2014. december 27., szombat

| Chapter Two |

Igen, tudom csak keddre ígértem a fejezetet, de nem bírtam addig várni mivel ahogy észrevettem nagyon felkeltettem az érdeklődéseteket, szóval gondoltam miért ne tehetném már fel ma a részt? Így itt a rész, és a kövi érkezéséről nem mondok többet semmi mivel úgyis mindig máskor teszem fel xD szóval jövő héten érkezik...addig is komizzatok ;)



- Van egy kis meglepetésem a számodra! - nyit be anyám a szobámba, miközben csilingelő hangja az egész helységet megtölti. Hiába vagyok már tizennégy, még mindig úgy kezel mint egy gyereket. Lásd, mikor örül akkor úgy beszél mint aki énekelne. Ennek az az oka, hogy gyerekkorunkban imádtuk ha énekelt nekünk. Énekelt mikor fürödtünk, énekelt mikor valamilyen ételt készített nekünk, énekelt lefekvés előtt. Talán ez miatt is kedveltem meg annyira a zenét.
Mikor még Amerikában éltünk és viszonylag normális életem volt, szívesen énekelgettem. Könnyű dolgom volt ugyanis anya egy óvodában dolgozott és minden vasárnap délután a kicsikkel fellépett ilyen kórus félében is. És mivel még én is kicsi voltam és sokszor nem volt ki vigyázzon rám, így kénytelen volt néha magával vinne. Ő és a többi kisgyerek a színapon parádézott, miközben én a színfalak mögött húztam meg magam és figyeltem. Ellestem minden mozdulataikat és megjegyeztem a dalszövegeket. Mikor pedig magam voltam, akkor a tükör előtt szívesen adtam elő önmagamnak. Imádtam a tükör előtt tenni az eszemet. Élveztem, hogy énekelhetek és utánozhatom azokat a gyerekeket akik a kórusban énekeltek.
Aztán talán mikor tíz éves lehettem és azt hittem, hogy magam vagyok otthon, a szüleim és a nagyszüleim is meghallottak énekelni. Zavarba jöttem és rögtön abba hagytam. Viszont a család minden áron azt akarta, hogy énekeljek. Nem volt más választásom, énekelnem kellett. Anya sírva fakadt és alig akarta elhinni, hogy az Ő kicsi lányából jön ki ilyen csodás hang. Megsúgom azért is fakadt sírva, mivel végre az egyik lánya egy kicsit is hasonlított rá valamiben. Jessica soha nem volt az a lányos lány. Mindig csak a sport érdekelt, pont mint apát. Anyának pedig ez fájt, ugyanis azt szerette volna ha egyszer valamelyikőnk majd olyan aktív lesz pár klubban mint Ő. És a csoda úgy látszik, hogy megtörtént mivel én, eléggé szép hanggal és tehetséggel rendelkeztem. Választási jogom pedig nem volt.
A suliban beíratott az énekkarba ahol valahogy még azt is elintézte, hogy kapjak egy szólót. Így vissza gondolva nem voltam normális, hogy belé mentem.
De Amerika más volt mint Anglia. Ott igenis színpadra mertem állni és fel mertem lépni egy csomó diák előtt, akik tapsal fogadtak és egyikőjük sem nézett rám undorodva, és még csak ki sem nevettek az miatt mert énekeltem. Én pedig élveztem, hogy végre valaki rám figyel. És a suli színpadján mindenki rám figyelt! Mondhatnám azt, hogy ez miatt sok barátom volt, de akkor hazudnék. Amerikában sem voltam menő, ugyanis miután rájöttem, hogy szeretek énekelni, minél jobb akartam lenni. Ráadásul az apám, aki ismerte az egyik otthonunkhoz közel lévő zene iskola igazgatóját, beiratott zongorára is, majd rá fél évire én magam akartam megtanulni gitározni. És még csak tizenegy voltam. A családban zseninek számítottam. Anya és a nagyi már a fellépő ruháimat tervezte, apa pedig azt, hogy ha kijön az albumom, milyen országokba fog kellenem elmenni turnézni.
És mindenki álmának egy perc - akarom mondani egy költözködés - alatt semmi jövője nem volt. Apa anyukája megbetegedett, aki Manchesterben élt, és mivel rajtunk kívül nem volt senki mássa így dönteni kellett. Szerettük a nagyit, igaz évente csak egyszer láttuk, de akkor is fontos volt a számunkra. Természetes volt, hogy a szüleim úgy döntöttek, hogy keresnek munkát Manchesterben és költözünk. Mondhatom azt is, hogy az zenei karrierem akkor élt véget. Kemény két évet foglalkozhattam csak a zenével, mivel a tizenkettedik születésemet már az esős Angliában töltöttem.
Ráadásul pont fél évkor kezdtem az új sulit. Jessie már rögtön az első nap befutott. Elég volt kezébe fognia egy kosárlabdát és olyat zsákolt, hogy még a tesi tanárnak is tátva maradt a szája. Bekerült a suli lány kosár csapatába és mindenki az Ő barátja akart lenni, mivel volt stílusa.
Na és én? Mint egy kisegér. Senki nem vett észre, sőt még az osztályfőnököm sem vett észre, hogy új diákja lett. Ha az igazgató nem nyit be az óra vége előtt , hogy tudja átadni a könyveimet, akkor az osztályfőnököm szerintem a mai napig nem tudott volna a létezésemről. És talán ez után követtem el a legnagyobb hibát amit valaha elkövethettem volna.
Mivel nem akartam egy szellem csaj maradni a suliban, akit senki nem vesz észre, ezért úgy gondoltam, hogy talán itt is megpróbálkozhatnék az ének csoportal. Határozottan rossz döntés volt. Ugyanis a Manchester- i iskolában nagyon nem volt menő az éneklés. A csoportnak összesen öt tagja volt és egyikőjük sem tudott énekelni. Csak azért voltak a csoportban mivel minden diáknak kellett valamilyen csoportba tartoznia. Én naiv pedig azt hittem, hogy ez egy intő jel. Még csak harcolnom sem kellett azért, hogy a következő fellépésen én kaphassam a legtöbb szólót. Sőt szó szerint örültek neki, hogy nem nekik kell hülyét csinálniuk magukból.
Aztán eljött a fellépés napja, amit egy nemzeti ünnep miatt szerveztek. Anya rám erőszakolt egy ronda fekete szoknyát, meg egy fehér blúzt. Tudtam, hogy röhejesen festek, de állítólag a suli szabályzata ezt az öltözéket írta elő, - vagyis nekem ezt mondták. A csoport vezető tanára kibökött a színpadra egyedül, és ott álltam több száz diák előtt. Senki nem volt úgy felöltözve mint én. Mindenki úgy nézett ki mint egy átlagos napon. Hülyén éreztem magam, ráadásul lassacskán mindenki elkezdett rám mutogatni, majd nevetni. És ha ez még mind nem lenne elég, a srác aki a zenét szolgálta volna, direkt már zenét tett be, mint amit kellett volna. Ismét röhögésben tört ki mindenki. Végül mikor volt zene és azon volt a sor, hogy énekeljek, a sok gúnyolódó diák miatt akik rajtam nevettek, elfelejtettem a szöveget. Még hangosabb röhögés. Az egész terem visszhangzott a röhögéstől. Hallottam ahogy tehetségtelennek mondtak, majd kifütyültek. Sírva fakadtam, de ha ez még mind nem lett volna elég, a saját tanárom akinek vigasztalnia kellett volna, megkért, hogy soha többet ne énekeljek, vagy álljak színpadra mivel nincs hozzá érzékem. És abban a pillanatban el is hittem neki.
Az volt az a pillanat mikor megfogadtam, hogy soha többé nem énekelek közönség előtt, ugyanis a szívem mélyén elhittem nekik, hogy tényleg tehetségtelen vagyok.
- Anya, nem tudnál kopogni mikor belépsz? - ez a kérdés mikor elhagyja a számat, kihúzom a mutató ujjamat a szilikon karkötőm alól ami egy hatalmas csípéssel ragad meg a csuklómon. Felszisszenek a fájdalomtól amit a szilikon okozott, de hamar el is feledkezem róla. Imádok ezzel játszani. Már az  ilyen óránkénti rutinná vált a számomra.
Karkötő fel, mutatóujj a karkötő alá, egy picit felhúzni, majd egy adott pillanatban elengedni. Hatás: csúnya csípés és vörös nyom a bőrön. Igazából ebbe nem lehet bele halni, hisz csak egy ártatlan karkötő. Viszont mégis elég nagy fájdalmat tud okozni. Ha erősebben húzom meg a karkötőt, akkor néha még a szemim is könnybe lábadnak.
Vissza térve az anyámra. Még mindig az ajtómban áll, hatalmas mosollyal az arcán, a kezében pedig egy bevásárló táskát tartogat. Viszont szemeivel érdeklődve pislog felém. Ártatlan arcot vágok, és csuklómat az ölemre helyezem, majd beljebb húzom magam a székemmel, hogy az asztalom teljesen takarja el a lábaimat.  Nem kockáztathatom, hogy esetleg lásson meg valamit.
- Úgy gondolom, hogy felesleges kopognom, mivel semmi rejtegetni valód nincs előlem - magamban felhorkantok és az asztal alatt végig húzom a szabad kezemet a karkötőmön. Igaza van nincs semmi rejtegetni valóm előle. Csak a csuklómon és a combomon lévő vágásnyomok. Amiket Ők soha nem vesznek észre. Persze miért is vennék észre? Hisz megígértem nekik, hogy mindent elmondok. Akár mi is történik, Ők lesznek az elsők akik megtudják. Ezt a múlt hónapban ígértették meg velem, mikor drogozáson kaptak. Juliát azóta is Istenítik, mivel állításuk szerint ha a lány nem mondja el az igazat rólam, akkor mostanra már a föld alatt lennék. Ennyire rendes szülei senkinek ne legyenek. Jó, hogy nem hívják át Juliat egy hála vacsorára, vagy valami. Talán nekem is meg kellene köszönnöm, hogy meghazudtolt a saját szüleimnek.
- Arra még nem gondoltál, hogy talán nekem is vannak olyan dolgaim amiről nem szeretném, hogy valaki tudjon? - nem szoktam mérges lenni, ugyanis megszoktam már, hogy mindenki semmibe vesz. De mégis fáj az, hogy még a szüleim is ennyire lenéznek. Mindenkinek van magánélete amibe olyan dolgok tartoznak bele, amiről nem szeretnék, hogy valaki tudjon. Ez olyan mint egy napló. Azt sem adja oda az írója az első szembe jövő alaknak. Pont ezért megeshet az is, hogy a szobámba valami olyat csinálok amiről nem szeretném, hogy más tudjon. Jó, nálam nagyon is ilyen helyzet áll fel. Nem szeretem ha valaki csak úgy benyit hozzám, ugyanis rettegek attól, hogy esetleg valami olyat lát amit nem lenne szabad.
- Hoztam neked valamit - figyelembe sem veszi az előző mondandómat.
Jókedvűen jön beljebb a szobába, majd ül le az ágyamra és a kezével rácsap a takarómra, ezzel jelezve, hogy menjek oda és üljek le mellé. Először hezitálok. Tuti, hogy vett nekem valamit. A kérdés az, hogy akarom én látni, hogy mi van abban a táskában? Mert szerintem nem. Ismét rácsap a takarómra és ezt már azért csinálja, hogy nincs ideje egész este a szobámban lenni.
Mélyen kifújom a levegőt és feltűnőmentesen húzok egyet a pólóm ujján, majd felállok és nagyon nagyon lassú léptekkel indulok meg az anyám felé, és ülök közvetlen mellé. - Nézd csak meg! - nyomja a kezembe a táskát. Nincs kedvem belé nézni. Túl könnyű az állaga, amiből azt a következtetést vonom le, hogy ruha van benne. Anya imád vásárolni, pláne nekem. Csak az a baj, hogy az ízlésünk eléggé eltérő.
- Tudod, hogy nem szeretem mikor Te veszel nekem valamilyen ruhát. - húzom el a számát. Anya lelkesedése azonban nem oszlik szerte. Helyette még jobban csillognak a szemei.
- Mira, az égiekre esküszöm, hogy ez most még neked is tetszeni fog. - kacsint rám biztatóan.
Ebben semmi biztató nincs. Nekem semmilyen ruha nem tetszik ugyanis ami nekem tetszene az egyik sincs az én méretembe. Könyörgöm pár hete mikor kabátot akartunk venni, az eladó át akart küldeni a gyerek osztályra mivel nekem olyan a méretem. Tizennégy éves vagyok, de még egy tízéves is kövérebb nálam.
Mégis most engedek a kísértésnek és próbálok hinni az anyámnak. Talán most meg fog egyezni az ízlésünk és olyan ruhát vett ami még nekem is tetszeni fog. Üsse fene. Csak bele nézek a táskába és kész. Nem olyan nagy dolog ez. Más lány örülne ha az anyjától kapna valamilyen ruhát, nem pedig rettegne. Oké, de én nem más lány vagyok, hanem egy depis, meghalni kívánó lény.
Nagy levegőt veszek és bele nézek a táskába, majd rögtön szembe találom magam egy rózsaszín anyaggal. Összeráncolt homlokkal nyúlok érte majd húzom ki és a szeme elé tárul egy egyszerű, mégis annál kihívőbb koktél ruha. Pánt nélküli, eléggé rövid és borzalmas. Tuti, hogy soha nem fogom felvenni. Mégis hova venném fel? Úgy nézek én ki mint akit annyi buliba hívnak meg? Vagy bálba? Utoljára nagyapa születésnapján buliztam. Ha lehet annak nevezni, azt mikor egy csomó öregember vesz kerül.
- Ez mi? - kérdezem és undorodva nézem a kezemben tartott ruhára hasonlító valamit. - Azt mondtad, hogy tetszeni fog. Hát az összes ruha közül amit Te vettél, ez a legocsmányabb! - nem érdekel ha megsértődik. Mondjuk úgy is tudom, hogy nem fog. Semmi nem veheti el a kedvét attól, hogy nekem ruhákat vegyen. Sajnos.
- Ebben a lányok suli bálokba szoktak járni, és csiripelték a madarak, hogy a hétvégén a Te iskoládban is lesz egy télt köszöntő bál - lesápadok és valahogy legszívesebben kiugranék az ablakon. Az a francos bál, ahol minden diáknak meg kell jelennie. Hurrá! És mit jelent egy ilyen bál? Nagyon mini ruhát, magassarkú cipőt, sminket és partnert. Igen, a partner a legfontosabb. Ha valaki egyedül megy egy ilyen rendezvényre, azt hetekig gúnyolni fogják. Még az sem olyan ciki ha az illető a haverjaival megy. De nekem még csak haverom sincs!
- Ki mondta ezt neked? - vonom kérdőre, de tudom a választ.
- Julia. - válaszolja gondolkodás nélkül. - Annyira örülök, hogy végre Te is részt veszel egy ilyen eseményen. Alig várom, hogy segíthessek elkészülődni. Végre lesz egy csajos délutánunk. - anyának a lehető legrosszabb lányai születtek. Jessie szinte már pasi. Én pedig inkább hasonlítok egy hullára mint egy lányra.
- Mondtam én, hogy megyek? - kicsit sem kedvesen dobom le a ruhát a szőnyegemre majd állok fel és ülök vissza az asztalomhoz. Biztos, hogy engem senki nem fog kényszeríteni, hogy menjek el.
- Julia azt is mondta, hogy egy Tobias nevezetű fiú, veled szeretne menni - puszil bele a hajamba anya, én pedig majdnem szívrohamot kapok. Tobias? Vagyis az osztály leghelyesebb fiúja? Velem akar eljönni? Jó vicc. - Gondolom most már nagyon is van kedved menni. - veregeti meg a vállam anya és azzal ki is megy a szobámból.
Tobias velem akar menni a bálba. Julia ezt honnan tudja? Mondjuk Ő mindent tud, szóval lehet van benne valami igazság, hogy tényleg el akar hívni. És, hogy deríthetem ki a legkönnyebben, hogy ki mond igazat? Ha megnézem az osztály csoportját az interneten. Nem szeretem az ilyen közösségi oldalakat, de most úgy érzem muszáj megnéznem.
Amilyen gyorsan csak tudok bejelentkezek és máris szembe találom magam az adott csoporttal. Természetesen a bálról témázik mindenki.

' SandyC' - ki lesz megint az, aki egyedül fog jönni a bálba az egész suliból? Természetes a kis csonti Mira Nelsoooooooooooooon xD
' TobiasW' - Te nem tudtad, hogy a biosz terembéli csontváz már meghívta? És igent mondott. Tökéletes párt fognak alkotni.
' JuliaK' - Neki még az anyja is idióta. Elhitte azt, hogy Tobias elhívta :D
' TobiasW' - én? Ne Juli, most ettem. Ez még viccnek is rossz. Annál a csajnál még a nagyim kilencven éves barátnője is izgatóbb xD
' JuliaK' - már alig várom, hogy holnap megkérdezze Tőled, hogy akkor mentek e vagy nem :P
' TobiasW' - kösz szépen, hogy rám küldtél egy zombit. Majd megmondom neki, hogy a szomszéd teremben van egy szabad csontváz. 
' JuliaK' - tudod, hogy szeretlek ♥

Könnyes szemekkel lépek ki az oldalból. Zihálva szedem a levegőt és próbálok nem is rá gondolni arra amit olvastam. De nem járok sikerrel. Szinte már hallom ahogy rajtam nevetnek még mindig.  Elfordítom a fejem a laptopomról és letekintek a hátizsákomra, ahol egy fém kés hegye villan ki. Gondolkodás nélkül nyúlok utána, majd húzom fel a pólóm és ismét egy éles heget vágok a csuklómra a sokadik vágás mellé. És megint jól esik...

15 megjegyzés:

  1. Ez nagyon köcsögség volt Juliától....Remélem, nem fogja megkérdezni, attól a f*szkalaptól. Amúgy nagyon jó a rész, imádom! És várom a folytatást! Puszi! ♥

    VálaszTörlés
  2. Julia egy abortuszszökevény..... Annyira szánalmas...... Drága Do annyira imádom az írásaidat hogy legszívesebben örökké olvasnám őket ♥

    VálaszTörlés
  3. Csak szólok hogy 14 év az még gyerek kicsit korainak irtad hogy megakarja olni magat 12 evesen ez abszurd XDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem egészen értem a komidat, de ha szerinted korai akkor úgy látszik te nem ebben a században élsz. Édesem, manapság a 12 évesek drogoznak és még sorolhatnám ;)

      Törlés
    2. Neharagudj de te hol elsz?:D ez kicsit tulzas hogy a 12 evesek drogoznak maximum a kissebseg a tobbi 12 eves meg violettat nez ;) nekem us van egy 12 eves hugom es meg nem drogfuggo.. XD

      Törlés
  4. Már most utálom Juliát. Bár szerintem ezzel nem vagyok egyedül:D Várom a következő részt, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből a bálból.
    Ui.: Ez a rész is remek lett! :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Úúúúgy, de úúúúgy megtépném most Julia-t!!!!!! Miért ilyen köcsög???? O.o Olyan selejt az élete hogy máséval kell foglalkozni??? Amúgy nagyon fantasztikusan írsz.... Imádtam ezt is mint eddig minden történet minden részét!!!! <3 Alig várom a kövit!!!!! Hozd minél hamarabb :) <3

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett *_* Siess a Kövi rsszel❕❕❕ :)

    VálaszTörlés
  8. Egyre kíváncsibbá tettél te lány *o* Először is, hogy elmegy e a buliba... Akkor hogy jön a képbe az 1D? *o* Siess ><

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát az 1D még nem most fog képbe jönni..arra még várni kell egy picit...

      Törlés