2015. április 23., csütörtök

| Chapter Thirty - Five |

Hi! Igazából gőzöm sincs, hogy mit írhatnék :D köszönöm a komikat :3 a részben ugrunk az időben, pontosan 5 kerek évet, - gondolom sokan vártátok már ezt a pillanatot xD  és újabb szereplők is a képbe kerültek akik közül az egyikkel a Zaynes novellámban már találkozhattatok :) komizniiiiii



| 5 évvel később |

- Szóval megint itt - sóhajt fel Jessie miközben végig néz az épületen aminek bejárati ajtaja felett egy hatalmas X szerepel. Igen, megint itt, - vagyis az X-Factorban. De ezúttal nem Angliában hanem Amerikában. És nem tizenöt évesen hanem húsz évesen. Öt kerek év telt ez azóta mióta először megpróbálkoztam ezzel a tehetségkutató műsorral és kiestem mivel nem akartam eléggé. Viszont most újra itt vagyok, és úgy érzem semmi nem állhat az utamba.
Mi történt ezalatt az öt év alatt? Amerika lett a hivatalos otthonom, jobban mondva New York. Hazudnék ha azt mondanám, hogy az első hónapok nem voltak szörnyűek. Ó, dehogyisnem. Hisztizve keltem fel minden áldott reggel és nem beszéltem a szüleimmel, mivel úgy gondoltam, hogy ők tehetnek arról, hogy elszakítottak a legjobb barátomtól, vagyis Liamtől. Liam Payne akinek a nevét mostanra több millió lány sóhajtja. A fiú aki szinte minden tini lány falán virít. A fiú aki már a negyedik albumot készíti a bandájával. A banda akik nem nyerték meg az X-Factort, de mégis megnyerték a világot. Az X-Factor-ban a harmadikok lettek, de utána úgy gondolták, hogy kár lenne szétmenniük így tovább folytatták amit elkezdtek. Akkoriban Liammel még napi szinten tartottam a kapcsolatot. Viszont egyikőnk sem tudta normálisan élni az életét a hiány miatt. Hiába beszéltünk órák hosszat, csak még rosszabb lett, mivel nem láthattuk egymást. Az összes szabadidőmben a telefonon lógtam és vele beszéltem, így elfeledkeztem az igazán fontos dolgaimról. Például a zenéről. A sulival nem volt különösebb nagyobb bajom. Láthatatlan voltam és szerencsére senki nem foglalkozott velem. New York más volt mint Manchester. Itt az számított menőnek, ha kitűntél a sorból. És én határozottan kitűntem. A iskola nagy részében a telefonomat nyomkodtam és állandóan Liammel próbáltam felvenni a kapcsolatot, de mivel Ő más időzónában élt így rendszerint csak késő éjjel tudunk beszélgetni.
Aztán a szüleim besokaltak és beirattak abba a bizonyos zene iskolába. Kezdetben utáltam oda járni mivel az oktatóm egy vén öregasszony volt akivel két óra hosszat operákat kellett hallgatnunk, mivel szerinte azzal kezdődik a zene. Nem értettem mire jó ez az egész, de rendszeresen eljártam az órákra.
Mindeközben a One Direction pedig kiadta az első stúdió albumát ami egyet jelentett a turnéval, és azzal, hogy Liamnek semmi ideje nem maradt rám. Először hetente beszéltünk, majd havonta, aztán pedig teljesen megszűnt közöttünk minden kapcsolat. Ennek már négy éve. De nem tudok foglalkozni vele. Ugyanis maradt szabadidőm arra, hogy tényleg a zenére koncentráljak. Nem csak hetente kétszer jártam a zene suliba, hanem minden áldott nap és csak próbáltam és próbáltam.
Három hónapja pedig megszereztem az érettségit, majd mikor kezembe kaptam a papírt pont akkor hirdették meg a X-Factor válogatóját. Gondolkodás nélkül jelentkeztem, ugyanis tudom, hogy az én időm hivatalosan is most jött el.
- Amúgy is mi ez a szőke haj? - mér végig ismét, én pedig büszkén dobom hátra az új frizurámat. Pár napja úgy döntöttem, hogy megszabadulok a hosszú barna hajamtól. Átfestettem szőkére és mostanra már csak a vállamig ér. Határozottan meg vagyok elégedve az új külsőmmel, ugyanis az anyám szerint ez a hajszín kihozza a kék szemeimet. Apropó a szülem. Még mindig velük élek, ha lehet így mondani, ugyanis tavaly úgy döntöttek, hogy vissza költöznek Manchesterbe, mivel apának jobban megérte az ottani meló. Viszont én és Jessie maradtunk mivel számunkra itt több lehetőség van, mint Angliában, meg aztán hivatalosan is New York az új otthonunk. Képtelen lennék vissza menni a manchesteri házunkba. A szüleink havonta egyszer látogatnak meg minket. Határozottan jól jártam mivel lett egy saját lakásom, - ami hivatalosan a szüleimé, de mivel ők nem laknak itt, így mondhatom, hogy az enyém. - Alig ismertem rád mikor beszálltál az autóba. - nem tudom eldönteni, hogy most tetszik neki, vagy nem.
- Egy kis változás nem árt. - vonom meg a vállam és leveszem a szemeimről a napszemüveget. A hatalmas tömeg közepén állok, de már nem zavar. Nincs mit szégyenlenem többé, így az emberektől sem félek. Ki merek állni magamért és az álmaimért.
- Csak aztán nehogy megint csalódás legyen a vége - húzza el a száját és az öt évvel ezelőtti válogatóra gondol. Akkor is tovább jutottam, csak a mentorok háza előtt estem ki. Túl fiatal voltam még. Tizenöt évesen az ember nem lehet felkészülve a népszerűségre. - Ahogy elnézlek a közönséggel és a lámpalázzal már nem lesz gondod. Néha alig ismerek rád Mira. Annyira vad lettél. - jegyzi meg halkan. Elkomorulok, de nem válaszolok. Emlékek lepik el az elmém amiket legszívesebben elfelejtenék.
- Talán mindig is ilyen voltam, csak nem mertem kibontakozni. - vonom meg a vállam. Akik közelről ismernek mind az állítják, hogy rettentő sokat változtam. Lázadó lettem. Pedig szerintem nem. Egyszerűen csak nem engedem elnyomni magam és kiállok magamért.
- Nekem bejön, úgy ahogy az embereknek is - válaszolja vigyorogva és játékosan meglök. Irigylem, hogy ennyi idősen, és a történtek után még mindig tud vidám lenni. Pedig az élet vele is jól kibabrált. - Viszont most jobb lenne ha már bemennél ugyanis lassan Te következel, nekem pedig hamarosan indulnom kell Norah-ért. - az a bizonyos élet pontosan Norah-val babrált ki vele.
Ha azt mondom, hogy Norah, Jessie három éves kislánya elhiszitek? Gondolom nem. Hisz Jessie maga volt a fiús lány akit csakis a kosár érdekelt. Egy nagy szerelme volt Ronald, de őt Manchesterben hagyta és a fiú nem várt rá. Miután Jessie elkezdte New Yorkban is a főiskolát, nem került be a kosárcsapatba. Helyette bekerült az egyetem legzüllöttebb csoportjába. Napi szinten járt el bulizni, mígnem az egyetemről kicsapták. Pont az nap, mikor a nőgyógyásza közölte vele, hogy egy hónapos terhes. A szüleim nem haragudtak meg rá annyira. Húsz éves lány volt, így azt gondolták, hogy majd a fiúval akitől teherbe esett majd megoldják a gondokat, hisz felnőttek. Aha, ez így könnyű lett volna. De nem lett az. Ugyanis Jessienek gőze sincs, hogy ki a lánya apja. A zülött időszakában nem mondott nemet az alkoholnak, így Norah akkor fogant mikor tök részeg volt a nővérem. A kislánynak nincs apja és soha nem is lesz. Azonban ez anyáéknak már nem tetszett. Norah fél éves volt mikor közölték Jessievel, hogy ideje külön lakást keresniük, mivel számukra elég egy gyerek a lakásba. Az a gyerek én voltam a tizenhét éves fejemmel. Jessie elköltözött a keresztlányommal együtt, de ez semmin nem változtatott. Szinte minden nap találkozunk, ugyanis miközben Ő dolgozik én vigyázok a kicsire. Mégsem dobhatom el, hisz nem tehet róla, hogy az anyja mennyire felelőtlen volt húsz évesen. Szerencsére azóta már anyáék is megbarátkoztak a helyzettel és elfogadták, hogy van egy unokájuk, - havonta ha egyszer lássák. Viszont kikötötték ha én is szülök egy gyereket rögtön kitagadnak, ha nem fogom ismerni az apját.
- Ha itt mersz hagyni, esküszöm, hogy soha többet nem állok szóba veled! - figyelmeztetem villogó tekintettel. Tudom, hogy képes lenne csak úgy itthagyni. Hisz a saját lányát is képes volt otthagyni a bébicsősznél. Sőt még a bevásárló központban is elhagyta. Kicsit felelőtlen, de szerencsére én mellette vagyok meg pár barátnője is kisegíti.
- Eszembe sem volt - kéri ki magának felháborodva. - Így legalább esélyem van arra, hogy megint bekerülök a tévébe. - nevet fel jóízűen és belém karol, majd úgy indulunk el a váróterembe.
Nyugodtan leülünk két székre és csak várunk. A környezet ugyan az, vagyis mindenki idegeskedik, hogy mi lesz. Az egészben az a legvicesebb, hogy Simon Cowell megint a mentorok között van. Ha nagy szerencsém van akkor nem fog megismerni. Szerintem nem fog, vagyis remélem. Minden ugyan olyan mint öt évvel ezelőtt volt, csak annyi a különbség, hogy most nincs mellettem Liam. Vajon mit fog szólni ha megtudja, hogy megint jelentkeztem? Úgy hallottam, hogy rendszeres vendég fellépők a műsorban. Talán ez az a év mikor újra találkozunk. Szívesen elbeszélgetnék már vele. Kész férfi lehet már. Sőt mostanra már annak a bizonyos lánynak is tudom a nevét akivel akkor került közeli viszonyba mikor Ő került be a műsorba. Nekem azt mondta, hogy nincs semmi terve a lánnyal, viszont mostanra már összejöttek. Cat Colel azóta járnak mióta Ő volt a fiúk háttértáncosa a műsorban. Szóval majdnem öt éve. És ezt honnan tudom? Lehet, hogy Liammel már évek óta nem beszéltem, viszont a hírek még hozzám is eljutnak. Cat pedig szinte mindenhová elkíséri Liamet. Mint egy pióca. Szerintem fél nehogy a pasija véletlenül félre lépjen mikor turnézni van. Oké, nem ítélem el, hisz nem ismerem személyesen, és szerintem nem is fogom.
Pontosan egy óra telik el miután engem szólítanak. Képtelen vagyok izgulni. Nyugodt vagyok mikor a kezembe nyomják a mikrofont és a színpad felé irányítanak. Jessie vigyorogba bólogat én pedig vissza mosolygok, majd magabiztosan sétálok fel a színpadra. Pontosan ugyan úgy érzem magam mint öt évvel ezelőtt. Csak most történetes nem ijedek meg a tömegtől. Egyszerűen csak élvezem, hogy egy színpadon állhatok és mindenki engem figyel. Ennél már csak az a nagyobb öröm mikor négy igennel távozok a színpadról.

|||

Tábor teljesítve. Mentorok háza teljesítve. De nem egyedül. Mindenki tudja a One Direction történetét. Öt idegen fiú akiket egy bandába raktak mivel túl tehetségesek voltak ahhoz, hogy menni hagyják őket, azonban szólóban nem állták meg a helyüket. Nos ez a Dollykknál is ugyan így volt.
Igen, a Dollyk vagyis egy lány banda akiknek én is a tagja vagyok. Egy négy tagú lánycsapat akiket szintén Simon rakott össze, és egyben Ő lett a mentorunk is. Nekem pedig végre valahára lettek igazi lány barátaim, Nikki Peterson, Jade Smith és Josephin Fernandez személyében. Bekerültünk az élő műsorba és törtetünk előre. 
- A számomra még mindig annyira ismerős vagy valahonnan. - huppan le Jade Nikki mellé a kanapéra aki csak sejtelmesen elmosolyodik. Próbánk van, de jelenleg még egyikőnk sem tudja a szöveget. Jade a csapat energiája. Képtelen egy helyben ülni és mindig jár a szája. Először idegesítő volt, de mostanra már megszoktam. Sőt furcsa lenne ha nem lenne a csapatba. 
- Édes kicsi Jade, már két hete vagy vele folyamatosan. - jegyzi meg egy kissé bunkón Jo. Josephin vagy Jo a csapat legmogorvább tagja. Félig spanyol, félig pedig francia, mindezek mellett utálja mind két országot. De annyira, hogy tizennyolc éves korában elköltözött a szüleitől, mivel elege volt már belőle, hogy fél évig Párizsban élt az anyukájával, majd a másik fél évben Brazíliában volt az apjával.
- Nem úgy értettem! Tuti, hogy már láttam Őt valahol - vág töprengő fejet Jade és le sem veszi a szemét Nikkiről. A lány nem néz rá hanem még mindig mosolyog. Tuti, hogy titkol valamit. Lehet, hogy már Ő is volt az X-Factorban, Jade pedig onnan ismeri mivel ez előtt már ő is megpróbálkozott.- Tudom már! Úgy egy éve nem voltál véletlenül One Direction koncerten? - kérdezi kíváncsian. Erre a kérdésre még én is felkapom a fejem. Szóval Nikki is azok közé a lányok közé tartozik akik odáig vannak a brit fiúktól. 
- Úgy egy éve szinte az összes koncerten ott voltam - válaszolja Nikki és megmozgatja az ujjait amin egy jegygyűrű villanik meg. Mi a franc. Nikki már menyasszony?  Összezavarodtam. 
- Tudom már, hogy honnan voltál olyan ismerős! - tapsol egyet vidáman Jade. - Te vagy Zayn barátnője. - hirtelen köpni - nyelni nem tudok. Nikki lenne Zayn menyasszonya? Ezek szerint ismeri a fiúkat? Vagyis Liamet? Na basszus. 
- Talált. - bólint az említett lány, de nem úgy néz ki mint aki akar még beszélni erről a témáról. Nikki eléggé visszahúzódó típus, sok mindent úgy kell kihúzni belőle. De azért furcsa, hogy egy ilyen fontos dolgot is próbált titkolni. Mármint ha én egy ilyen menő fiúnak lennék a menyasszonya tuti, hogy mindenkivel ezzel dicsekednék. 
- Na ne szívass már! - Jo amilyen gyorsan csak tud leül Nikki másik oldalára majd elkezdi a jegygyűrűt vizsgálni. Mint aki meg akar győződni róla, hogy valóban igazi e. Tuti, hogy igazi. Emlékszem rá, hogy mekkora hír volt mikor Zayn bejelentette, hogy tényleg van barátnője akivel nagyon komolyan gondolja. A fene sem gondolta volna, hogy majd pont azzal a lánnyal raknak egy csapatba és aki a barátnőm lesz. Remélem nem most akarnak még összeházasodni. - Mégis, hogy létezik az, hogy eddig nekünk ezt nem mondtad? - vonja kérdőre felháborodva.
- Mert nem akarom azt, hogy Zayn miatt szeressenek. A tehetségem miatt akarom azt, hogy ismerjenek, ne pedig az miatt mert én vagyok a híres Zayn Malik menyasszonya. Így mikor jelentkeztem a műsorba megbeszéltük, hogy próbáljuk egy kicsit titkolni ezt az egészet. Természetesen így is találkozunk, csak nem mutatkozunk. A végén még az lenne, hogy csakis Zayn miatt vagyok sikeres. - magyarázza. Megértem. Szar érzés lehet, hogy csak az miatt szeretne valaki mert a pasim híres. Talán én sem mondanám meg. Hisz ennyi erővel én is mindenkinek elmondhatnám azt, hogy évekkel ezelőtt Liammel barátok voltunk. Sőt még képeket is tudnék mutatni ahol Liam még kisfiú volt. 
- Megértelek. - sóhajtok fel miközben Liamre gondolok. Liam ismeri akkor Nikkit, de azt nem tudja, hogy barátok vagyunk.
- Azt ne mond, hogy titkon Te is valamelyikőjüknek a barátnője vagy. -kérdezi pimaszul Jo. Hirtelen mind a hárman rám néznek. Zavarba jövök.  
- Dehogy! Egyszerűen csak el tudom képzelni, hogy milyen lehet mikor valaki utál csak az miatt mert egy híres pasinak vagy a csaja. - vonom meg a vállám egyszerűen. - És sajnos tudom, hogy a directionerek milyen durvák tudnak néha lenni. - húzom el a számat. Nikki hevesen bólogat. 
- Te is szereted Őket? - kérdezi izgatottan Jade.
- Nem vagyok oda a mai tini bandákért. - csóválom meg a fejem hevesen. Ez egy kissé hazugság, ugyanis akár mikor új albumuk jön ki Liam küld egy tisztelet példányt amire szokás szerint ráírja, hogy még mindig barátok vagyunk. Jó dalaik vannak. De ezt másnak nem kell tudnia. 
- Én imádom őket! Nikki egyszer igazán bemutathatnál minket nekik. Sőt lehetne egy Dolly feat. One Direction dal is. - Jade máris beleéli magát. Jo csak szörnyüldökve elhúzza a száját, ugyanis utálja a baba arcú énekeseket. Nikki pedig csak magában mosolyog. 
Határozottan rossz ötlet. Mégis mi lenne ha ez megtörténne? Mit csinálnánk Liammel? Lebuknánk és az egész világ megtudná, hogy mi már évek óta ismerjük egymást? Vajon még mindig a legjobb barátjának tart? Ha úgy adódna és tudnék úgy viselkedni vele mint régen. Hisz még én is mindig a barátomként tekintek rá.
- Szerintem hamarosan fogsz tudni találkozni velük, ugyanis Zayn azt mondta tegnap, hogy valamelyik héten ide repülnek ugyanis fel fognak lépni a műsorban az egyik új dalukkal. - meséli boldogan Nikki. 
Ide jönnek? Liam ide jön? Vagyis az X-Factorba amikor én a színpadon fogok állni? Végig fogja nézni a teljes produkciót? Találkozni fogunk hamarosan...

12 megjegyzés:

  1. Úristen! Szóhoz sem tudok jutni annyira fantaszrikus!! *.* Találkozzzanak már végre én csakis azt a pillanatot várom a leges legjobban! :))
    Most sokat nem ìrok, mert nem tudok, de tudd ha majd végleg befelyezôdik a történet, akkor egy regényt írok majd!!!!! ;)

    VálaszTörlés
  2. Oh My God! Szent atya gatya!! 3. Kedvenc rész!!! Ez valami fantasztikus!! És hogy így állítotad össze..! Eszembe se jutot volna ilyen!! És holnap...Holnapi részt nagyon várom és itt leszek és oke....Sokkban vagyok. Látod mit hozzol ki belőlem?
    Puszi, Enikő😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kezdek örülni neki h milyen érzéseket váltok ki belőled xD

      Törlés
  3. Hát ez...meglepő volt. Nem gondoltam ekkora ugrásokra egy részen belül. Én meg tisztár azt hittem h kis depis csajszi lesz. Erre már az élő műsorban van:D Igazán felrakhatnál már ma egy rész ha úgyis minél hamarabb fel akarod pakolni a részeket hogy kezdhesd a kövit:'D Kíváncsi leszek mi lesz ebből, imádás van. Tökéletes rész volt!:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, fel akarok rakni, de akkor sem teszek fel egy nap két részt xD azértazt már durva lenne :P

      Törlés
  4. Na végre, megint x faktorba és egy lánycsapattal kiegészülve :D
    Azon nagyon kihűltem mikor kimerült hogy Zayn menyasszonya az egyik csapattársa, és hogy a közeljövőben Mira újra találkozni fog Liammel :D
    ( És a kérdésedre a válasz: hogy az állítólagos 5 éves barátságom a (volt) barátnőimmel egy tök átlátszó kitalált indok miatt szakadt meg, és most én vagyok a szar, meg miegyéb...) na mindegy...
    Az a lényeg hogy megint hihetetlent alkottál, és nagyon várom a kövit :D :3
    Xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. uhh, te szegény :c az ilyen nem is igazi barátnő akkor :s mondjuk engem az állítólagos legjobb barátnőm belevitt a szarva magát meg mentette, de nem lényeg :")

      Törlés
  5. szia. :) nem értem a fejlécet :D Most Loussal mi van? Vagy az azért mert a kövi sztoriban ő lesz? Vagy mert ebben is fontos szerepe lesz..? vagy most,he? :D Amúgy imádom a blogot és márom hogy találkozzanak. :3 kövit gyorsaaan.:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. e-l-ő-z-e-t-e-s ;) de ha nem nézed most már meg az sem fontos, ugyanis a kövi részben választ kapsz a Louisos kérédésedre :P

      Törlés