2012. augusztus 28., kedd

§31.-Esküszöm Ő Emma kettő

És íme itt a friss rész. És van egy új szereplő is :D remélem elnyeri a tetszéseteket xD már csak 3 rész. Amúgy már elkezdtem írni az új törit :))) Komikaaat :P

Mikor aztán beléptünk a házba mindenkinek jobb kedve lett és megnyugodtak. Hát igen ez a ház már csak ilyen. Mivel mikor az előszobába érsz már onnan lehet érezni a konyha felől érkező csodás illatokat.
Ez most is így volt. Amint belépett a kis csapat egyesével dobtuk le a cuccainkat a földre és mentünk az illatok után végül pedig mint akik már ezer éve nem ettek letelepedtünk a szűk kis konyhába.
Alapjába véve az egész ház nagyon kicsi volt. Sokszor gondolkoztam már el rajta, hogy fértek el benne négyen. De aztán rájöttem, hogy a jó dolgokhoz nem kell nagy hely. Sokkal jobban szerettem itt lakni mint a villában. Ami pedig a legjobb volt, hogy akár hányszor itt voltam mindig anya gyerekkori ágyában alhattam. Igen, nagyi miután anya meghalt úgy hagyta az egész szobát. Így olyan volt mintha anya még mindig velem volna.
De vissza térve az elejére. Mikor elhelyezkedtünk az asztalnál szinte mindannyinknak csorogott a nyála. És ez csak még rosszabb lett mert az egész helység tele volt a friss sütik illatával.
- Jézus márja kedveskeim- nézett ránk szörnyülködve miközben elénk rakott egy pohár tejet és már fordult a sütő felé, hogy kivegye a sütiket- Mikor ettetek ti utoljára?
- A gépen, ne tudja meg milyen szörnyű kaja volt ott- borzongott meg Lou a nagyi pedig csak halkan felkuncogott.
- Ne félj fiacskám nálam Te nem fogsz éhezni- és akkor elénk rakott mindenféle gusztusos süteményt. Én megszokottan néztem, de a többiek hatalmas szemeket meresztettek a halom édességre. Megnyálazták a szájukat majd rájuk vetették magukat. Még a mániás Lana is aki mindig vigyáz az alakjára egyszerre két palacsintát tett maga elé és még tejszínhabot is tett rá.
Én azonban csalódottan néztem az asztal közepére mivel hiányzott róla a muffinom. Kizárt dolog, hogy elfelejtette volna- Ne, hogy azt hidd, hogy rólad elfeledkeztem- kacsintott rám és bujkáló mosollyal a szekrény felé ment- Ki szereti még a muffint?- nézett körül a társaságon és meglepetésemre Liam keze rögtön a magasba szökkent. Meglepetten fordítottam felé a fejem ő pedig csak aranyosan mosolygott. Ezt eddig miért nem tudtam, hogy ugyan az a kedvenc sütink is?- És mivel kéritek?- igen ez a kedvenc pillanatom.
- Eper dzsemmel- egyszerre mondtuk Liammal majd nagy szemekkel csodálkozva egymásra néztünk. Az lehetetlen, azt hittem, hogy a világon csak én eszem így. Oké tessék kinevetni, de komolyan azzal szeretem pedig tudom, hogy a valódi muffin csokis. Nem érdekel, én nekem akkor is így a valódi. Ráadásul most még jobban ízlik mivel Liam is pont így szereti.
Asszem ideje lesz vele komolyan elbeszélgetnem. Azért az már nem jó, hogy ennyi mindent nem tudok róla. Tudom az én hibám mivel csak rá kellene keresnem a neten.
- Undorító- húzta el gusztustalanul a száját Lana miközben én és Liam elkezdtük majszolni a muffint.
- Látod Emma és még mertelek csúfolni, hogy mániás vagy- ült le közénk a nagyi is és boldogan nézte ahogy vendégei eszik a készítményei. Úgy látszik nagyon meg volt magával elégedve. Aztán több szó nem is esett köztünk amíg mindenki jól nem lakott.
- Bánhatja Niall, hogy mit hagyott ki- dőlt hátra jóllakottan Zayn és úgy gondolt a Szöszire.
- Niall?- nézett rá kérdően a nagyi én pedig most jöttem rá, hogy mennyi mindenről nem tud még. Először is nem tudja azt, hogy most akik a házában vannak azok a világ legfelkapottabb bandájának a tagjai. Bele értve a pasimat is aki még mindig itt majszol mellettem és már a harmadik pohár tejet issza közben pedig fülig vigyor. Életemben nem láttam még ennyit enni. Van egy olyan érzésem, hogy soha nem volt még a nagyiánál. Mivel apának a szülei még jóval a születésem előtt meghaltak szóval szerintem Liam sem ismerte. Maya szüleiről pedig nem tudok semmit.
Neki ez most egy új helyzet volt, de szerintem nagyon élvezte.
- Oh igen. Nem tudom, hogy hogyan vagy a tehetségkutató műsorokkal- kezdtem bele a mesélésbe. Szerintem így a legjobb ha ezt mondom. Mivel elég sok idős ember ül a TV előtt és nézi a tehetségkutatókat. Lehet, hogy pont a nagyi is nézte csak nem ismeri fel őket- Képzeld Ők benne voltak most pedig a világ egyik leghíresebb bandája a One Direction- fejeztem be a nagyi pedig úgy nézett rám mint aki nem tudja eldönteni honnan szabadultam. Ezek szerintem mégsem nézte az X-Factort.
- Ez azért egy kicsit túlzás- szerénykedett Lou- Nem is vagyunk annyira híresek.
- Á dehogy. Csak szinte minden rádióban a zenétek szól és az összes csatornán a videoklipetek megy- szólt közbe Lana nyersen. Nem szereti ha valaki ilyenben szerénykedik. Ráadásul ne Lou akit szinte mindenhol felismernek az utcán.
- Jaj dehogy van nekem időm TV-t nézni- legyintett egyet hanyagul nagyi. Valahogy számítottam erre a válaszra. Mindig is örökmozgó volt, soha nem tudott a fenekén maradni. Mindegy, hogy mit csinált csak az volt a lényeg, hogy csináljon- De biztosan nagyon tehetségesek vagytok- tette még hozzá mosolyogni a három srácnak pedig jól esett a dicséret úgy, hogy még csak nem is hallotta őket énekelni- Akkor Emma ott ismerkedtél meg Liammal?- gondoltam, hogy nagyit ez izgatja igazán. Hisz kis unokája életében először egy fiúval jött hozzá.
Lopva ránéztem Liamra aki a poharát forgatta az asztalon csak, hogy ne kelljen felnéznie. Remek most, hogy mondjam el neki az egész sztorit úgy, hogy kihagyjam belőle azt, hogy Ő Ric örökbefogadott fia. Viszont hazudni sem akartam, de Liamot sem akartam szomorúvá tenni.
- Igazat megvallva elég hosszú történet- vakartam meg a homlokom és meglepetésemre Liam megszólalt helyettem.
- Vakációzni mentem az apámhoz Richez- vette át a szót a nagyi pedig a szívéhez kapott.
- Te vagy Ric előző házasságából a gyereke- alig akart hinni a fülének. Nagy levegőt vett és úgy nézte a vele szembe ülő srácot- Maya Payne hát persze. Még az esküvőre is elhozott téged. Azt hitte, hogy majd akkor apád meggondolja magát és újra vissza megy hozzá. Istenem mekkorát tévedett- szemei összeszűkültek én pedig nagy szemeket meresztettem rá.
- Őszintén szólva nem az anyám úgy ahogy Ric sem az apám- életemben először most hallottam Liamot erről beszélni. Mióta megtudta nem hoztam szóba neki és nem is fogom. Örültem, hogy végre kibékültünk mivel így is eleget szenvedtünk mindketten ez miatt- Csecsemőkoromban örökbe fogadtak- tette hozzá szokatlan nyugodtsággal. Ránéztem a nagyira aki közömbös arcot vágott. Semmi jelét nem mutatta, hogy meglepte volna amit az imént hallott.
- Mikor May megismerkedett Ricel rögtön belé szeretett pedig tudta nagyon jól, hogy házas. Könyörögtünk neki, hogy ne vállalja el azt az állást, de a szerelem teljesen elvette az eszét. Titkon reménykedett benne, hogy valaha majd elvállnak mivel Ric minden egyes nap panaszkodott neki, hogy Maya állandóan veszekszik vele és ha nem lenne a fia akkor már rég otthagyta volna- nagyi megállt levegőt venni és pedig csak hallgattam. Soha nem beszélt még arról, hogyan ismerkedtek meg a szüleim és mindig boldogan hallgatom amikor anyáról beszél. Mivel a világon Ő tud róla a legtöbbet- Aztán persze végül Ric besokallt és kiadta Maya útját és megkérte May kezét. Már minden el volt intézve csak az nem, hogy kinél marad a gyerek. Ric azt akarta, hogy maradjon nála de pont akkor derült ki, hogy May terhes, így végül Mayánal maradt. Eleinte nem akart belemenni, de a bíróság hozzá ítélte így a törvények ellen nem tudott mit tenni- fejezte be a mondókát és hátra dőlt a székében. Vajon miért nem akarta a fiát? Mert tudta, hogy nem a saját gyereke.
Szegény Liam milyen lehet neki most ezt így végig hallgatnia. Felé fordultam és megszorítottam a kezét barátságosan. Nehogy egy ilyen milyen szomorú legyen megint.
- Maga elég sok mindent tud Mayáról- szólalt meg csendesen Liam.
- Elég sok mindent megéltem én már- húzta ki magát, de arcáról a szomorúság tükröződött- Azok voltak a legszomorúbb éveim. Meghalt a lányom majd rá fél évire a férjem is- ne csak anyáról ne kezdjen el nekem beszélni mert semmi kedvem megint sírni- De ez most nem ide tartozik. Gyerünk beszéljetek magatokról- csapta össze a kezét és már el is felejtette amit az előtt beszélt. Szerencsére.
Így aztán végül mindenki kifaggatott, hogy mit csinálunk Londonba. Hosszú órákig csak beszélgettünk majd egyszer csak nyitódott az ajtó és egy szőke hajú lány jelent meg
Arca ki volt pirosodva és ez által a kék szemei még jobban csillogtak. Magasabb volt nálam viszont arcilag eléggé hasonlított rám. Nem csoda, hisz rokonok vagyunk. Sőt egyben a barátnőm is.
- Ezt nem hiszem el- csillantak fel szemei mikor megpillantott és elkezdtünk visítozni mint az őrültek majd egymás nyakába ugortunk és ugráltunk. Ezer éve nem láttam pedig régebben szinte minden nyarat együtt töltöttünk itt. Mindig is olyan volt nekem mint a nővérem. Igazából csak az unokatestvérem, de nagyon szeretem. Mennyi hülyeséget leműveltünk mi már itt ketten.
Nagy nehezen abbahagytuk a sikítozást majd félre álltam. Hirtelen meg is feledkeztem a srácokról akik mind felálltak és tátott szájjal bámulták a jövevényt. Csak Lana ült még mindig a helyén és nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon.
- Én most hirtelen kettőt látok Emmából, vagy van egy ikertestvéred akit eltitkoltál?- Lou tátott szájjal bámulta unokatestvérem és egyszer rám egyszer pedig rá nézett. Zayn álla is a padlón volt csak Liam kuncogott az orra alatt. Szerintem sejtette, hogy valami közünk van egymáshoz.
- Srácok Ő itt az unokatesóm- mutattam be a mellettem álló lányt aki csak bájosan nevetett.
- Sziasztok én Wendy Morrison vagyok, de szólítsatok csak Wen-nek- integetett majd a srácok felé nyújtotta a kezét.
- Helló baba én Louis Tomlinson vagyok de nyugodtan szólíts csak Lounak vagy Lou Tommo Tomlinsonak vagy akár szőke kék szemű istennek- Wen a szája elé tette a kezét, hogy ne röhögje pofon a nyomuló srácot. Ezt nem hiszem el, ugyan ezt csinálta nálam is.
- Azt hiszitek nem tudom kik vagytok?- húzta fel a szemöldökét Wen és úgy nézett a srácokra- Lehet Minnesotában élek, de a hírek oda is eljutnak- már el is feledkeztem róla, hogy oda költöztek pedig Los Angelesben éltek csak utána az apját felvették hoki edzőnek az egyik ottani suliba. Mondjuk gondoltam, hogy tudja kik Ők. Hisz 19 éves és imád bulizni,
- Oh akkor az én nevemre már nem is vagy kíváncsi- Zayn úgy tett mintha mérges lenne a lányra, de igazából nem volt az csak az agyát húzta.
- Tudom, hogy te vagy a híres-neves Zayn Malik- válaszolta Wen, Zayn pedig büszkén kihúzta magát, majd szeme Liamra vándoroltak- Ahogy azt is tudom, hogy te vagy az én drága unokatesóm pasija- szögezte neki majd mind ketten elvörösödtünk.
- Ehm igen- mondta zavartan Liam és a hajába túrt, majd kezet nyújtott az unokatesómnak.
- Igazán felhívhattál volna és elmondhattad volna- mondta szemrehányóan én pedig lesütöttem a szeme- Majdnem leestem a székről mikor az újságban megláttam a képed- igazából nem volt lelkiismeret furdalásom. El is feledkeztem róla mivel annyira lefoglalt Liam.
- Bocsi- mondtam sajnálkozva Liam pedig magához húzott és egy puszit nyomott az arcomra- Amúgy mit keresel itt.
- Megbuktam matekból a szüleim pedig ide küldtek, hogy szellőztessem ki a fejem- vont vállat unottan majd ledobta megát egy székre- Csak az a gond, hogy arra nem gondoltak, hogy én imádok a nagyinál- kuncogott fel győzedelmesen.
- Esküszöm Ő Emma kettő- Lou még mindig nem hitte el amit lát mivel csak a fejét csóválta miközben Went nézte ahogyan a lábait az asztalra rakta. Hát igen Wen magasról tett az illemre. Nagyszájú volt, imádta a rockot és a pörgős életet.
- Haver áldom az eszem, hogy eljöttünk- kontrázott Zayn is Lana pedig csak undorodva nézte a két srácot. Olyan fura mióta Wen megjelent. Fogalmam sincs, hogy mi baja lehet vele, hisz semmit nem ártott neki.
- Ugye tudod, hogy nagy örömöt szereztél nekik- súgta Liam a fülemben miközben mindenki Wennel volt elfoglalva- De nekem szerezted a legnagyobb örömöt- mosolyogott bele majd maga felé fordított és megcsókolt. Igazából nem tudtam mire mondta, de jó volt hallani…

16 megjegyzés:

  1. Ez is szupiii rész lett :D ^^ siess a köviveeeeeeel :D :P

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Hát erre nem számítottam, mint a Hannah Montanában... ott hasonlítottak egymásra így az unokatesók. :D
    Szegény Lana biztos féltékeny, hogy vele egyik fiú sem törődik. :/
    De majd talán a kövi részben. :)
    Hmm jól sejtem,hogy Lou és Wendy összejönnek? Csak kár, hogy nem laknak egymáshoz közelebb. :/
    Nagyon jó rész lett. :P
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hannah Montana ? :O úúú mekkora fan voltam annó :D
      amúgy nem onnan jött az ötlet :D egyébként én is hasonlítok az unokatesómra szóval az adta az ihletet :P

      Törlés
  3. sziaa :)
    nagyon jó rész lett!
    pont tegnap ettem eper- dzsemes muffint!! :Djót mosolyogtam rajta!
    kíváncsi vagyok, milyen fordulatokat hoz wendy felbukkanása!
    várom a kövit!! :)

    VálaszTörlés
  4. Sziia, nagyon jó lett ez a rész is, de annyira elszomorít, hogy mindjárt vége van.:(
    AMúgy új részt hoztam, légyszi olvass bele.
    http://the1direction.blogspot.ro/2012/08/14-resz-megcsalni-es-megcsalva-lenni.html

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jó lett! :D Alig várom már a frisst!!!! ♥

    VálaszTörlés
  6. Szia!!

    Jajj nagyon,nagyon jo lett ez a fejezet is .Nemrég találtam ráa blogodra és nagyon tetszik.Ez az egyik legjobb One Direction-ös blog amit olvastam, ká,hogy még csak pár fejezet és vége van, de azért nagyon várom az új történetedet.
    Benne lennél egy cserében?
    http://gossipgirlandonedirection.blogspot.ro/

    Puszi:Ally

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia. persze szívesen benne vagyok a cserében :D ki is raktalak :P

      Törlés
  7. Szia!:-) Van nálam egy kis meglepii.;)

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    A fejezedet most is remek lett!
    Nem értem, miért utálja Lana Went!
    Siess, már várom! ;)
    Puszi, Crazy Girl.

    VálaszTörlés