2015. április 30., csütörtök

| Chapter Forty - Two |

Hellóóó!!! És meghoztam a fejezetet amiben már mindenki szerepel :3 vagyis Liam is, Louis is és a többi tag :P remélem elnyeri a tetszéseteket és komiztoooooook xD 



- Mira? - Liam úgy ejti ki a nevemet mintha magának sem akarná elhinni, hogy mit is mond. Barna szemei kitágulnak és még csak pislantani sem mer. Csak néz hatalmas szemekkel, eltátott szájjal. Néz és semmi mást nem csinál. Mintha attól félne, hogy ha pislant vagy megmozdul akkor én eltűnök. Zavarba jövök, sőt elpirulok és a fülem mögé tűrök egy tincset. Pedig legszívesebben már rég a nyakába vetettem volna magam. De félek. Mindenki minket néz, ráadásul Louis még mindig a derekamnál fogva szorít magához és eléggé érdekes pillantásokat küld Liam felé.
Erre a pillanatra vártam azóta mióta öt évvel ezelőtt elbúcsúztunk egymástól. Azt mondta, hogy tudja, hogy még egyszer találkozni fogunk, és ha ez megtörténik, olyan lesz mintha soha nem is váltunk volna el, mivel örökké a legjobb barátja maradunk.
Azonban öt évvel ezelőtt egyikőnk sem gondolta arra, hogy majd én pont az egyik bandatársával fogok összejönni. Amikor bekerült az X-Factorba direkt úgy intézett mindent, hogy engem megkíméljen a médiától. Már a műsor alatt egy csomó rajongója lett, akik mindent kinyomoztak a magánéletéről. És mivel én még akkor eléggé egy visszahúzódó típus voltam, nem akarta még jobban tönkre tenni az életemet. Basszus, annyira félénk voltam, hogy sokkot kaptam mikor a meghallgatásom volt. Ha annyira kemény és 'leszarom' stílusom lett volna mint most, akkor én is Liammel együtt kerültem volna a csúcsra. De veszni hagytam. Visszahúzódtam a kagylómba és átlagos maradtam, miközben titkon irigykedtem a legjobb barátomra amiért neki összejött az élet. Visszamentem inkább az iskolába, és próbáltam összeszedni magam. Liamnek ez mégis úgy jött le, hogy még mindig sérült vagyok. Eldöntötte, hogy hallgatni fog rólam, és titkol addig ameddig csak tud. Sikerült neki, mivel senki nem tudott a létezésemről, egészen addig míg nem jelentkeztem az amerikai X-Factorba.  És én ugyan úgy viselkedtem mint Ő, vagyis soha senkinek nem mondtam, hogy nekünk valaha közünk volt egymáshoz. Mégis reménykedtem benne, hogy egyszer viszont láthatom és akkor majd mindent onnan fogunk folytatni ahol abbahagytunk.
És ez a pillanat most jött el. Itt az alkalom, hogy úgy viselkedjek vele mint öt évvel ezelőtt. Hisz még mindig a legjobb barátomként tekintek rá, és elméletileg neki is pontosan így kellene rám tekintenie.
Mégsem tudom, hogy most mit csináljak. Ennek az oka pedig a pasim, Louis.
Elméletileg mindent tud rólam, szóval eléggé hülyén jönne most ki, ha csak úgy megölelném Liamet mint a régi jó barátokat. Elkezdene kérdezősködni, hogy honnan ismerjük egymást. Nekem pedig akkor el kellene mondanom az igazat, vagyis azt, hogy öngyilkos akartam lenni és ez miatt bezárattak egy elmegyógyintézetbe, ahol Liammel a legjobb barátok lettünk. Az egész világ megtudná rólam a csúnya igazságot, és elveszíteném a rajongóimat, na meg a szerelmemet is. Louis nem bocsájtaná meg nekem, hogy hazudtam neki és, hogy elhallgattam előle egy ilyen fontos dolgot. Jade, Jo és Nikki sem bízna meg bennem. Az emberek pedig félnének tőlem, ugyanis sokan azt tartják, hogy aki egyszer kárt tett magában, az még egyszer megteszi. Megfogadtam, hogy soha senkinek nem fogok erről beszélni. De most, hogy Liam megint feltűnt a színen összezavarodtam.
A legjobb barátom még mindig. És azt akarom megparancsolni magamnak, hogy viselkedjek úgy vele mintha soha nem is ismertem volna, csak azért, hogy a jó hírem megmaradjon. Ez nem én vagyok. Lehet, hogy a fejembe szállt a hírnév, és Louist is meg akarom tartani, de akkor sem vagyok képes lemondani a rég nem látott legjobb barátomtól. Érdekel, hogy mi történt vele az elmúlt öt évben. Kibékült a családjával? Elfogadják, hogy énekes lett?
Oké, most az egyszer azt hiszem hanyagolhatom Louist. Basszus itt áll előttem a legjobb barátom, én pedig még meg sem öleltem. Ez nem rám vall. Egy hatalmas vigyor kúszik az arcomra és gondolkodás nélkül húzódom el Louistól és egyenesen Liam nyakába vetem magam. Érzem Louis pillantását a hátamon én azt is tudom, hogy kérdőre fog venni.
A helységben megáll az élet és mindenki csak engem és Liamet nézi, akinek kezei már a hátamon vannak miközben tenyerivel szorít a testéhez. Én csak szorítom a nyakát, és gyorsan szedem a levegőt. Fejét a nyakamba fúrja, miközben egy csomó hajszálam lepi el az arcát, így senki nem láthatja még azt sem mikor megszólal. Száját a fülemhez nyomja és szinte már hallom a szuszogását.
Örömömben sírni van kedvem, de tartom magam. Nem akarom Őt elengedni, és szembe nézni a többiekkel. Nagyon hosszú ideig akarom magamhoz szorítani, és bocsánatot akarok Tőle kérni amiért ennyi évig még csak nem is kerestem.
- Most akkor úgy kell viselkednünk egymással mintha soha nem ismertük volna egymást? - suttogja alig hallhatóan a fülembe, miközben enyhén megmozdítja a fejét, hogy még jobban nelátszódjon az, hogy épp hozzám beszél. Ha szerencsénk van senki nem hallja meg. - Ez lesz a legjobb, igaz? - akaratom ellenére is megmozdul a fejem, vagyis bólintok. Akár mennyire is fáj, de most ez a legjobb. Senki nem tudhatja meg, hogy nekem és Liamnek közös múltunk van. Mégis azt akarom, hogy Liam tudja azt, hogy nálam semmi nem változott. Még mindig a legjobb barátomnak tartom.
- Hiányoztál. - nyögöm bele a fülébe és a füle mellé nyomok egy apró puszit, szerencse, hogy pont én állok háttal a tömegnek, mert ha nem így lenne akkor mostanra mindenki látta volna, hogy csak úgy megpusziltam Liamet. És elhúzódom Tőle, majd egyenesen szembe találom magam Louis kicsit sem kedves pillantásával.
- Ti ismeritek egymást? - Louis kérdése kételkedő, miközben gyanakodva méreget engem és Liamet is. Egyikőnk sem akar válaszolni a kérdésére. Hogy ne legyen ennyire hülye a helyzet, úgy döntök, hogy hízelgőre fogom a témát. Visszasétálok Louis mellé, majd áttkarolom a nyakát és a vállára teszem a fejem. Liam csodálkozva nézi a kis párosunkat és látszik rajta, hogy millió kérdés zakatol a fejében, amikre szívesen kapna választ, és fog is rájuk kapni, csak meg kell várnia a pillanatot.
- Én mindenkit így köszöntök - vonom meg a vállam. Ekkora hülyeséget már rég mondtam. Niall és Harry is a szobában tartózkodik Őket mégsem öleltem meg úgy ahogy Liamet. És ezt Louis is nagyon jól tudja, pont ezért nem is hiszi el nekem. Valahogy meg kell mentenem ezt az egész félreérthető dolgot. - Mellesleg határozottan életem egyik leghülyébb döntése volt. Liam, Te büdös vagy! Izzadságszagú. Ember, milliárdos vagy, szerintem van elég pénzed izzadsággátlóra, meg szappanra, vagy a sima víz is csodákra képes. - ez viszont igaz. Tényleg eléggé szaga van, ami nála furcsa. Eddig úgy emlékeztem rá, mint egy édes csokira, mivel régen arra emlékeztett az illata. Most azonban nagyon hányinger keltő illata van.
- Hé, ez most csúnya volt! - mondja felháborodva Liam, de azért az orra alatt vigyorog. Dehogy sértődött meg. Rám soha nem tudna haragudni, még akkor sem ha cikizem. - Próbáltunk és be kellett tanulnunk egy csomó új koreográfiát. - a One Directionönnek mióta kell koreográfiát betanulniuk? Hisz nem táncolnak, csak hülyülnek a színpadon. A hülyüléshez pedig nem kell gyakorlás. - Mellesleg jelenleg otthon nem tudok fürödni, ugyanis elromlott egy cső ami miatt nincs víz az egész lakásban. - magyarázza kellettlenül és felemeli a kezét majd szippant egyet a hónaljából mire az arca elfintorodik. Én mondtam, hogy büdös.
- De hát a One Direction nem is tud táncolni. - szólal meg Jade csodálkozva. Mindenki rákapja a tekintetét. A lány nem zavartassa magát. Élvezi, hogy ő van a központban és valamiben igaza van. Azt hiszem most egy nagyon hosszú magyarázatnak nézünk elébe. - Még a saját filmetekben is kijelentettétek, hogy borzalmas táncosok vagytok.
- Ki engedett ide be egy rajongót? - Harry körbepillant a helységben és gondolom épp azon töri a fejét, hogy kivel dobassa ki Jadet. Érthető. Én is félek az őrült rajongóktól.
- Ő nem rajangó, hanem az X-Factor egyik győztese. - magyarázza Nikki. Harryből hangos horkantás tör fel, de mégsem neveti el magát. Sokan nézték már el Jadet egy rajongónak. Nincs olyan mai énekes, vagy banda akiért ne rajongana. Még a Dollykért is odavan.
- És mellette a világ egyik legnagyobb directionere. - húzza ki magát büszkén Jade.
- Ettől féltem. - sóhajt fel Niall szomorúan. Igen, ez határozottan nem jó rájuk nézve. Hiába lett híres Jade, ha a régi természet még mindig megmaradt. Így félő, hogy a fiúknak sem fog nyugtot hagyni. - Tudod jó lenne ha a közeljövőben megpróbálnád a rajongásodat félre tenni, és úgy tekinteni ránk mint öt normális srácra. Hidd el mindenki jobban fog járni. - nem tudom, hogy Niall most kedveskedni akart a lánynak, vagy inkább elüldözni. Az azonban biztos, hogy Jadet nagyon szíven szúrta a szőke hajú fiú ellenkezése. Legalább most már tudjuk, hogy se Niallnek, sem pedig Harrynek nem jön be, ha egy lány nagyon rámenős.
- Látod Jade én erről beszéltem - már csak Jo hiányzott a beszélgetésből. Ígyis feszes a hangulat, de ha Ő megszólal akkor Jade megint sírva fakad, mint akkor mikor megtudta, hogy igazából nem is fognak fellépni a műsorban a fiúk. - Ideje lenne végre úgy viselkedned mint egy híresség. Ne légy már egy őrült directioner csitri, aki csak rajong a semmiért. Te híresebb leszel mint Ők.
- Mint mondtál Te a rajongóinkra? - morog fel Harry és a lehető legcsúnyább nézéssel áldja meg Jo-t. Azonban a lány nem riad vissza. - Ők nem őrültek, és nem is csitrik. Élő legendák. - ez aranyos, hogy így kiáll a rajongóiért.
- Szerintem zizzentek. - mondja egyhangúan Jo. Ha nem nyitódna ki az ajtó, akkor szerintem Jo és Harry egymás nyakának ugrottak volna, de mivel kinyitódott és a helységbe egy lány lépett be, ez az esemény elmaradt.
Mégis valamiért inkább törődtem volna Jo és Harry veszekedésével, mint az új jövevénnyel, aki pár másodperc alatt máris Liam szájára tapadt rá, a fiú pedig gondolkodás nélkül csókolta vissza. Biztos Ő lehet a híres Cat, aki már akkor megtetszett Liamnek mikor a műsorban volt és akiről nekem nem mert beszélni. Mindig is megakartam ismerni. Most mégis ellenszenvet érzek iránta. Talán a vörösre festett ajkai , vagy a tökéletes kidolgozott teste miatt. Nem tudom, de megfogadtam, hogy nem mondok véleményt úgy valakiről, hogy nem ismerem.
- Én ismerlek Téged - elszakad Liam szájáról, majd egyenesen rám néz. Pontosan úgy karolja átt Liam nyakát mint én Louisét. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, ugyanis fogalmam sincs, hogy honnan ismer. Mondjuk ismerhet, hisz a csajokkal megnyertük az X-Factort.
- Mostanában eléggé sok mindenki mondja ezt. - kuncogok fel.
- Ó, én nem az X-Factorban való győzelmetekre gondolok - csóválja meg a fejét és azzal egy időben a nadrágja zsebéből előhúzza a mobilját, majd valamit nyomkod rajta végül pedig az arcom elé nyomja és szembe találom magam a tizenöt éves kori önmagammal, miközben a londoni X-Factor stúdiója előtt pózólok a tökéletesen kivasalt hajú Liammel. - Ez a kép 2010-ben készült mikor volt az X-Factor válogatója. Te és Liam már akkor találkoztatok. - fogalmam sincs, hogy honnan van meg ez a képe. Dühösen nézek Liamre, aki tanácstalanul elhúzza a száját. Nem merek Louisra nézni. És Liam még merte azt mondani, hogy senkinek nem fog beszélni a barátságunkról. Látom. Remélem ennek a cicababának még azt is elmondta, hogy hol ismerkedtünk meg.
- Találkoztunk, én pedig lefényképezkedtem vele mivel sejtettem, hogy egyszer még nagy híresség lesz. Így nekem már akkor volt vele képem. - magyarázom. Néma csend telepedik a szobára. Tuti, hogy senki nem hitte el ezt a marhaságot amit én most itt összehordtam.
- Amúgy Cat vagyok, Liam barátnője. - esküszöm belehalt volna, hogyha ezt nem mondja el. És még élvezi is, hogy ezt az orrom alá dörgölhette. Engem úgy nem érdekel.
- Én meg Mira vagyok, Louis barátnője. - jesszusom, komolyan ilyennel vágok vissza? Na nehogy már elkezdjek veszekedni egy ilyen lánnyal.
- Én pedig Liam vagyok, és úgy döntöttem, hogy most lelépünk. - szólal meg Liam, majd a lány derekára csúsztatja a kezét és szó nélkül kihúzza a lányt. Hirtelen mindenki követi a példáját és csak én meg Louis maradunk a helységben. Haragszom Liamre, de legjobban Louisra, amiért elhozott ide.
- Tényleg jó ötlet volt eljönni ide. - fújom ki mérgesen a levegőt és Louishoz bújok, de a teste feszesen marad. Mintha el akarna lökni magától, csak nem mer. Megrémülök. - Mi a baj?
- Furcsa ez az egész - túr a hajába. - Mintha eltitkolnál előlem egy csomó fontos dolgot.
- Ez hülyeség. - kezdem el hevesen csóválni a fejem. - Ismersz. Remélem semmit nem fogtál fel ebből az egészből.
- De Liam...
- Cat hiába állítja, hogy ismerjük egymást. Nem igaz. Lehet van vele képem, de semmi jelentősége nincs mivel én nem emlékszem rá. - hazudom szemrebbenés nélkül. - Louis most kinek hiszel? - fogom meg az arcát és végig simítok rajta.
- Szeretlek Mira. - néz a szemem közé. Elmosolyodok, majd felágoskodom, hogy tudjam megcsókolni. Azonban kicsit sem tudom élvezni. És Liam miatt nem, már pedig azért nem mert elárult...

11 megjegyzés:

  1. Ámen testvérem!
    Sajnálom, hogy csak most írok, de mint egy csomószor elmondtam, én is a lustákhoz tartozom! De mindig elolvastam! Na szóval a fejezet tökéletes lett, és szívszaggató, amit Liam Mira fülébe súgott, azt hittem megszakad a szívem, Te lány! És mellesleg megemlítetted, hogy a végéért megint utálni fogunk (ami nem fog megtörténni) remélem, hogy csak a fejezet végére gondoltál! Mert ha nem, és megint szí szaggató vége lesz a töridnek, én nem tudom mit csinálok! Imádom a történeteid imádom a Save Me Tonight - ot, és imádlak téged is, de remélem nem lesz olyan szív szaggató vége! Legalábbis nagyon remélem!
    Na mindegy, alig várom a holnapot, hogy meg tudjam mi a folytatás, de addig is; ÁMEN!!
    Ui.: Azt hiszem, és remélem, én vagyok az első!!! Há - Há!!!

    millió puszi,
    xx Bo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem lesz szomorú vége azt itt és most megígérem ;)

      Törlés
  2. okéé,huhaa :D
    kicsit durva volt, először azt se tudta hogy mit csináljon, utána meg mint egy őrült rávetette magát Liamre :D
    úgy érzem itt még gondok lesznek, hogy honnan ismerik egymást meg ilyenek miatt..
    szuperfantasztikus volt, hamar kövit :D :3
    xoxo

    VálaszTörlés
  3. Na ne már ugye Liam lesz abefutó? Mond hogy igen kééééééérlek. Jó oké Louissal is aranyos de szerintem Liam a hozzávaló hisz ő ismeri Mira életét de Louis nem. Na jó inkább befeztem mert nem akarok kis regényt írni. Na szóval légyszi siess a résszel. Puszi <3

    VálaszTörlés
  4. Jesszusom!! Majdnem!! Majdnem!! Lehet mondani, sajnálom Louist :c ajj, kell nekem mindkét fiút szeretnem...Pff..mostvizgulhatok tovább, amúgy meg... A rész fantörpikus volt!!! Imádom!! Szóval holnap jövök kommentelni 😉
    Puszi: Enci ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  5. Ez a rész fantasztikus volt főleg a végen a " -Amúgy Cat vagyok, Liam barátnője...-Én meg Mira vagyok, Louis barátnője...- Én pedig Liam vagyok, és úgy döntöttem, hogy most lelépünk " komolyan fantasztikus volt imádom :) :) :) :) <3 <3

    VálaszTörlés
  6. Uramisten,Liam bébi.....perfect
    - Én pedig Liam vagyok, és úgy döntöttem, hogy most lelépünk"-nagyon nagy volt xd
    Imádtam
    na puszziiii
    By:R&B

    VálaszTörlés