2014. december 19., péntek

Again and Again...

Szóval meg is érkeztem az új történetem bevezető részével :D Igazából nem terveztem semmi szöveget most leírni, mivel direkt ezért csináltam egy előzetest, ami több mint 5 perces lett, viszont szerintem durván minden benne van. De ha nincs időd megnézni, vagy nem akarod, ezért most ide felvázolom gyorsan a helyzetet, hogy tudjátok mire számíthattok tőlem a közeljövőbe.

Maga a történet eleje egy elmegyógyintézetben játszódik. Az első 10 részben megismerhetitek majd a szereplők életének a hátterét, vagyis azt, hogy miként kerültek egy elmegyógyintézetbe. A lány főszereplő élete eléggé depis lett, és elég nehéz volt az érzéseiről írnom mivel én nem éltem még át azt amit ide leírtam. Majd az első részben megértitek, hogy miről is beszéltem, és merem azt remélni, hogy senki nem kap majd kedvet az olyan dolgok véghez viteléhez amiket én itt leírtam. Ezért is szeretném kihangsúlyozni, hogy a történetben szereplő dolgok nem velem történtek meg, úgyhogy légy szíves úgy olvassátok. Viszont remélem, hogy senki nem fog önmagára ismerni a fejezetek olvasása közben. 
Igen, ez a történetem jóval eltér az eddigiektől mivel ilyen mélyen depis történetet még soha nem írtam. De nem kell megijedni, ugyanis nem az egész történet lesz ilyen sötét hangvételű. Sőt sokak örömére a One Direction ismét fel fog tűnni mint banda. Igen, úgy gondoltam ,hogy ideje már róluk is írnom mivel az elmúlt történeteimben nem szerepeltek úgy mint egy banda.
A másik fiú természetesen Liam, de egyben Louis is. Mostanában túl sokat civakodtak így ötletet adtak hozzá, hogy egy történetet írjak róluk.
Ha jól gondolom ez a történet megint csak hosszabb lesz a megszokottabbnál, viszont sajnálattal kell közölnöm veletek, hogy az elején csak hetente fognak érkezni a részek, ugyanis a fejezetek megírása egy kicsit tovább tart mivel több a leírás és kevesebb a párbeszéd. Hogy miért? Mert az szeretném, hogy érezzétek átt a szereplők szenvedését és fájdalmát. Ezt pedig csak úgy tudom véghez vinni ha mindent leírok az érzéseikről...

A történet első része kedden érkezik, de ha nagy lesz az érdeklődés akkor akár már hétfön is felteszem. Remélem azért, hogy a videót párán megnézitek, mivel ott tényleg bővebben ki van fejtve minden :)  Ó és hosszú betűtűk azért nincsenek a videóban mivel a betűtípus nem engedte. Szánjatok rá öt percet, mert eléggé sokat dolgoztam vele , tudom nem lett a legjobb, de hát ez van :D 

El ne felejtsem...Az oldalnak meglett a 300. feliratkozója!!!!! El sem tudjátok képzelni mennyire hálás vagyok, hogy ennyien olvassátok ezt a sok mindent amit én itt összehordok. Nagyoooon, de nagyon jól esik, de komolyan ♥ Legszívesebben mindegyikőtöket egytől egyig agyon puszilgatnálak :)



19 megjegyzés:

  1. Úristen, ez újra egy fantasztikus blog lesz, már nagyon-nagyon várom az első részét. Amúgy nagyon jó lett a előzetes :3 xx

    VálaszTörlés
  2. Hmm... érdesnek tűnik így elsőre a sztori, szerintem olvasni fogom! Benéztem a trailerbe, amit ügyesen megcsináltál és egyébként a fejléc gyönyörű lett!!!

    VálaszTörlés
  3. Valaki tudja linkelni légyszi a videót? Telefonról nem tudok rányomni..

    VálaszTörlés
  4. Kedves Do!
    Hát valami baromi jól kezdődik a töri. Kíváncsi vagyok mi lesz benne és, hogy fog alakulni Liam, Mira és Louis "összefüggése". Nagyon várom már az első részt! <3
    Pusziii :*

    VálaszTörlés
  5. Már előre látom, hogy egy fantasztikus történetnek nézünk elébe :3

    VálaszTörlés
  6. Aztaa o.O nagyon nagyon tetszik, már most látom hogy fantasztikus lesz :D
    Már alig várom hogy olvassam :D

    VálaszTörlés
  7. Már most imádom!! Pedig csak a kisfilmet néztem meg!! Szerintem bár nem hamarkodok ez lesz a kedvenc történetem tőled!! Bár mindegyiket szeretem!! :3 Nagyon várom már a Keddet szóval rám számíthatsz mint kommentelő!!! Siess vele!! Páá! ♥

    VálaszTörlés
  8. nagyon tetszik :) es jo tudni , hogy te ennyi munkat fektetsz bele , ezt a depis oldalt is bemutatod nekunk !!! nagyon varom mar az elso reszt !

    VálaszTörlés
  9. Oláh!:D
    Én megnéztem a videót amit készítettél,és nekem nagyon tetszett :D Alig várom az első részt.:3 Tuti,hogy nem fogunk csalódni.:D

    Ui.Bocsi,hogy eddig nem iratkoztam fel.Azt hittem,hogy fel vagyok.:/ xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért nem kell bocsánatot kérned h nem vagy feliratkozva :D

      Törlés