02

Sziasztok. Elég hamar meghoztam a kövi részt nem gondoljátok? Szerintem szuper vagyok :D de nem tehetek róla most tele vagyok ihlettel xD

Lesápadtam miközben az igazgatónő feketén fénylő szemeibe néztem. Ezt az egészet csak képzelem. Igen biztos csak álmodok. Tegnap éjjel nem szöktem ki és még csak el sem kaptak a rendőrök és nem jött el értem az igazgatónő. Most is csak képzelem, hogy az irodájában ülök és épp arról beszél, hogy elküld az árvaházból az eddig nem létező nagynénémékhez és a húgom meg itt marad. Ez az egész nem történhet meg.
Kizárt dolog, hogy én itt hagyjam Ninát. Rajtam kívül nincs senkije! A világban már csak rám számíthat hisz a szüleit még csak nem is ismerte mivel kisbaba volt mikor meghaltak. Örök életben mellett voltam és bármiben számíthatott rám. Hisz még csak tizenegy éves, nem hagyhatom csak úgy itt.
- Nem hagyom egyedül a húgomat! - válaszoltam fagyosan majd felhúztam az orromat. Ha annyira el akarnak innen küldeni akkor a húgomnak is velem kell jönnie. Nélküle én sem megyek sehova.
Mrs.White szájára gúnyos mosoly terült szét amitől megborzongtam. Tudtam imádja ha szenvedni lát egy gyereket. Neki az öröm ha sírni lát egy kisgyereket. Ezért is utál engem mivel én soha nem adtam meg neki ezt az örömöt. Soha nem látott még sírni úgy ahogy senki sem. Pedig rengetegszer törtem össze, de olyankor egy kis magány után újra felálltam és éltem tovább az életemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy összetörjek a húgom miatt. Ő így is eleget szenvedett már helyettem is.
- Attól tartok, hogy márpedig igen. - kezeim ökölbe szorultak ezért inkább elkezdtem a farmeromat gyűrni. Legszívesebben rávetettem volna magam és letöröltem volna a képéről azt a diadalittas mosolyt. Élvezi a szenvedésemet.
- Ninának már csak én vagyok. Egyébként is a nagynénéméknek illő lenne Őt is örökbe fogadniuk mivel a rokonuk. - erőszakoskodtam és össze kulcsoltam a kezeimet a mellem alatt majd vissza huppantam a székbe. Reméltem, hogy ez az érvelésem már jó. Ugyanis ha azt vesszük igazam van. Nina is ugyan úgy a rokonuk mint én és ez az egész így logikus.
- Nos Tomlinsonék nem tartanak igényt a húgodra. Így is órák hosszába telt míg rá tudtam Őket beszélni, hogy téged fogadjanak örökbe. - még a vér is megfagyott az ereimben. Igény? Mi a húgom valami ócska tárgy? És miért kellett őket rábeszélni erre az egészre? Á szóval itt van a kutya elásva, hogy én csak teher leszek a vállukon ugyanis ha úgy lenne nem is kellenék nekik. Mit is gondoltam, hisz ha annyira kellettünk volna nekik akkor mikor a szüleink meghaltak már akkor magukhoz vehettek volna. De nem ők engedték, hogy ide bedugjanak. Még nem is ismerem Őket, de már most utálom az egész családot. - Tudod rendkívül befolyásos emberek. Karen dalszövegíró míg Jack zeneszerző. - most ennek örülnöm kéne? Az anyám is énekes nő volt és minden hétvégén kisebb klubokban lépett fel. Emlékszek az első szülinapomra gitárt kaptam a születésnapomra aminek rögtön elszakítottam a húrját. Gyönyörű hangja volt, imádtam őt hallgatni ugyanis mindig dúdolgatott ha valamit csinált. Az apámmal is így ismerkedtek meg mivel Ő meg filmrendező és az egyik forgatáson az anyámat kérték fel, hogy énekelje fel egy rajzfilm főcímdalát.
- Nem megyek sehova! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Sajnálom, de ebben nem Te döntesz. - korholt le pont akkor mikor megszólalt a telefonja. Alig volt a kagyló pár másodpercig a fülénél majd le is rakta és lassan felállt a székéből. - Most pedig viselkedj normálisan ugyanis megérkeztek érted. - nézett rám és kinyitotta az ajtót majd egy házaspár lépett be rajta.
Eszem ágában sem volt felállni. Egy szempillantással végig mértem őket majd gyorsan előre kaptam a fejem és úgy duzzogtam tovább. Ezek engem nem visznek el innen! Nincs az a pénz, hogy én itt hagyjam Ninát.
- Ő lenne az? - kérdezte a nő és gondolom felém bökött, de tüntetőleg még mindig nem néztem rá. Pedig eléggé kedves hangja volt pont mint az anyámnak. Várjunk csak. Hisz Karen anya nővére lehet. Hát persze. Csak az a gond, hogy már nem emlékszek rá.
- Igen Ő Liam James Payne, de gondolom nem kell bemutatni. - válaszolta Mrs.White majd mind a hárman elém álltak. Inkább elkezdtem a cipőmet kémlelni.
- Szóval a nővérem betartotta a szavát és Liamnek nevezett el. - kuncogott fel Karen. Remélem most nem kezd el beszélni az anyámról. Ha azt hiszi, hogyha azzal meggyőz akkor téved. A szüleimet senki nem tudja helyettesíteni Ők pedig pláne nem. Nem érdekel ha Ő az anyám nővére, semmi nem érdekel csak a húgom akitől el akarnak választani. Ez pedig számomra megbocsájthatatlan. - Tudod egész kicsit korában megfogatta, hogyha egyszer lesz fia így fogja Őt elnevezni. - folytatta tovább, de engem még mindig nem érdekelt. Hú most ugorjak a nyakába vagy mi a szösz?
- Nem akarok senkit se sürgetni, de jó lenne ha indulhatnánk ugyanis még haza is kell mennünk és innen London három óra autóval. - Jack az órájára mutogatott és úgy sürgetett. London? Ugye ez csak valami vicc? Wolverhamton onnan három óra autóval! - Hozd a cuccaidat és induljunk.
- És mi lesz a húgommal? - szólaltam meg mire azok ketten összenéztek és lesajnálóan néztek vissza rám. Sejtem a válaszukat.
- Nézd Liam az a baj, hogy mi nem terveztünk több gyereket, tégedet is csak azért veszünk magunkhoz mivel az utcára kerülnél és a rendőrúr szerint családra van szükséged akikre számíthatsz. És akkor talán megtudjuk akadályozni, hogy tovább romoljon a magaviseleted. Tizennégy évesen túl sok mindent kipróbáltál már amit még idejében kell megfékezni. - guggolt le elém miközben én falfehéren bámultam az arcát. Család? Nekem Nina a családom. Ha tőle elválasztanak akkor az életem tönkre megy.  - Elhiszem, hogy fáj itt hagynod Antoninát, de akár mikor meglátogathatod. Ráadásul most már ott lesznek az unokatestvéreid is. - mosolygott rám kedvesen mire én felhorkantottam. De jó megismerkedhetek az unokatesóimmal is csak menjek el velük. Egyáltalán be fogja tartani a szavát és meglátogathatom a húgomat? - De most már tényleg ideje indulnunk. - nem válaszoltam semmit csak bólintottam egyet és elhagytam a helységet.
Torkomba gombóc nőtt miközben a szobám felé igyekeztem közben pedig azon törtem az agyam, hogy mit fog szólni a húgom ehhez az egészhez. Most bántam meg azt amit eddig elkövettem. Hallgatnom kellett volna Dylenre és a többi árvaházi gyerekre akik szerint túl messzire mentem már. Igazuk volt, magamnak kerestem a baj és most muszáj viselnem a következményeit.
A szobámba érve megfogtam a hátizsákomat majd ami volt kevés ruhám az összeset bele nyomtam végül pedig elemeltem az éjjeliszekrényemen lévő képet ahol egy közös családi kép volt a szüleimmel. Igaz én és Nina is elég kicsit voltunk, de a lényeg az volt, hogy együtt voltunk. Ami soha többé nem fog megtörténni.
Mikor kész lettem a nagy pakolással becsuktam magam után az ajtót és elindultam a folyosó legvégében ahol a húgom szobája volt. Kopogtam egyet, de mivel nem jött válasz benyitottam. Nina az ablakpárkányon ült arcáról pedig patakokban folytak le a könnyek. Gondolkodás nélkül oda siettem majd jó szorosan magamhoz húztam és csak öleltem úgy mintha soha nem akarnám elengedni.
- Jól jegyezd meg Nina, soha ne sírj utánam ugyanis felesleges. - nem bírtam megállni én is sírva fakadtam. Annyira igazságtalan az élet. - Amint betöltöm a tizennyolcat én leszek a gyámod és elviszleg innen.
- Ígéred? - pillantott fel rám vörösre sírt szemekkel. - Ugye minden héten meglátogatsz és soha nem felejtesz el?
- Hogyan felejtenélek már el? Hisz Te vagy a mindenem. Minden hétvégén itt leszek. - kócoltam össze a haját mire Ő végre elmosolyodott. - Ne keveredj bajba és fogadj szót a nevelőknek, oké? Engem pedig ne sajnálj megleszek valahogy.
- Rettentően hiányozni fogsz Liam. - ölelt meg ismét én pedig a hátát simogattam.
- Te is nekem, csak ne sírj már. - húzódtam el Tőle mire bólintott egy nagyot. - De most már mennem kell. - simítottam meg az arcát végül pedig egy nagy puszit nyomtam rá és úgy indultam ki a szobájából.

Azonban mikor becsukódott utánam az ajtó letöröltem a könnyeimet. Csak töltsem be a tizennyolcat rögtön magamhoz veszem és új életet kezdünk ketten. De addig valahogy túl is kell élni az új családomnál...