2012. augusztus 13., hétfő

§16.- Tudtad és nem szóltál

Itt is a napi friss rész :D Remélem tegnap néztétek az olimpiát. Én szó szerint sikítoztam mikor megláttam a srácokat és az egészet végig énekeltem :P Imádtam őket xD remélem komiztok h holnap tudjam a kövit feltenni :)))

/EMMA/
Őszintén megmondva sokszor magam sem hiszem el, hogy már több mint 1 hónapja együtt vagyok Jayel. Elég jól el vagyunk és ahogy azt hittem apának nem nagyon jön be. Sőt még azt sem engedi meg, hogy haza vigyem mivel szerinte nem hozzám való.
Liam vakációja véget ért és így újra visszament Londonba és a fiúkkal együtt világkörüli turnéra indulnak aminek én nem nagyon örülök. Szegényeken annyit lógtam, hogy megtanítottam őket arra, hogy nem kell állandóan stúdiózni hanem kell egy kis szabadidő is. Így hetente egyszer egy estét együtt szoktunk tölteni amit nagyon imádtam.
Persze Jay nem annyira ,sőt ez miatt mostanában elég sokat veszekszünk. De nem érdekel mivel Ő meg nagyon jól elvan Lilyvel. Sokszor már túlságosan is sokat vannak együtt. Nem vagyok féltékeny mivel mind kettőben megbízok csak azt nem bírom amikor isteníti, hogy milyen jól deszkázik és, hogy boldogabban jár el vele mint velem. Eleinte fájt, de most már nem érdekel, hagyom hogy menjenek el én pedig akkor megyek a fiúkhoz, mint most.

Szokás szerint fel voltam arra készülve, hogy percekig fogok várni az ajtóban míg valamelyikkőjük hajlandó lesz ide tolni a seggét. Nagyon is jól tudtam, hogy lusták és egymásnak kiabálnak, hogy valaki jöjjön az ajtóhoz.
Ám most meglepődtem mert nyitódott az ajtó és egy nő állt velem szemben. Fekete hosszú hullámos haja volt, hozzá illő fekete szemekkel, napbarnított modell alkat teste volt. Valahonnan már láttam ezt az arcot mivel rettentő ismerős volt. Néztem, néztem majd hirtelen beugrott a felismerés de az Ő agya gyorsabban forgott mint az enyém.
- Emma Sparks- szólított meg majd mosolyogva végig mért- A szemed az apádé, de a többi mintha Mayt látnám- mondta elismerően én pedig zavarban voltam. Eddig még nem találkoztam Mayával és nem is volt szándékomban. Ki tudja mit gondolhat rólam hisz lehet, hogy a házassága pont miattam ment tönkre apával. Habár azt lehet, hogy nem is szerette Őt hisz képes volt örökbe fogadni egy gyereket és titkolózni előtte. De irigyeltem mivel már a negyvenes éveiben jár és még mindig tökéletesen néz ki, még ha le is írta nálam magát.
- Maya- próbáltam az arcomra varázsolni egy mosolyt, de inkább grimasz lett belőle. A nő nem vette észre úgy látszik, mert magához húzott és megölelt én meg mint egy bábu hagytam magam.
- Liam mondta, hogy ma te is átjössz- invitált be a villába én pedig követte mintha még soha nem jártam volna itt. De amint beértem az ebédlőbe olyan dolog tárult a szemem elé amit eddig soha nem láttam. Mind az öt fiú a kanapén ült illedelmesen. Egyikőjük sem evett, vagy fészkelődött még csak beszélgetni sem mertek. Ez náluk nagy szó volt. Gondoltam Maya váltotta ki belőlük, mivel Ő előtte azért próbálják féken tartani magukat- Ülj le- mutatott egy üres helyre én pedig feszengve elfoglaltam. Ennyire komor hangulat azért még soha nem volt itt és nem is nagyon jött be.
- És mi szél hozott erre ?- untam meg a csendet és Maya felé fordultam aki egy csésze forró teát szürcsölgetett.
- Hát mivel a fiam nem képes haza jönnie ezért úgy döntöttem én jövök utána- válaszolta majd szemrehányóan ránézett az érintettre. Még, hogy a fia. Hogy meg tudja játszani az eszét és még az arca is rezzenéstelen marad. Hazug dög, arra nem gondol hogy mi lesz majd egyszer ha Liam megtudja az igazságot? Rá sem gondol, hogy akár az életét is tökre teheti.
- Mondtam már, hogy nem volt időm- mondta csendesen Liam és lehajtotta a fejét. Nem úgy tűnt mint aki nagyon örül, hogy láthassa az anyját. Apánál sokkal boldogabb volt és állandóan beszélt az életéről. Most meg úgy ül mint aki nem tud beszélni.
Maya szintem meg sem hallotta Liam kifogását mivel még csak rá sem nézett.
- És, hogy van Ric?- emelte ismét rám a tekintetét én pedig csak válaszoltam.
- Jól.
- Persze, hogy jól hisz a lánya az elhunyt feleségére hasonlít- kuncogott fel és arra várta, hogy én is vele nevessek de nem tettem. Utáltam ha szóba hozzák anyát és ráadásul most még nevetett is hozzá. Egyáltalán normális ilyet kérdezni. Szerintem apa nem az miatt van jól mert anyára hasonlítok. – Hisz May gyönyörű volt csak szegényke nem törődött magával inkább a családdal. Meg is lett az ára- dőlt hátra a fotelban és tovább csacsogott- Soha nem értettem, hogy oly sok embernek miért a család az első. – tette még hozzá, majd lopva Liamra pillantottam. Kezei ökölbe szorultak és próbálta türtőztetni magát nehogy vissza szóljon az anyjának. Ezt én sem nagyon szeretném szóval inkább gyorsan fel álltam majd karon ragadtam Liamot.
- Igazából én Liammal akartam beszélni és aztán már megyek is- húztam magam után a fiút aki megkönnyebbülten sóhajtott fel, de ezzel a többiek nem így voltak.
- Mi ? De hisz ma úgy volt, hogy…- állt fel Harry is és kétségbeesve rámnézett. Ezt nem hiszem el, hogy nem veszik észre Liam viselkedését.
- Bocsi- néztem rá bocsánatkérően majd a konyha felé vettem az irányt végül pedig becsuktam kettőnk után az ajtót. Liamben még mindig forrt az ideg és fel-alá járkált a helységben én pedig csak a tekintetemmel követtem.
- Ezt nem hiszem el- csóválta meg a fejét majd a hajába túrt- Hallod miket beszél? Ki sem merném ejteni a számon, hogy nem fontos a család- borzongott meg mikor vissza gondolt az előbbi beszélgetésre.
- Ezzel nem érsz el semmit, ha itt rágod magad. Maya akkor is ezen a véleményen lesz- vontam meg a vállam és leültem egy székre. Liam még tért néhány kört majd leült velem szemben.
- Itt akar maradni néhány napot, hogy velem lehessen- sóhajtott fel szomorúan majd az asztalra könyökölt- Örülnék neki, de ne most amikor nincs egy szabad percem se…
- Rám bezzeg van időd- néztem rá egy halvány mosoly kíséretében.
- Jó, de te más vagy- mondta normálisan majd ismét lehajtotta a fejét- Nem tudom miért, de anya olyan más velem. Mintha teljesen kicserélték volna mióta elköltöztem otthonról. Néha az eszébe jutok és akkor játssza az eszét, hogy mennyire szeret pedig szerintem nem így érez- adta ki magából a gőzt.
Vajon Maya tényleg csak azért jött, hogy lássa Őt, vagy pedig el akarja neki mondani az igazságot. Én valahogy az utóbbira tippelek mivel elég fagyosan viselkedik vele. Pedig megígérte apának, hogy még várnak vele. Aztán lehet, hogy csak én félek és tényleg hiányzott neki.
- Kaja most- rontott be az ajtón Niall és rögtön rávetette magát az asztalon álló sütire- Amilyen jól süt az anyád olyan idegesítő tud lenni- tömte a szájába végül pedig nem tudott többet megszólalni…

○○○

- Eldobta az összes répát a házból, mert allergiás rá.
- Az egész fürdő az Ő kacatjaival van tele.
- Csak vegetáriánus kaját főz és elvárja, hogy mi is azt együk.
Louis, Zayn, Niall és Harry, Maya megérkezése után négy nappal feltűnt nálunk és panaszkodtak, hogy nem bírják vele. Ráadásul Liam minden nap telefonál mivel nem tud tőle elszakadni állítása szerint a nő mindenhova követi.
- Liam lassan már vécére sem tud nélküle elmenni- tette hozzá Harry is és kétségbeesve leült a kanapén. Látszott rajtuk, hogy már teljesen ki vannak borulva, de nem akarnak szólni mivel a barátjuk anyjáról van szó. Ó ha tudnák, hogy valójában nem is az édesanyja.
- Em lécci maradhassunk itt- térdelt le elém Lou és könyörögve rámnézett.
- Igen létszíves mivel már nem bírjuk- tette hozzá Zayn is majd kiskutyaszemekkel rámnézett.
- Még egy hét és éhen halok- csóválta meg a fejét Niall közben pedig pizzát tömött a szájába. Még hogy éhen hal, hisz most is eszik.
- Én inkább csak Liamot sajnálom- gondoltam az említettre, aki most ki tudja mit csinál.

Végül aztán arra a döntésre jutottunk, hogy beszélünk Liammal is. Mikor a fiúk neki is elsírták a gondjaikat ugyan olyan maradt mint mindig. Könnyen vette és szerintem már várta is a kifakadásukat.
- Oké beszélek vele, de csak úgy ha Em is mellettem lesz- egyezett bele majd rám nézett. Remek most én minek kellek oda . Szerintem jobb lenne ha együtt beszélnék meg, hisz én nem tartozok a családba. Fekete bárány vagyok amiért anyámra hasonlítok. Jó mi Maya így hív az utóbbi napokban mivel állítólag apám már akkor is oda volt a titkárnőjéért amikor még vele volt.
- Én? Miért?- mutattam saját magamra kétségbeesetten.
- Mert ha te ott vagy akkor nincs annyira velem elfoglalva- válaszolta egyszerűen majd elindultunk fel Maya szobájába ahol szokásos szépségápolását csinálta. A megszokott szobákhoz képes ez most tele volt ruhákkal és smink készletekkel , Maya pedig az ágy közepén ült egy tükörre a kezében. Mintha Zaynt láttam volna csak nőben.
- Sziasztok- pillantott fel a tükörből majd óvatosan letette a párnára nehogy eltörje. Arcán mint mindig most is mosoly húzódott- Liam jó, hogy jössz ma áthívtam Patricket- nézett rá fiára boldogan akinek ebben a pillanatban elsötétült az arca. Ugyanis Patric volt Maya új sztriptíz táncos férfija akivel Los Angelesben ismerkedett meg néhány hónapja és már össze is költöztek. Vagyis amiért Liam be sokallt az előző hetekben.
- Minek? Szerintem senki nem kíváncsi rá- mondta bunkón Liam én pedig meghökkentem. Eddig még soha nem hallottam így beszélni, és meg sem fordult volna pont az anyámmal. Úgy látszik Maya is észrevette Liam ellenszenvét mert lehervadt a mosoly az arcáról.
- Hogyan beszélsz velem Liam James Payne- ajaj itt már nagy baj van ha a szülő az egész nevén szólítsa a gyerekét. Én már csak tudom apa ilyenkor mindig szobafogságot ad, de ez azért nála máshogy van hisz szupersztár. Mi van Maya eltiltsa az énekléstől vagy nem engedi turnéra?
- Ahogy akarok- vágott vissza Liam, Maya pedig felállt és egyenesen felé ment. Mintha én ott sem lettem volna elment mellettem és pontosan fia előtt állt meg akitől még úgy is alacsonyabb volt, hogy magas sarkú volt rajta.  Remélem nem fogja megütni mert ahhoz nincs joga- Már elegem van belőle, hogy folyton más pasikkal vagy. Egész életemben alig láttalak és mikor haza jöttél új apajelölteket mutattál be és velük törődtél nem pedig velem. Soha nem mentünk együtt kirándulni hanem magad és egy dadát vettél fel mellém. Mikor bekerültem az X- Factorba a dadámat öleltem meg helyetted, téged meg mikor felhívtalak azt mondtad hogy nem érsz rá mert épp fotóznak. Nem sírtál velem mikor kiestünk, vagy mikor kijött az első lemezünk- nézett a szemébe Liam, Maya pedig csak megkövülten hallgatta. Fogalmam se volt róla, hogy ennyire bántsa. Azt hittem, hogy nem érdekli és örül, hogy sztár lett. Pedig nagyon is bántotta mindig is csak nem mondta. Próbálta elrejteni a világ elől a valós énjét és azt mutatta, hogy mennyire boldog- Gyűlölöm, hogy te vagy az anyám. Apa örülhet, hogy elvált tőled mivel May szászor jobb nő volt. Ő nem volt egy kurva- tette még hozzá én pedig az utolsó szó hallatán a szám elé kaptam a kezem. Ez azért nagyon durva volt. Ahogy láttam Maya is besokalt. Hátrébb lépett és csípőjére tette a kezét.
- Boldog lehetsz és nem kell szégyellened mivel te csak egy árva gyerek vagy akinek a szülei egy autó balesetbe meghaltak- válaszolta egyszerűen Maya majd gonosz mosolyra húzta a száját. – Ha nem lett volna Ric , egy londoni árvaházban nőttél volna fel. Soha nem akartam gyereket, de ő ezt nem tudta elviselni- tette még hozzá a hatás kedvéért. Nem is vette figyelembe Liamot aki sírva a fejét csóválta.
- Nem hiszem el- ellenkezett és a könnyei pedig potyogtak. Ezt nem hiszem el, megtette. És még csak nem is sajnálja. Észre sem vette és én is sírni kezdtem.- Lehetetlen, hisz…
- Kérdezd meg Ricet. Az Ő áldott jó szíve miatt nem engedte, hogy el mondjam. Meg akarta várni még felnőtt leszel- hangjában semmi megbánás nem volt. Élvezte a helyzetet ahogy Liam a földre csúszik és zokogásban tör ki. Nem bírtam tovább én is letérdeltem mellé és meg akartam ölelni, de nem bírtam magamban tartani.
- Egy mocsok vagy. Apa megkért rá, hogy hallgass, de te direkt elmondtad- észre vettem és kicsúszott a számon amit eddig magamban tartottam. Liam még utoljára felzokogott majd kisírt szemekkel rám nézett. A francba elszóltam magam.
- Te tudtál róla?- nézett rám megsemmisülten – Tudtad és nem szóltál. Emma én bíztam benned.- hangja tele volt gyűlölettel és ellökött magától- Gyűlöllek- mondta a szemembe én pedig még jobban elkezdtem sírni.
- Liam én akartam…csak féltettelek- próbáltam valami normális okot mondani, de Ő gúnyosan felnevetett.
- Persze- ami pedig a legrosszabb volt Maya csak mosolyogva állt és rúzsozta a száját. Szinte éreztem, hogy ez lesz. Csak azt nem hittem, hogy Liam engem is utálni fog. Mondjuk megértem hisz én is hallgattam. De miért kellett ezt csinálnia Mayának? Gyűlöltem magamat. De Liamnak most szüksége lenne rám, és inkább ellök magától.

18 megjegyzés:

  1. WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! IMÁDOOOMMM!!! Hamar a kövit! :)))))

    VálaszTörlés
  2. hááá imáádom:)
    váárom a következőt!:)

    VálaszTörlés
  3. Huhúúú imádooom :$$ kiváncsi vagyok mi lesz. :D kövit! *-*

    VálaszTörlés
  4. Annyira imádom! *-* MÁRIS AKAROM A KÖVETKEZŐ RÉSZT. *-* úristen minél elöbb hozd!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök h tetszik :D
      ne félj hamar megkapod :P

      Törlés
  5. :((:(((:(( Mi lessz ebből?:( Béküljenek ki! Utálom Mayát! Egy utolsó kúrva! Dögöljön meg! Így bánni szegény kicsi Liammel.:(:(( ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szegény kicsi Liam xD ez tetszik :P
      majd kiderül h mi lesz :D

      Törlés
  6. IMÁDOM és ez a drámai rész....huh :) KÖVIIIT!!!!

    VálaszTörlés
  7. Szia!:D

    Előre szólok, ez hosszú lesz:
    Néztem tegnap a fiúkat, és kiakadtam. Nem, nem volt velük semmi baj, nagyon jól nyomták. Csak... pofára estem, mert egész végig Harry szólóját vártam...amit végük a Na-na-na-na-na-zás váltott fel...Mindegy.

    A fejezet állatira tetszett! Hidd el, tudnék én mit mondani Mayára, de az nyomdafestéket nem tűrő dolog lenne, szóval megoldom így: hogy az a jó **************** meg az a ************** hogy rohadna meg és ********************. Oké, asszem ennyi elég lesz...egyelőre.

    Nem akarok bunkó lenni, de ezért már régen szólni akartam:
    most felhozok egy példát: 'bántsa'. Azt 'ts'-sel kell írni. >.<
    Bocsi, nem beszólásnak szántam. Csak már tényleg gondolkoztam egy ideje, hogyan mondjam el anélkül, hogy megbántanálak.

    Nagyon remélem, hogy Liam és Emma kibékülnek... Em helyében én is eltitkoltam volna, mert... Mert na... Ki akarja látni, hogy lelkileg összetörik egy számára nagyon fontos személy? Mondjuk, ez így is, úgy is összejött,szóval...
    Várom a folytatást!!

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dehogy bántottál meg...inkább köszi h szólsz a hibáimról mert nem venném észre :)))

      Törlés
  8. wááá.♥
    nagyon szupi lett!(mint mindig^^)
    nagyon sajnáltam Liamet.Hogy lehet valaki ennyire szemét?!
    siess a kövivel.. már nagyon várom.*__*

    VálaszTörlés
  9. vááááháá nagyon jóó lett imádom egyszerűen a történeteidet eleve az alapja nagyon jó és hogy kiderült hogy Liam csak befogadott uuh nem lennék a helyében senkinek sem..:( de így izgi remélem kibékülnek és nem lesz semmi baj semmiből VÁROM A KÖVIIIT:DD^^:D*-*♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jól esnek a szavaid és örülök h tetszik amit csinálok :D

      Törlés