2013. április 20., szombat

§14.-Ezt nevezik igaz barátságnak!

Itt is a kövi rész. Örülnék ha ehhez is annyi komit kapnák mint tegnap :D
A romantikázásból végül nem lett semmi. Harrynek és Louisnak eszük ágában sem volt magukra hagyni minket Liammel. Ott ökörködtek az ágyon, később pedig Liam is beszállt a hülyéskedésbe. Vad párnacsatát vívtak én pedig szépen szívtam mivel valahogy mindig engem találtak el. Amikor ezt megunták, Liam rám vetette magát és elkezdett csikizni. Az egész ház az én sikoltozásommal volt tele és ha valaki az utcáról meghallott szerintem azt hitték, hogy emberkínzás történik éppen. Ráaádásul a fiúk pedig torkuk szakadtukból nevettek a szenvedésemet. Tudtam, hogy semmi esélyem nincs ellenük, hisz ők hárman voltak ráadásul fiúk, míg én egyszál magamban mint lány.
Végül jó messzire húzódtam Tőlük, Ők pedig folytatták az ágyon való birkózást. Liamet rég láttam már ennyire felszabadulni. Valahogy már hiányzott az arcáról ez a mosoly amit most le sem tudna magáról vakarni. Tudom, hogy már erre volt szüksége, hogy lehessen újra a haverjaival és lazulhasson el.  Őszintén szólva nem bánom, hogy végül így alakultak a dolgok.
Liam jól szórakozott és újra minden rendben van közte és Louis között. Én pedig örülök mivel boldog. És nekem ez a lényeg.
Este hat óra múlhatott mikor lenyugodtak és szó nélkül bealudtak a filmen. Lassan felálltam mellőlük és mosolyogva néztem ahogy mélyen alszanak. Liam feje Lou vállán pihent, míg Harry feje Louis lábán pihent. Olyanok voltak így mint a testvérek. De komolyan, nagyon hasonlítanak egymásra!
Nesztelen léptekkel elindultam az ajtó felé és csendesen becsuktam magam után az ajtót. Nincs szívem őket felébreszteni viszont nekem készülődnöm kell, ugyanis nyolc órakok kezdődik Niall bulija amiről nem késhetünk el.
Elindultam a konyha felé, majd mikor beléptem megtorpantam ugyanis megpillantottam Zaynt miközben a fejét lógatta szomorúan. Előtte egy pohár hevert amiből már félig kiitta a narancslevet. Mikor észre vett, felpillantott rám majd ugyan úgy szomorúan lehajtotta a fejét. Miért van olyan érzésem, hogy a szomorúságának köze van Lanához?
- Miért lógatod az orrod Zayn? - kérdeztem egy barátságos mosoly kíséretében, közben pedig leültem egy közvetlen melletti lévő székre. Először nem válaszolt csak gyorsan vállat vont. Én pedig csak kíváncsian néztem és végre felemelte a fejét majd kényelmesen a szék támlájának dőlt.
- Hallom tegnap voltál Harryvel Lanánál. - szólalt meg és felém fordult. Na jó azért erre nem számítottam. Reménykedtem benne, hogy nem fog rögtön a lényegre térni. Esküszöm felcsaphatnák kerítőnek. Mostanában mindenki nekem panaszkodik és tőlem várják a tanácsokat.
- Igen voltunk és tudom azt, hogy most szarul alakulnak köztetek a dolgok. De szerintem hülyeség ez az egész, ugyanis Lana azt várja, hogy keresd meg és béküljetek ki. Nem gondolta komolyan azt, amit mondott. Szomorú miattad. - oké talán egy picit többet hazudtam a kelleténél. Lanán nem nagyon látszódott, hogy szomorú. De erre úgysem fog senki rájönni. Vagyis remélem.
- Megismerkedtem egy lánnyal. - mondta mire bennem még az ütő is megállt. Hogy mit mondott? Megismerkedett egy lánnyal és az a lány nem Lana. Várjunk csak akkor Zayn nem is Lana miatt szomorú hanem az miatt a lány miatt. Te jó ég akkor tényleg szakítani akar a barátnőmmel? - Perrienek hívják és tök aranyos. És most nem tudom mit csináljak. Szeretem Lanát, de ezzel a dühkitörésével most teljesen kiakasztott. Rosszul esik, hogy nem bírja a barátaimat, pedig nekem a srácok az elsők és nem fogok miatta össze veszni velük. - öntötte ki a szívét én pedig teljesen megértettem. Lana fura lány és, hogy őszinte legyek, nem érdemeli meg Zaynt. Zayn egy csendes és kedves srác akinek csak a kinézete rosszfiús, de a szíve aranyból van. Lanához inkább olyan pasi való mint Aaron volt. Nem is értem, hogy miért szakítottak.
- Fogalmam sincs, hogy mit mondjak Zayn. - néztem rá sajnálkozva, és megsimogattam a kezét barátságosan. - Lana a legjobb barátnőm, de ezzel most én sem értek egyet amit csinál. Barátnőd még lehez egy csomó, de legjobb barátot az életben csak egyszer találálsz. És ha tényleg ennyire tetszik ez a Perrie akkor pedig hallgass a szívedre.
Zayn küldött felém egy barátságos mosoly majd hálásan megölelt. Mikor elválltunk a lépcsők felől zaj hallatszott ami azt jelentette, hogy a srácok felkeltek.  És igazam volt ugyanis pár másodpercen belül az ajtóban álltak mind a hárman kómás fejjel.
Mosolyogva felálltam és mielőtt elmentem Liam mellett egy gyors puszit nyomtam az arcára majd elkezdtem készülődni a buliba.
***
Nyolc óra múlhatott mikor Louis leparkolt egy hatalmas épület előtt ahol a srácok stúdiója található. Niall azért csinálta itt a buliját mivel ezt a helyet szereti a legjobban. Ugyanis itt minden megtalálható ami neki kell. És mi kell neki? Egy csomó gyorskajálda.
Harry, Zayn és Louis rögtön bement mi pedig Liammel kézen fogva indultunk utánuk. A zene rögtön megcsapta a fülünket és máris egy csomó táncoló emberbe ütköztünk. Ilyen buliba még életemben nem voltam.
Niall az egyik asztal mellett állt amire egy csomó ajándék volt lárakva. De mikor megpillantott minket rögtön megindult felénk.
- Boldog szülinapot Niall. - öleltem magamhoz, Ő pedig hirtelen felemelt a földről fülig érő mosollyal. Mikor letett Liam felé fordult aki sugárzó mosollyal tartotta felé a dobozt amit közösen vettünk neki.
- Boldog szülinapot haver! - nyújtotta át neki az ajándékot és lepacsiztak. Niall rögtön elkezdte kicsomagolni az ajándékát majd mikor a keze ügyébe került a doboz tartalma szemei meghökkentek és hatalmasat nyelt.
- Úr Isten. Srácok ez komoly? - kérdezte közben pedig csodálkozva fogta a keze között a két Justin Bieber jegyet az egyik decemberi Madison Square Gardenes koncertjére ráadásul a VIP részlegbe. Ami annyit jelentett, hogy szemtől szembe találkozhat kedvencével. Őszintén megmondva az én ötletem volt mivel mindig is tudtam, hogy a Szöszi él-hal a kanadai gyerekért. Ráadásul Liam azt is mesélte, hogy mikor az X-Factorban Justin volt a sztárvendég és találkoztak vele, Niall egész végig a kezét fogta. - Legszuperebb ajándék amit ma kaptam.
- Igazából Em ötlete volt. Én csak lejártam fél New Yorkot, hogy beszélhessek a menedzserével aki először nem ismert meg mivel azt hitte csak kamuzok, hogy én vagyok az egyik 1D tagja. Majd majdnem kidobtak a színfalak mögül, de szerencsémre Emma közbe lépett és elintézte a dolgokat. - mesélte Liam a pár heti akciót ami tényleg igaz volt. Elég undok menedzsere van a Bieber gyereknek.
- Ráadásul három napig nálunk leszel New Yorkba. - tettem még hozzá, Niall pedig közel volt a síráshoz. Hogy ezt leplezze, hirtelen mind kettőnk nyakába ugrott és ott szipogott tovább. Nem hittem volna, hogy ennyire meghatódik majd. Ez annyira jó érzés, hogy ekkora örömöt tudtunk neki szerezni.
- Akkor gondolom a mi ajándékunkra már nem is vagy kíváncsi. - szólalt meg a hátunk mögül Harry, mire Niall rögtön elengedett minket és érdeklődve pislogott a másik három barátja felé akik közvetlenül mögöttünk álltak és egy hatalmas tortát tartottak a kezük között, amit még hárman is alig bírtak el mivel akkora volt.
- Ezek mi vagyunk? - lépett közelebb Niall és elkezdte tanulmányozni a tortát. Érdeklődve léptem közelebb én is és összehúzott szemöldökkel méregettem a tortát. Azon öt pici marcipán figura állt akik pontosan úgy néztek ki mint a fiúk élőben. Louis figuráján csíkos felső volt és piros nadrág, Liamen kockás ing és barna nadrág, Harry göndör haja kócos volt, míg Zayn haja feketén virított, Niall szőke haja pedig pontosan középen állt miközben mind az öten egy színpad féleségen álltak és a háttérbe a One Direction felirat volt látható.
Niallnek több sem kellett, arcáról patakokban csorogtak le a krokodil könnyek. A srácok ezt láttan mind a négyen megölelték az Ír manót míg én a háttérből figyeltem a jelenetet közben pedig nagyokat nyeltem nehogy én is elbőgjem magam. Ezt nevezik igaz barátságnak!
- Köszönök mindent. Legjobb szülinap a világon. - húzódott el Niall szemtörölgetve.
- Nem mindennap lesz az ember 18 éves. - kuncogott Zayn és megveregette Niall hátát. Hát igen ebben igaza volt. Hisz mégis csak tizennyolc lett ami nem kis szó.
- De mit ácsorgunk itt? Kezdőjön a buliiiii. - ordította el magát Louis és az első keze ügyébe kerülő poharat felhörpintette.
És ezzel a mondatával mindenki egyet értette. Szó szerint jól éreztem magam. De nem csak én éreztem magam ennyire jól. Liam állandóan táncolt és vigyorgott. Harry hamar megtalálta a közös hangot Niall ír unokatestvéreivel, míg az ünnepelt boldogan kóstolgatta a tortáit amit kapott.
Épp Zaynel táncoltam mikor megpillantottam Louis aki egymagában üldögélt egy távolabbi kanapén. Messziről látni lehetett rajta, hogy mennyire magányos.
- Itt van Lana. Szerintem ideje lenne megbeszélnetek a dolgokat. - fordítottam Zaynt a barátnőm irányába aki épp Liammel beszélgetett. Zayn félve bólintott egyet majd elindult Liamék felé. Én pedig megindultam Lou felé.
Mikor oda értem rögtön leültem mellé, Ő pedig csodálkozva mért végig.
- Nincs kedved táncolni? - kérdeztem, de Ő csak hevesen a fejét csóválta. - Élvezel itt ücsörögni egymagad miközben mindenki más jól szórakozik? - gúnyosan horkantott egyet és újra a táncoló népséget kezdte el nézni.
- Mintha érdekelne valakit, hogy mit csinálok. - mondta gúnyosan és lehajtotta a fejét.
- Ha így állsz a dolgokhoz akkor persze, hogy nem lesz barátnőd. Könyörgöm Lou, tedd már túl magad Eleanoron és Wenen. Egyikőjük sem szeretett téged, akkor Te miért szomorkodsz miattuk? - fagadtam ki mivel már tényleg az agyamra ment, hogy állandóan sajnáltatja magát.
- Mondod Te aki boldog a pasijával. Honnan is tudhatnád, hogy mit érzek? Fogadok, hogy soha nem voltál szerelmes egy olyan valakibe akiről tudtad, hogy mást szeret. - nézett a szemem közé úgy ahogy eddig még soha sem. Kék szemei tele voltak szomorúsággal. Louis szerelmes valakibe? De mégis kibe?
- Na hisz akkor miért nem veszed kezelésbe a dolgokat? Szerintem ha elmondanád a csajnak, hogy mit érzel iránta talán még lehetne is köztetek valami. Az nem akadály ha pasija van. - tanácsoltam. Louis szemöldökeit felhúzta mag sóhajtva vissza dőlt a kanapéra.
- Látszik, hogy nem értesz semmit. - csóválta a fejét.
- Akkor magyarázd el. - fordultam felé teljes tesetemmel. Újra rám nézett és láttam rajta, hogy gondolkozik.
- Emma az a lány, hogy is mondjam olyan tiltott gyümölcs féle,mivel a pasija egy régi barátom. Ráadásul totál egymásba vannak habarodva. Szóval biztos, hogy nem szakítana vele miattam. - magyarázta csalódottan én pedig sajnálkozva felsóhajtottam közben pedig erősen gondolkoztam. Ki a csoda lehet az a lány? Most már tényleg kíváncsi vagyok.
 De sajnos nem tudtam rajta tovább gondolkozni mivel Harry tűnt fel a tömegből akin rögtön észre vettem, hogy teljesen kiütötte magát. Zöld szemei csak úgy ragyogtak az alkoholtól
- Emmácska egész este téged kerestelek. Milyen dolog az, hogy már mindenkivel táncoltál csak velem nem . - meg sem várta a válaszomat rögtön felhúzott a kanapéról és elkezdtünk táncolni. Vagyis inkább én táncoltam Ő pedig össze- vissza lépkedett ráadásul a lábamra is rengetegszer rá lépett. De most az egyszer elnézem neki. Lopva Louisra néztem aki ugyan úgy ült egymaga.
Szívem szerint vissza mentem volna hozzá, de Harrytől nem tudtam megszabadulni. Hatalmas kő esett le a szívemről mikor megláttam, hogy Liam közeledik felénk.
- Ha nem haragszol Haz, elrabolom a barátnőmet. - húzott magához Liam én pedig boldogan álltam mellé.
- Miért akarod állandóan kiközösíteni Őt? - kérdezte felháborodva Harry és közel ment Liamhez aki hátrább lépett egyet és befogta az orrát mivel eléggé bűzlött már az alkoholtól.
- Nem válaszolok semmi csúnyát mert tudom, hogy holnap úgysem fogsz rá emlékezni. - állította le Liam. - Ideje lenne jól kialudnod magad.
- Majd én elviszem és kijózanítom. - jelent meg mellettünk Louis és átkarolta Harryt mivel már alig tudott megállni a két lábán. - Ti csak mennyetek és romantikázzatok.
Akkor jutott az eszembe, hogy Liam tervez valamit az estére. De mielőtt bármit kérdezhettem volna megfogta a kezem és kihúzott a tömegből egyenesen az autójáig...

4 megjegyzés:

  1. Klassz lett mint mindig! Hamar hozd a következőt ;D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagyon nagyon jó rész lett! Most már biztos hogy Louis szereti Emmát és nem csak úgy mint barátot!Kíváncsi vagyok mi lesz ebből még! Imádom a blogod! Siess a kövivel! <3 :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett!! Már kíváncsi vagyok a fojtatásra. :) Várom a kövit!! :)

    VálaszTörlés