jó oldalát, a sztorid kivált érzelmeket az emberekből :D)

    Chu~Hime-sama♥

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szertem a blogod*-*, nem nagyon szoktam kommentelni, de mindig nézem, hogy mi újság ;-)

    esetleg benne lennél egy blog cserében?:)
    ha igen, akkor ide írj, http://anothercornylovestory.blogspot.hu/

    puszi. xx

    VálaszTörlés
  7. Ez most komolyan megtörtént? o.O
    kissé nagyon lesokkolódtam , azért az durva hogy milyen gyorsan tönkre mehet minden közöttük, ráadásul ezért még a szüleik is veszekszenek és olyan érzésem van hogy nem lesz jó vége enne..
    egyébként nagyon szuper volt, élveztem/élvezem ezeket az izgalmakat :D :D
    várom a kövi részt. :D *-*

    VálaszTörlés
  8. Na jól van ám..Ilyet..komolyan tök örültem,hogy végre minden szuper meg jó erre meg tessék mi várt rám xDD Na jó nem mintha zavarna,mert így is oda meg vissza vagyok ezért a sztoriért is ,de hát na :'D Mondjuk nem végződhet minden Happy End-el...Azért kíváncsi vagyok mi fog ebből az egészből kisülni :33

    VálaszTörlés