2015. április 5., vasárnap

| Chapter Twenty - Six |

Hellóó!!! Megjött a nyusziiiiiiiiii xD Na viccet félre téve, gondoltam ma is megleplek benneteket egy új résszel :D sőt lehet, hogy holnap is hozok ismét újat, de ha holnap nem is akkor kedden, vagy szerdán biztosan :3 Örültök? Remélem, hogy igen és ennek hála aktívkodtok is egy picit :P vagy ha nem az sem baj, ugyanis a részek akkor is jönni fognak ;) Komizni még mindig érrrrrrrrr




| LIAM PAYNE |

- Ez most akkor tényleg biztos? - kavarognak bennem az érzések. Egyik percben örülök. A másik percben úgy érzem mintha valaki hülyét akarna belőlem csinálni, és elhitetni velem azt, hogy tényleg elmehetek innen. Ki lenne már akkora idióta, hogy ilyennek vicceljen? Ez rossz kérdés volt, mivel Mira volt az aki közölte velem, hogy leléphetek innen. Vajon Mira hazudna nekem? Hazudnék ha azt mondanám, hogy a hazudás messze áll Tőle. Egy csomó fontos pillanatot elfelejtett közölni velem az életéből. Mint például nem beszélt egészen addig Tobiasról, míg én személyesen nem találkoztam vele. Vagy pedig azt sem említette, hogy öngyilkos akart lenni egy csomó alkalommal, és rendszeresen vágta az ereit. Ki sem nézné belőle az ember, hogy ilyen szörnyű dolgokat tett magával. Hisz annyira ártatlan, kislányos formája van. A külső megtévesztő. És erre Mira Nelson a fő példa.
Középiskolai életem során elítéltem az olyan társaimat akik az öngyilkossághoz folyamodtak. Soha nem értettem meg, hogy mégis miért akarják maguktól eldobni az életet. Hiszen még nem is éltek igazán! Volt pár diák a sulimban, akik valahogy végeztek magukkal. A legertejedtebb a gyógyszer túladagolás volt. Vagy pedig egy lány bele szeretett egy idősebb fiúba, aki megszöktette, majd végzett a szerencsétlennel. Egyikőjüket sem sajnáltam. Azonban Mira más lapra tartozik. Miatta megváltozott a véleményem azokról akik fájdalmat okoztak önmaguknak. Minden okkal történik. Mira sem jókedvéből kezdte el vagdosni és éheztetni magát. Tönkre tették Őt! Lenézték, gúnyolták, kihasználték és meghazudtolták. Senki nem értette meg. Elég lett volna ha valaki mellé áll. De még a szülei sem hittek neki. Szerintem egész élete során én voltam az egyetlen, aki tényleg segített rajta mindenben. És ez jó érzéssel tölt el. Örülök neki, hogy az élet mellé sodort és a legjobb barátomnak mondhatom.
Most mégis úgy nézek Rá mint egy őrültre. Egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy engem most elengedjenek innen. Abszurd dolog! Dr. Pinnock állítja, hogy még nagyon sok kezelésre van szükségem, mivel nem vagyok teljesen tiszta. Erre most itt van Mira és közli velem, hogy vele együtt elhagyhatom a helyet. Aminek alapjáraton örülök is. Hisz végre kiszabadulok innen és újra szabad lehetek.
Már csak az a kérdés, hogy a szüleim mit szóltak ehhez az egészhez? Tuti, hogy le sem szarják, hogy mi történik velem. Ha csak egy kicsit is érdekelném őket, akkor eljöttek volna legalább egyszer meglátogatni, hogy megnézzék mi is van velem. Könyörgöm még a tizenhatodik születésnapomról is megfeledkeztek. Mira alig ismer fél éve, de nem felejtette el. Sőt még Anabell is felköszöntött pedig Ő csak egy egyszerű gyakornok nővér, akinek nem is kellene ilyen apró dolgokkal foglalkoznia. A szüleim pedig még csak egy levelet sem küldtek! Anyámat több mint fél éve nem láttam. Pontosan azóta mióta lerakott itt és elment. Fáj, de be kell ismernem, hogy a szüleimet tényleg nem érdeklem már. Számukra én pontosan úgy meghaltam mint Benny. Azon a bizonyos éjszakán mint két fiukat elveszítették. Engem hibáztatnak még mindig a bátyám haláláért és ezt a véleményüket soha nem fogják megváltoztatni. És most haza akarnak engem oda küldeni hozzájuk. Két hét múlva meghallgatásom lesz. Ha megtudják engem élve eltemetnek! Sőt kitagadnak!
Így bele gondolva már nem is örülök annyira, hogy elmehetek innen. Mirának könnyű. Az ő családja már alig várja, hogy végre haza menjen. De velem mi lesz? Nekem ki örül? Ráadásul a legjobb barátomat is elveszítem. Mi lesz az X-Factorral? Az álmainkkal, hogy együtt meghódítjuk a mentorokat?
- Szerinted viccelnék én ilyennel? - forgatja meg a szemeit felháborodva Mira, de mikor ismét rám néz, a szemei megint úgy csillognak mint az elmúlt pár percben. Én is így akarok örülni a szabadságomnak mint Mira! Hisz ez egy csodás hír. Újra normális életem lehet és senki nem fog úgy kezelni mint egy őrültet. Csak ha a szüleim ne lennének ilyenek. - Liam Te is eljöhetsz innen velem együtt! - ismétli meg ismét a szavait. Hihetetlen. Haza mehetek.
Haza. A szüleim. Mi lesz a szüleimmel? Mi lesz akkor ha haza megyek, ami egyet jelent Wolverhamptonnal? Manchester nincs hozzám közel. Hogy fogok én találkozni Mirával? Nem akarom elveszíteni és nem is fogom.
- Hát ez szuper. - mondom egyhangúan, majd szormorúan levágódok az ágyamra és az öklömmel támasztom meg a fejem, miközben a padlót bámulom. Ilyen mélyen bele gondolva nem is akarok innen elmenni. Mondjuk Mirát ígyis - úgyis elveszíteném. Ő ma innen mindenhogy lelép. Basszus, pedig én már azt hittem, hogy minden tökéletes lesz vele. És most meg lehet, hogy elveszítem.
- Mi a baj? - ül le szorosan mellém és le sem veszi rólam a tekintetét. Nem állom meg, hogy ne nézzek rá. Mosolyog, de mikor észre veszi a szomorú arcomat rögtön elkomorul. Pár percig csak bámul és várja, hogy megszólaljak. Idegesen az alsó ajkamba harapok és gondolkozok.
Mégis, hogy mondjam el neki, hogy nem akarom elveszíteni? Nekem Ő az egyetlen barátom! Viszont eddig mindig azt hangoztattam, hogy otthon egy csomó másik barátom van. Ami részben igaz is mivel soha nem voltam egyedül. De azok mégsem olyan barátok, mint Mira. Mira már olyan a számomra mint a nemlétező húgom. Akár miben számíthatok rá. Félek ezt most így elmondani neki. A végén még totál nyomiként fog rám tekinteni. Mégis mikor megérzem puha érintését a kezemen megnyugszom. Kedvesen szorítja meg a kezem és ezzel a cselekedetével próbálja a tudatomra adni, hogy akár mit elmondhatok neki. Hiszek neki, hisz a barátom...az egyetlen.
- Én Wolverhamptonban élek, Te pedig Manchesterben. Ha most itt elvállnak útjaink, akkor kitudja, hogy mikor fogunk ismét találkozni. Őszintén megmondva nem is akarok annyira haza menni innen. A szüleim szarnak a fejemre és még mindig gyűlölnek mivel szerintük én öltem meg a bátyámat azért mert nem hívtam idejében segítséget. Hiába magyarázkodom nekik, úgysem fognak igazat adni nekem - még erősebben szorítja a kezem, mivel tudja, hogy még mindig mennyire fáj Benny haláláról beszélnem. Igazából már nem is annyira. Bele törődtem, hogy meghalt és végleg elengedtem. Többé nem fogom megengedni, hogy tönkre tegyen. -  Tudom, azt mondtam, hogy rengeteg barátom van. Mert van is, de Ők soha nem értettek meg igazán. Velük mindig csak a csajokról, meg a bulikról tudtam beszélni és gúnyolódtak rajtam ha én nem úgy viselkedtem mint Ők. Egy szóval nekem sincsenek barátaim. Viszont itt vagy Te. És...- elakadok. A szemébe nézek, ami a megszokottabbnál most sokkal jobban csillognak. - Mira nekem szükségem van rád! A legjobb barátom lettél és soha nem akarlak elveszíteni. - jesszusom. Ki mertem mondani? És ugye nem fogja félre érteni? Szipog és nagyokat pislog. Megsirattam? Nem állt szándékomban. Ezért nem szeretek beszélni az érzéseimről. Mindig annyira nyálas vagyok. Figyelem, ahogy az ujjaival játszik és pár hajszál az arcába hullik. Felemelem a kezem és gyengéden a kósza tincseket a füle mögé tűröm. Erre a cselekedetemre már rám néz. Kedvesen mosolyog, amit jó jelnek veszek.
- Minket ezek után senki és semmi nem fog tudni szétválasztani. Ezt itt és most megígérem! - néz a szemem közé. Csak elhúzom a számat. Máris megszegte az ígéretét. Pontosan ma fognak szétválasztani minket.
- Ne ígérj meg olyat amit nem tudsz betartani - suttogom halkan, de tudom, hogy hallja. - A szüleim jönnek és haza visznek, majd folytatom ott az életemet ahol abba hagytam. Oda az X-Factornak is. - pedig annyira vártam már, hogy végre színpadra állhatok és megmutathatom, hogy mit tudok.
- Ki mondta azt, hogy a szüleid tudnak arról, hogy ma haza engednek Téged? - ráncolja össze a homlokát kérdően. Értetlenül pislogok rá. A szüleim miért ne tudnák már? Hisz ők felelnek értem, így gondolom az elsők voltak akiknek megmondták.
- Gondolom szóltak nekik az orvosok, hogy elmehetek. - vonom meg a vállam. Mira erőltetetten felnevet. Gyanakodva méregetem. Valamit nem mond el. - Mit titkolsz előlem Mira? - kérdezem összeszűkített szemekkel.
- Igazából a szüleid nem tudják, hogy kiengednek. - ismeri be csendesen.
Szemeim elkerekednek és még levegőt is elfelejtek venni. Nem tudják? Akkor mégis hova megyek haza? Vagy lehet, hogy azt mondták, hogy nem kellek nekik, csak Mira nem meri megmondani? Lehet kitagadtak a családból. Hisz szégyent hoztam rájuk. Eddig még senki nem volt a családban olyan akit elmegyógyintézetben kezeltek volna.
- Akkor én most...hajléktalan lettem? - nyelek egy nagyot. Egy csomó hülyeség lepi el az agyam. Mi van akkor ha innen egyenesen egy árvaházba visznek? Hisz még csak tizenhat éves vagyok! Egy gyerek, aki még nem tud gondoskodni magáról. Mira felkuncog, de mikor csúnyán ránézek rögtön abba hagyja. Ő nem tudja felfogni a helyzet súlyosságát. - Szerintem a szüleim nagyon is jól tudják, hogy kiengednek, csak egyszerűen nem érdekli őket. - mondom ki hangosan a fájó szavakat.
- Ezt most hagyd abba! - emeli fel a hangját a mellettem ülő lány, majd teljes testével felém fordul. - A szüleid nagyon is törődnek veled. - mondja határozottan. Gúnyosan felnevetek.
- Tényleg Mira? - kérdezem bunkón. - Akkor miért nincsenek már itt?
- Mondom, hogy nem tudnak róla! - mondja el ismét.
- Ez, hogy lehetséges? Nekik kellene először tudniuk róla, hogy haza mehetek. - egyszerűen nem tudom felfogni, hogy Mira miért védi ennyire a szüleimet. Mellettem kellene állnia. Hiszen én vagyok a barátja akit megsértettek. Milyen szülők már az ilyenek? Úgy látszik Mirának megfelelnének. Szívesen cserélek vele.
- A doki intézte úgy, hogy ne tudjanak róla. - nyögi ki végül félősen. Még jobban összezavarodtam. Mi köze van Dr. Pinnocknak a szüleimhez? És mit tud Mira, amit én nem tudok?
- Már semmit sem értek. - rázom meg a fejem, majd kezdem el dörzsölni a homlokomat. Még a gondolkodás is fáj.
Először kiderül, hogy haza mehetek, ami még mindig totál abszurd dolog a számomra, mivel elméletileg nekem még nem szabadna elhagynom ezt a helyet, ugyanis csak a kezelés közepénél tartok. Aztán engedem magam meggyőzni, hogy tényleg leléphetek innen. Majd Mira közli velem a tényt, hogy a szüleim nem is tudnak róla, hogy kimehetek innen, így gyakorlatilag hajléktalan vagyok. Ráadásképpen még azt is megtudom, hogy Dr. Pinnock a saját kezelő orvosom intézte úgy, hogy a szüleim ne tudják meg, hogy haza mehetek. Na, most ebben találja meg valaki a logikát, mert sajnos én nem tudom. Mira ha így folytatja tényleg az őrületbe fog kergetni.
- Megmondtam Dr. Pinnocknak, hogy nem hagylak itt téged. Erre Ő azt mondta, hogy ez lehetetlen mivel Te még mindig kezelésre szorulsz. Aztán erre az volt a válaszom, hogy ha szétválasztanak minket kettőnket, akkor oda minden kezelés. Hülyének nézett, de akkor is kiálltam az igazam mellett. Szóval nem volt más választása. Elengedett a saját felelősségére. Így együtt maradhatunk és nyugodtan fel tudunk készülni a meghallgatásra. - a szavak csak úgy dőlnek belőle, én pedig próbálok minden apró információt megjegyezni.
Mégis csak egy marad meg a fejemben. Még pedig az, hogy Mira megfenyegette Dr. Pinnockot miattam! Ez a lány aki olyan törékeny mint egy porcelánbaba képes volt szembeszállni egy orvossal, csak azért, hogy nekem jó legyen. Igaza van abban hogy megint összetörnék, ha elveszíteném. Viszont ez fordítva is igaz. Tudom, hogy Mira megint fájdalmat okozna magának ha én nem lennék mellette.
- Jesszusom Mira. Te megfenyegettél egy orvost Miattam! - fülig elvörösödik, amin én jót mosolygok.
- Csakis a jó cél érdekében! Nem foglak vissza engedni a szüleidhez, addig míg az X-Factor el nem kezdődik. Utána meg már úgyis mindegy lesz, mivel tudom, hogy bekerülsz a műsorba és egy csapásra híres leszel. - esküszöm Mira jobban örül ennek az egésznek mint én saját magam. Ő is ugyan úgy jelentkezett mint én mégsem foglalkozik vele. Mi van akkor ha tovább sem jutok és rögtön az első fordulóban kiesek? Évek óta nem énekeltem már. Azt sem tudom, hogy milyen dalok most a menők az ilyen műsorokban. Tuti, hogy el fogok vérezni.
Várjunk csak. Ha nem enged vissza a szüleimhez, akkor ez azt jelenti, hogy én most Miráékhoz megyek? Ez, de kemény lenne már. Még soha nem aludtam egyik barátomnál sem.
- Akkor én most hozzátok megyek, és a meghallgatásig nálatok fogok aludni? - kérdezem óvatosan. Egy hatalmas bólintást kapok cserébe. - A szüleid mit szóltak hozzá?
- Örültek neki, hogy végre haza viszek egy barátomat. - válaszolja jókedvűen. - Sőt még Londonba is elkísérnek mikor a meghallgatás lesz. - legalább az ő szülei örülnek neki, hogy a lányuk szerencsét próbál.
Nem állom meg, hogy ne nevessem el magam és hanyagul öleljem meg. Az idill pillanatunknak pedig maga Dr. Pinnock vet véget, aki bekopog és rögtön be is nyit egy halom papír társaságában.
- A papírjaitok amiben az áll, hogy hivatalosan is kigyógyultatok - köszörüli meg a torkát, de Mira tekintetét furcsa mód kerüli. Vajon mivel fenyegethette meg Őt? Mirának ezt az énjét nem ismerem és szerintem nem is akarom. - Liam, Te hozzád azonban van még pár szavam. - pillant rám. Felállok és elé lépkedek.
- Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy ilyen elnéző velem, de köszönöm. - nézek rá hálásan.
- Ne nekem köszönd, hanem a kis barátnődnek - bök Mira felé kicsit sem kedvesen. Mirának már túl sok mindent kell köszönnöm. Azt hiszem életem végéig hálás leszek neki mindenért. - Ne hidd azt, hogy annyira jól vagy már. Az állapotod javult, de még rád férne pár kezelés. Viszont mivel ma hivatalosan is elmész innen ezért úgy döntöttem, hogy naponta hallani akarom a hangod - nem értem mire akar kilyukadni, de érdeklődve figyelem. - Ezért itt és most meg kell ígérned, hogy minden áldott nap fel fogsz hívni! Tőlem akár hajnalban, vagy késő éjjel is felhívhatsz, csak hívj és mondj el mindent - nem állom meg, hogy ne nevessek fel. Ez olyan mintha vissza csöppentem volna az oviba. - Ne nevess ezen Liam! Fogalmad sincs, hogy milyen következményei lehetnek annak ha hirtelen hagyod abba ezt az egészet.
- Megígérem, hogy vigyázni fogok magamra. - bólintok komolyan.
- Ajánlom is! Minden kis lépésetekről tudni fogok. - nyomja a kezünkba a papírokat, majd sarkon fordul és kimegy.
Pár hosszú másodpercig nézem a csukott ajtót, majd végre elhiszem. Tényleg elmehetek innen...

11 megjegyzés:

  1. Akkor pár rész is itt lesznek a srácok ugye? *.* Már nagyon várom az új rész ezért siess vele <33

    VálaszTörlés
  2. Liam ebben a részben irtó aranyos volt, sőt imádni való, de azért naa! Végignéztem a kisfilmet, valami csak történik és nem akarom :(
    Viszont egyre kíváncsibbá teszel, te nő, hogy mi fog történni, hogy csattan - e csók el az x - faktor előtt után? Jó tudom, megint ezzel jövök, de megszállottja lettem a blogodnak. xD és örülök, hogy ilyen hamar hoztad a folytatást!! Siess a kövivel!!
    Pusszantalak, Encii! ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez a csók dolog xD nem mondom el...lehet h nem is lesz :O

      Törlés
  3. Basszus olyan gyorsan írod a részeket, hogy nincs időm komizni :D Komolyan, mire eljutottam ahhoz, hogy rendesen elolvasom, nem csak gyorsan átfutom, és komizok, addigra már fent is volt az új rész (tetszik a tempó :3)
    Bocsi, hogy az előző részekhez nem írtam, bár van egy olyan érzésem, hogy meg is könnyebbültél egy kicsit, mert már én is kezdtem idegesíteni saját magamat xd, szóval bocsi :)
    Amúgy ebben benne lesz akkor az egész 1D rendesen, mint egy banda? *-* (oké, ez hülye kérdés, de na :D)
    Durva az új fejléc *___________________* Nekem Louis a kedvencem, szóval I´m HAPPYYYYY (és nem tudom a szöveget csak ennyit XD) De tényeg nagyon jó, amennyire a részek is :3
    Remélem, a sok olcsó parfüm meghozza majd az ihletet a következő részeket, amik legalább annyira jók lesznek, mint az eddigiek :D Boldog nyuszit :3
    Zuzaa x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gyorsan hozom mivel egy csomó kész van már és úgy gondolom, hogy nincs mire várnom :D aki akarja az ilyen gyors tempóban is elolvassa ;)
      nem könnyebülten meg, inkább hiányoltalak :c
      igen benne lesznek úgy mint egy banda ;)
      a fejléc, jó vagy rossz értelembe durva? xD hey, nekem Louis a második kedvencem :P
      nem voltam otthon húsvétkor szóval leszarom a parfümöket, nekem az nélkül is van ihletem xD

      Törlés
    2. Nanáhogy jó értelemben durva a fejléc, imádom :D Hiányoltál? juj :3 na máris megyek olvasni a kövi részt és majd oda is írok :D
      Zuzaa x

      Törlés
    3. igen, hiányoztál :3 mivel annyira lelkesítőek a komijaid ♥

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  4. Sziaaaa! :)
    Huuh, de rég komiztam. Decemberben voltam aktív utoljára a blogomon is és a tieden is:/
    Amúgy Nessz_Payne vagyok, csak megváltoztattam a nevemet.. nem tudom miért xD
    Visszatértem végre és befogom a számat és inkább azt mondom, hogy mennyire tetszik a rész és pfúúú *--*
    Talán 3-4 napja kezdem elolvasni a sztorikat és hjaaaj, annyira belebolondultam ebbe is:))
    És amúgy olyan szinten hiányzott ez a világ nekem, mert nekem ez egy külön világ, ahol kiélhetem minden vágyamat az írásban. És a lelki világom valahol most is a béka segge alatt van és ahogy írok olyan jó, és olyan jó, hogy postolok a blogomra és jaa :D
    Nem tudom miért magamról pofázok ennyit, mivel szerintem nem ez érdekel xDD
    A rész eszméletlenül, fantasztikusan, iszonyatosan tökéletes lett és Boldog Nyuszit neked is<3
    Várom a kövit és mostantól itt vagyok és kommentelek és minden :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úr isten, de hiányoltak már téged :c de most totál happy lettem, hogy újra itt vagy :D gondolom akkor a blogodon is van új rész (remélem) na megyek és megis nézem, nehogy én maradjak le róla már , az egyik leglekesebb rajongód :P
      Nem tudom, hogy mi történt veled amitől ennyire kikészültél, de akár mi is én sajnálom, és ha gondolod nyugodtan írj rám facebookon, szívesen meghallgattlak :) ja, tényleg a régi facebookomon ahol az ismerősöm voltál törölték, szóval ha gondolod jelölj be az újon és nyugodtan zaklathatsz tovább xD https://www.facebook.com/profile.php?id=100009006294314

      még egyszer örölük neked :D

      Törlés