2015. január 23., péntek

| Chapter Ten |

Hejjjjjjjj!!!! Meg is érkeztem a kövivel ami szerintem eléggé izgisre sikeredett xD egy kicsit paranormális, de szerintem ennyi még bele fér :D remélem érthetően vázoltam a dolgokat a fejezetben :P komizniiiiiii




Fogalmam sincs hány percet, vagy akár órát ülhettem a hideg földön, mozdulatlanul. Azonban egy dologban biztos voltam. Még pedig abban, hogy a bátyám már nem vonaglott és nyöszörgött az úton. Helyette az egész testét egy hatalmas vértócsa vette körül. Ez pedig nagyon nem jó jel. Túl sok vért veszített ahhoz, hogy titkon magánál legyen.
Lehet, hogy igazából nincs is semmi baja, csak engem próbál megtréfálni. Igen, biztosan. Azért nem mozdul, hogy rémisztjen meg, én pedig ismerjem be, hogy tényleg félelmetes a város éjszaka közepén. A másodpercek telnek én pedig csak várom, hogy mikor ugrik fel nevetve. Semmi nem történik. A mellkasa sem mozog már miközben veszi a levegőt.
Csak a vér gyülemlik minél jobban. Pedig tudom, hogy csak megjátsza magát. Mindig imádott engem rettegésben tartani és utána órák hosszat rajtam nevetett.  Akkor most miért ne ezt csinálná? Viszont régen soha nem hazudott ilyen sokáig. Mikor már rajtam látta, hogy a sírás szélén állok akkor abbahagyta az egész színjátékot. Most akkor miért nem veszi észre, hogy reszketek a félelemtől, ugyanis nem úgy néz ki mint aki nagyon tréfál velem?
Mi van akkor ha tényleg nem tréfált meg, hanem valójában nagyon is megtörtént? Ha az az autó tényleg elütötte Őt helyettem és most haldoklik, csak azért mert én képtelen vagyok a közelébe menni. Hívnom kellene a mentőket vagy valami. Bennynek szüksége van egy orvosra! Hisz nem mozog és már nem is lélegzik. Én pedig csak ülök a földön remegő lábakkal, könnyező szemekkel. Ez nem vicces! Nekem kellene most ott feküdöm az úton, vérbe úszva. Engem védett meg és áldozta fel magát helyettem.
És megint miért? Mert nem fogadtam szót neki! Megkért, hogy forduljak vissza, de nem hallgattam rá. Csak mentem a magam feje után. Dühös voltam mert a fejemhez vágta az igazságot. Mivel igaza volt. Minden szó és mondat ami elhagyta a száját, a szín tiszta igazság volt. Gyerekes vagyok és mindenért addig hisztizek míg meg nem kapom, ha pedig az ellenkezője történik akkor mérges leszek és azért cirkuszolok. Nagyra vagyok a korommal és állandóan azt hangoztatom, hogy már nem vagyok gyerek, pedig ez nem igaz. Szörnyen gyerekes vagyok és nem csodálom, hogy a szüleim nem bíznak meg bennem. Felelőtlen vagyok! És ez ma este be is bizonyosodott. Hallgatnom kellett volna a bátyámra és ott kellett volna maradnom az üzletnél és meg kellett volna várnom míg vissza jön értem. Persze, hogy nekem ez az ötlet nem tetszett. Mégis mit gondoltam? Azt, hogy ha követem Bennyt akkor majd bevisz abba az átkozott buliba? Talán igen, mivel tudtam, hogy úgyis azt csinálja amit én mondok neki mivel félt engem. Hisz a kisöccse vagyok.
Viszont túl messzire mentem. El akartam rohanni az igazság elől, így nem néztem az utat. Minél messzebb akartam kerülni Bennytől és a fájó szavaitól. Ő figyelmeztett, sőt kért, hogy álljak meg, de nem figyeltem rá. Makacsul haladtam előle és akkor jött az az autó. Lett volna időm elugrani és akkor Bennynek nem kellett volna ellöknie engem. De nem bírtam megtenni. Szó szerint lefagytam ahogyan a gyorsan felém száguldó járgányt néztem megbabonázva. Sőt már az ütközésre is felkészültem, mikor a bátyám szó szerint az útra lökött így Ő kapta a teljes ütést.
Ilyen balesettel pedig még Ő sem viccelne. Nem, ez mind nagyon is megtörtént. A bátyám haldoklik miattam!
- Fiú, jól vagy? - hajol le hozzám egy idősebb hölgy, miközben a férfi a bátyám felett áll majd lassan lehajol, hogy tudja közelebbről megvizsgálni. Éppenhogy csak hozzá ér Benny feje elernyedve fordul jobbra így tökéletesen látom, hogy a szemei nyitva vannak, de a teste nem mozdul. Ugye nem...
- Hívd a mentőket! - parancsolja a férfi a mellettem álldogaló nőnek, aki rögtön teljesíti is a kérését, velem pedig többé nem is foglalkozik. Őszintén megmondva örülök is neki. Nem tudok másra öszpontosítani csak a bátyámra. Már rég meg kellett volna mozdulnia! Vagy legalább valamilyen életjelet adhatna magáról. Mindegy, hogy mit csinál, csak csináljon valamit!
Minden olyan gyorsan történik. Először síri csend, majd hangosan szirénázó autók és két mentő jelenik meg az úton. Amint megállítják az autót rögtön kiugrik belőle két férfi akik rögtön a bátyámhoz rohannak a műszereikkel együtt és vizsgálni kezdik. Szavak nélkül is tudom, hogy nagy baj van. Akár hogy és hol vizsgálják Benny testét, nem mozdul. Végtagjai ernyedten lógnak, és az egész bőre ami nincs vérben, fehér. Szája apróra szét van nyílva, alsó ajka pedig lila az átfagyástól.
- Elvérzett! - a mentős csak suttog, de így is tisztán hallottam a szavait.
Elvérzett ami azt jelenti, hogy túl sok vért veszített így már nem tudtak rajta segíteni. És ha nem tudtak rajta segíteni, akkor a bátyámat halottnak nyilvánították. Benny halott! Én öltem meg Őt. Ha nem ijedtem volna meg akkor  tudtam volna hívni a mentőket akik lehet, hogy még idejében segítettek volna rajta.
- És, Ő? - nem kell felnéznem, így is tudom ,hogy rólam beszélnek. Mi lenne velem?
Egy gyilkos vagyok. Mert az vagyok, ugyanis végig tudtam nézni a testvérem halálát. Milyen ember már az ilyen? Nekem kellene meghalnom. Megérdemelném. Benny ma éjjel konckára tette miattam az életét. És még csak meg sem tudtam rendesen köszönni neki. Utoljára beszélhettem vele és akkor is csak veszekedtem. Normálisan kellett volna viselkednem vele, de én nem azt tettem. Megint csak az én érdekeimet néztem. Soha nem fogok tudni megbocsájtani magamnak.
És a szüliemmel mi lesz? Benny volt a szemük fénye. Az első szülött gyermek. És nincs többé. Miattam.
Érzem ahogyan az egyik mentős lehajol mellém és tekintetével engem pásztáz. Képtelen vagyok rá emelni a tekintetemet. Egész testem remeg és egy másodpercre sem tudom abbahagyni a sírást. Örökké az úton szeretnék ülni egyedül. Vagy ha nem is örökké akkor legalább addig míg meg nem fagyok. Nem akarom, hogy segítsenek rajtam. Bűnhődni akarok. Sőt meg akarok halni. Benny után akarok menni! Meg kell neki mondanom, hogy mennyire sajnálom azt amit vele tettem.
A férfi kicsit sem kedvesen nyúl az állam alá majd húzza fel a fejemet, hogy tudjon teljesen rám nézni. Remegek, de nem a hidegtől hanem a fájdalomtól.  Gyűlölöm magamat.
- Megöltem. - ez az egy szó amit ki bírok magamból préselni, majd ismét eszeveszett zokogásba kezdek. Zokogás? Inkább tombolás. Ha akarnám akkor sem tudnám kordában tartani a testem. Olyan vagyok mint egy idegbeteg.
- Mink mikor ide értünk a férjemmel,  a fiú már ilyen állapotban ült az úton a halott test mellett - a nő aki először megszólított ismét mellém lép. Nem tudom, hogy mit látott és mit sem, de nem is érdekel. - Állíthatom, hogy ez a fiatal kölyök nem ölt meg senkit. - ne álljon az én védelmemre. Semmit nem tud, hogy mi is történt. Igenis én öltem meg Bennyt.
- Autós gázolás volt uraim. A tettes pedig elhajtott - száll be a beszélgetésbe a nő férje is. Hangja határozott és kemény. Nem bírok ránézni. Elönt az undor mikor az autóra gondolok. Eszébe sem volt megállni vagy vissza fordulni. Pedig tudta, hogy mit művelt. Segítenie kellett volna Bennynek. Hisz elgázolt egy embert! Mégis gyáván megfutamodott és elhajtott. Bárcsak egyszer újra véretlenül találkoznék vele. Még az életet is kiverném belőle. Megérdemli az ilyen. Gyáva féreg.
- NEM ÉRTIK? ÉN ÖLTEM MEG! MEGÖLTEM A SAJÁT BÁTYÁMAT! - és azzal erőteljesen elkezdem a hajamat tépni. Ordítozok, de úgy hogy még a nyálam is kifolyik. Aztán újra lecsillapodok majd, vissza ülök a hideg útra és végül megölelem a térdem majd ráhajtom a fejem. Benny testét eltakarták egy fekete fóliával.
- Sokkos állapotban van. Be kell vinni megfigyelésre. - utasítja a mentős és azzal másik két alak a karomnál fogva húz fel a hideg útról. Először nem ellenkezem, de mikor a bátyám halott teste mellett visznek el megtorpanok és ki akarom kapni a karom a férfiak szorításából. Nem engednek. Inkább minél erősebben szorítják a karom.
- Benny... - nyöszörgöm és oda akarok menni hozzá. Látni akarom. Azt akarom, hogy tudja, hogy mennyire sajnálom. Muszáj tudnia mindenről. Igen, tudnia kell, hogy ő a legjobb testvér a világon, és, hogy igaza volt mindenben amit rám mondott. - Beszélnem kell vele! - rántok ismét egy nagyot a karomon, de a két izomember lerázhatatlan.
- A bátyád meghalt! - közli valamelyik fogvatartóm kicsit sem kedvesen. Ismét elönt a düh. Szabadulni akarok és Benny után menni. Vele akarok lenni.
A mentősök türelme azonban nem végtelen. Löknek rajtam egyet és benyomra a mentőautóba, majd az egyikük elkapja a karom és felhúzza a kabárom ujját és egy injekciós tűt nyom a bőrömbe. Alig telik el pár másodperc a szemeim máris lecsukódnak.
Vajon én is meghaltam? Miért is ne? Hisz még a testemet sem érzem. Sőt az agyam tompa és még a szemeimet sem tudom kinyitni ugyanis az is lehetetlen feladatnak bizonyul. És mi ez a nagy világosság? Lehet, hogy nem is Benny halt meg hanem én? Bárcsak így lenne.
Egy megmagyarázhatatlan erő kényszerít arra, hogy nyissam ki a szemeimet. A orromat büdös tisztítószeres szag csapja meg. Van egy sejtésem, hogy hol lehetek. Hunyorogva pislogva nyitom ki a szemeimet. A sejtésem beigazolódott. Egy kórházban vagyok ami azt jelenti, hogy nem haltam meg. Nagyon nem haltam meg. Mérgemben egy erőteljeset csapok a takarómra. Semmit nem álmodtam! Benny tényleg meghalt én pedig életben maradtam helyette. Erre a gondolatra pedig megint keserves sírásba kezdek. Nem érdemlem meg, hogy éljek.
- A fiuk magukhoz tért! - nem nagyon kell gondolkodnom azon, hogy kiknek is szólt ez a mondat. Természetesen a szüleimnek, akik kicsit feszenvbe lépnek be a kórterembe. Anya arca beesett, szemei ki vannak sírva. Apa arca pedig komor. Rögtön megindulnak felém. Anya lehajol és egy rövid puszit nyom az arcomra. Apa pedig csak az ágyam végén áll és a takaróm végét nézegeti. Tudom, hogy van valami bajuk.
- Hogy érzed magad? - kérdezi anya kedvesen, de szemeiből elkezdenek potyogni a könnyek. Tudom, hogy Benny miatt ilyenek. És azt is tudom, hogy tudják a teljes igazságot. Vagyis azt, hogy az egésze végig néztem és nem hívtam segítséget. Pont ez miatt is tartom magam gyilkosnak. És ezért nem is tudok a szemük közé nézni. Megérdemelném, hogy kiabáljanak velem. Minden rossz dolgot megérdemelnék tőlük. - Tudjuk mi történt akkor éjjel - kezdi, de apa rögtön a szavába vág.
- Miért nem hívtál segítséget? Liam az orvosok azt mondták, hogy ha idejében hívva lettek volna akkor megtudták volna menteni Bennyt ! - a kezei ökölbe szorulnak és hangját elönti a méreg. Meghökkenek és még keservesebb sírásba kezdek. Az apám is engem hibáztat. Minden rosszra számítottam csak erre nem.
- Sokkos állapotba került! Nézz rá még most is remeg. - anya rögtön a védelmemre kel, de hangja nem szeretettel van tele. Nem, szerintem Ő is apának ad igazat mint mindenki más.
- Ez nem ok arra, hogy ne tudott volna segíteni a testvérének. - horkan fel gúnyosan apám. Elfordítom a fejem és elkezdek kifelé bámulni az ablakon. Csak nézem a kék eget és azt kívánom, hogy bárcsak ne kellene végig hallgatnom ezt az egész beszélgetést. Bárcsak a bátyámmal lehetnék...
Benny? Már rémeket is látok. Mégis mit keres a bátyám az erkély korlátján? Tuti, hogy csak én képzelődöm a sok nyugtató miatt. Ő meghalt. Nem lehet itt. Amúgy is akkor látnák a szüleim.
- Igazad van, de akkor sem ez a legalkalamasabb pillanat, hogy ezt megbeszéljük. - nem érdekel anya sértő megjegyzése. Lassan felülök az ágyamban és közben le sem veszem a szemem az ablakomról. Benny még mindig ott áll. Ugyan az a ruha van rajta mint akkor este. Sőt ugyan úgy is néz rám. Meg sem látszik rajta, hogy balesete volt. Elmosolyodik és int a kezével. Vissza mosolygok és én is intek.
- Benny nem halt meg. - mondom boldogan és kimászok az ágyamból majd elindulok az ablak felé. Sietősen nyitom ki, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy a szüleim hogy néznek rám. Mint akik megijednek a saját fiuktól. - Nézzétek, nincs is semmi baja. - mutatok az erkélyen álló bátyámra. A szüleim összenéznek, és anya lesz az aki megindul felém.
- Liam, nincs itt senki - mondja feszülten és kezét a vállamra teszi.
- De itt van. Hisz itt áll előtted! - vágom rá gondolkodás nélkül. - Szólj már valamit Benny! - nézek a bátyámra, de az csak még mindig mosolyogva áll és engem figyel. Miért nem beszél? Ilyenkor már rég be sem tudta fogni a száját.
- Kisfiam, csak képzelődsz. - suttogja anya síri hangon és elhúz az ablaktól.
- Nem! Tényleg ott van. - erőszakoskodom tovább, azonban anya hajthatatlan.
Vissza nyom az ágyamba, majd nyakig betakar. Én viszont még mindig izgatottan bámulom az ablakot ahol Benny van. Nem értem, hogy miért nem jön be. Tudtam én, hogy a bátyám erős és vele nem tud végezni egy kis autó. Ezek szerint akkor mégsem vagyok gyilkos. Megint csak megtréfált. De ezt még vissza fogja kapni, mert ez nagyon rossz tréfa volt. Halállal nem szabad tréfálni.
- Szólj egy nővérnek, vagy valakinek! - parancsolja anya apának, aki bólint és máris kirohan a szobájából, majd egy orvossal tér vissza. Anya röviden vázolja neki a dolgot, vagyis azt, hogy én képzelődök. Senki nem hiszi el, hogy tényleg láttam a bátyámat. Az orvosságaim mellékhatására hivatkoztak így úgy döntöttek, hogy sokat elvesznek tőlem.
Azonban hamar kiderült, hogy nem az orvosságok miatt látom Bennyt. Úgy ahogy az is kiderült, hogy nem csak az az egy alkalom volt mikor láttam a bátyámat. Minden nap feltűnt. Nem mindig beszélt, csak néha. Viszont mikor beszélt, állandóan arra kért, hogy kövessem. Sokáig ellenkeztem. De egy nap, mikor megint a erkély vékony korlátján állt, beadtam a derekam neki. Azt mondta, hogy jó móka ott állni. Hittem neki. Elindultam az erkélyre majd felálltam a vékony korlátra mezítláb. Benny eltűnt, majd az út közepén állt. Tudtam, hogy azt szeretné ha követném. Már majdnem megtettem vagyis leugrottam, mikor valaki hátulról vissza húzott.
És a helyzet nem szűnt meg. Benny velem volt és nem akart magamra hagyni. Viszont senki nem hitte el, hogy tényleg él. Engem néztek boldondnak.
- Mr és Mrs. Payne, a fiúk kezelésre szorul - az orvos rendelőjében ültem a szüleimmel. Tegnap éjjel Benny megint feltűnt és azt akarta, hogy kövessem. Pizsiben a kórház előtti úton szedtek össze. - Képtelen bele törődni a bátyja halálába és nem bírja elengedni. Fáj, hogy ilyet kell mondanom, de a Liam bele őrült a testvére halálába - én nem is vagyok őrült.
- Maguk az őrültek, hogy nem hisznek nekem. Benny tényleg itt van és nagyon is él. Azt akarja, hogy menjek vele, mivel tudja, hogy itt senki nem szeret. - kulcsolom össze a kezeimet a mellkasom előtt. Anya sírva fakad és elkezdi a hevesen a fejét csóválni. Nem értem mi baja van itt mindenkinek.
- Liamnek hatalmas trauma volt végig nézni azt ahogy egy számára közel álló személy a szeme előtt halt meg.  - folytassa tovább az orvos. - Alig tizenöt évesen végig nézni egy ilyen csúnya balesetet. Ráadásul még magát is hibáztatja. Nem csoda, hogy az agya felmondta a szolgálatot.
- Mi a teendő? - köszörüli meg apa a torkát.
- Liamet be kell záratni egy elmegyógyintézetbe. Már csak az az utolsó remény a számára. - válaszolja az orvos.
Elmegyógyintézet? Megsemmisülten a szüleimre pillantok és elkezdek sírni miközben hevesen csóválom a fejem. Nem engedhetik meg, hogy oda zárassanak be. Nincs semmi bajom! Őrült meg pláne nem vagyok.
Szerintük mégis az vagyok...Őrült.



17 megjegyzés:

  1. Igen, igen ez az!
    Végre ő is bekerül a gyógyó házba! Az apját utálom!!!! NGAYON! HOGY KÉPES ILYET MONDANI LIAMNEK...???
    A rész perfect lett!!
    De szegény Liam... azt hiszi, hogy ő ölte meg a bátyját! Ez.. ez durva. nagyon!
    Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  2. Úgy örülök, hogy van új rséz!! És igazam volt, viszont sajnálom LiameT!! Remélem hamarason a lánnyal is találkozik! Annyira várom a következő részt!!! ♥♥ ;) Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a hamarosan az nagyon gyorsan lesz :P

      Törlés
  3. Az nagy baj.... hogy megkönnyeztem? :o Szegény Benny. Apja egy gyökér.... Nagyon siess <33

    VálaszTörlés
  4. Őrült??!! Ez csak egy picit igaz. Am csatlakozom az előttem szólóhoz. Judit, én is belekönnyeztem. Akkor már ketten vagyunk gázak, ha ez az. lécci do siess!!

    Chüsi Tami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. u.i.:Naszóval. az a töri szerintem egy az egyben siralmas volt, ezért azt kérdezném: Hogy lehet egy blogot törölni?? Ezt úgy négy fejezettel előbb meg akartam kérdezni. Am kezdtem egy új törit, és annál sokkal több energiát fordítok majd a törimre. Az egy másik profilról van, de majd elküldöm ( csak ha szeretnéd, nem tukmálok semmit). jó, megint szófosásom van, de befelyeztem. jó éjt :D

      Törlés
    2. hűűű ezt most megnem mondom én neked hirtelen h hogyan kell blogot törölni, pedig tudom...persze h szeretném :D küld nyugodtan kíváncsian várom :P

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Én nem tudom miért,de megkönnyeztem ezt a részt.*én is csatlakozok.* Kíváncsi vagyok,hogy fognak majd össze ismerkedni Miraval.:$$ Siess a Kövi résszel.*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. már nem kell sokat arra a pillanatra várni :P

      Törlés
  7. Oh mamám! Hát ez kissé durva volt, mármint az egész ahogy Liam érezte/érzi magát.. Én is csatlakozom az előttem szólókhoz, hogy kissé megkönnyeztem a részt..
    Úgy érzem hogy Bennynek igaza volt,hogy a szülei nem szeretik Liamet, legalábbis nekem ez jött le abból ahogy viselkedtek az betegágya mellett..
    Egyébként szuper lett, szokás szerint, várom a következőt :3 :*
    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a szüleivel való viszonya majd később jobban ki fog bontakozni ;)

      Törlés
  8. Haha, forrósodik a levegő itten.~
    Ezt a részt vártam, vagy legalábbis már közelít ahhoz amit olvasni szeretnék. De most, hogy így belegondolok, tök össze jöttek a dolgok, mármint itt meghal Liam tesója, meg egyik osztálytársam mamája. Tiszta fura.
    NA elég a lelkizésből, nem azért vagyok itt, hogy lelkizzünk.
    Ahj, de én lelkizni akarook. Senkivel sem tudok beszélni az érzéseimről, mert attól félek, hogy az agyukra megyek, és inkább magamba fojtom őket, minthogy elmondjam valakinek. És ez bosszant, hogy én sem tudom, hogy pontosan mi a kefírt érzek, mert egyszerűen nem tudom, és bosszant. Agh. DE téged úgysem érdekel az én hülye nyavajgásom. Ezért kezdtem el újra írni, abba kiadom magamból amit tudok, vagy dalokat írogatok.
    No mindegy.
    Igazából nekem egy pötit zavaros volt ez a rész, de ettől függetlenül izgi volt. Én még mindig az elmegyógyintézetes részt várom.:D
    Hamar hozd majd a részt, hogy legyen mit olvasnom mert szabin vagyok, és napközben megöl az unalom, és a fájdalom.xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig én nem is ismerem az osztálytársodat xD
      nyugodtan lelkizz nekem..szívesen meghallgatlak ;)
      lassan már azok a részek jönnek :P
      gyógyulj meeeeg :D

      Törlés