2015. április 21., kedd

| Chapter Thirty - Three |

Hellóóó!!!!!!!!!!!! Őszintén megmondva mikor régebben naponta hoztam a részket sokkal többi visszajelzést kaptam, pedig akkor is ugyan úgy volt iskola, meg hétköznap meg minden :s szóval nem értem, de nem is baj :D A részek akkor is jönnek ezerrel xD komizniiiiiiiiiii




- Hogy mi van? - Liam amilyen közel ült hozzám, most gyorsan elhúzódik tőlem, majd leveszi rólam a tekintetét és maga elé mered miközben tanácstalanul a hajába túr. Már jó fél órája itt van, de csak most veszem észre, hogy a haja újra göndör, ami nála furcsa ugyanis amióta bekerült az X-Factorba azóta újra kivasalja. Viszont most megint olyan göndör tincsekkel hódít mint mikor az elmegyógyintézetben voltunk és állandóan hajvasalóért könyörgött mindenkinek, de senki nem figyelt rá, mivel veszélyeztett tárgynak volt minősítve az eszköz. Az én véleményem még mindig ugyan az mint akkor volt, neki határozottan jobban illik a göndör haj mint az egyenes. Lehetséges, hogy most csakis az én tiszteletem miatt hagyta újra begöndörülni. Ha pedig ez valóban igaz, akkor még pocsékabb barátnak tartom magam mint eddig. Hisz tényleg az vagyok - a világon a legrosszabb barát, aki érzések nélkül a pofájába mondja az állítólagos legjobb barátjának, hogy Amerikába költözik. Amilyen örömmel jött, most annyira elment a kedve még az élettől is. Látszik rajta, hogy totál lesokkolta ez az információ. Lényegében mióta közöltem vele, hogy a családommal elköltözünk azóta még csak megszólalni sem képes. Nem vagyok meglepődve ezen a viselkedésén. Sőt én azt hittem, hogy tombolni fog. Esküszöm még az is jobban esne mint az, hogy nem szól. Nem szeretem mikor nem beszél hozzám ugyanis tudom, hogy akkor magába fojtja a fájdalmát. Neki pedig ezt nem szabad csinálnia. Az összes dühét ki kell magából adnia ugyanis Ő ezzel vezeti le a feszültségét. Ha pedig nem beszél hanem csak magában töpreng, akkor súlyos következményei is lehetnek, mint például mikor nem tudta feldolgozni a bátyja halálát. Azt pedig nagyon nem akarom, hogy miattam kerüljön vissza az elmegyógyintézetbe. A percek telnek, neki pedig csak nagy sokára esik le, hogy mit is mondtam neki valójában. Vagy pedig lehet, hogy még fel sem fogta rendesen. - Elköltözöl? - és azzal feláll majd elkezd fel - alá járkálni a szobámba. Nem érdekli, hogy éjjel van és már rég aludnunk kellene. Őszintén engem sem érdekel.
- Nagyon utálsz? - kérdezem csendesen majd lehajtom a fejem. Rosszul érzem magam. Egy barátom van és azt is épp elveszíteni készülök. Ez van. Úgy látszik nekem az van megírva, hogy örökre magányos maradjak. Szar egy életem van.
Érzem, hogy felém sétál, majd letérdel elém végül pedig két kezét az arcomra teszi, hogy utána tudjon maga felé fordítani. Látszik rajta, hogy fáj neki ez az egész, ezért legszívesebben elsírnám magam. Nem akarok neki fájdalmat okozni, mégis azt teszem. Tudtam én, hogy később kellett volna elmondanom.
- Milyen kérdés ez? Dehogy utállak Mira! Pláne nem ilyen miatt. - aprón elmosolyodik és a hüvelykujjával lágyan megsimogatja az arcomat. Megnyugodok, de még mindig utálom magam.
- De elköltözöm és Amerikába, Te pedig itt maradsz. - nyöszörgöm fájdalmasan és akaratom ellenére is elerednek a könnyeim. Liam ezt mikor meglátja gyorsan letörli , majd azt veszem észre, hogy a karomnál fogva húz le magához, majd pár másodperc múlva az ölében landolok a fejemet pedig a mellkasába fúrom, miközben Ő a derekamat simogatja és úgy próbál nyugtatni.
- Megoldjuk - suttogja alig hallhatóan és szerintem magát is ezzel próbálja nyugtatni. - Mi mindent megoldunk! - egészíti ki magát pontosabban. Fájdalmasan felzokogok ezen a gondolatán.
Ezt mégis, hogy oldjuk meg? Sehogy! Ez nem olyan kis apróság amit kis gondolkodással meg tudunk oldani. Mondjuk ha lenne valamelyikőnknek egy magángépe, akkor nem lenne gond hetente Amerikából Angliába,- vagy pedig fordítva - utazgatni. De jelenleg még csak gyerekek vagyunk. Talán ha Liam nagyon nagyon híres lenne akkor ez a probléma megoldódna. Jelenleg azonban nem úgy néz ki mint akiért milliók rajonganak. Az X-Factor még senkit nem tett milliárdossá. Esetleg ha a banda valakitől kapna egy lemezszerződést, és ha kiadják az albumot listavezető lenne, akkor természetesen milliók landolnának a zsebébe. De a One Direction hol van még ettől? Nagyon messze. Senki nem ígért nekik lemezszerződést. Senki nem hívta őket turnézni, hogy ők legyen az előzenekar. És ez normális is. Most épp a döntőre készülnek, és ha azt megnyerik akkor beszélhetünk sikerről. Addigra azonban én már New Yorkban leszek.
- Ez most nem olyan egyszerű...- szipogom. Liam erősebben szorítja a derekam, szinte már fáj. Mintha valami rosszat mondtam volna. Talán számára rosszat is mondtam. Hisz úgy hangzott mintha én már feladtam volna. Úgy hangzottak a szavaim mint aki beletörődött abba és elfogadta azt, hogy elköltözik. Nem törődtem bele. Mármint akkor bele törődtem volna, hogyha teszem azt Liam is velünk jöhetne. Mennyivel jobb lenne. Akkor még örülnék is neki, hogy New Yorkba fogok élni. Liammel minden más lenne ott. De így? Megint új környezet, iskola, emberek. Ezt nem nekem találták ki. Még mindig nem vagyok az a barátkozó típus. Radásul az évek alatt teljesen elangolosodtam. Rögtön kifogják szúrni az ottani emberek, hogy én brit vagyok. Megint lesz mivel cikizniük. Éljen a brit akcentus.
- Nem veszíthetlek el! Pláne nem most...nekem szükségem van rád. - húzódik el tőlem és akkor veszem észre, hogy a szemei csillognak a feltörekvő könnyektől. Nem szólok semmit, ugyanis nem akarom, hogy zavarban legyen az miatt mert megláttam, hogy sír. Még mindig nem tartom cikinek ha egy fiú sír. Mellesleg már amúgy is láttam Őt sírni, nem is egyszer. Azonban Ő még mindig hülyén érzi az miatt magát ha sír. Ezért mikor észreveszi, hogy figyelem a kezeivel gyorsan megtörli a szemeit. De még az sem segít. A könnyei csak ki akarnak folyni a szemeiből. - Megígértük, hogy örökre együtt maradunk. Erre Te most közlöd velem, hogy elmész. Számomra ez nem egyszerű.
- Elhiheted, hogy nem az én ötletem volt! - mondom komoran. Miért érzem úgy, hogy ebből veszekedés lesz? Úgy viselkedik mint aki engem hibáztat az miatt, hogy a szüleim úgy döntöttek, hogy az egész család visszaköltözik Amerikába. - Jesszusom Liam, remélem nem hiszed azt, hogy én akarok megszabadulni Tőled ?! - kérdezem szörnyülködve. Elhúzza a száját.
- Mi van akkor ha már nem is akarsz a barátom lenni többé, mivel úgy érzed, hogy elhanyagollak?
- Miért érezném úgy, hogy elhanyagolsz? - vonom fel a szemöldökömet kérdően. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem éreztem már úgy, hogy kezd megfeledkezni rólam. Sőt nem is olyan rég éreztem ezt. Pontosan akkor mikor egy csomószor hívtam, de még arra sem volt hajlandó, hogy visszahívjon. Aztán ott volt az - az eset is mikor videóhívást folytattunk, majd megjelent nála az a lány akinek azt mondta, hogy szereti, viszont nekem nem volt hajlandó elmondani, hogy ki is volt az - az idegen csaj akinek nem láttam az arcát. Így bele gondolva tényleg érezhetnénk úgy, hogy elhanyagultuk egymást. Külön életünk van, külön álmokkal. Neki most az éneklés az első és az, hogy a bandájával megnyerjék a versenyt. Míg számomra az a fontos, hogy az iskolába tudjak bizonyítani és beilleszkedni. - Oké, való igaz, hogy mind a ketten megváltoztunk mióta Te bekerültél a műsorba. De ez szerintem természetes. Sőt számítanunk is kellett volna arra, hogy neked is más lesz a fontos és nekem is. - mászok ki az öléből és vissza ülök az ágyamra. Nem érzem úgy, hogy most közel akarok lenni hozzá. Már így is eléggé szívszorító ahogy csalódottan pislog felém. Lehet picit durván fogalmaztam, de ez az igazság.
- Beismerem, hogy múltkor azért nem hívtalak vissza mivel úgy gondoltam, hogy a bandának kell most a legfontosabbnak lennie a számomra, de aztán meg is bántam, hogy téged háttérbe szorítottalak. Ne haragudj rám ez miatt Mira! Esküszöm soha többet nem fog még egyszer megtörténni, hogy nem veszem fel neked direkt a telefont. - érinti meg az ujjaimat. Az eszem eldobom. És megint Ő az aki bocsánatot kér tőlem. Könyörgöm semmi durva dolgot nem csinált. Egyszerűen csak nem vette fel a telefont. Megesik. Nem haragudtam meg érte ez miatt. Viszont Ő ezt nem tudja. Talán most azt is elmondja, hogy ki volt az a lány akinek azt mondta, hogy szereti. Fene vigye el a kíváncsi természetemet.
- És mi van azzal a csajjal, akinek nem voltál hajlandó elmondani nekem a nevét, és akitől úgy búcsúztál el, hogy szereted? - kérdezem kíváncsian összekulcsolt kezekkel. Meglepődik és zavartan elkezd az ujjaival játszani időhúzás képpen.
- Ő egy...lány volt - nyögi ki. Összeszűkítem a szemeimet annyira amennyire csak tudom. - Nincs jelentősége.
- Ha becsajoznál elmondanád? - kínosan felnevet, mintha félne az ilyen dolgokról beszélni. Pedig tudom, hogy volt már barátnője. És akkor mi van? Helyes srác megteheti, hogy csajozzon.
- Igen Mira, elmondanám. Viszont nem ez a legalkalmasabb pillanat, hogy erről beszéljünk - húzódik egy apró mosoly a szájára. Boldogan tapsolok egyet. Nincs barátnője. Na, nem mintha engem nagyon izgatna, hogy jár e valakivel vagy nem. Néma csend áll be közénk. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnák még. - Szóval New York. - köszörüli meg a torkát. Bólintok. - Mikor indultok? - basszus, erre most mit válaszoljak? Azt, hogy akkor mikor az X-Factor döntője lesz, és amit megígértem neki, hogy ott leszek?
- Szombaton. - mondom félénken. Szája szétnyílik a pupillái kitágulnak és megint szomorúság lesz úrrá az egész arcán. Miért nem tudom befogni a számat?
- A döntő napján? - kérdezi csalódottan. Ismét bólintok. Arcát a tenyerébe temeti, mire én a vállára teszem a fejem és most én vagyok az aki elkezdi a hátát simogatni. Utálom magamat. Nálam pocsékabb barát nem is létezik a világon.
- De csak kora reggel, szóval esetleg ha akarsz...esetleg...- igen, azt akarom, hogy kisérjen ki. Vele akarok lenni mikor felszállok arra az átkozott gépre! Ő az egyetlen akitől el tudok búcsúzni. Sőt lehet, hogy soha többé nem is fogunk találkozni.
- Kérned sem kell - mintha a gondolataimban olvasni. - Meg sem tudnám állni, hogy ne kísérjelek ki a reptérre. - puszil bele a hajamba és ismét feszült csend áll be közénk. Álmosító a helyzet és ezt Ő is észre veszi. A karomnál fogva húz bele az ágyamba majd fekszik mellém miközben én felé fordulok a kezeit pedig a derekam köré fonódnak. Fejemet a mellkasán pihentetem és úgy nyom el az álom. Egyikőnket sem érdekli, hogy most fordult elő olyan először, hogy együtt alszunk, sőt szerintem utoljára. Nyugodtan alszunk és semmi mással nem törődünk.
Reggel egy hangos ajtócsapódásra ébredek fel és Liam is velem együtt. Én rögtön kiugrom az ágyból, majd Liam is felkel velem együtt. Mind kettőnkön a tegnapi ruháink vannak, de nem foglalkozunk vele. Álmos fejjel rohanunk le a fölszintre, majd állunk meg a konyhába. A család csodálkozva pislognak Liamre. El is feledkeztem róla, hogy senki nem tudja azt, hogy a fiú nálunk aludt.
- Olyan édesen aludtatok együtt! - mondja vigyorogva Jessie. Én fülig elpirulok a mellettem álló Liam pedig csak zsebre dugja a kezeit. Zavarban van, de nem szól semmit.
- Mikor érkeztél? - állít neki anya, majd egy csontropogtató ölelésben részesíti a fiút.
- Éjjel - válaszolja Liam. - Késő volt már így nem akartam felébreszteni magukat. Viszont muszáj volt nekem lennem az elsőnek aki felköszönti Mirát. - böki meg játékosan a vállamat.
- Igazán szólhattál volna! Akkor a kedvenc ételeidet készítettem volna. - mondja csalódottan anya.
- Ne fáradjon Mrs. Nelson. Nem maradhatok sokáig. Sőt mindjárt indulnom is kell mivel senkinek nem szóltam, hogy eljövök. - néz rá a telefonjára amin máris egy csomó nemfogadott hívás van. El tudom képzelni, hogy most mindenki őt keresi. Ez is csak Liam lehet, hogy szó nélkül lelép. Ráadásul miattam.
- Először megreggelizel, majd utána elmehetsz! - mondja parancsolóan apa és az egyik üres székre mutat. Liam nem ellenkezik leül pontosan Jessie mellé, aki felől pár másodperc múlva egy vaku villan. Liam értetlenül pislog a mellette ülő lányra aki csak vigyorog.
- Kellett egy közös kép veled! Tudod Te, hogy a One Direction milyen menő a csajok körében az egyetemen? - forgatja meg a szemeit Jessie miközben az előbb készített képet nézegeti.
- Most már tudom. - kuncog fel Liam.
Ez az a pillanat mikor megint úgy érzem magam mint régen. Mikor semmi gondunk nem volt, csak egymás társaságát élveztük és azt terveztük, hogy milyen lesz a jövőnk ketten...

12 megjegyzés:

  1. Ismét én! És ismét első! Megtisztelő! Na de na! Szóval Liam és Mire...csak egy cuppanóst Enci kedvéért!! Na!!! Még Amerika előtt!! Még Lou előtt!! Még az x - faktor előtt!! Oké, makacs vagyok, de na! És lehet csak az én agyállomásom ilyen, de szerintem Mirának tetszik Liam (hülye vagyok, ne gondolj semmit xD) És az hogy Liam elszökött az x - faktorból, csak azért hogy ő legyen az első!! Irtó aranyos dolog!!! Szóval holnap ismét leszek (remélem elsőként)
    Puszi, Enci! ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mi lesz akkor ha Liam TÉNYEG csak a barátja marad? :O ha semmi nem lesz közöttük? egyszerűen csak barátok maradnak :P

      Törlés
  2. Neeeeee! It? most? Miérttt? De nekem is megfordult a fejemben az ami az előttem komizó Encinek. És szint úgy hülye vagyok vagy FURÁN NORMÁLIS...(nembajtarcsunkösszehülyékXD;)) nagyon jooooooooooo rész lett megint puszilom azt a csodálatos kis agyadat hogy megfogant (XD) ez a csodálatos blog (ténylegnemvagyokkomplett) és és és csak ennyi. VÁROM A HOLNAPOOOOOT!!!!!!!!
    Puszi :* ♡♡◆◆♥♥♥TE blog hercegnő♛♕♛♕
    SÁRIII
    (bocsi ha tulzásba esek de töri óra után ez jött belőlem.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor tőled is megkérdezem ugyan azt...mi lesz akkor ha Liam és Mira csak barátok lesznek az egész töri alatt? :P
      az agyam meg vissza puszil (?) xD bííííííííííííírlak ♥ és a komijaidat is

      Törlés
  3. Aztaa:D annyira jo nagyon szeretem az irasaidat eddig sosem irtam de mindig elolvastam a reszeket es annyira imadom mind a kettojuket ,fantasztikusan irsz. Csak igy tovabb:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöööööööööööööm ♥

      Törlés
  4. Vííííí...wáááá...juuuuuuj!!!! Ez milyen máár??! Bocsi, felpörögtem... XD
    Naooooon jó lett <3 *•* Szeretünk :D

    Chüsi Tami

    VálaszTörlés
  5. Mostmár kíváncsi vagyok hogy lesz -e olyan rész amiben előreugranak egy-két évet. :D

    VálaszTörlés
  6. Nyugi van. Én is olvasom és majd bele halok hogy mi lesz a folytatás... Szóval ne parázz hogy nem komiznak úgyis olvassák a blogod amit elkellhogy mondjak IMÁDOM. Nagyon jó vagy. Alig várom hogy olvassam a következő törited. :3 Szeretünk, csak így tovább. ;) :D <3

    VálaszTörlés