2015. május 5., kedd

| Chapter Forty - Seven |

Hellooo!! Hát van egy olyan érzésem, hogy a vége miatt megint utálni fogtok xD de azért remélem komiztooooooooooook ;) 




- Most akkor Te és Louis...izé...- dadogok össze- vissza miközben a hajamba túrok és úgy próbálom magamban megfogalmazni, azt amit kérdezni akarok. Máris kellemetlenül érzem magam a kérdésem miatt, pedig még csak meg sem kérdeztem Tőle. - Szakítottatok? - ezt az egy részt hipergyorsassággal nyögöm ki, és kicsit sem lepődnék meg ha Mira megint megpofozna. Félősen nézek rá és várom azt, hogy leharapja a fejem. Azonban rá kell jönnöm, hogy az egyik gondolatom sincs a tervei között. Csak áll az erkélyre vezető ajtó előtt miközben kezeit lóbálja hol előre hol hátra és akárhányszor összeér a tenyere tapsol egyet. Szívesen megkérdezném tőle, hogy nem  e zsibbadnak a lábai mivel amióta itt van csak áll. Őszintén megmondva nem csodálom, hogy csak áll, mivel a hatalmas széttáló agyondrótozott ruhája miatt csoda, hogy levegőt tud venni. Ha leülne tuti, hogy megfulladna mivel a ruha felső része a lehető legjobban hozzá van szorítva a testéhez, így tökéletesen észrevehtő, hogy mennyire sovány. Mira soha nem volt kövér, mivel éheztette magát és ez is majdnem a vesztét okozta. De mikor én ezt megtudtam kényszerítettem, hogy egyen és hamarosan meg is látszódott rajta a helyes táplálkozás. Viszont most, hogy megint itt áll előttem, újra olyannak látom mint tizennégy éves korában, - veszélyesen soványnak. Lehet, hogy megint nem eszik mivel valakitől megkapta, hogy kövér. Tudom, hogy milyen rajongóink vannak így azt is tudom, hogy rengeteg utálatot kaphat az miatt, hogy Louis barátnője. Ráadásul itt van még a saját bandája is, így egy csomóan rajonganak érte, meg példaképnek tartják. Mira pedig meg akar felelni. Vagy lehet, hogy szó sincs éheztetésről, egyszerűen csak ilyenek a génjei így nála normális, hogy ennyire sovány. Ha minden olyan lenne mint régen, akkor én biztos, hogy egy csomó kaját belélapátolnék.
Nagy nehezen sikerül elemelnem a tekintetem a testéről, pedig szívesen nézném még, ugyanis a ruhában tényleg úgy néz ki mint egy hercegnő. Ha tényleg szakítottak Louisval, akkor a srác egy marha. Louis nem tudja, hogy mekkora kincset szerzett magának. Ha az én barátnőm lenne biztos, hogy soha nem engedném el és mindentől óvnám. Louis azonban nincs tisztában vele, hogy ki is a barátnője. Pont ez a gond. Fogalma sincs, hogy Mira mennyire törékeny lelkű lány. Semmit nem tud róla. Ő csak azt a Mirát ismeri aki megnyerte az X-Factort a Dollykkal és mostanra híres lett a bandának köszönhetően. Én azonban az igazi Mirát ismerem akinek szörnyű gyerekkora volt, és aki én álltalam tudott meggyógyulni. Ha nem vagyok én Mira még mindig egy elmegyógyintézetben kezelik. Ha nem vagyok én eszébe sem jutott volna újra jelentkezni az X-Factorba, mivel soha nem mert volna újra énekelni a sok trauma végett. Mondhatjuk úgy is, hogy a világ nekem köszönheti Mira Nelsont a Dollyk egyik fő szenzációját. Én jutottam Őt el a csúcsra, Louis pedig az én sikeremet élvezi.
Kínos csend áll be közénk. Én felhúzom a térdeimet és a nadrágomon lévő egyik lyukkal kezdek el játszani, miközben Mira még mindig csak áll. Megunom ezt az állapotot és a kezemmel rácsapok a kanapéra és ezzel azt akarom jelezni, hogy üljön le mellém. Veszi az adást mivel óvatosan megindul felém, de mikor arra kerülne a sor, hogy leüljön inkább csak vészesen közel megáll a kanapéhoz. Nem tudom, hogy ki tervezte a ruháját, de ne akarjon velem találkozni, mivel ez nem ruha inkább kínzó eszköz ami nem engedi, hogy a viselője leüljön benne.
Kinyújtom a kezem és gyengéden megérintem a csuklóját majd óvatosan húzok rajta egyet. Mint egy játékbaba úgy esik rá a kanapéra vagyis majdnem rám, de két kezével megtarja magát, vagyis pontosan én vagyok alatta miközben bal keze az egyik oldalamon van, míg a jobb keze a combomon, feje pedig vészesen közel hozzám. Nem mer rám nézni, de én így is tökéletesen látom az arcát. Tengerkék szemeivel sűrűn pislog, miközben az agyonsminkelt pofiján két piros pír jelenik meg zavarodottságában. Legszívesebben lecsókolnám a sminket az arcáról mivel ez nagyon nem az Ő stílusa. Utálta a sminket, most pedig úgy néz ki mint egy lány a címlapokról akiknek az arca agyon van retusálva. Mira nem ilyen. Ő természetes szépség.
Mira hamar észbe kap majd nagy nehezen sikerül lemászni rólam, - vagy inkább fordulnia. Hangosan szuszog mellettem és a ruhája felső részét igagatja mivel félre csúszott így szerintem attól tart, hogy véletlenül kilátszódnak a mellei. Nem értem, hogy mit szégyenlősködik előttem. Hónapig éltem vele egy szobában. Könyörgöm a húgomként tekintettem rá! Mi változott meg ennyire közöttünk?
Mikor úgy érzi, hogy a ruha ismét jól áll rajta rám pillanat. Még mindig a kérdésemre várom a választ. Igen, kíváncsi vagyok, hogy most akkor mi van kettőjük között. Pedig Cat biztos tudná a választ. Basszus Cat. Elment egyedül, én meg Mirával vagyok otthon kettesben. Louis már rajta kapott minket egy picit félreérthető helyzetben, nem akarom, hogy Cattel is ugyan ez történjen.
- Fogalmam sincs, hogy mi van velünk. -  a ' velünk ' szócska olyan érdekesen hangzik a szájából. Régebben nem tudtam elképzelni Őt egy kapcsolatban. Most meg az egyik legjobb barátommal jár. Röhej. - Féltékeny a nagy semmire. Én pedig már bele fáradtam a magyarázkódásba. Elegem van Liam! - nyög fel fájdalmasan és azzal rá borul a vállamra. Meglep a viselkedése mivel fél órája pofozott meg, most meg úgy viselkedik mintha minden rendben lenne közöttünk. Mert rendben is van. Kicsücsirítem a számat és a kezére teszem a kezem majd megpaskolom, hogy jobb kedvre derítsem. - Ráadásul itt van ez az ostoba divatbemutató show is, ahol most adjuk elő először az első dalunkat. Totál be vagyok rezelve mivel még soha nem kellett végig mennem egy szőnyegen ahol másodpercenként villantak vakuk a pofámba. És Louis nem lesz mellettem, hogy támogasson úgy mint az X-Factor döntőjekor. Nélküle el vagyok veszve így, de a hülye majomfeje duzzog. - kikapja a kezét a kezem alól, hogy tudja összefonni a mellkasa előtt. Szóval Louis vele volt az X-Factor alatt. Gondolom jó tanácsokkal látta el Őt. Én meg még azt sem tudtam, hogy ott van, pedig én is segítettem volna a felkészülésekben. Mindig is tudtam, hogy Louis titoktartó, de ezt még róla sem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú ideig képes volt rejtegetni a barátnőjét. Egyáltalán mióta járhatnak?
- Most őszintén minek jöttél ide, ha Louis-val kellene lenned a rózsaszín szőnyeges bevonuláson? Tudod Mira engem kicsit sem érdekel a tökéletes kapcsolatotok, ugyanis eléggé gáz szerintem, hogy a pasid miatt képes lennél lemondani rólam. - hangom fagyosan cseng és örülnék neki ha elmenne. Tényleg nem vagyok kíváncsi arra, hogy állandóan Louisról beszél. Mert azt csinálja. Mindig csak Louis. Engem pedig ez zavar.
Mérgemben leeresztem a lábaimat a földre, hogy tudjak tisztes távolságba menni Tőle. Az eszem eldobom. Mikor már azt hinném, hogy minden rendben van köztünk, akkor megint jön Louis.
- Igen itt vagyok, mivel aggódtam érted! - mondja határozottan, belőlem pedig egy horkantás tör fel. Méghogy aggódott értem.
- Hetekig szóba sem álltál velem. Akkor miért pont ma határoztad el magad, hogy ide jössz? - nem értem. Semmit sem értek már vele kapcsolatban. Lehet, hogy valójában nem is ismertem Őt igazán.
- Mert most van rám szükséged - válaszolja nyugodtan. Nem tudok rá mit mondani. Csak előre bámulok és semlegesen nézem a tévé fekete képernyőjét. - Nem hittem volna, hogy egyszer még örülni fogok a lökött barátnődnek. Tényleg, köszi, hogy bekövetted a twitter profilomról Cat privát profilját, ugyanis ha ezt nem tetted volna meg, akkor ma nem kaptam volna meg Tőle azt az üzenete, amit mellesleg minden ismerősének elküldött, hogy mennyire hülyén viselkedsz mostanában. - erre már rá kapom a fejem. Való igaz tényleg én voltam az aki elcsórtam Mira telefonját mikor Manchesterbe mentünk, és bekövettem rajta Cat privát profilját mivel úgy gondoltam egyszer még hasznos lehet. Na jó, az igazi ok az volt, hogy össze akartam őket barátkoztatni és tudtam, hogy Cat rögtön visszaköveti Mirát és rögtön rá is ír. Nem tudom, hogy üzeneteztek e egymással, de az biztos, hogy Mira követte az eseményeket. - Liam miért olyan nehéz felfogni azt, hogy még mindig szükségem van rád? Felfoghatnád végre, hogy a barátságunknak semmi köze Louishoz.
- Tényleg még mindig én vagyok a legjobb barátod? Nem csak úgy mondod, hogy ne okozz nekem fájdalmat? - kérdezem meg óvatosan. Igen, rágondoltam már arra, hogy lehet azért áll velem szóba mivel nem akarja azt, hogy nekem rossz legyen. De ha ez tényleg így van akkor hülye, mivel megérteném, ha normális oka lenne rá.
- Most képes lennék megint levágni neked egy pofont. - forgassa meg a szemeit, de azért az orra alatt ott bújkál egy apró mosoly. Azonban mikor meghallom, hogy min gondolkozik a lehető leggyorsabb mozdulatommal fogom meg a kezét majd szorítom meg. Pár másodpercig az összekulcsolt kezeinket nézi, majd kihúzza és az arcomra vezet. - Örökre a legjobb barátom maradsz Liam. - suttogja és végig simít a borostámon. Szemeim automatikusan csukódnak le és úgy élvezem az érintését. Még mindig olyan puha a tenyere mint régen volt. Csak akkor nyitom ki a szemeimet mikor elhúzza a kezét. Kissé csalódott vagyok, így én vagyok az aki közelebb mászom hozzá.
- Régen nem voltál ilyen hisztis tyúk, ugye tudod? - vigyorgok rá pimaszul. Erre játékosan a vállamba boxol mire én felszisszenek.
- Te pedig nem voltál ilyen szőrös. - ölti ki rám a nyelvét. Most megsértette az imidzsemet. Amúgy is nem szőr, hanem borosta, és tök menő. Végre férfias lett az arcom.
- Ez borosta! És mindenki imádja. - mondom felháborodva majd megsimogatom az állam.
- Számomra még mindig az a cuki fiú vagy akivel hónapogik egy szobában éltem. - vonja meg a vállát.  Cuki. Ez az a szó amint már évek óta nem hallottam. Mira volt az egyetlen aki cukinak tartott mindig. És úgy látszik, hogy még mindig cukinak tart. De nem teszem szóvá neki. Ha így gondolja akkor engem nem érdekel. - Amúgy szedd rendbe magad, mivel úgy döntöttem, hogy Te leszel a kísérőm a szőnyegig. - tapsol egyet a kezével, én pedig nem akarok ellenkezni. Eszembe sincs kikosarazni a kérését.
- Liba! - jegyzem meg tettetett sértődéssel mikor nagy nehezen feltápászkodom a kanapéról. Mikor már állok egy erőteljes lökést érzek a seggemen. Felháborodva fordulok hátra és látom meg Mira lábát amivel az előbb seggbe billentett.
- Én is imádlak. - dob egy puszit a kezével vigyorogva. Nevetve megcsóválom a fejem és úgy indulok el készülődni. A készülődés nálam öt percig tart. Magamra veszek egy fekete nadrágot, meg egy inget hozzá illő cipővel, belövöm a rövidke hajamat és máris készen állok. Soha nem csináltam nagy ügyet a kinézetemből.
Mikor kész vagyok intek a fejemmel Mirának, hogy indulhatunk Ő pedig kérdés nélkül követ. Az autómat veszem irányba, de mielőtt még beülnék a volán mögé a lány felé fordulok.
- Teszünk egy kis kitérőt, ugyanis kajás vagyok. - bökök a hasamra ami rögtön halkan felmordul mikor a kaja szó elhagyja a számat.
- Te mióta tudsz vezetni? - néz rám kitágult pupillákkal Mira miután leesett neki végre, hogy én vagyok az aki a volán mögé ül. - Helyesbítek, mióta van jogsid? - büszkén kihúzom magam. Mikor utoljára beszéltünk, vagyis utaztunk együtt Manchesterbe akkor nem volt jogsim, és nem is nagyon érdekelt a vezetés. De azóta megváltoztattam a döntésemet. Ciki ha egy csaj furikáz valahova.
- Múlt hét óta. - válaszolom büszkén vigyorogva. Mira elismerően bólogat. - Furcsa, hogy nem tudsz róla, ugyanis miután levizsgáztam még az esti hírekben is benne volt, hogy a nagy Liam Payne megszerezte a jogsiját. - és nem is hazudok. Tényleg benne voltam. Ez van ha valaki a One Direction tagja. Mira nevetve ül be az anyósülésre, én pedig a volán mögé majd elindulok a kedvenc éttermem felé. Úgy gondolom, hogy még nyugodton jól tudunk lakni a show előtt.  Jókedvűen állítom meg az autómat az ismert környezetben, de a mellettem ülő Mira kényelmetlenül pislog az épületre.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? - harap bele az alsó ajkába. Értetlenül pislogok felé, mivel nem értem, hogy miért lenne abból baj ha elmegyünk enni. - Múltkor mikor titokban akartunk elmenni Manchesterbe másnapra egy csomó kép készült rólunk. Nem akarom, hogy holnapra a média megint azzal legyen tele, hogy titkos randira mentem veled egy étterembe. - mondja elhúzott szájjal. Szóval soha nem fordult meg a fejében, hogy esetleg randizzon velem. Jó neki. Mármint... inkább befogom.
- Semmi baj nem lesz Mira. Ismerem a tulajt és nem egy népszerű hely ez szóval alig van itt ember. Ráadásul irtó finom a hamburgerük. - kacsintok rá jóízűen. Nincs más választása. Muszáj kiszállnia az autóból majd kezd el követni. Tényleg ismerem a tulajd és eddig még senki nem jött rá, hogy rendszeresen ide járok. Így nyugodtan tudok itt enni akár mikor csak akarok és úgy, hogy nem kérnek tőlem percenként aláírást.
A jól ismert pult előtt állok meg és fordulok a lány felé. - Mit kérsz? - kérdezem. Mira elfehéredik és elkezdi az ujjait tördelni.
- Salátát. - mondja végül határozottan. Gondolkodás nélkül nevetem ki.
- Mi vagy Te, nyúl? - gúnyolódok rajta azonban Ő csak csúnyán rám néz. - Most komolyan. Mit akarsz enni Mira? És valami normálisat mondj.
- Komolyan beszéltem. - válaszolja. - Nem ehetek hízlaló kaját Liam! Napi szinten edzőterembe járok ahol megmérnek. Ha van rajtam plussz felesleg szörnyű diétára fognak. - ez szörnyű. Most komolyan ki szerint kövér Mira? Milyen felesleg van rajta?
- Senki nem fogja megtudni, ne félj - mondom biztatóan. - Szóval akkor lesz két dupla sajtos hamburger, extra hasábbal, kólával, na meg ha van gumicukor akkor azt is kérünk. - adom le a rendelésemet és mikor kész leszek elhúzom Mirát egy asztalhoz ahova lenyomom, majd addig nem kezdek el enni amig nem látom, hogy Ő is eszik. Esküszöm úgy nézi a kajáját mintha soha nem látott volna még olyat. Szinte már elsírja magát miközben eszik. Mégis miután befalta az adagját hálás tekintettel néz rám és húzódik közelebb hozzám.
- Köszönöm. - suttogja és egy puszit nyom az arcomra. Nem tudom, hogy mit köszön, de nem is érdekel. Sokkal jobban foglalkoztat a testemet átjáró melegség ami az után következett miután megpuszilt.
Fél óra múlva teli gyomorral ülünk vissza az autóba majd meg sem állunk a show helyszínéig. Még csak ki sem szállunk az autóból máris egy csomó rajongó kezdi el üvölteni a nevünket. Látom a srácokat. Zayn és Nikki kézenfogva. Jade autógrammokat osztogat Jo pedig a nyomában van. Louis Niallel és Harryvel áll a kordonok mellett miközben pár lánnyal készít közös képet.
- Ott van Louis! - kiállt fel Mira és máris kiugrik az autóból. Gondolkodás nélkül követem a példáját majd megállok mellette. - Karolj belém! - néz rám parancsolóan és felém nyújta a karját. Zavarodottan nézek rá. Érzem, hogy Louis minket néz. Tekintetemmel Catet keresem, de nem találom.
- Hogy mi van? - nézek rá a kezére, de ezt követően Ő az aki belém karol és Louist bámulja. Ugye nem azt csinálja amire én gondolok? Nem akarja féltékennyé tenni Louist velem? Mira nem lenne  képes ilyen. - Mira...
- Most aztán fájhat neki - sziszegi a fogai között és hozzám akar bújni. Ez az a pillanat mikor elhúzódom tőle és szörnyülködve nézek rá. Ennyire szívtelen nem lehet...vagy mégis? Csak azért jött el hozzám, hogy tudjon fájdalmat okozni Louisnak. Én meg azt hittem, hogy tényleg fontos vagyok neki. A francokat.
- Baszódj meg Mira! - mondom bunkón és kikapom a kezem a kezei közül majd gondolkodás nélkül indulok meg Niallhez és Harryhez miközben abban kezdek el reménykedni, hogy Cat ne lásson semmit az elmúlt eseményekből. Most van elegem Mirából...

15 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szokáshoz híven nagyon jó rész!
    "a vége miatt megint utálni fogtok" Őszintén? Van benne valami, de mivel holnap jön a folytatás, így nem sokáig. :))
    Nem értem Louis-t, miért ilyen féltékeny! Oké, a kádas jelenet kicsit/nagyon félreérthető volt.
    Liam mikor jön már rá, hogy szerelmes? Legalább is szerintem.
    Mira meg mit csinál? Normális? Mondd, hogy nem az volt az eredeti célja is, hogy Louis féltékeny legyen!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. eh..szóval nem utálsz :D megnyugodtam :P
      a kérdéseidre hamarosan választ kapsz ;)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Mi van most meg mindenkivel?? WTF??? Őszintén először Lou, Liam most meg Mira!! Agyukra ment valami??? Tuti az a szar időjárás, na mindeeegy. Imádtam a történetet főleg a végével és ajj az így volt egész nem utállak érte, sőt jobban várom a kövit!! Bocs az elöző kommiért sietve írtam. Siess a kövivel..
    Puszii:Encsi ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tudod tavasz van és ilyenkor megbolondulnak az emberek :D

      Törlés
  4. Ó, neee..hogy lehetsz ilyen Mira.. :( szegény Liam és Louis..remélem hamar minden oké lesz :-D
    Remek volt, kövit akarok :-D
    Xoxo

    VálaszTörlés
  5. Ezt nem hiszem el Mira... én csak egy picit "utállak" Dehogy utállak :D Az egyik kedvenc írónőmet hogyan? :D Siess ❤
    Xx❤

    VálaszTörlés
  6. Imadom a torteneted remelem Mira es Liam ossze jonnek. Nagyon jo lenne.
    Nem szeretnel meg egy reszt felrakni ma anyira fantasztikus ahogy irsz. :) xoxo <3

    VálaszTörlés
  7. Na ne már. Ezt nem teheti Mira Liammel. Most komolyan csak azért hogy Louist féltékennyé tegye. Ez egyszerűen elképesztő egy rész volt és tényleg igaz az a mondás, hogy nincs barátság fiú és lány között. Hisz egyértelmű hogy Liam töbnet érez Mira iránt. Na jó megvárom még kiderül mi sül ki ebből. De azért én teljes szívemből szurkolok nekik. Na puszka holnapig <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  8. Az előző kommentelőt megcáfolom. Van barátság fiú-lány között. Nekem is az egyik legjobb barátom fiú, és még egyikünk se gondolt "rosszra". Ő már akkor járt a mostani barátőjével, amikor mi még ismerni se ismertük egymást. A rész, isteneeeeem. Mira! Micsinálsz?? XD nagyon jó, várjuk a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez a fiú- lány közötti valami mindenkinél máshogy van :D nekem is volt egy fiú barátom (szomszédom) és volt egy idő mikor khm tetszett, sőt féltékeny voltam mikor más utcabeli lányokkal beszélgetett xD de aztán ez a dolog elmúlt, és mostanra kicsit sem zavar, hogy barátnője van :P

      Törlés