2012. augusztus 24., péntek

§27.- Ezen könnyen lehet segíteni

Szevastook :D Most vettem észre h az oldalt már több mint 10 ezren néztétek meg hát nagyon szépen köszönöm. Tegnap pedig megírtam a gépemen az egész törit...sajnálattal közlöm, hogy már csak 7 rész van hátra :/ igen úgy gondoltam, hogy pont suli kezdésre befejezem....na de nem kell szomorkodni mert már gondolkozok egy újon...addig is komiiiit

- Oké és ki csókol jobban? Én vagy Zayn - Liam úgy kérdezte ezt mintha a legjobb barátnőjével vitatná meg a pasis ügyeket.
Gyönyörű meleg júliusi nap volt és mivel nem kellett stúdiózni mennie egész nap nálunk volt. Vagyis inkább szokás szerint. Mióta járunk szinte újra nálunk lakik. Csak akkor megy vissza a városba mikor a srácok nagyon könyörögnek neki, vagy ha késő éjjel koncerteznek.
Azt csináltuk amit a legjobban szerettünk mind ketten. A medencénél ültünk és beszélgettünk közben pedig hülyéskedtünk.
Még mindig hihetetlen, hogy járunk. Olyan mintha egy mesébe csöppentem volna és még csak apa előtt sem kell titkolózni.
Amikor bejelentettük neki, hogy járunk pityeregni kezdett és azt mondta, hogy mindig erre vágyott, mert szerinte minket egymásnak teremtettek. Oké szögezzük le, elég nyálasra sikeredett mivel soha nem hallottam még így beszélni. De akkor is szerethetni való volt, ahogy megköszönte Liamnak, hogy megbocsájtott neki amiért örökbe fogadták.
A srácokról pedig ne is beszélve.
 Lou szokás szerint hozta a formáját és tiszta komolyan azt mondta Liamnak : Csak azért lettél a befutó mert túl jól be van lőve a séród. Ha nem lenne és Eleanor sem Emma engem választott volna mivel a répák mindig győznek. Ezután órák hosszat nevettünk rajta. Igazából nem volt féltékeny csak hülyéskedett.
Zayn sem maradt el. Mikor kettesben maradtunk a konyhába simán a szembe mondta ha gyakorolni akarok még Liamhoz, tőle bármikor vehetek csókleckét.
Köszi, de nem élek a lehetőséggel mivel nincs rá szükségem. Ha valamit elrontok, Liam akkor sem fog cikizni miatta, inkább úgy próbálja kezelni, hogy az ne fájjon nekem.

Visszatérve az elejére. Miféle kérdés ez? Zayn vagy Liam csókja? Természetes, hogy Liamé hisz tökéletesen csinálja. Sőt annyira jó, hogy alig tudok vele betelni.
- Ezt most komolyan kérdezed?- vettem le a szememről a napszemüvegemet és feljebb emeltem a fejem mivel én épp napoztam, Ő pedig mellettem ült és lábát lógatta a vízbe. Fején egy lila sapi volt ami tökéletesen illett fürdőnadrágjához. Sok lány lenne most a helyemben, hisz tökéletes pillantásokat vethetek kocka hasára.
Apropó lányok. Tucatjával kapom a leveleket különböző lányoktól akiket életemben nem láttam, de Ők úgy kezelnek mintha ezer éve ismernének. Ne tudjátok meg milyen érzés az amikor felmész Twitterre és száz követőből hirtelen tízezer lesz. Vissza sem tudtam mindet egyszerre jelölni. A Facebookról ne is beszélve.
Vagy az újságok ahol Liam Payne Titokzatos Barátnője- ként vagyok feltüntetve és mellette egy olyan kép ami még akkor készült mikor elkezdtem a gimnáziumot. Átlátszó fogszabályzóm volt, de még úgy is jól látszik a képen a szőke hajamban pedig egy rózsaszín tincs  díszelgett. Mentségemre legyen akkor igen nagy Avril Lavigne fan voltam és Őt akartam mindenáron utánozni. És mivel neki szőke haja volt, rózsaszín tinccsel én is olyan akartam. Persze fél év után meguntam és kinyírattam a hajamból.
Egy szóval híres lettem és mindenki velem akar készíteni egy interjút. Őszintén megvallva eleinte idegesített, de senkinek nem szerzem meg azt az örömöt, hogy egy ilyen ostobaság miatt engedem tönkre tenni a kapcsolatomat. Ha kíváncsiak rám nyugodtan nyomozzanak utánam. Úgyse fognak semmi érdekeset találni mivel szerintem London legátlagosabb 16 éves lánya vagyok aki egy átlagos gimibe jár, átlagos barátokkal csak éppen a pasija nem átlagos hanem egy Szupersztár.
- Igen, mivel kíváncsi vagyok- fordította felém a fejét és a naptól teljesen összevolt húzva a szeme- Lehet, hogy még fejlődnöm kell mivel Zayn jobban csókol mint én. És azt nem engedhetem mivel te mindenből a legjobbat érdemeled - simogatta meg a hasam amitől libabőrös lettem. Most mondjátok meg, hát nem aranyos?
Most komolyan ilyenre ilyenkor mit szokás válaszolni. Amúgy meg már nem is emlékszek Zayn csókjára és nem is érdekel mivel nekem megfelelt Liam úgy ahogy van.
Vissza tettem a szememre a napszemüveget majd az eget kezdtem el kémlelni.
- Száraz- válaszoltam nagy sokára közben pedig éreztem, hogy mellém mászik és az arcomat fürkészi. Tényleg komolyan érdekli milyen volt, nem viccel. Amúgy az igazat mondtam. Zayn szája tiszta száraz volt ami nem volt kellemes mikor a számhoz ért- Igen száraz és olyan egyszerű- bólogattam és magam elé tettem a kezem, amit a Nap elé tettem hogy ne süssön annyira az arcomba. Aztán meguntam és Liam felé fordultam közben pedig folytattam- Míg a tied olyan amiről mindig álmodtam. Tökéletes, viszont túl kevés- mosolyogtam, Ő pedig ravaszul fel-le húzogatta a szemöldökét és a térdére állt.
- Ezen könnyen lehet segíteni- lassan felém mászott majd úgy ahogy szokott megcsókolt. Kezeim csupasz hátára csúsztak majd szorosan húztam magamhoz minél közelebb. Ő pedig a földön támasztott a kezeit és úgy tornyosult fölém.
- Ehem- mint a villám, Liam olyan gyorsan ugrott le rólam mikor meghallotta apa hangját. Utálom mikor otthon van és csak úgy ránk ront. Nem hiszem el, hogy nem lássa az ablakon azt mennyire el vagyunk foglalva. Mindig tönkre teszi a legjobb pillanatokat- Bocsi, hogy megzavartam ezt a meghitt pillanatot, de Emma a nagyi beszélni akar veled telefonon- jelentette ki apa majd érzékenyen nézett minket ahogy Liam teljesen lemászik rólam és a nadrágját igazgatja majd leveszi a fejéről a sapkáját és közelebb lép a medencéhez, hogy bele ugorhasson.
Liam várhat viszont a nagyi nem. Az egyetlen nagymamám, aki Texasban él egy kis farmon. Szinte minden évben néhány hetet nála töltök a nyári szünetben. Imádok nála lenni és mindig is imádtam. A lánya halála után, csak én és az idősebb lánya maradtunk neki mivel a férje még akkor meghalt mikor anya megszületett. Örök életében a farmon élt ahol mindig zajlott az élet. Ott tanultam meg lovagolni is és volt saját lovam is. Egy gyönyörű fehér kanca aki a Mona névre hallgatott. Ő annak a lónak a kicsinye volt akin az anyukám lovagolt. Sajnos mikor Ő meghalt a lova is vele halt.
De nem csak ez miatt szerettem ott. Nagyi tudta a világon legjobb muffint sütni és mikor nála voltam szinte minden nap csinált.
- Egyébként ugye tudjátok, hogy nem kell elsietni a dolgokat- tette még hozzá apa mi pedig Liammal ijedten egymásra néztünk. Ugye most nem fog elkezdeni kioktatni a biztonságos szexről?
- Pedig a macsó Liam nem vár, sőt már meg is volt neki- röhögött fel Liam, apa arca pedig egy perce elsötétült. Még ilyet mondjon neki. Hisz órákig fog beszélni arról milyen felelőtlenek a mai fiatalok.
Macsó Liam? Most ez komoly? Más nevet nem tudott volna magának kitalálni. Mondjuk elég macsós teste volt, szóval illet rá.
- Inkább hűtsd le magad- csóváltam meg a fejem és egy adott pillanatba a vízbe löktem majd elindultam befelé, de Ő még azért utánam szólt.
- Csak gyere vissza- fenyegetőzött  a végét pedig elnevette. Vállat vontam és egyenesen apa dolgozószobája felé vettem az irányt ott pedig leültem az asztalához és kényelmesen elhelyezkedtem bőr foteljében. Szerettem itt ülni, sőt mikor kisebb voltam mindig azt játszottam, hogy én vagyok az igazgatónő közben pedig egy láthatatlan titkárnőnek diktáltam azt, hogy mit kérek a szülinapomra.
- Suzy nagyi- szóltam bele a telefonba vidáman. Már egy éve nem láttam és  még csak a hangját sem hallottam. Akkor beszéltem vele utoljára mikor apa bejelentette, hogy Liam vakációzni jön hozzánk. Csinálnom kell valamit magammal mivel folyton rajta jár az eszem.
- Szervusz kis drágám- köszönt bele a maga rekedtes halk hangjával. Hát igen sajnos már Ő sem mai leányka. Sőt decemberben a 70.szülinapját ünnepli, de még mindig úgy viselkedik mintha semmi baja nem lenne- Olyan rég hallottam már a hangodat. Mi történt, hogy nem vagy kíváncsi rám- hangja szomorkásra váltott nekem pedig lelkifurdalásom támadt- Apád mesélt a balesetedről, de mondta hogy jól vagy.
- Jaj nagyi ha tudnád mennyi minden történt velem- sóhajtottam fel és hátra dőltem a széken közben pedig a telefon zsinórjával kezdtem el játszani. Olyan sok mindent akartam neki mondani- Nagyon hiányzol már.
- Te is nekem- mondta majd jobb kedvűen kezdett el beszélni- Ugye tudod, hogy nyár van és én várlak hozzám- emlékeztette a régi hagyományra az én szívem pedig összeszorult. Nagyon szerettem volna már látni Őt, de Liamot nem akartam itt hagyni. Hisz még csak két hete járunk én meg rögtön kirándulni mennék nélküle. Azt már nem, elterveztük hogy együtt töltsük a nyarat mivel alig vannak fellépéseik. Meg a srácoknak és Lanának is megígértem, hogy elmegyünk majd valahova.
De a nagyit sem akartam megbántani mivel nagyon hiányzok már neki és alig várja, hogy láthasson. Így is csak egy évben egyszer lát akkor is néhány hétre.
Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom, de úgy hogy mindenkinek jó legyen és senki ne érezze magát nélkülözve.
- Öhm mond csak nagyi nem lenne gond, ha vinnék velem pár barátot és egy különleges személyt?- kérdeztem lassan, nyugodtan, hogy tudja felfogni a dolgokat. Nem szuper ötlet? Elviszem magammal Liamot és a többieket is. Így együtt lehetünk és még kirándulunk is. Szerintem bele is mennének, hisz Texas Amerikában van. Meg amúgy is nagyon szeretném ha megismerné Liamot mint szerelmemet.
- Jaj drágaságom, dehogy lenne gond. Szívesen várom őket is és azt a különleges személyt- hallottam ahogy kuncog engem pedig elöntött a pír. Mindig ez van mikor zavarban vagyok.
- Oké akkor ezt megbeszéltük. Amint tudunk megyünk- köszöntem el tőle boldogan majd ugrándozva vissza mentem a medencéhez ahol már csak nem Liam volt hanem körülötte a srácok és Lana állt akik vigyorogva integettek.
Csak Louis ült egymagában az egyik napágyon. A térdén könyökölt és azon volt a keze. Messziről láttam, hogy történt vele valami. Nem sokszor látni Őt így. Ez olyan nem Lous. Jobban szeretem ha vigyorog mikor meglát és elkezd a répáiról beszélni…

11 megjegyzés:

  1. Hali!

    Bocs, hogy így eltűntem, és nem írtam neked kommenteket.

    Nagyon örülök, hogy Emmus jól van, és, hogy összejöttek Liam-mel.:)

    Túl sok hozzáfűznivalóm nincs, nagyon tetszik a történeted, de ezt tudod.:)

    Várom a következőt, kíváncsi vagyok a további fejleményekre.

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. semmi baj h nem írtál :D
      most már úgyis itt vagy :P

      Törlés
  2. nagyon jó lett!
    sejtésem éppen van hogy mi történ Louval.
    egyébként nagyon jó kihoztad a történetet, mert már véget is csinálhattál volna, de nem tetted!
    ezért csak gratula!
    siess a kövivel!; )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sokáig úgy volt h itt lesz vége csak aztán még jött hozzá egy két ötlet és gondoltam hozzá teszem :)

      Törlés
    2. jól tetted!;)

      Törlés
  3. nagyon jó lett siess kövivel..:D nem lehtne megoldani, hogy naponta 2 részt hozz?>.< jólene..:D siesss.D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sokat gondolkoztam rajta de akkor még ennél is hamarabb lesz vége :/

      Törlés
  4. Mii?:o Már csak 7 rész van?:o Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?!
    visszatérve jó lett ez a rész is. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig de
      nyugi rögtön utána kezdek ugyan ezen az oldalon egy másik törit :)

      Törlés