§4-Tényleg Te vagy az.

Igaz nem kaptam sok komit, de gondoltam akkor is felteszem a friss részt...

Az épület nem is volt messze, nekem mégis úgy tűnt mintha több száz kilométerre lenne tőlem. Lassan lépkedtem előre közben pedig az iskolatáskámnak szorítottam a pántját. Éreztem, hogy sokan megbámulnak, úgy ahogy az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Liam még mindig ugyan ott parkol és azt nézi ahogyan közeledek az iskola felé. Tudom nem mondja, de látom rajta, hogy jobban izgul mint én. Vagyis inkább nem is izgul hanem csak engem félt. Nem akarja, hogy nekem rossz legyen, vagy kiközösítsenek. Komolyan gondolta azt is, hogy ha valami gond van, ráküld az illetőre egy biztonsági őrt. 
Leszegett fejjel mentem az úton és próbáltam nem figyelni arra, hogy sokan összesúgnak a hátam mögött. Erről az egészről az jut az eszembe, mikor Lanával mi is megszoktuk bámulni az új diákokat és amint tehettük összesúgtunk a háta mögött. Akkor viccesnek tűnt az egész, de így, hogy most nekem is ugyan azt kell áttéreznem nem valami jó. Nem értem, hogy mi rajtam olyan érdekes. Tudtommal én is ugyan úgy nézek ki mint a többi korombeli lány. Ugyan úgy vannak pattanásaim sőt még szemüvegem is volt meg fogszabályzóm is. Oké beismerem tényleg plázacica a külsőm, de nem vagyok az. Egyszerűen csak szeretem a drága, márkás ruhákat, ja meg a rózsaszínt.
Bár ittlenne Lana. Akkor ez az egész sokkal könnyebben menne és még csak nem is izgulnák, hogy mi lesz ha most kinyitom ezt a hatalmas ajtót és belépek a folyosóra ahol még több szem szegeződik rám.
Fejem lángba borult miközben szlalomoztam a diákok között akik a szekrényeiknél álltak és épp a könyveiket halászták elő. Meg kéne valakit kérdeznem, hogy hol van az igazgatóság vagy mi. Mivel én új diák vagyok, szóval semmit nem tudok, hogy mi hol van.
Nyeltem egy nagyot és felemeltem a fejem majd megütötte a szemem egy csapat miniszoknyás lány akik elég feltűnően végig mértek, majd a feketehajú elindult felém. A seggét jobbra- balra billegette és másodpercenként dobálta hátra hosszú göndöres haját. Dettó úgy nézett ki mint egy tini filmben. És most itt áll előttem.
- Helló én Cara Mitchell vagyok a sulielnök, Te pedig ha jól sejtem új diák vagy. - mondta egy kényszerített mosoly kíséretében. Bólintottam egy aprót mivel többre a jelen esetben nem voltam képes. Cara nem az én stílusom. Mármint én utálom a nagyravágyó, tökéletes lányokat. Cara pedig pont olyan. Ízetlenül beszél, tele van büszkeséggel és gondolom a fiúk álma. Nem hiába ő a sulielnök. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mennyi pasival kellett lefeküdnie, hogy megnyerje a szavazást. - Gyere megmutatom az igazgató irodát. - karolt belém majd elkezdett húzni a lépcsők felé. Szó nélkül követtem, na nem mintha lett volna más választásom.
Egy csomó terem mellett elmentünk és ahhoz képes, hogy még csak pár perce vagyok itt nagyon megtetszett a suli belülről. Sokkal barátságosabb volt mint a régi gimim. Tele volt minden fotókkal, meg hirdetésekkel és ez az egészet feldobta és olyan jó hangulatú lett.
Végül Cara megállt egy ajtó előtt, majd kopogás nélkül benyitott és elindult a titkárnő asztala felé aki egy alacsony, kövérkés szemüveges hölgyike volt. Nem nagyon zavarta, hogy vendégei voltak mivel le sem vette a szemét a monitorról.
- Meghoztam az új lányt. Mr. Stromberg bent van? - kérdezte bájosan Cara, a titkárnő pedig bólintott egyet, hogy mehetünk. Nincs nagy kedvem pont Carával mutatkozni az igazgató előtt. Vagy lehet itt az a szokás, hogy az új diákokat a sulielnők hozza az igazgatóhoz?
Ha szokás ha nem, az igazgató félelmetes és ilyesztő.
- Emma Sparks ha jól sejtem.  - nézett a szemem közé mikor leültem a vele szembeni székre. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Cara száján megjelenik egy jellegzetes o alak. Vajon min lepődhetett meg ennyire? Asszem inkább nem akarom tudni. - Az órarended, a könyveid és a szekrényed kulcsa. Miss. Mitchell szívesen megmutatja az iskolát. - nyomott a kezembe egy csomó kulcsot. Komolyan még csak esélyt sem adott, hogy szóljak valamit. - Szerencséd van mivel az első órád pont az irodám mellett van.
- Öhm...köszönöm. - nyögtem fel ugyanis nagyon nehéz volt a könyvek súlya és alig vártam, hogy berakhassam őket a szekrényembe. De úgy látszik a Sors ellenem játszott mivel megszólalt a csengő ami azt jelentette ideje órára mennem.
Szó nélkül felálltam majd ismét követni kezdtem Carát, de nagyon nehezen ment a teher miatt. Mikor kiértünk az igazgató irodájából, Cara megtorpant és az egyik ajtóra mutatott. Gondolom ott lesz az első órám.
- Örülök, hogy megismerhettelek Emma. Azt hiszem mi nagyon jó barátnők leszünk. - tette két kezét a vállamra közben pedig bájosan mosolygott. Na én ebben nem nagyon vagyok biztos, mivel még csak a szőr is feláll a hátamon mikor meghallom beszélni.
- Remélem. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bólintott egyet majd sarkon fordult és elment az ellenkező irányba. Megkönnyebülten sóhajtottam fel, hogy vége lelépett, majd kezemet a kilincsre tettem és beléptem a terembe. Több mint húsz szem szegeződött rám, plusz a tanáré aki épp a tábla előtt állt és egy könyvet tartott a kezei között. - Jó napot én Emma Spark vagyok. - mosolyogtam. A férfi elismerően bólintott.
- Méghozzá Londonból. Te vagy az az ösztöndíjas lány akinek az írását még maga az igazgató is elolvasta. Nagy híred van nálunk Emma. - éreztem, hogy fülig elpirulok a dícsérettől. Ilyet nekem még senki nem mondott. Ráadásul soha nem hittem volna, hogy pont abban az iskolába fogom megkapni életem első dícséretét. Talán most büszkének kellene lennem magamra.
- Hát annak örülök. - mondtam bátortalanul.
- De még én, hogy örülök, hogy én foglak tanítani. - mondta tovább. - Ülj le Jo mellé. - bökött a leghátsó sarokba ahol egy szőke hajú lány ült. Bólintottam egyet és célba vettem az új padtársamat majd megkönnyebülten dobáltam le a nehéz könyveket.
- Szia én Emma vagyok. - fordultam felé barátságosan, ám Ő falfehéren mért végig és képtelen volt megszólalni. Oké neki meg már mi baja.
- Emma Sparks vagyis Liam Payne barátnője. - suttogta sápadtan. Összehúztam a szemöldökömet és jobbnak láttam ha inkább a táblára szegezem a szemeimet. Na jó arra nem gondoltam, hogy valaki pont Liammel fog nekem jönni. Megszoktam már, hogy néha készülnek rólunk paparazzi képek miközben meglátnak valahol a városban, de eddig még senkivel nem találkoztam aki megismert volna. De úgy látszik Jo mégis megismert és tudja, hogy ki vagyok.
Megcsóváltam a fejem miküzben elő vettem a könyvet és lapozgatni kezdtem. A mellettem ülő Jo pont ugyan ezt csinálta és akkor jöttem rá, hogy kivel is van dolgom. Ez a lány a fiúk nagy rajongója volt. A füzetei tele voltak írva a fiúk neveivel és mindenhol az Ő képük virított. Ráadásul több helyen is Niall neve volt egy szívecskében.
Alig vártam, hogy csöngessenek ki és mehessek el Jo mellől jó messzire. Mikor végre megszólalt a csengő elsők között pattantam fel és nem érdekelt, hogy majd megszakadok a könyveimtől. Sietősen kinyitottam az ajtót, de pár pillanat múlva Carával találtam szembe magam akit a barátnői vettek körül.
- Tényleg Te vagy az. Azt hittem, hogy csak pletyka az, hogy Liam Payne barátnője ide jár. - mondta az egyikük akinek szőke haja lófarokba volt kötve. Kérdezés nélkül megfogta a könyveimet és elindult velük, valahová.
- És ez akkora cucc? - kérdeztem csodálkozva. Mármint ez a lány a második aki felhozza Liamet. Ráadásul ettől az egésztől totál zavarban vagyok.
- Most hülyéskedsz? A fél suli Directioner sőt még a fiúk is.  - mondta egyszerűen mire én nyeltem egy nagyot. Na erre azért nem számítottam. - Egyébként Tara vagyok és imádom a pasidat. Mármint érted, nagy rajongója vagyok. - zavartan bólintottam egyet és lépkedtem tovább.
- Akkor ezek szerint reggel is Liam volt az autóban amiből kiszálltál. - szólalt meg a harmadik vékonyka hangon.
- Honnan tudjátok? Ti lenyomoztatok vagy mi? - kérdeztem felháborodva mikor megálltak egy piros szekrény előtt. Rögtön kinyitottam a zárt és kivettem Tara kezéből a könyveket majd kicsit sem kedvesen bedobáltam őket.
- Te Liam Payne barátnője vagy, szóval mindenki ismer és csodál. Mellesleg a többi srác barátja is. Ne várd el, hogy mindenki úgy nézzen rád mint egy átlagos csajra. - mondta nemes egyszerűséggel Cara. Egy hatalmasat nyeltem és magam elé bámultam.
Azt hiszem Carának tényleg igaza volt. A fél folyosó engem bámult és mosolyogtak felém. De mi haszna ha tényleg csak azért vagyok nagy szám mert én vagyok Liam barátnője? Kicsit sem jó érzés, hogy a pasim miatt akarnak barátkozni velem. Megszoktam már, hogy bánó leveleket kapok amikben az áll, hogy szakítsak Liammel. De ez most még attól is rosszabb. Ha nem lennék Liam barátnője a kutyát nem érdekelné, hogy mi van velem. Senki még csak szóba sem állna velem itt.
A gyanúm pedig beigazolódott és erre az ebédszünetben jöttem rá mikor szinte mindenki az asztalom elé állt és faggattak.
- Ha van kedved gyere átt hozzám este. Természetesen Liamet is hozhatod. - mondta egy kövérkés kislány miközben egy fényképet készített rólam. Szinte fel sem fogtam, hogy mit beszél.
- Tudod olvastam a könyvedet ami a mostohabátyádról szól és arra gondoltam, hogy megbeszélhetnénk a részleteket. Szóval ha este szabad vagy, felmehetnénk hozzátok este. Mármint gondolom Liam is otthon van. - ismét nem szóltam semmit csak bámultam ki az agyamból.
- Komolyan Liammel laksz egy lakásba és Ő hoz minden reggel suliba? De szuper már. Holnap reggel bemutatsz neki? - hirtelen felpattantam és amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a tömegből ami az asztal körül gyűlt össze.
Hallottam, hogy mindenki a nevemet szólongatja, de én nem figyeltem rájuk. Elegem volt ebből. Sőt elegem volt az egész suliból. Persze, mindenkit egy szempillantás alatt elvarázsolok. Igen elvarázsoltam, csak az a baj, hogy nem én hanem a One Direction. Mindenki értük van meghalva, nem pedig értem.
Ha nem lennék Liam barátnője senkit nem érdekelne, hogy mi van velem, vagy hol hol lakok, vagy ki hoz iskolába. Nem így képzeltem el ezt az egészet. Londonban a régi sulimban senkit nem érdekelt, hogy van valami közöm a fiúkhoz. Ugyan úgy viselkedtek velem mint a többi diákkal. Akkor itt ez miért nem lehet így?...