2012. augusztus 19., vasárnap

§22.-Akár boldogok is lehettünk volna.

Uram Isten :O 12 komit kaptam az előző részhez. El sem tudjátok képzelni, hogy mit éreztem mikor olvastam. Most juttam el oda, hogy beismerem magamnak azt, hogy tényleg tetszik másoknak amit csinálok :) Nem csak ti könnyeztetek hanem én is mikor a komikat olvastam, de én az örömtől. Imádlak titeket mindenkit egyesével, de komolyan :D Amúgy még mindig Liam szemszöge xD
/LIAM/
- Engedjetek már el !- üvöltöttem és teljes erőmmel azon voltam, hogy tudjam levakarni magamról a srácokat.
Louis és Zayn a két kezemet szorították hátra, Harry pedig a mellkasomnál fogva nyomott hátra. De hajthatatlan voltam. Az orvosok után akartam menni és fogni Emma kezét.
Azonban elérték amit akartak. Próbáltam nyugodtan végig nézni ahogy beviszik a sürgősségi osztályra én pedig a váróteremben maradtam.
Végül kirántottam a kezeimet Lou és Zayn szorításából majd gyengéden ellöktem magamtól Harryt. Hálásnak kéne lennem nekik amiért megnyugtattak, de jelen pillanatban inkább csak üvöltöznék velük amiért az utamat állták.
Könnyeim még mindig patakokban folytak az arcomról és csak Emmát láttam magam előtt ahogy vérbe fagyva fekszik előttem eszméletlenül. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha így fogom látni.
És ez mind ki miatt ? Az miatt a spanyol macsó miatt. A hős szerelmes Jay haza akarta hozni hercegnőjét és flegmáskodni akart előtte, hogy milyen jól vezet. Arra azonban a szerencsétlenje nem gondolt, hogy szakad az eső és csúsznak az utak. Spanyolországban nem vezetett még esőben vagy mi. Legszívesebben most azonnal megkeresném és behúznák neki egyet amiért ezt csinálta Emmával.
Végül tehetetlenségemben a falba kezdtem el verni a fejem. Ezt láttam a legjobb megoldásnak, hogy ne dühöngjek. Éreztem ahogy a fiúk és Ric sajnálkozva néznek majd néhány pillanat múlva letelepedtek a székekre komoran. Felsóhajtottam és én is leültem Ric mellé majd arcomat a tenyerembe temettem és úgy sírtam tovább.
Olyan keveset voltam vele és akkor is mindig piszkáltam. Ráadásul most még buta is voltam vele. Ha történik vele valami én azt nem élem túl…

○○○

A percek csigalassúsággal teltek. Az orvosok és nővérek jöttek- mentek a folyosón és mind a hatan mikor nyitódott a sürgősségi osztály ajtaja reménykedve emeltük fel a fejünket hátha megtudunk valamit. Azonban végül csalódottan hajtottuk le a fejünket.
Már éjfélt is el ütötte az óra és még mindig semmi nem történt.
Niall idegességében szinte már a fél automatát kiette és azzal próbálta nyugtatni magát. Arcán azonban látszott, hogy semmi nincs rendben.
Louis pontosan mellettem ült fejét pedig a falnak támasztotta. Kék szemei csillogtak és meg sem próbálta eltüntetni könnyeit. Ha valaki elment előttünk rögtön már készenlétben állt, hogy beszélhessen majd újból csalódottan döntötte vissza a fejét. Tudtam ha nem lenne barátnője már rég Emmával járna. Állandóan flörtölt vele és boldog volt mikor mellette volt. Érzett iránta valamit, de hogy mit azt nem tudom. Lou alapjába véve szerethetni való volt.
Zayn macsó módjára próbált viselkedni, de nem nagyon jött össze neki. Kezeit össze voltak kulcsolva az egyik lábával pedig a földön dobolt. Hogy elrejtse a könnyeit inkább elkezdte dörzsölni a szemeit, de ezzel csak azt érte el, hogy vörösek lettek neki. Vajon most arra gondolhat, hogy milyen volt vele csókolózni?
Harry felől órák óta szipogás hallatszott. A göndörke sem tudta megállni sírás nélkül. Emma és Ő nagyon jó barátok lettek. Ahogy elnéztem megtalálta egyetlen lány barátja akiben teljes mértékben megbízott.
És végül Ric. Éppen úgy zokogott mint én és a fejét csóválta. Megértem hisz a lánya akiről semmit nem tud már órák óta.

Nagy sokára végül nyitódott az ajtó majd egy alacsony, köpcös, ősz szakálas doktor lépkedett felénk. Ezzel a kinézettel simán elmehetett volna Mikulásnak. Ha nem ilyen helyzet lenne már rég pofán nevettem volna. De ez nem a legjobb pillanat volt.
- Maguk Emma Spark hozzátartozói?- köszörülte meg a torkát majd belé nézett a kezében lévő papírokba, hogy jó nevet olvasott-e. Hangja rekedtes volt, és mikor felpillantott kék szemeivel rájöttem, hogy nem szívesen lennék a betegje.
- Igen, az apja vagyok. Ricardo Sparks- nyújtotta Ric idegesen a kezét ami már szinte remegett- Ők pedig a lányom barátai- bökött felénk, de én a srácoktól jóval előrébb álltam majd teljesen Ric mellé léptem.
- Örvendek én Dr. Carter vagyok- mutatkozott be a srácok pedig elmondtak velem együtt egy halk ’ Jó estét’. Igazából cseppet sem voltam kíváncsi a nevére inkább Emma érdekelt jobban- Nos én operáltam a lányt- kezdte el mondani komoran én pedig csak nyeltem egy nagyot.
- És ? Ugye minden rendben?- szóltam közbe, hogy egy kicsit jobban siessen.
- Mint tudják a lány szó szerint kifejelt az üvegen és a kamion eleje állította meg. Jobban mondva kiröpült a menő autóból az miatt mert nem volt lekötve. Ez álltál az egész testét szilánkok borították el és néhány darab elég csúnyán belé ment ami megsértett néhány fontosabb szervet- magyarázta közben pedig a papírját olvasta, hogy mindent jól mond. Azt vett egy nagyobb levegőt majd tovább folytatta- Így tele van horzsolásokkal ami idővel majd szépen begyógyul- fejezte be én pedig megkönnyebbültem. Ez nem is olyan vészes, hisz csak horzsolások. Más is elvágja magát és pár nap múlva már jól is van. Viszont az taszított, hogy akkor miért operálták olyan sokat.
- Ezt akkor könnyen megúszta- sóhajtott fel megkönnyebbülten Harry arcáról pedig sugárzott a megnyugvás. Ránéztem Dr.Carterra és abszolút nem úgy nézett ki mint aki befejezte volna. Sőt szerintem még csak most jön a neheze ami a legfájdalmasabb lesz.
- Igen, azt könnyen megúszta csak az ütést, nem amit a kamiontól kapott- nézett rá Harryre komoran majd újból mindenki arcán a félelem ült ki. Tessék nem meg mondtam. A kamionról elfeledkeztünk ami miatt történt ez az egész.  Várjunk csak,nem is  kamion a bűnös hanem Jay !- Olyan erővel esett át az üvegen, hogy fejjel a kamion orrának ment. A szája elrepedt a szilánkok miatt, az orra eltört a feje pedig nagyon csúnyán beszakadt és komoly agyrázkódást kapott-, na most tényleg befejezte, vagy még nem ? Mi lehet még ennél is rosszabb- Kómában van és most per pillanat gépek tartják életben- csapta össze a kezét én pedig azt hittem neki futok. Olyan könnyedén mondta, hogy élet-halál között van. Mintha nem is érdekelné, hogy mi lesz vele- Ennyi.
- Ennyi? – néztem rá villogó tekintettel és már közel voltam ahhoz, hogy megtépjem azt az ősz szakállát- A barátnőnk élet-halál között van magam meg itt állt nyugodtan, nemhogy próbálna segíteni rajta- léptem hozzá közelebb és úgy ordibáltam vele.
Az üres folyosón vízhangzott a hangom, de most valahogy nem érdekelt. Nem fogom engedni, hogy Emma meghaljon. Soha. Ha kell hívok neki ide más orvosokat csak mentsék meg. Nem az nem lehet, hogy csak így engedem meghalni.
- Fiatalember ha így üvöltözik egy kórházban akkor sajnos csak ajánlani tudok magának egy idegorvost- nézett rám bamba mosollyal. Remek már idegbetegnek is néz. Még mi jön ezután? Diliházba küld, majd karanténba zárat amiért nem akarom, hogy meghaljon az a lány akit szeretek?
- Inkább magának ajánlja- förmedtem rá, Lou pedig úgy mint néhány órája a vállamra tette a kezét és elhúzott az orvostól nehogy még más is mondjak neki- Segítenie kell rajta. Tudom, hogy tudnak rajta- próbáltam levakarni magamról Lout és kétségbeesetten Dr.Carterra néztem.
 - Elhiszem, hogy fontos számodra, de csak annyit tudok mondani, hogy  mi mindent megpróbálunk- váltott hangnemet majd megnyugtatóan rám nézett. Ettől biztos, hogy megnyugszok. Megcsóváltam a fejem és újra arcomon éreztem sós könnyeimet. Zokogva lerogytam egy székre és többet meg sem szólaltam.
- És mi van a sráccal aki vele volt- szólalt meg Zayn majd kíváncsian a doktor felé fordult. Erre én is felkaptam a fejem majd felálltam, hogy jobban halljam amit beszél. Kíváncsi vagyok, hogy azzal a görénnyel mi lett.
- Jayson Tylerre gondol?- nézett rá Dr.Carter Zaynre aki csak bólintott egyet- Egy apróbb karcolás van a kezén, de éjjelre benntartjuk megfigyelés alatt háta lett valami komolyabb baja is. De szerintem jól van- a kezeim ökölbe szorultak. Egy karcolás, semmi több. Jay miatt haldoklik most Em és nincs semmi baja. Hogy oda ne rohanjak- Szerencséje volt mert le volt kötve és a kamion is Miss.Sparks felől csapódott- tette még hozzá. Ezt nem hiszem el. Egészet Emma szívta meg, pedig nem neki kellett volna. Mindig is utáltam Jayt, de most inkább ne kerüljön a szemem elé mert Őt fogják temetni Emma helyett- Ha akarnak bemehetnek a lányhoz- mondta még végül , majd sarkon fordult és elcsoszogott. Egyikünk sem mozdult csak a földet vizsgáltuk.
Mindennél jobban szerettem volna látni, de tudtam jól, hogy Ricet kell beengednem hisz az apja.
- Menny be Ric- néztem rá sajgó szívvel és letöröltem az arcomról a könnyeimet. Rá kellett jönnöm, hogy én most rekordot döntöttem, mivel életemben nem bőgtem ennyit mint ma este. De nem szégyelltem mivel Em ennyit megért. Sőt jóval többet.
- Én személy szerint rád gondoltam- nézett rám mosolyogva én pedig felkaptam a fejem. Ric komolyan beszélt mert csak bólintott, hogy mennyek- Téged viselt meg a legjobban. Szóval menny- mutatott az ajtó felé én pedig hálásan ránéztem majd elsietettem a srácok előtt akik csak bólogattak.
Lassan nyitottam ki az ajtót és a szívem majd megszakad mikor a szoba végégén álló ágyra pillantottam.
Emma egész testéből csövek lógtak ki. A feje vastagon be volt kötve, de még így is lelógott az ágyról hosszú szőke haja. A takaróból kilógott az egyik keze ami tele volt hosszú vágásnyomokkal. Az ágya mellett egy gép állt ami a szívének verését mérte. Halkan csipogott ami azt jelentett, hogy szinte alig dobban a szíve.
Halkan oda mentem az ágyához majd leültem rá és a kezem közé vettem sebes kezét és csak szorítottam, mint amikor Ő szorítottam az enyémet részegen és azt mondta ’Liam maci’.
Nem bírtam türtőztetni magam. Zokogva a mellkasára dőltem és csak sírtam a kezét pedig nem engedtem el.
- Mikor azt mondtam, hogy megszűntél számomra létezni nem arra gondoltam, hogy így- zokogtam megsemmisülten és csak szorítottam magamhoz közben pedig újra lejátszódott előttem a jelenet, amikor bunkón, gúnyosan a szemébe mondtam.

’- Soha az életben nem kell látnod- válaszolta majd sarkon fordlt és elrohant.’

Utolsó alkalom amikor láthattam én mégis elszúrtam. Nem gondoltam komolyan amit mondtam. Csak távol akartam magamtól tudni biztonságban.
Erre fő most itt fekszik előttem és haldoklik ráadásul még csak meg sem tudom mondani neki mennyire sajnálom. Egy idióta vagyok. A féltékenység elvette az eszem. Lehet ha elmondtam volna neki mit érzek iránta akkor nem lenne itt. Akár boldogok is lehettünk volna.

Halkan kopogtak az ajtón ami azt jelentette indulnom kell. Elhúzódtam tőle és egy lágy puszit nyomtam jéghideg arcára…


17 megjegyzés:

  1. Légyszi légszi,még ma hozd az újat :oo
    Ne kínozz ! :O
    xoxo

    VálaszTörlés
  2. Jajjnaa. Ez annyira jó. Légyszives ma hozd a következőt! Kész kínzás lesz a mai napom, ha nem tudom meg mi lessz ebből.:-s Ugye túléli? Mondd, hogy igen! :-s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát majd kiderül :P
      szerintem valahogy kibírod xD

      Törlés
  3. Uuuuu*-* ez nagyon jo let!!:)) es azt is imadom h mar mindennap hozol friss resz t.:DDDD EZ A KEDVENC BLOGOM!:)))^^
    Remelem Em felepul es Liammal is kibekulnek.:)):3:$$$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juuj nagyon örülök h ez a kedvec blogod :D
      amíg nem kezdődik a suli addig minden nap hozom :P

      Törlés
  4. úristen..: O
    idegsokkos állapotban vagyok.
    Liam hogy ki van... mondjuk meg is értem!: /
    Hamar a kövit!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. te nehogy miatt légy depis xD
      szegény tényleg kivan :S

      Törlés
  5. Figy...ez kb. a 3. fejezet, amivel roncsolod az agyamat...>.<
    Pls egy pöti boldogságot is sűríts bele...>.<
    Amúgy nagyon tetszett! Jay-t meg tudnák ölni...bár,szerintem Liam is így van ezzel...
    Várom a következőt!

    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sajna de ebbe nem tudok boldogságot bele írni :/ milyen lenne már akkor a töri? Ugrálnánk h kómában van xD

      Törlés
  6. Ó tejóég :')
    Annyira gyönyörűen fogalmazol! :')
    Imádom a történetedet! :)
    Várom a következőt! :))
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gyönyörűen fogalmazok? :O ezt se írta még senki :)
      köszönöm szépen :D

      Törlés
  7. Úristeeen! *-* Imádoom! Kurva jó lett! :PPP
    Maa kell még egy új réész!:))) :D
    LÉÉÉCIII

    VálaszTörlés
  8. Hát ez valami írtó jó lett geciii. *-* Csak szomorú, és szinte már bőgtem rajta:((( Remélem Emmus felépüüül!:D
    SIESS A KÖVIVEEEEEEEL!!!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszenek a fogalmazásaid : ) Irtóó jó sztoriaid vannak : )

    VálaszTörlés