2013. július 13., szombat

012

Sziasztoook :D Itt is a kövi rész ami az egyik személyes kedvencem :P ráadásul innentől lesz tényleg izgalmas a töri :)))
Liam
- Már ezer éve nem lógtunk együtt. - George hangja tele volt lenézéssel, ugyanis mikor meglátott a könyvtár előtt Liával kénytelen voltam neki elmondani azt, hogy korrepetálásra kell járnom. 
Fejemet elfordítottam és így pontos rálátást nyertem Liaára aki az egyik fa tövében ült és szokás szerint olvasott mint mindig ha az udvaron vagyunk. Tök fura, hogy nem mehetünk a tornaterem mögé cigizni. De nekem nem ér annyit, hogy kicsapjanak. 
Liát szerintem így is megbántottam valamivel. Ugyanis mióta a könyvtározni voltunk szinte alig szól hozzám valamit mikor nála tanulunk. Általában elém rak egy csomó könyvet, hogy olvassak míg Ő a házi feladatait csinálja majd mikor végez kikérdi a leckét, aztán rám parancsol, hogy oldjam meg a feladataimat amit Ő gyorsan átnéz és ha valami rosszul oldok meg tömören elmagyarázza, de úgy hogy ne kelljen sokat beszélnie. Kicsit sem kellemes az az egy és fél óra amit vele vagyok. Pedig eleinte azt hittem, hogy tök jó buli lesz. Az is volt egészen addig még el nem mentünk abba a könyvtárba és találkoztunk Georgeval. Legalább ha tudnám, hogy mit csináltam. 
Talán azon rágott be, hogy mikor kérte, hogy feleljek le az egyik kötelező olvasmányból én nem teljesítettem a kérését? Én egy szóval nem mondtam neki, hogy magamtól kimegyek felelni. Persze, hogy még több rossz jegyem legyen. Pedig én tényleg elkezdtem olvasni az a vacak könyvet és tíz oldalig el is jutottam, csak aztán valami oknál fogva bealudtam. Egyszerűen annyira unalmas volt, hogy elnyomott az álom. Nem értem, hogy miért nem tudja Ő tömören elmondani, hogy miről szól. Szerintem sokkal könnyebben megjegyezném és akkor talán még ki is mernék menni felelni.
- Akár mennyire is fáj beismernem, de igazad van. Azt sem tudom megmondani, hogy mikor cigiztem utoljára. Sőt kocsmát az utóbbi időben csak újságokban láttam. - kontrázott rá Josh teljesen meggyötörten. Vicces volt ugyanis miközben beszélt úgy olvasta a fizika könyvét is. Az utóbbi időben a tanárok rászálltak és szinte minden órán feleltetik. Hála a szüleinek és a bébicsőszének aki egész nap terrorizálja a tanulással. Utálok Liához járni korrepetálásra, de inkább Ő mint egy bébicsősz.  - Össze kéne hoznunk valamit valamikor.
- Liam Te mit szólsz? - nézett rám George mire én elkaptam a tekintetemet Liáról. Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom. Karen és Jack még mindig tök pipa rám és még mindig sehova nem engednek el egyedül. Biztos, hogy nem engednének el, ráadásul nem Joshal és Georgeval akiről tudják, hogy mit csinálnak. 
Viszont ha megerőltetem magam akkor simán ki tudom Őket játszani. Ugyanis általában mindig visz valaki korrepetálásra és az utóbbi időben már Louis sem várja meg, hogy tényleg be-e megyek Liáékhoz. Szóval simán kihagyhatok egy órát, Liát szerintem úgyse nagyon fogja zavarni, hogy megye-e vagy sem.
- Megoldható. - vontam vállat mire a két srác szeme boldogan felcsillant és azt kezdték el tervezgetni, hogy hol találkozunk. Én csak csendben hallgattam és próbáltam elnyomni a lelkiismeret furdalásomat. De mit érdekel engem Lia? Semmit nem tud rólam és arról, hogy min mentem keresztül. Ő csak parancsolgatni tud, meg játszani az eszét. Amúgy is már kezd az agyamra menni a bunkóskodása. 
§§§
Zayn vezetett, Niall az anyósülésben ült Harry pedig mellettem hátul miközben mind a hárman valami filmről beszéltek amire ma mennek.
- Szóval Te ,egy és fél órát vagy korrepetáláson és addigra simán véget ér a film, úgyhogy ha késünk ne mozdulj el innen. - magyarázta Zayn mikor megállt Liáék háza előtt. Én erőltetten bólintottam egyet. Ha tudnák, hogy én ma nem is fogom látni Liát. - Liam komolyan beszélek. Ne hidd azt, hogy bolondot fogsz űzni belőlünk.
- Mikor csináltam én már ilyet? - húztam fel az egyik szemöldökömet majd kiszálltam az autóból és csiga lassú tempóval elindult a kapu felé. Mikor ráléptem a járdára Zayn beindította az autó motorját majd pár másodperc múlva elhajtott. Isten milyen könnyű még mindig őket átverni.
Megigazítottam fejemen a sapkámat pont akkor mikor egy csapat srác sétált felém élükön George és Josh. Mikor tisztes közelségbe értek az összes lepacsiztam és egy pillantás nélkül elmentem Liáék háza mellett. 
- Hogy tudtál ellógni? - fordultam Josh felé akinek a szájában máris egy szál cigi lógott. Már tisztára elszoktam attól a látványtól, hogy cigivel járkál az utcákon. De valahogy nem is hiányzott. Komolyan mi ütött belém? 
- Azt mondtam, hogy jelentkeztem egy színjátszó körbe és ma délután gyakorolunk az egyik fellépésre. - vont vállat vigyorogva és erre én is elröhögtem magam ugyanis hirtelen elképzeltem Josht színjátszósokkal. Nem ezt nem lehet elképzelni ugyanis Josh tök vicces srác és soha nem tud komoly arcot vágni. Míg a színjátszósok egy csapat lúzer alkotja akik azt hiszik magukról, hogy nagy sztárok. - Ha nem tudtam volna ma sem ellógni akkor esküszöm felvágtam volna már az ereimet. Agyamra megy, hogy állandóan valaki a nyomomban van és megszabja, hogy mit csináljak. 
- Ismerős helyzet. Sehova nem mehetek a lökött unokatesóim nélkül. - mondtam undorodva. Legalább nem csak nekem kell szenvednem és Ő is átérzi a helyzetemet. És ez mind Niall végett van aki most nyugisan üldögél egy moziban, gondtalanul. 
- És akkor még ott van a korrepetálás is Liával. Komolyan mondom Téged jobban sajnállak mint magamat. - nevetett fel mire én lesütöttem a szemeimet ugyanis nem akartam azt hallgatni ahogy lemondja szegény lányt. Még ha ismerné Őt valójában. Jesszus mi van velem? Én most komolyan Liát védem?
George az egyik parkot vette célpontba majd mikor oda értünk levágtuk magunkat egy padra. Alig telt el pár másodperc mikor egy csikket nyomott az orrom alá közben pedig nevetett.
- Biztos hiányzott már. - vigyorogta én pedig hezitálva, de elvettem majd a számba tettem és meggyújtottam. Fura volt ennyi idő után az íze, de hazudnák ha azt mondanám, hogy nem élveztem. Igen élveztem, hogy a méreg szétárad a testemben és ezzel elfeledteti a gondjaimat. Kényelmesen hátra dőltem és csak mosolyogtam azon, hogy mekkora egy elbaszott életem van. Mert az van ugyanis az nem normális dolog, hogy a füves cigiben lelem meg a boldogságom. Nem vagyok normális, hogy megint bele mentem ebbe az egészbe. - Beszélj már nekünk kicsit erről a Liáról. Ugyanis nekem eléggé felkeltette az érdeklődésem. Szívesen járnák hozzá én is korrepetálásra. - kacsintott rám George én meg unottan kiegyenesedtem és kifújtam a füstöt a számból.
- Egy idegesítő ribanc akit jól meg kéne már dugni. Csak idő kérdése és a kicsike könyörögni fog, hogy vigyem ágyba. Azt hiszi, hogy élvezem azt, hogy nála kell töltenem a fél délutánjaimat. - miért mondok én ilyeneket? Az ujjaim között pihenő csikkre pillantottam majd a többi srácra akik körülöttem álltak. Könyörgöm mondja azt valaki, hogy nem drog volt a cigiben. Miért nem tudok józanul gondolkodni? - Megvárom a tökéletes pillanatot és megfektetem. - akik jelen voltak mint felröhögtek azonban én nem nevettem velük mivel helyette más kötötte le a figyelmemet.
Méghozzá Lia aki az egyik fa mellett állt, arcáról pedig patakokban folytak le a könnyek. A szám kiszáradt miközben a szemeit törölgette. A hasam görcsbe rándult ahogy felálltam és elindultam felé és mikor közel értem hozzá meg akartam fogni, de ellökött magától.Soha nem láttam még ennyire összetörve. És én okoztam neki szenvedést.
- Komolyan csak azért voltál velem ilyen normális? Csak a bizalmamba akartál férkőzni, hogy aztán viccet űzz belőlem és a drogos haverjaidnak tudj mivel dicsekedni. - kérdezte csendesen én pedig csak a fejemet csóváltam hevesen. Ez nem igaz.
- Lia figyelj ez nem úgy van...- nyökögtem majd egy hirtelen mozdulattal eldobtam az ujjaim között pihenő csikket. Ettől az egész cigitől megváltozott a gondolkodásom. Józan ésszel soha nem mondtam volna ilyeneket Róla. - Valaki tudatmódosító szert tett a cigimbe. - mondtam keményen, mire Lia felröhögött.
- Azt akarod bevetni velem, hogy már akkor is be voltál szívva mikor az unokatesóid kitettek a házunk előtt és az helyett, hogy bejöttél volna inkább a drogos haverjaiddal jöttél ide? - húzta fel a szemöldökét kérdően mire én köpni- nyelni nem tudtam. Akkor meglátott mikor kiszálltam. Én hülye. Tudtam, hogy nem jó ötlet ez az egész. - Liam én bíztam benned! Teljes mértékben meggyőztem magamat arról, hogy meg tudsz változni. Büszke voltam rád amiért abba hagytad a cigizést és inkább a tanulásra koncentráltál és az unokatesóiddal is jól kijöttél. - bízott bennem és büszke volt rám. - Egy barom voltam ugyanis Te rajtad már semmi nem segíthet. És én még sajnáltalak...
- Engem nem kell sajnálnod. Eddig is nagyon jól megvoltam a segítséged meg a jó tanácsaid nélkül. - förmedtem rá durván. Engem senkinek nem kell sajnálnia. Utálom ezt a szót. 
- Pedig rengetegen sajnálnak amiért így tönkre teszed az életed. - válaszolta. - De rajtad kívül a nevelő szüleidet sajnálom még jobban, ugyanis Ők azon vannak hogy megvédjenek...- erre a kijelentésére arcon röhögtem. A nagynénémék segíteni akarnak rajtam? Inkább ők tették tönkre az életemet.
- Tündérke mondtam már, hogy ne üsd bele olyanba az orrod amiről fogalmad sincs. - nevettem fel kényszerből. Igaz a világ már forgott körülöttem a drog miatt, de úgy gondoltam, hogy ki kell magamból adnom a gőzt. - A drága és sajnálatra méltó nevelő szüleim miatt lettem ilyen. Azt hiszed, hogy élvezettel járok hozzád korrepetálásra? -a szám elé kaptam a kezem ugyanis ezt tényleg nem akartam mondani. Basszus most aztán tényleg megbántottam.
- Megnyugodhatsz ugyanis soha többé nem kell még csak a közelembe se jönnöd. - nézett a szemem közé meggyötört arcon majd sarkon fordult és szinte futva elrohant a közelemből, de előtte még hallottam azt ahogy felzokog.
Még pislogni is elfelejtettem ahogy a távolodó alakját néztem. Megbántottam pedig tényleg csak segíteni akart. Gratulálok Liam megint elűztél magad mellől egy olyan személyt aki igazán szeretett...

14 megjegyzés:

  1. Szia:)
    Nagyon jó fejezet lett.:d Személy szerint Lia helyében pofán vágtam volna Liamet, ekkora köcsögöt.:D:D Na mindegy, remélem jól alakulnak majd a dolgok:)

    VálaszTörlés
  2. Gonosz Liam...
    Már várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  3. Áááá!!!nemlehet h ma hozol köviiit?*-* :'D

    VálaszTörlés
  4. húú hallod ez nagyon durva lett....(nem mintha nem lenne jó) am azért kíváncsi vagyok a következőre

    VálaszTörlés
  5. Omg megint nekem ez a rész eddig a kedvencem! Siess! !

    VálaszTörlés
  6. Hú, nagyon jó rész lett, de én valamiért még igy se haragszom Liam-re. Hozd gyorsan a kövit.

    VálaszTörlés
  7. OMG, nagyon jól sikerült, az egyik kedvenc részem :)) várom a folytatást, siess!! :D

    VálaszTörlés