2015. január 27., kedd

| Chapter Eleven |

Hellló!!! Itt a kövi rész, amit szerintem már sokan vártatok xD komizniiiiiiiiii



| MIRA NELSON |

Két hónap.
Ennyi idő telt ez azóta mióta Juliat valaki csúnyán megölte a tornaterem öltözőjében, és az emberek szerint én voltam a gyilkos. Bizonyítékuk nem volt, de a rendőrség megtalált egy kést a hátizsákomba, az orvosok pedig igazolták, hogy már nem egyszer próbáltam öngyikosságot elkövetni. Nem cáfoltam meg, ugyanis az öngyilkosságos rész nagyon is igaz volt. Viszont Juliahoz hozzá sem értem. Senki nem hitte el. És mi az érvük? Az, hogy utáltam Juliat, és biztos így büntettem meg a lány azokért a dolgokért amiket velem tett. Igen, megtehettem volna, mivel nem egyszer átfutott az agyamon, hogy milyen jó érzés lenne ha tényleg megölném a lányt így megkapná a méltó büntetését azért amiért velem tett.
Miatta lettem az ami! Ő miatta kezdtem el vágni a csuklómat, miatta éheztettem magam és ami a legfontosabb miatta akartam meghalni, mivel tönkre tett. De nem vagyok gyilkos! Soha nem is voltam és nem is leszek. A szüleim normálisan neveltek, nem pedig úgy mint egy gyilkost. Mégsem hitte el senki sem, sőt máig nem hisznek nekem.
Pedig két hónapja szó szerint el vagyok zárva a világtól. Hol is tengetem jelenleg a mindennapjaimat? A brit fővárosban, vagyis Londonban, az ország egyik legjobb elmegyógyintézetében. Szükségem e volt erre valójában? Nos elméletileg nem, de mivel mindenki azt hiszi, hogy gyilkos vagyok, ezért a rendőrség úgy határozta meg, hogy szükségem van egy kis kezelésre. Meg az orvosok is hajthatatlanok voltak mivel a vágások a bőrömön és az, hogy alul vagyok táplálva arra vall, hogy nagyon nem vagyok rendbe agyilag. Szerintük aki keresi a halált, az máris kezelésre szorul. Pont ezért hiszik azt is, hogy én öltem meg Juliat. Az orvosok állítása szerint elborult az agyam és a lányon vezettem le a dühöm. Hiába mondtam el, hogy nagyon is épp eszű voltam mindig is és soha nem volt olyan pillanat mikor ne tudtam volna magamról. Nem hittek nekem. A vágásnyomok a bizonyítékok arra, hogy már pedig nagyon is szükségem van kezelésre.
Ezért bezárattak egy elmegyógyintézetbe és azt hiszem, hogy nagyon sokáig ezt a helyet is fogom mondani az otthonomnak.
 Hazudnék ha azt mondanám, hogy rettentően szörnyű itt. Oké eleinte tényleg rossz volt, mivel körülöttem csak beteg gyerekek vannak, akik tényleg agyilag károsultak, Nem úgy mint én, hanem rajtuk még látszik is. Egyik pillanatban még normálisan beszélget velük, a másikban pedig nekem támadnak a villájukkal és agyon böködik a kezem. Megtörtént esemény, rögtön az első itt töltött napomon.
Igen, haza akarok menni mivel hiányoznak a szüleim és a nővérem, akiket csak hetente egyszer láthatok mivel akkor van látogatási nap. Két óra, utána elküldik Őket. A kis vigasz az, hogy legalább Ők nem tekintenek gyilkosnak és mikor velem vannak próbálnak úgy viselkedni velem mintha otthon lennénk. Kedvenc édességeimmel lepnek meg meg ilyenek. Ezért pedig hálás vagyok.
Szörnyű napokon vagyok túl, ugyanis itt tényleg úgy kezelnek mint a többi agybeteget. Minden nap hosszú beszélgetéseken vagyok Dr. Pinnockkal aki az én orvosom, és akinek az egész életemet el kellett mondanom. Erre azért volt szükség mivel csak így tud választ találni arra, hogy egy tizennégy éves lány miért gondolkozik a halálon. A saját orvosom küldött a padlóra mivel olyan dolgokat is el kellett neki mondanom amikre nem akartam vissza emlékezni. Ennek hála pedig utána rémálmok gyötörtek. Minden éjjel egy nővér ébresztett fel ugyanis mint kiderült ordibáltam álmaimban. Mostanra ilyen gondom már nincs mivel egy csomó nyugtatót belém lapátolnak, na meg altatókat. Viszont a gyógyszereknek hála kezd vissza térni a normális testsúlyom. Pedig kegyetlen pocsékul főznek itt, de mégis a gyógyszereknek hála olyan éhes vagyok, hogy még a moslékot is képes vagyok megenni. És ennek hála már nem látszódnak annyira a csontjaim. Jó jel.
Nem azt mondom, hogy imádok itt lenni, sőt simán lelépnék. Egyszerűen csak megszogtam és tűrök, ugyanis tudom, hogy muszáj. Nincs más választásom, suliba pedig nem szeretnék vissza menni.
Ha van egy sejtésem az iskolában mindenki egy gyilkosnak tart és ha most vissza mennék nagyon bántanának azért ami Juliaval történt. Legalább itt, az elmegyógyintézetben nem kell attól félnem, hogy valaki agyon ver.
Ráadásul Dr. Pinnocknak megfogadtam, hogy megpróbálok barátokat szerezni. Ugyanis ezt ha megpróbálom akkor azt jelenti, hogy elindultam a gyógyulás útján, mivel akkor már lesz kivel megosztanom a gondjaimat és nem fojtom magamba a fájdalam és ketten megoldunk mindent.
Hát eddig még egy ilyen barátot sem találtam. Kettesével vagyunk szobán, és mikor ide kerültem az én szobámban már élt egy lány Chelsea. Első ránézésre kedves volt. Épp olyan sovány mint én, és tudtam is vele beszélgetni. Kedvesnek találtam. Túl kedvesnek, ráadásul nem is tudtam azt, hogy Ő miért van itt. Mondjuk én sem mondtam el az igazságot. Akikkel eddig beszéltem mind úgy tudja, hogy megpróbáltam megölni magam. Azt nem tudják, hogy rendszeresen okoztam magamnak fájdalmat, úgy ahogy azt sem tudják, hogy egy lány meggyilkolásával vádolnak.
Vissza térve Chelseára. Ha jól számolom - már pedig jól számolom, ugyanis mióta ide kerültem, csináltam egy naptárt amin minden este áthúzok egy napot - pontosan két hétig voltunk szobatársak, ugyanis utána meghalt. Ó nem, nem természetes halált hal. Az épület négy emeletes és a mi szobánk pont a negyedik emeleten van, alattunk pedig egy kert van ahova minden nap kiküldenek minket, hogy szívjunk egy kis friss levegőt.
Szóval a negyedikről kiugrani egyenlő a hirtelen halállal. Chelsea pedig ezt nagyon is jól tudta, ugyanis minden szabad percét az ablakpárkányon töltötte és lefelé bámult. Chelsea megszervezte a saját halálát, nekem pedig le kellett volna esnie, hogy mire készül. Rá sem gondoltam volna, hogy talán képes lesz kiugrani. Hát képes volt. A megfelelő pillanat egy éjszaka volt, amikor én mélyen aludtam, a nővérek nem járkáltak a folyosón, így feltűnőmentesen ki tudta vetni magát. Azt mondják mikor rátaláltak az arcán mosoly volt. Mint végül kiderült a szülei meghaltak és utánuk akart menni, de mindig valaki megakadályozta. Azért durva, hogy egy elmegyógyintézetben is meg lehet halni. Az eset után a szoba ablakára vastag rácsok kerültek fel, és minden órában valaki meggyőződik róla, hogy minden rendben van e. Sajnos azóta új szobatársat nem kaptam mivel nem jött új gyerek.  Ennyit arról, hogy tudnék barátkozni. Azonban lehet, hogy ez a helyzet ma változni fog, mivel ma hallottam a nővéreket, hogy valaki érkezik, Egy súlyos eset. Köszönöm szépen a súlyos esetekből nem kérek! Juliat láttam meggyilkolva. Chelsea mellettem ugrott ki az ablakon. Úgy látszik, hogy én mellettem mindenki öngyilkos lesz.
Ezen töprengve figyelek fel arra, hogy nyitódik az ajtó, majd az egyik nővér jelenik meg az ajtóban miközben két keze egy fiú vállán pihennek. Rögtön ülő helyzetbe tornázom magam és kíváncsian figyelem az új jövevényt. Ő lenne az a súlyos eset? Nem úgy néz ki mint aki súlyos beteg. Habár én sem úgy nézek ki.
A nővér a fiúval együtt beljebb lép a szobába, mögöttük pedig egy asszony lépked. Nem kell rajta sokat töprengenem, hogy ki is Ő. Elég ha csak megnézem a fiú és az asszony szemeit és rögtön rájövök, hogy anya és fia. Hasonlítanak egy picit.
- Ez lesz a szobád, addig míg itt tartózkodsz - veregetni meg a nővér a fiú vállát közben pedig lenyomja az ágyra. Nézem a srácot és tudom, hogy Ő is érzi, de nem néz rám. A lábát nézi és nem hajlandó felnézni. Vele is nagyon jóban leszünk ahogy elnézem. - Hamar megszokod. - biztatja a nővér, majd az asszony felé fordul és valamit súg a fülébe. A nő bólint, a nővér mielőtt kimenne rám mosolyog, majd becsukja maga után az ajtót. Nem nagyon akarok a szobában maradni, de sehova nem tudok menni. Csendes pihenő van, ami azt jelenti, hogy ilyenkor pihenni kell és sehova nem lehet menni. Viszont nem akarom végig nézni ahogy elbúcsúznak. Tuti szívszorító élmény lesz.
- Anya nem hagyhatsz itt! - pillant rá a nőre a fiú miközben szemei máris könnyekkel gyűlnek meg. Ettől féltem. Én is pontosan így viselkedtem mikor a szüleim itt hagytak. Csak annyi különbséggel, hogy apa, anya és Jessie is sírt. Viszont a fiú anyja arca rezzenéstelen maradt. Mintha nem is érdekelné, hogy a fia sír.
- Segíteni fognak rajtad. - válaszolja a nő és leggugol a fia elé, aki csak hevesen csóválja a fejét. Eszében sincs letörölni a könnyeit az arcáról.
- Tudod, hogy nincs semmi bajom. - vágja rá gondolkodás nélkül a srác. Mintha csak magamat hallanám. Pontosan ezt szajkóztam én is. De senkit nem érdekelt. És ahogy elnézem, az Ő állítása sem izgat senkit sem.
- Feleslegesen cirkuszolsz. Ezzel a kis jeleneteddel csak azt fogod elérni, hogy az új szobatársad ki fog nevetni ha én elmegyek. - és azzal rám néz mosolyogva és szinte már azt várom, hogy kérjen meg arra, hogy bólogassak. Eszemben sincs kinevetni a fiút csak azért mert sír és nem akar itt maradni. - Ugye? - néz rám kedvesen. Megszeppenek, ugyanis erre már a fiú és rám néz kisírt szemekkel. Szemeiből árad a félelem és szerintem titkon nagyon is fel van rá már készülve, hogy kinevetem.
- Eszembe sincs nevetni. Át tudom érezni azt amit most érez. - vonom meg a vállam egyszerűen. Ez az igazság. Akkor ennyi erővel saját magamat is kinevethettem volna.
- Ó - csak ennyit bír mondani az asszony. - Látod a kislány megszokta, Te is megfogod. - nem vagyok kislány. Komolyan úgy nézek ki mintha az lennék?
- Nem akarok itt maradni. Egészséges vagyok! - makacskodik tovább a fiú. A nő besokal. Feláll, majd lehajol, hogy tudjon egy puszit nyomni a fia homlokára, aki csak még keservesebb sírásba kezd. A nő nem foglalkozik vele.
- Szeretlek. - simogatja meg a fejét, és kimegy a szobából. A fiú még hosszú percekig nézi a csukott ajtót.
Mondanom kéne neki valamit. De mégis mit? Azt, hogy jó helyen van? Vagy azt, hogy észre sem fogja venni, hogy egy elmegyógyintézetben van? Akkor hazudnék neki. És nem fogok neki hazudni. Bele kell törődnie, hogy ide került és nem szabadul nagyon hosszú ideig. Én is bele törődtem, úgy ahogy mindenki más is. Itt senkit nem érdekel ha sír. Legfeljebb csak kap egy erős nyugatót amit lehet a szervezete nem fog bevenni és egész éjjel hányni fog a gyógyszer mellékhatása miatt. Igen, velem is ez volt az első éjszakámon. Sírtam, hogy el akarok menni és megetettek egy ilyen nyugtatóval. Borzalmas volt. Nem kívánom senkinek. Pláne nem ennek a szerencsétlen srácnak. És én még egész idáig azt hittem, hogy a fiúk nem sírnak. Hát itt van élő példának ez a fiú, akinek még a nevét sem tudom.
Hosszú másodpercek telnek el mikor a fiú végre leveszi tekintetét az ajtóról és rám néz. Kedvesen rá mosolygok, de nem mosolyog vissza. Helyette levágja magát az ágyra és befordul a fal felé. Vagyis úgy, hogy még csak rám se kelljen néznie. Viszont a magából feltörekvő zokogás hangját nem tudja eltitkolni előlem, ugyanis hallom és a szívem szakad meg. Sajnálom Őt, még ha nem is ismerem...


16 megjegyzés:

  1. Hááát... Wow!
    De végre találkoztak! *lö kínos tánc, idióta vigyorral* És ez annyira jó! Van egy olyan tippem, hogy Dr. Pinnock Leigh - Anne Pinnock.. de javíts ki, ha tévedek! És ez a Chelsea - s dolog, nos durva! Imádom ezt a történeted! Már most... szuper! Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. őszintén az egész történetet Little Mixes dalok alatt találtam ki xD szóval ne lepődj meg az ilyen dolgokon :D

      Törlés
  2. Wiiii még csak most kezdődnek az igazi bonyodalmak *______* A kezdetek kezdete :D Kezdem azt hinni, hogy Liam szülei nem is szeretik Liam-et és nem is hisznek neki.Mármint, akkor sírtak volna vagy valami..... Nem kötelező sírni de hát na:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. óóóh ez még csak nagyon aprócska kezdet ;) a szüleinek még lesz szerepük és akkor ki fognak bontakozni :P

      Törlés
  3. ohh, az első találkozás :D
    és most jönnek majd az izgis részek :D szerencsére legalább a családja nem hiszi azt hogy ő végzett Juliaval, de az tényleg durva hogy a szobatárs mellette ugrott ki... és én is csak azt tudom mondani hogy Liam szülei szerintem sem szeretik Liamet..
    várom a kövit :3
    xoxo

    VálaszTörlés
  4. Imádom ezt a blogot,és....végre találkoztak.*-* Szóval ugyanaz a véleményem mint a többieknek..:DD Nagyon várom a Kövi részt,siess vele:$

    VálaszTörlés
  5. Kicsit késtem, bocsi de itt vagyok!! :D Amúgy nagyon, de nagyon tetszett és annak még jobban örülök, hogy Liam és Mira végre találkoztak, bár még nem beszéltek! Szóóval nagyon de kíváncsi vagyok a következő részre szóval siess!! :D Puszii! ♥♥♥

    VálaszTörlés
  6. Nagyon várom a kövit. Remélem összebarátkoznak.
    A többi 1D-s fiú mikor lesz benne?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a többi fiúra még várni kell egy picit :c

      Törlés
  7. EZ az a rész amit már oly régóta vártam, hogy za hihetetlen.
    Oké csak 2-3 hete de az oolyan hosszú idő hogy csak na.
    De van egy kis bibi.
    Hogy lehet Liam anyja ilyen kegyetlen?! Egy szívtelen dög (ha vannak kiskorúak az oldalon ezt a bejegyzést ne olvassák, mert Johanna ideges) Én szívem szerint megtépném. És tuti az lesz majd, hogy ha sikeres lesz meg ő lesz a kis kedvenc és újra "szeretni" fogják. Hülye némber.
    Habár átérzem az amit Liam érezhetett akkor, és azt is, hogy nehéz lesz neki ott, bár Mira majd segíteni fog neki. Most azt a részt várom a legjobban amikor majd össze jönnek.:D
    Bár én is összejönnék Vele. *hatalmas sóhaj*
    D ez egy másik lávsztori, és nem rondítok bele ebbe. :D
    Remélem ebben a történetben benne lesz az én ötleteem.~
    Ha esetleg elfelejtetted volna csak szólj és emlékeztetlek rá.:D
    És ha kell pár ötlet vagy valami szívesen segítek benne ám. :D
    Azt hiszem most csak ennyire futotta, de majd a kövinél.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem határozottan nem találtad el azt hogy ha sikeres lesz imádni fogják...bahh ez így tök sablon lenne *utáljuk a sablon sztorikat*
      mondtam én olyat, hogy össze fognak jönni? és akkor mi lesz Louis-val? haló az előzetesben ő a nagy szerelmes, nem pedig Liam...Limuci határozottan csak egy szereplő ;)
      a te ötleteted elfelejtettem * üss le egy hólapáttal, most * :c de mivel a töri vázlata már megvan így szerintem a te ötleted már megint kimarad :| no nem baj, valahova majd csak bele írom, ha te újra leírod én pedig lementem h ne felejtsem el xD

      Törlés
  8. Uhh... Ez durva...nem akarok oda kerülni... Hátborzongató...brr. Nagyon jó lett, de Bocsi, nem fogok autópálya hosszúságú komit írni. <3

    Chüsi Tami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem is kell autópálya hosszúságú komit írnod...nekem elég az ha itt vagy ♥

      Törlés