01

Itt is az első rész :) Remélem elnyeri a tetszéseteket ugyanis próbáltam valami újat kihozni. Először is ebbe a történetben Louis, Zayn, Niall és Harry testvérek lesznek és nem lesznek sztárok. Másodszor a fejlécet ne nagyon nézzétek ugyanis tök béna. Szóval ha valakinek lenne kedve fejlécet csinálni nekem azt szívesen fogadom. Sőt még novellát is írok neki ha csinál nekem vagyis az oldalnak fejlécet :D Óh és kövessetek bloglovinon.

A tömeg egyszerre kezdett el tolongani és mindenki a lehető leggyorsabban szeretett volna lelépni a bárból. Szinte tömeghisztit váltott ki a rendőrök felbukkanása.
Megkövülten álltam az egyik eldugott asztal mellett és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék észrevétlenül lelépni. Nem lenne jó ha elkapnának ugyanis tizennégy évesen nekem nem szabadna itt lennem ráadásul úgy, hogy senki még csak nem is tud róla.
- Liam gyere már! - kiáltott rám Dylan miközben a vészkijárat feliratú ajtó mellett állt. Bólintottam egyet majd amilyen gyorsan csak tudtam elindultam haverom felé. Eléggé nehéz feladatnak bizonyult mivel egy csomó emberen kellett keresztül mennem. De szerencsére sikerült.
Gyorsítottam a lépteimen, szinte már rohantam és végre elértem az ajtót. Ezt nem hiszem el megúsztam! És senki nem fog rájönni, hogy megint kiszöktem abból a koszfészekből.
Arcomra egy széles vigyor kúszott és úgy nyitottam ki az ajtót. Annyira jó kedvem lett, hogy észre sem vettem azt, hogy egyenesen belefutok valakinek a kezébe. Hatalmasokat pislogva néztem fel az elkapóm arcára. Remek, egyenesen egy rendőr karjaiba szaladtam.
Próbáltam kikapni a csuklómat a szorításából, de túl erős volt hozzám. Kicsit sem kedvesen kezdett el maga után húzni egyenesen egy rendőrautó felé. Gyomrom görcsbe rándult ahogy szó nélkül benyomtak a hátsó ülésre Dylan és egy ismeretlen srác mellé. Egyikünk sem mert semmit se szólni mivel tudtuk most tényleg nagy bajban vagyunk. Dylan nem is annyira mint én.
§§§
- Kiskorú vagy és a vér eredményeidben kokaint találtak. - olvasta fel a papírjaiból a szöveget a rendőr aki behozott, miközben én szótlanul figyeltem. De én nem is drogoztam ma éjjel. - Édes fiam tudod Te, hogy mekkora bajban vagy? - pillantott fel rám én meg csak nyeltem egyet. Ha nem mondja nem tudom. Talán nem volt jó ötlet tizennégy évesen ilyen dolgokat kipróbálni. - Jelen esetben a szüleidet kellene felhívnom, de a Te esetedben más a helyzet ugyanis egy árvaházban élsz már évek óta. Szóval most az igazgatónőt tudatom. - szemeim kikerekedtek mikor az utolsó mondat elhagyta a száját. Jaj csak Őt ne.
- Könyörgöm csak Mrs. Whiteot ne hívja. - szólaltam meg. Ennél rosszabb dolog nem is történhetne. Mrs. White maga az ördög. Utálja a gyerekeket és az árvaházat is. Mondjuk azt a helyet ki nem utálja?
Én már több mint tíz éve ott élek, ugyanis a szüleim három éves koromban autóbalesetben meghaltak a családból pedig senki nem akart engem és a húgomat ,Ninát befogadni. Ezért a gyámhatóság bepasszolt egy wolverhamtoni árvaházba. Abból is legrosszabba. Itt olyan szabályok vannak, hogy a legtöbben közületek már rég kiugrott volna az ablakon. Én is sokszor szökésen törtem a fejem, csak akkor ránéztem a szerencsétlen húgomra aki csak rám számíthat. Ninának én vagyok a mindene és én mindentől megvédem. Minden balhét magamra vállalok csak, hogy neki ne kelljen szenvednie.
- Erre akkor kellett volna gondolnod mikor kiszöktél és egy nagykorúaknak való bárba mentél drogozni. - korholt le kicsit sem kedvesen és már nyúlt is a telefon után.
Nyakamat behúzva vártam a legrosszabbat. Ráadásul ha megtudnák, hogy nem a ma este volt a legelső, hogy kiszöktem.
Ugrottam egyet mikor kicsapódott az ajtó és megjelent előttem teljes életnagyságban Mrs.White. Fekete szemei szikrákat szórtak ráadásul már a pillantásával ölni tudott volna. Engem így is utál akkor ez után mi lesz? Megint bezár a szobámba és napokig nem ad enni? Már ilyen is megtörtént amikor nem voltam hajlandó segíteni az ebédnél.
A rendőr gyorsan felvázolta a történteket majd mikor a monológja végére ért az ősz hajú nő komoran felém fordult. Lesütöttem a szemeimet és vártam.
- Payne most azonnal vissza megyünk az árvaházba reggel pedig megtudod a büntetésed. Most azonban hagyja magunkra a rendőrúrral. - reggel megtudom a büntetésem? Ajaj azt hiszem most már félnem kell. Ráadásul miről akarnak ezek ketten nélkülem beszélni? Jó megbántam a tetteimet most jó? Azt úgysem fogom megígérni, hogy megjavulok mivel ilyen helyzetben senki nem tudna megjavulni. Hisz a körülöttem lévő gyerekek mind rendszeresen cigiznek. Persze, hogy tőlem is elvárják, hogy azt csináljam.
Az út eléggé feszült volt mikor pedig megérkeztünk az ódon épülethez és az igazgatónő szó nélkül a szobámba parancsolt. Csodálom, hogy nem zárta be rám az ajtót. A rossz magaviseletem miatt nekem nincs szobatársam se.
Leültem az ágyamra majd magam elé bámultam. Valahogy nem voltam álmos ugyanis a reggel miatt aggódtam. Ki tudja, hogy mi lesz a büntetésem. Egy sóhaj hagyta el a számat mikor nyitódott az ajtó és a húgom lépkedett felém. Arcomra varázsoltam egy kedves mosolyt Ő pedig rögtön hozzám rohant és a nyakamba vetette magát és halkan szipogott.
- Ugye nem igazak azok a pletykák, hogy ma kiszöktél és elkaptak? - kérdezte csendesen miközben elhúzódott tőlem. Barna szemei könnyázattak voltak és általában mosolygós arca most tele volt fájdalommal. Ezt megint jól megcsináltam. Csalódást okoztam annak a személynek akit a világon a legjobban szeretek és annak aki törődik velem.
- De igaz. - bólintottam. Minek hazudjak? Úgyis holnap reggelre megtudja. - És Mrs.White jött el értem. Reggel fogom megtudni a büntetésem.
- Miért kellett kiszöknöd? - kérdezte Nina értetlenül. Én csak vállat vontam és letöröltem arcáról a könnycseppeket. - Nem akarom, hogy valami bajod legyen. - csóválta a fejét hevesen. Hangosan elnevettem magam. Fura ugyanis én csak úgy vonzom a bajt.
- Nem lesz semmi bajom, ígérem. - nyugtattam meg húgomat és próbáltam hihetően mondani. Így is annyit idegeskedik már miattam. - Most pedig menj aludni. - böktem az ajtóm felé Ő pedig szó nélkül követte a parancsomat.
Mikor becsukódott utána az ajtó ruhástul szétterültem az ágyamon én a fehér falat kezdtem el bámulni. Mennyivel könnyebb lenne ha lennének szüleim. Akkor nem kéne állandóan idegeskednem a húgom miatt. Nem kéne példát mutatnom neki. Normális gyerekkorom lenne. Ninának én vagyok a családja mégis mindig csalódik bennem. Ha ő nem lenne akkor már én sem lennék itt. Csak miatta szenvedek ezen az ostoba helyen. Miatta tűröm azt a sok szemétséget el nap mint nap a nevelőktől. Nekem Ő a családom és az egyetlen aki szeret.
§§§
- Payne kelj fel az igazgató nő vár! - valaki lehúzta rólam a takarót,de mikorra kinyitottam a szemeimet már csak egy ajtócsapódást hallottam. Ásítva felültem az ágyamon, nyújtózkodtam egyet és kiszálltam onnan. Még mindig a tegnap esti ruháim voltak rajtam amik bűzlöttek a cigifüsttől. Nagyon átvetkőzni nem tudok ugyanis nincs valami sok ruhám. Általában más gyerek levett ruháit hordjuk ami itt normális. Hisz honnan lenne pénze az árvaháznak?
Mit nem adnék egyszer ha normálisan keltenének fel. Vagy ha a keresztnevemen szólítanának.
A folyosón egy csomó más gyerekbe ütköztem akik épp reggelizni indultak. Szemeimmel Ninát kerestem, de a húgomnak hűlt helye volt. Biztos még alszik. Jobb is, hogy nem lát mert akkor csak még idegesebb lenne, hogy mi lesz velem.
Az igazgató nő irodájához érve feszengve kopogtattam be, majd mikor meghallottam egy halk szabadot idegesen léptem be a szobába. Ide gyerek nem nagyon lehet be. Csak akkor mikor hozzák vagy mikor valakit örökbe fogadnak ami elég kevésszer van. Mivel ennek az árvaháznak elég rossz híre van szinte senki nem fogad örökbe innen gyereket. Amit én meg is értek.
- Ülj le. - mutatott az asztala előtt álló székre. Bólintottam egyet és leültem. - Nos a tegnapi tettednek eléggé súlyos következményei lesznek. - nyeltem egy nagyot. - Tudod az összes gyerek közül veled van itt a legtöbb probléma. A nevelő nőkkel buta vagy úgy ahogy a gyerekekkel is. Vannak olyanok akik rettegnek tőled ugyanis nem egyszer megverted már Őket...
- Ez hazugság. Én csak megvédtem magam ugyanis Ők voltak azok akik nekem támadtak! - emeltem fel a hangomat. Tényleg nem egyszer volt már verekedés, de mindig engem akartak elkapni mivel nem vagyok olyan erős. Amúgy is milyen szöveg már az, hogy velem van a legtöbb probléma? Én csak nem hagyok magamból hülyét csinálni.
- Nem érdekelnek a kifogásaid ugyanis az iskolából is kicsaptak. Még szerencse, hogy pont a ballagás előtt egy nappal így a középiskolát tiszta lappal kezdheted pár napon belül. - a székében hátra dőlt és úgy folytatta tovább. - De ez még mind semmi amit tegnap tudtam meg. A rendőrúr szerint rendszeresen kiszöktél innen és felnőttekkel cigiztél meg alkoholt fogyasztottál, ráadásul már a drogot is kipróbáltad. - nyeltem egyet és elhúztam a számat ugyanis még mindig nem fejezte be. - Ezek a dolgok nagyon súlyos cselekmények, ezért is döntöttem úgy, hogy elküldelek innen. Egy ilyen gyerekre nincs szükségem egy árvaházba.
- Micsoda? Az utcára akar küldeni? - pattantam fel a székből. Erre nem számítottam. Én még csak tizennégy éves vagyok! Mi lesz velem, hisz még nem is dolgozhatok. Éhen fogok halni. Mrs.White gúnyosan elmosolyodott.
- Azt nem tehetem meg mivel gyerek vagy. - csóválta meg a fejét. Megnyugodtam. Ha nem kerülök utcára, és elmehet innen akkor még meg is érte ez az egész. Végre leléphetek innen Ninával együtt és normális életünk lehet. - Azonban volt szerencsém beszélni a nagynénikéiddel Tomlinsonékkal ,és arra a megállapodásra jutottunk, hogy magukhoz vesznek és elmehetsz innen egyedül. - csapta össze a kezét jókedvűen. Van egy nagynéném? Én erről eddig miért nem tudtam. - Szóval pakolj össze mert már itt vannak.
- És mi lesz a húgommal? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

- Mi lenne vele? Itt marad! - elfehéredtem és az ájulás kerülgetett. Itt valami tévedés történt. Nekem nincs nagynéném aki a gyámom lesz és maradok itt Ninával együtt...