2015. május 3., vasárnap

| Chapter Forty - Five |

Hellóó!!! Ettől a résztől kezdve imádtam írni a történetet :P vagyis szerintem innen lesz csak úgy izgalmas meg minden :D köszönöm annak a 3 embernek aki még mindig komizik és itt van ♥ ( imádom ez a gifet xD) 




Kisebb szívinfarktust kapok, mikor hangos kopogást vélek hallani a bejárati ajtón. Akaratom ellenére szorítom jobban magamhoz az ölembe tartott párnámat, ám egy percre sem vagyok hajlandó elemelni a tekintetemet a tévé képernyőjéről. Ha a párna élne, akkor biztos, hogy már rég halott lenne, ugyanis az este folyamán annyiszor olyan erővel szorítottam magamhoz. Hatalmas köszönet a horror filmnek, amit Jo-tól kaptam kölcsön, mivel állítása szerint ez a legeslegjobb film. Én pedig mivel vagyok olyan aranyos természetesen úgy döntöttem, hogy megnézem a bandatársam kedvenc filmjét, ugyanis így legalább még közelebb kerülök hozzá és mégegy közös témánk lesz. Na, igen csak arra nem számítottam, hogy ennyire félelmetes a film. Mit vártam Jo-tól? Ő magában véve félelmetes.
Talán itt nem is a filmel van a gond. Oké horrorfilm, elmegy. De nem úgy, hogy egyedül vagyok a pasim lakásába, miközben a hülye fejemmel még a lámpákat is lekapcsoltam, hogy jobban élvezzem a filmet.
Hol van ilyenkor Louis? Miért este kell elmennie dalokat írni? Tudom kötelesség, de basszus engem mindjárt elrabolnak! Nem haragudhatok rá hisz rajtam kívül a banda is fontos a számára, így bele kell törődnöm, hogy nem lehetek állandóan mellette, úgy ahogy Ő sem lehet mindig velem. És a turnéjuk még el sem kezdődött.
Őszintén megmondva most azt sem tudom, hogy mitől félek. Louis lakásának a címét csak a nagyon közeli ismerősei tudják, így idegen biztos, hogy most nem lehet itt. De mi van akkor ha ma egy rajongó követett mikor haza jöttem? Eléggé elszánt emberkék élnek a Földön, és néhány rajongó nagyon őrült.
Ismét kopogtatnak, de ezúttal sokkal hangosabban. Összerezzenek, és a filmben is pont akkor mutatnak egy véres pofájú szörnyet. Akaratom ellenére is felkiálltok, de szerintem az ajtóban álló egyed nem hallotta meg. Én megölöm Jo-t amiért egy ilyen ostoba filmet nézetett meg velem. Hivatalosan is utálom a horror filmeket, meg a véres szörnyeket. Csoda lesz ha éjjel el fogok merni aludni. Szerintem megvárom Louist még haza ér. És még csak nyolc óra van! És sötét, és valaki áll az ajtóban, és Louis nincs itt. Miért van olyan érzésem, hogy az illető nem fog elmenni innen? Hisz ha akart volna már rég elmehetett volna. Szerintem tudja, hogy van otthon valaki. Lehet túl hangosan néztem a tévét, - igen, mert Louisnak egy mozivászonhoz hasonlító tévét kellett vennie. Szó se róla imádom ezt a luxust ami körülvesz, és a tévé is fantasztikus pláne akkor mikor Louis-val összebújunk a kanapén és valami romantikus filmet nézünk. De nem ilyen körülmények között, ahol maximum csak a párnához tudok bújni, miközben tudom, hogy valaki áll az ajtóban.
Erőt veszek magamon és magamhoz szorítom még jobban a párnámat majd felállok. Remegő lábakkal indulok meg az ajtó felé miközben fejembe különböző rémisztő jelenetek játszódnak le. Ki tudja lehet, hogy most nyitok utoljára ajtót, mivel az ajtóban álló idegen lefejez egy baltával, vagy belém nyom egy kést, esetleg fejbe vág egy téglával...vagy az ajtóban álló gyilkos nem lesz más mint Liam.
Igen, a rémisztő kopogtató nem volt más mint az izzadt Liam Payne. És erre akkor jöttem rá, mikor a párnámról felemeltem a tekintetemet és megláttam a vigyorgó legjobb barátomat. Határozottan nagyon hülyén éreztem magam ebben a pillanatban. Milyen hülyén nézhetek már ki. Egy párnával a kezembe, miközben sokkos állapotban állok előtte.
- Mit akartál csinálni azzal a párnával? - ráncolja össze a homlokát Liam, miközben a mellkasomhoz szorított parnát vizslatja töprengve. Liam tudja, hogy furcsa vagyok, szóval előtte nem kell eltüntetnem ezt az énemet. Vannak érdekes pillanataim és ezt Ő nagyon jól tudja. Liam sokkal jobban ismer mint a pasim. Ciki, ugyanis ennek fordítva kellene lennie. Louisnak kellene ismernie engem a világon a legjobban saját magamon kívül. Mégis egy csomó mindent nem tud rólam. Viszont Liamről ez nem mondható el. Az Istenit, hónapokig laktunk egy szobában egy elmegyógyintézetben! Még szép, hogy ismer és mindent tud rólam. Louist meg ismerem két hónapja.
- Leütni vele a gyilkosomat. - vonom meg a vállam egyszerűen. A szemöldökei az egekbe szökkennek a frappáns válaszom miatt, majd ezt követően leemeli a fejéről a sapkáját és a vizes hajába túr. Ó, nem, nincs elázva, vagyis nem az esőtől ennyire nedves a bőre és vizes a haja. Egyszerűen csak meg van izzadva. És ezt onnan tudom, hogy rettenő büdös izzadság szar árad felőle. Mint Louisból mikor edzésről jön haza. Szegényeknek jó formában kell lenniük így rendszeresen el kéne járniuk az edzőterembe. Szerencsések. Nekem és a csajoknak minden reggel egy edzőteremben kell kezdenünk a napot, ugyanis Simon szerint kicsit sem gusztusos a túlsúly a színpadon. Még jó, hogy Liam még nem hallotta meg, hogy fogyókúrára vagyok fogva. Igen, a fiú még mindig élvezettel figyeli a csuklómat és azt, hogy miből mennyit eszek, mikor mellette vagyok. Ez aranyos tőle, szerintem.
- És ki itt a gyilkos? - kérdezi értetlenül majd a biztonság kedvéért gyorsan körülnéz az üres folyosón. Jó ez így már tényleg vicces. Hogy gondolhattam azt, hogy valaki bántani akar? Mert a gyilkosok kopogni szoknak. Jesszusom.
- Hát elméletileg Te. - vigyorodok el szégyenlősen.
- Te azt hitted, hogy meg akarlak ölni? - esik le neki hirtelen, és látszik rajta, hogy mennyire nehezen tudja visszatartani a feltörekvő nevetését. Jó tudom, hülye vagyok, de mégis Ő mit hitt volna a helyemben? Hisz senki nem szokott ide járni, mivel nem tudják Louis címét. Ezek szerint a fiúk tudják.
- Őszintén, szerintem jó volt a megérzésem - húzom el a számat undorodva ahogy megint megcsapja az orrom a felőle áradó izzadság szag. Kénytelen vagyok befogni az orrom, de Ő csak még szélesebben vigyorog.
- Ó, büdös vagyok, mi? - kérdezi kuncogva és felemeli a kezét, hogy tudja megszagolni a hónaalját. Nem állom meg, hogy ne nézzem meg a kezén lévő bicepszeket. Mióta lett Ő ilyen izmos? És mióta áll neki ilyen jól a szőr? Jesszusom, mi a francon gondolkozom? - Bocs, nem szándékos. - kér bocsánatot és széttárja a két karját, hogy tudjon megölelni. Méghogy nem volt szándékos. Akkor nem akarna megölelni. Vagyis, de akkor is megakarna, ugyanis nálunk tök normális dolog, hogy csak úgy megöleljük egymást, vagy meg puszit adunk egymásnak. Jó barátság, ennyi. Azonban most mégsem vagyok Őt hajlandó megölelni. Először is azért nem, mert tényleg büdös. Másodszor pedig azért nem, mert alig pár perce épp azon gondolkoztam, hogy milyen szexisül izmos a karja, meg a hónaljszőre.
- Remélem nem azért jöttél csak ide, hogy tudd megszagoltatni magad Velem - kezdem el csóválni a fejem és tisztes távolságba akarok Tőle menni, de ahogy én elkezdek hátrafelé tolatni, Ő úgy jön a nyomomba.  - Nincs itthon Louis. - mondom végül. Tuti, hogy Őt keresi. Másért nem jött volna ide. A banda legtöbb dalát Louis és Liam írja, így mostanában rengeteg időt töltenek együtt. Ma Louis mégis Zaynel ült össze. Lehet, hogy Liam is csatlakozni akar hozzájuk, csak nem találja őket.
- Tudom, hogy nincs itthon. Zaynel ír dalokat. - szóval tudja. Akkor most kezdhetek el gondolkozni azon, hogy minek jött ide. És ha bele gondolok abba, hogy megint titokban van itt. Louis azt sem tudja, hogy kettesben voltunk Manchesterben. Vagyis eddig még nem említette, szóval nem tudja. Honnan is tudná? Én nem mondtam neki, és Liam sem, képek pedig nem készültek. Jobb is így. Úgyis csak féltékenykedne. Nem viseli jól, hogy Liam ennyire közel van hozzám. Nem érti, hogy hogyan lettünk hirtelen ennyire jóban, mikor a többi sráccal csak elvagyok.
- Akkor miért vagy itt? - kérdezem kíváncsian. - Eltévedtél? Esetleg hiányoztam? - kérdezem egy pimasz mosoly kíséretében. A kérdésemet rögtön meg is bánom, mivel Liam a kellő pillanatban elkapja a derekam és annyira közel húz magához, hogy tudjon egy puszit nyomni az arcomra. Igazából nem is mondanám puszinak, ugyanis csak hozzá nyomta az ajkait az arcomhoz, majd egyszerűen a nyelvét végig húzta a fél arcomon, mint régen. Mégis most más mint régen. Nem vagyok már hozzá szokva, hogy Louison kívül más is hozzá ér az arcomhoz. Kényelmetlenül érzem magam és ezt Ő is észre veszi, mivel elhúzza az arcát. Biztos eszébe jutott Cat. - Szóóóóval...- úgy érzem muszáj megtörnöm a kellemetlen pillanatot. Vagyis számomra ez most kellemetlen volt. Le kell róla szoknia, hogy csak úgy ok nélkül megpuszil. Barátnője van, nekem pedig barátom akit szeretek. Már nem vagyunk tizenéves kölykök akik mindent megtehettek egymással.
- Mondtam, hogy a lakásomban csőfakadás van és nem tudok fürdeni. És mivel az edzőterem pont Tommo lakásához van közel, így gondoltam lefürdök itt. - magyarázza egyszerűen. Tényleg említette még a stúdióban, hogy nem tud a lakásában fürdeni. De azt nem hittem volna, hogy egyszer képes lesz beállítani ide.  El tudom képzelni, hogy az összes barátja fürdőjét letesztelte már. Ha Louis itt lenne tuti, hogy kiröhögte volna a haverját. Én is közel vagyok hozzá, de tartom magam.
- És Cat? - magam is meglepődök a kérdésemen, úgy ahogy Liam is. Köztudott tény, hogy nagyon nem ápolok jó viszonyt a lánnyal. Szerencsére Liam sem próbál összebarátkoztatni minket. Elfogadta a tényt, hogy szerintem a csaja egy hisztis liba, aki a világuralomra tör. És ezen a nézőpontomon nem is vagyok hajlandó változtani. Liam jó, a csaja katasztrófa, de ez mellett még lehetek a sráccal legjobb barát.
- Ő Cat. - válaszolja.
- Nem zavarja, hogy csak úgy eljöttél otthonról és az egyik legjobb barátodnál akarsz fürdeni, akinek a csaja szinte mindig otthon van? - a lényeg az, hogy Cat szerintem féltékeny rám. Tudja, hogy köztem és Liam között volt valami régen. Csak annyi esze nincs a szerencsétlennek, hogy egyszerűen barátok voltunk. Én azonban ezt nem fogom elmagyarázni neki. Gondolkodjon csak a hülyeségein, legalább addig sem piszkálja Liamet a hisztizéseivel.
- Amiről nem tud, az nem fáj neki. - kacsint rám ravaszul, majd hanyagul elsétál mellettem. Úgy látszik ismeri már a járatot, mivel egyre betaláll a fürdőszobába és pár perc múlva már csak azt hallom ahogy engedi a vizet. Majd minden elcsendesül, szóval fürdik. Meztelenül. És csak én vagyok itt. És csak egy ajtó választ el Tőle. Hmm, ideje lenne tényleg leállnom. Mit zavar engem az a tény, hogy meztelen? Mindenki meztelenül fürdik. Csak történetesen nem mindenkinek van olyan izmos karja mint Neki. Van egy olyan érzésem, hogy nem csak a karja lehet izmos hanem a hasa is. - Mira! - ordítja el magát a fürdőből, én pedig ijedségembe lecsúszok a kanapéról. Mi van velem? Nagy nehezen feltápászkodom a szőnyegről, majd elindulok a fürdőszoba ajtajához és pontosan megállok, hogy halljam minden szavát.
- Mi van? - kérdezem.
- Miért van olyan érzésem, hogy az előbb lefordultál a kanapéról? - kérdezi, de hallom, hogy vigyorog. Nem kell válaszolnom, szerintem magától is tudja a választ. - Te retadrált kertitörpe! - a sértegetése miatt mosolyoghatnékom támad kedvem.
- A helyedben meggondolnám, hogy mit mondasz ugynis ha a konyhában megnyitom a csapot akkor nálad hidegvíz fog folyni. - és nem hazudok. Én lehet furcsa vagyok, de Louis lakása is az.
- Ugye tudod, hogy imádlak és csakis azért hívtalak az előbb retadrált kertitörpének, hogy halljalak egy kicsit nevetni? - ez Ő. Bocsánatot kér a semmiért. Nem is sértődtem meg, de Őt ez nem érdekli.
- Tudom - válaszolom, és örülök neki, hogy egy ajtó van közöttünk így nem látja, hogy mennyire zavarban vagyok. - De most már tényleg nyögd ki, hogy mi a kínod.
- Nincs törülközőm. - jajgat.
- Ott van a szemed előtt Te hülye. - tudom, hogy van bent a helységben. Mindig van bent, ugyanis Louis is sokszor feledkezik el róla.
- De nem érem el!
- És én mit csináljak ezzel? - ütöm bele a fejem az ajtóba.
- Hozd ide nekem! - mondja nemes egyszerűséggel. Rögtön lever a víz. Azt akarja, hogy menjek be miközben Ő fürdik? Kizárt dolog. Nem megyek be hozzá miközben Ő meztelen.
- Eszembe sincs bemenni. Meztelen vagy. - emlékeztetem az egyértelmű dologra.
- Nem fogsz látni semmit. Tele van habbal a víz. - elgondolkodtató ajánlat.
Nem tudom, hogy mi ütött belém, de a kezem magától lenyomta a kilincset, majd egy kissé félénken kukucskáltam be a helységbe. Igazat beszélt. A fején kívül szinte semmit nem láttam, ettől pedig megnyugodtam. Amilyen gyorsan csak tudtam elvettem a mosdó széléről a törülközét és a lehető leggyorsabban nyomtam a kezébe. Kinyújtotta ért a kezét én pedig a kezébe nyomtam, majd a szó szoros értelemben a vízben kötöttem ki, miután elestem a saját lábamba. Nem tudom, hogy Liam direkt húzta meg a kezét miközben a törülközőt fogtam, vagy pedig tényleg én vagyok olyan béna, hogy képes vagyok elesni a saját lábamba. Az biztos, hogy most kipróbáltam azt is milyen az mikor valaki ruhástul fürdik a kádban. Szerencsére Liam hamar észbe kapott és a törülközőt gyorsan az ágyéka köré helyezte, így megakadályozva a kellemetlen pillanatot.
- Annyira idióta vagy! - csapok egy erőteljeset a vízen így Liam fuldokolni kezd mivel szinte az egész az arcába fröccsent. Mérges vagyok.
- Miért? - kérdezi és elkezdi a szemeit dörzsölni. Addigra én próbálom magamat ülőhelyzetbe tornázni, de nem úgy alakul ahogy terveztem mviel Liam velem együtt kezd el mozogni így valahogy én fölé kerülök. Túlságosan rajta fekszem így a hajamból csepegő víz mind az arcán landol. Kényelmetlenül érzem magam. - Jól vagy? - hangja kedves, majd felemeli a kezét, hogy tudja kiseperni az arcomra ráragadt vizes tincseket. Libabőrös leszek az érintésétől. Azonban nem tudok sokat gondolkozni, mivel hirtelen kivágódik az ajtó és Louis áll előttünk. Ahogy végignéz rajtunk rögtön elsötétül a tekintetet. Basszus Ő azt hiszi, hogy valami olyat csináltunk Liammel. Én is ezt hinném a helyében, hisz Liam meztelen. Amilyen gyorsan csak tudok lemászok Liamről majd kimászok a kádból. Fázok a vizes ruháim miatt, de nem érdekel ugyanis Louishoz akarok menni.
- Louis...- kezdem, de nem tudom, hogy mit mondjak.
- Szerintem nem akarom tudni, hogy mit csináltotok a kádamban. - mondja komoran és megfordul majd becsukja maga után az ajtót. Az ajkamba harapok. Hallom ahogy Liam is kimászik a kádból.
- Sajnálom Mira, én nem tudom, hogy már hülyülnünk sem szabad. - hülyülni? Ő azt hiszi, hogy még mindig az elmegyógyintézetben vagyunk? Felnőttek vagyunk. A lehető legcsúnyábban nézek rá mikor feléfordulok.
- Liam, már nem vagyunk gyerekek. Felejtsd el már végre a múltat, nem hülyülhetünk. Semmi nem olyan mint régen volt. Már Louis a számomra a legfontosabb, te csak a barátom vagy. - nem bírok a szemébe nézni. Utálom magam amiért ezt vágtam a fejéhez, de jelenleg nem érdekel. Megbántottam Louist.
- Megigértük, hogy örökké a legjobb barátok maradunk! A múlton pedig nem tudsz változtatni. De úgy látszik, hogy Te már el akarod felejteni. Ha tényleg ezt akarod oké, én nem fogok a boldogságotok útjába állni. Nem fogok a közeledbe lenni, nehogy véletlenül még a barátságom a klassz életed útjába álljon. - amilyen gyorsan csak tudja magára kapkodja a ruháit, és elindul az ajtó felé, de nem néz rám.
- Liam...- nyöszörgöm, de már késő. Nem akar beszélni velem. Hallom ahogy valamit magyaráz Louisnak, majd végleg becsukódik utána az ajtó. Könnyek áztatják az arcom mikor Louis jön be a fürdőbe és ölel magához.
- Te az én barátnőm vagy. Ideje volt már, hogy Liam felfogta. Tudod Mira, Liam az a fajta srác aki képes egyszerre több csajt is szédíteni. Mostanában nem alakulnak jól a dolgai Cattel így úgy gondolta, hogy megteheti ha kikezd más csajával. És mivel tudja, hogy Te és én mennyire boldogok vagyunk, gondolta itt az ideje, hogy én is tapasztaljam meg milyen a fájdalom. - nem akarom elhinni ezt róla. Liam nem ilyen. Soha nem csalná meg a barátnőjét. És amúgy is velem nem is flörtöl. Louis semmit nem tud rólunk.
- Liam a barátom. - mondom komoran.
- Persze - nevet fel gúnyosan. - Pont ezért vitted el Őt helyettem Manchesterbe és mutattad be a szüleidnek. - megrémülök. Louis tudja! Tudja, hogy Liammel voltam a szüleimnél. - Legközelebb ne mutatkozzatok együtt. Liam csak kihasznál!
- Te semmit nem tudsz. Féltékeny vagy a semmire! - hova lett az a Louis akit én megismertem? És ki ez a fiú? Elvakította a féltékenység. De hát mire féltékeny? Soha nem tudnék bele szeretni a legjobb barátomba, vagy igen?


15 megjegyzés:

  1. Retaldált kertitorpexd
    imadtam :**
    Istennooo vagy!!!
    Louia egy segg mar bocs....sztem nem kene igy itelkeznie amikor nem ismeri a korulmenyeket!!!
    Na mindegy itt hulyitelek teged xdd
    By:Kinga

    VálaszTörlés
  2. Ámen testvérem!
    Észrevetted, hogy mindig így köszönök? Na szóval, ez a rész, olyan szomorú, meg vidám, meg vicces, meg boldog... minden együtt kivéve rossz! Mert egyszerűen perf! Retaldált kerti törpe, ez nagyon ütött! Egyébként Cat egy igazi ribanc, Louis pedig egy féltékeny idióta! Mi a fasznak kell ennyire felhúzni magát ezen? Jaj, istenem, ő egy főbarom!!
    Egyébként sajnálom, hogy nem írtam tegnap, de az egész família nálunk volt, és körülbelül öt percem volt el olvasni a részt! De nyugodj meg, az is perfectó lett!
    Siess, illetve nagyon várom a holnapot!

    millió puszi,
    xx Bo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, észrevettem, de nem zavar :D nem kell azért elnézést kérned mert nem írtál, mint ahogy már mondtam nem kötelező ;) mindenkinek a szíve joga, hogy mikor ír

      Törlés
  3. Hogy lehet ez a Cat.... ekkora sarki? Most... phu... Fenomenális lett drága <3 Sorry hogy nem komiztam pár résznél, csak a bátyám ballagása volt tegnap, plusz még Majálison is voltam, pedig tegnap el akartam olvasni :( Siess

    VálaszTörlés
  4. Retardált kertitörpe xD ezen még mindig szakadok :-D meg egy párnával akarta megölni Liamet xD
    Szerintem Louis kicsit túlreagálja a dolgokat, de egyrészt meg is értem.
    Nagyon szuper volt, kövit akarok :3
    Xoxo

    u.i.: és megint lemaradtam pár résszel :( dee behoztam a hátrányt :D

    VálaszTörlés
  5. Istenem;!! Ez a rész olyan "MI A RÁK?" de isteni!! Először Liam majd Lou... Lehet valaki ennyire féltékeny?? Nagyon aranyos volt mindkettő..Liam komolyan, ajj tuti hogy szerelemes Mirába, ahogy Mira is belé!! Lou meg nagyon féltékeny, és ajj...össze vissga beszélek, bocs ha nem érted, de ezt váltod ki belőlem!! Vagyis nem te hanem a történet, de részlet kérdése!! Szóval siess a kövivel, én írni fogok még akkor is ha haldoklom, mert nem bírom ki hogy ne szóljak hozzá!! Siess, én itt leszek!!
    Puszii: Enci❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Elősször is imádom azt a gifet. :D Másodszor pedig retradált kertitörpe? Hát ezen szakadtam. Na szóval a részről ne csináld ezt velem. Nem lehet haragban Mira és Liam, bár annak örülök hogy Lou féltékeny lett mert így legalább hátha szakítanak.(tudom kicsit kárörvendő vagyok de Liamért mindent nem igaz?) Na hát szerintem mára ennyit és siess a holnapival légyszíííííí puszika <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  8. Hát ez a rész is fenomenális volt mint mindig mert te csak ilyet tudsz írni <3 Retardált kertitörpe XDhát ez kész. Nagyon jó siess holnap a kövivel ;) xoxo

    VálaszTörlés