2012. augusztus 15., szerda

§18.-Szerepelhetsz a One Direction klipjébe

Itt a mai rész :) nekem ez most nagyon tetszik mivel próbáltam viccesre írni :D remélem sikerült és tetszeni fog xD

Zayn szokás szerint boldogan ölet meg közben pedig jó erősen szorított. Ha arra gondolok, hogy Őt is megpróbáltam kihasználni csak még jobban utálom magam. Egyáltalán, hogy fordulhatott meg a fejemben, hogy lesmároljam ? Hisz látszik rajta, hogy boldog barátnőjével akivel sülve-főve együtt vannak. Én meg Jay miatt képes voltam megcsókolni, rá sem gondolva arra, hogy milyen következményei lehettek volna. Azt pedig nem éltem volna túl ha ez miatt szakít Perrievel. Még azt sem érdemlem meg, hogy barátjaként tekintsen rám.
- Szia Zayn- öleltem vissza vidáman mintha semmi nem bántana. Lana távolabb állt tőlünk és csak mosolyogva figyelt bennünket. Gondolom most azon gondolkozik miért viselkedek így Vele. Erről az egész csókos ügyről még Lanának sem mertem beszélni és nem is fogok. Erről csak én, Zayn és Liam fog tudni.
- Azt hittem nem fogsz eljönni- engedett el és csodálkozva rám nézett. Én is jobban szemügyre vettem. Fekete haja még a szokásosnál is jobban állt , ami szerintem azt jelentette, hogy volt fodrásznál a forgatás miatt.
- Lanának köszönd- böktem barátnőm felé aki mikor Zayn ránézett teljesen elvörösödött. Azt hiszem már értem, hogy miért nem akarta Aaronnak elmondani. Még a hülye is észre veszi rajta, hogy teljesen zavarban van Zayntől. Már csak azt kell kitalálni, hogy a többi fiúnál is ez a reakciója vagy csak Zaynél. Mert ha csak nála akkor gondok vannak.
- Inkább nekem,  amiért felhívtam- boldogan kaptam hátra a fejem és találtam szembe magam Harryvel, Louval és Niallal. Mind a hárman vigyorogva integettek majd a nyakukba ugrottam és jó szorosan megöleltem őket.
Louis volt az utolsó és mikor megöleltem nem akart elengedni. Vigyorogva szorított magához én pedig csak hagytam. Nagyon feltűnően csinálja, hogy mennyire bejövök neki, csak hát barátnője van. Meg aztán nem is nagyon tudnám elképzelni magam vele. Ő olyan vidám és boldog. Imádja az életet és soha nem szomorú. Én nem vagyok hozzá való, hisz olyan vagyok mint egy hulla jelölt. Lassan már azt sem tudom megmondani mikor nevettem olyan igazán boldogan. Ezek a mosolyok csak azért voltak, hogy ne aggódjanak miattam. Magam sem értem miért van rám ennyire rossz hatással az, hogy Liam gyűlöl. Vissza akarom kapni a régi életemet mikor mindig mindenen mosolyogtam és tudtam boldog lenni, ahol hülyéskedtem Liammal mikor összevesztünk a távirányítón én meg megfogtam a nyelvét és nem tudott beszélni, vagy amikor spanyolul próbált beszélni. Nekem kellenek az ilyen pillanatok , amiket nem tudok Lanával megélni és még Jayel sem.
Jay maga volt a komorság és a tökéletesség. A randiken  nem tudott másról beszélni csak a deszka bajnokságról és arról, hogy Spanyolországban a gimiben milyen menőnek számított. A lányok meg voltak érte halva és ezt ki is használta. Nem értettem miért pont nekem mondta ezt el hisz a barátnője vagyok, és azt kellene szajkóznia mennyire szeret, nem pedig a régi életét amit itt is próbál folytatni. A randikhez pedig semmi érzéke nincs. Egyszer sem vitt el sétálni este a városban, vagy egy romantikus vacsira, sőt még egy mozinak is jobban örültem volna mint annak, hogy elvitt a pályára nos azt kellett néznem ahogy ugrat és ha végzett akkor beültünk a bárba.
De nem panaszkodhatok mivel mindezek ellenére mindig ott volt mikor szükségem volt rá. Még az éjszaka közepén is képes volt végig hallgatni a hiszti rohamom és próbált valami vicceset mondani, hogy nyugodjak meg. Nekem pedig ez volt a lényeg, hogy számíthattam rá.
- Kinek az ötlete volt, hogy hívjuk meg?- húzta ki magát Lou büszkén mikor végre valahára letett én pedig hátráltam néhány lépést nehogy megint megismételje az előbbit. Aztán pedig rájuk néztem majd a tekintetemmel elkezdtem pásztázni őket végül pedig csalódottan hajtottam le a fejem.
Liam nem volt köztük. Még csak a közelben sem volt.
Srácok észre vették rajtam a változást majd közelebb jöttek felém.
- Liam nem csak veled változott meg- simogatta meg barátságosan a kezem Niall a másik három pedig csak hevesen bólogatott. Ennyire látszik rajtam, hogy hiányzik?- Velünk is távolság tartó.
- Igen – bólintott egyet Harry- Fejébe vette, hogy mi is tudtunk a dologról és eltitkoltuk előle. Agyrém amit mostanában csinál. Bezárkózik a szobájába és csak akkor mozdul ki mikor stúdióba megyünk vagy valami banda dolog van. Egyáltalán honnan tudtuk volna azt, hogy örökbe fogadták?- tárta szét a kezét végül.
- Jah, pontosan akkor tudtuk meg mikor Ő- ismerte be Zayn majd óvatosan a hajába túrt nehogy valami baja legyen a remekműnek a fején- Mikor felmentetek Mayahoz utánatok mentünk és az ajtó előtt hallgatóztunk mivel kíváncsiak voltunk hogyan fogjátok neki elmondani, hogy húzza el a csíkot. – nézett rám bűnbánóan majd lehajtotta a fejét. El tudom képzelni milyen arcot vághattak mikor Maya Liam szemébe ordította, hogy árva.
- Kis híján egymásra estünk- gondolt vissza Lou majd a seggéhez kapott – Harry belém csípett, hogy valójában igaz-e amit hallottunk- fájós arckifejezéssel a seggét kezdte el simogatni majd bosszúsan Harryre nézett- Miért engem kellett megcsípned?
- Mondtam már, én túl tökéletes vagyok ahhoz hogy magamat csipkedjem és mivel a te feneked előttem volt jónak tűnt ahhoz, hogy megbizonyosodjak róla álmodok-e vagy sem- magyarázta egyszerűen az orra alatt pedig vigyorgott. Van egy olyan érzésem, hogy direkt csinálta csak nem akarja a szemébe mondani. Halkan felkuncogtam majd Lou rám is küldött egy szúrós pillantást.
- Ez nem vicces- húzta fel az orrát Lou majd összekulcsolta a kezeit- Azóta alig tudok leülni.
- De legalább megtudtuk, hogy nem álmodunk- csapta össze a kezét vigyorogva Niall amiből arra a következtetésre jutottam, hogy senki nem sajnálja Louis fenekét. Sőt inkább nagyon is viccesnek tartják azt ami barátjukkal történt. Így tényleg az volt, de én akkor nem vettem észre hogy ott vannak az ajtóban. Még csak a hangjukat sem hallottam, nem hogy még a nevetésüket, mert gondolom nevettek rajta mikor Harry megcsinálta a jelenetet.

Majd egy statiszta oda jött a fiúkhoz és elvonszolta Őket a lakókocsi felé. Mi Lanával egymásra néztünk majd vállat vontunk és elindultunk utánuk. Ha már egyszer itt vagyunk akkor nem csak azért, hogy a távolban álljunk hanem lássunk is valamit.
Mikor aztán mi is oda értünk hirtelen még a szívverésem is elállt.
Liammal találtam szembe magam. Észrevett az arcizmai pedig teljesen megfeszültek ahogyan végig mért, majd végül undorodva fordította el a fejét. A szívem majd megszakad és már a sírás szélén álltam, de Lana bátorítóan megszorította a kezem , hogy ne gyengüljek el. Igaza van, nem fogom előtte elbőgni magam, hogy örömet szerezzek neki. Nem  ! Elegem van már belőle, hogy napok óta miatta sírom magam álomban aztán meg csak nevet rajtam. Én nem csináltam semmi olyan rosszat ami miatt így kell velem viselkednie. Csak meg akartam védeni, hogy boldog lehessen.
- Ő mit keres itt?- halottam ahogy Lou fülébe súg és fagyosan felém bök. Még a nevemet sem képes kimondani. Abban azonban tényleg igazuk volt a srácoknak, hogy megváltozott. Arcán már jele sem volt annak a mosolynak amit felém szokott küldeni mikor meglátott. Mogyoróbarna szemei már nem csillogtak és a vidámság is hiányzott belőle. Olyan volt mintha csak muszájból élne és legszívesebben rögtön elfutna jó messzire a világból. Nem veszi senki észre rajta mennyire szenved? Csak én akarok oda futni és a nyakába ugrani és ezerszer bocsánatot kérni tőle? Tudtam, hogy ez lesz, hisz még fiatal akinek családra van szüksége nem pedig az igazságra. A szemünk láttára megy tönkre  és senki nem csinál semmit.
Louis csak motyogott valamit amiből semmit nem értettem majd vissza fordult a nő felé, Liam pedig mérgesen zsebre dugta a kezét és többet nem nézett rám.
Hatalmasat sóhajtottam majd a közelgő alakot figyeltem aki zihálva ment el mellettem majd megállt a srácok előtt. Gondoltam Ő lehet a rendező mivel forgatókönyv volt nála és mikrofonnal járkált az emberek között. Elég szigorúnak tűnt.
- Baj van- állt meg a fiúk előtt és idegesen fojtatta tovább- Beca aki Liam párja lett volna a klipben bárányhimlős lett. Az előbb hívott és sajnálva lemondta mivel nem akar foltosan mutatkozni a kamera előtt- a tömegben többen összesúgta és érdeklődve figyelték a rendező további utasításait- Keresni kell egy helyettesítő lányt. Fiúk addig mennyetek öltözni és készüljetek- parancsolta majd az öt fiú bement az egyik lakókocsiba majd többet nem láttuk őket.
Szegény lány mennyire várhatta, hogy szerepelhessen egy klipben ráadásul a One Directionnal. Erre fő bárányhimlős lett pont most. Hát nem lennék a helyében az biztos. De a rendezőjében sem. Idegesen járkált körbe közben pedig a fejét ütögette, hogy mi tévő legyen. Én csak a tekintetemmel követte a mozdulatait, majd hirtelen megtorpant és zöld szemeit rám meresztette. Szemei kitágultak és hatalmasat nyeltem miközben felém rohant. Úgy csinált mintha valamelyik pillanatban eltűnnék.
- Te !- mutogatott felém hosszú újával végül pedig megállt előttem.
- Én ?- mutattam önmagamra ijedten. Egyáltalán mit akar tőlem. Talán azt, hogy nem szabadna itt lennem és most azonnal el kell mennem innen. Jogos hisz semmi keresnivalóm nincs itt. De szívesen megnéznék egy klipforgatást, hogy hogyan zajlik. A mellettem álló Lana is az egyik lábáról a másikra állt közben pedig csak sóhajtozott. Ő még nálam is jóval izgulósabb volt. Még attól is félt mikor egy tanár felszólítsa óra közben, olyankor csak dadogni tud és teljesen elvörösödik. Mikor Aaronnal megismerkedett idegességében rácsukta szegény fiú kezére a szekrényajtót. Nem akart semmi rosszat az igazgató mégis azt hitte, hogy ki volt az egész tervelve ezért intőt kapott. Feleslegen bizonygatta, hogy véletlen volt senki nem hitt neki. Aaronak azonban nagyon megtetszett a harciassága. Igaz a körme bánta, de legalább megszerezte magának Lanát.
- Igen Te- mutogatott még mindig rám, én pedig kezdtem már unni, hogy mutogat rám. Reméltem hamar elfárad a mutató úja és abba hagyja ezt az ostoba szokását- Hogy hívnak?- nézett a szemeim közé én pedig már tényleg féltem. Mi lesz akkor ha ránk szabadítsa a rendőröket amiért itt vagyunk. Apa megöl ha a börtönbe kell értem jönnie. Tényleg Alaszkába fog küldeni javítóintézetbe.
- Jóban vagyunk a fiúkkal és Ők mondták azt, hogy jöjjünk ide Őket megnézni. Nyugodtan ide hívhatja …- kezdtem el magyarázkodni idegesen, majd a pasi unottan felemelte a kezét, hogy fogjam be.
- Engem ez nem érdekel, mert a saját szememmel láttalak velük- mondta egyszerűen én pedig megkönnyebbültem mikor meghallottam. Akkor pedig végképp nem értem mit akar tőlem- Szóval mi a neved?
- Emma Sparks- mutatkoztam be komolyan és az arcába néztem.
- Nos Emma az a megtisztelés ért, hogy szerepelhetsz a One Direction klipjébe- csapta össze a kezét én pedig eltátottam a számat. Na ne, ez csak álom.

16 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ TE JÓ ISTEN *-* ÚJAT! ÚJAT! ÚJAT! MOOOOST! *-* :$$ IMÁDOM :DDD

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁÁ ez isteni lett.. Remélem Liam és Emma kibékülnek.. KÖVIT,KÖVIT akarok.. :D

    VálaszTörlés
  3. Imáááádtaaaaaam! (Y)
    Már várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
  4. Ááááá.:DD Ez olyan jóó.:D Kíváncsi vagyok a fejleményekre! Kövit most!!:D És ez nem kérés, hanem parancs!.:$:D

    VálaszTörlés
  5. Hali!

    Áhááááá,ne kínozz tovább! Mikor békülnek ki?:$
    Mert...Ugye ki fognak békülni??
    Oké, más téma.:)
    Nagyon tetszett, de ez nem újdonság! Igazából nem tudom, mit is mondhatnék. Tudod, hogy imádom a történeted!:D

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      egyszer tuti ki fognak békülni, de hogy mikor az még titok :S

      Törlés
  6. Ááááh nagyon jó lett..:D igen mikor békülnek ki?
    Muszáj kibékülniük!:D
    Amúgy nagyon jó lett, csak így tovább..:D imádom..:D remélem Holnap is lesz rész és nem csak egy, hanem 2 vagy 3 is:DD
    Siess kövivel
    Puszi:D ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. majd kibékülnek nyugiiii :D
      hova sietsz ennyire ?

      Törlés
  7. ááááááááá!!(Ha már mindenki ezt írja.:D)
    Nagyon jó lett.:)
    Remélem megbocsájt Liamm Emnek.:/
    Nagyon jól írsz,ez a kedvenc blogom. Hamar a kövit.!!!:)<3
    Diia x

    VálaszTörlés