2013. január 20., vasárnap

Fifteen

 Sziasztok itt a friss rész. Viszont egy szomorú hírt kell közölnöm. Elvileg holnap lejár a jelenetkezési határidő a novellára és utána be kellene már küldenetek. De eddig négyen jelentkeztetek és akár, hogy is nézem ezt így nem éri meg elkezdeni. Szóval sajnálom, de így a versenyt lefújom. persze ha esetleg ma még olyan öten jelentkeznétek szó nélkül indulna. Addig is komizniiii
BROOKLYN
Mikor Harryvel leértünk a konyhába, hogy csatlakozzunk Liamhez az ajtóban mind ketten megtorpantuk ugyani az egész úgy nézett ki mintha bomba robbant volna. Mindenhol Lux játékai voltak meg konyhai eszközök, Liam pedig tanácstalanul nézte ahogy a kislány a fejére akar húzni egy tányért.
Még, hogy én ebbe a dilinyósba vagyok szerelmes. Előbb ugranák bele a Temzébe mint, hogy a szemébe mondjam azt, hogy szeretlek. Hisz még arra sem képes, hogy egy két éves kislányra vigyázzon. Ilyenkor gondolkozok el azon, hogy hogyan voltam én képes csókolózni vele.
- Liam Te meg mi a francot csináltál? - szikrázott Harry szeme mikor kivette Lux kezéből az edényt és mérgesen az asztalra tette. Persze Lux rögtön ordítani kezdett mire Harry befogta a fülét és tanácstalanul rám nézett.
Miért hiszi azt, hogy én tudok segíteni neki? Még csak testvérem sincs. Soha életemben nem kellett vigyáznom egy kisbabára.
- Elmentem a mosdóba és mikorra vissza jöttem így nézett ki minden. - panaszkodott Liam és sajnálkozva lesütötte a szemét. Remek apa lesz belőle mondhatom. Csak úgy magára hagyni egy babát. Van esze. - Pedig nem volt több egy percnél.
- Anya ki fog nyírni. - csóválta meg a fejét Hazza és leült egy székre majd kezébe temette az arcát. - Megint hallgathatom azt, hogy felelőtlen vagyok.
- Majd rendet rakunk. - vontam vállat és megfogtam az egyik eldobott játékot, de mikor a kezembe fogtam Lux oda mászott hozzám és kikapta a kezemből majd jó messzire hajította.
- Ja azt elfelejtettem mondani, hogy nem enged rendet rakni. - jutott eszébe Liamnek és Luxra bökött. - Akár mit megfogsz kiveszi a kezedből és eldobja.
- Vettem észre. - mondtam gúnyosan Liamnek, Harry pedig rögtön felállt és közént állt.
- Ne, hogy elkezdjetek nekem most itt veszekedni. - emelte fel a hangját idegesen majd elkezdett körbe járkálni a konyhába. Pedig szívesen vágtam volna még dolgokat Liam fejéhez. Hisz már olyan rég csesztettem.
Lopva ránéztem és észre vettem, hogy már eltűnt a monokli a szeme alól. Újra el tudok veszni mogyoróbarna szemeiben. Na jó ilyenre nem szabad gondolkoznom.
Harry hirtelen megállt az arca pedig felragyogott. - El kell altatni Luxot és simán rendet tudunk rakni míg anyáék haza érnek!
- Mégis hogy? Ha nem vennéd észre tele van energiával. Nem olyan egyszerű, hogy lefekteted és elalszik. - csóválta meg a fejét Liam, Harry pedig ismét elkomorult. Isten fiúk, még csak gondolkozni sem tudnak.
- Hova szokják vinni a szülők a kicsiket, hogy fáradjanak el? - húztam fel a szemöldökömet a két srác pedig értetlenül rám bámult.
- Beteszik a Toy Storyt, hogy nézze?
- Vesznek neki egy macskát?
Homlokon csaptam magam. Toy Story? Macska? Ez most komoly? Jó, hogy nem azt mondják, hogy vigyük el egy moziba valamilyen horror filmre.
- Idióták. - csóváltam meg a fejem. - Olyanról még nem hallottatok, hogy játszótér? - húztam fel a szemöldökömet nekik pedig rögtön leesett.
- Jó ötlet Brook. - veregette meg a hátam Harry én pedig büszkén kihúztam magam. - Te és Liam elviszitek Luxot én pedig addig rendet rakok. - csapta össze a kezét mi pedig Liammel egymásra néztünk.
Én nem pont arra céloztam, hogy én fogom elvinni hanem arra, hogy Ő. Ráadásul nem Liammel kettesben. Ne már. Én még élni akarok.
De Harryt nem érdekelte a tiltakozásunk. Betette Luxot a kocsijába és szó szerint kinyomott minket az ajtón ráadásul még kulcsra is zárta nehogy vissza tudjunk fordulni.
Így aztán egymás mellett elindultunk egy közeli játszótérre. Mikor oda értünk Liam, kivette Luxot a kocsiból és bele ültette a homokozóba a többi gyerek közé végül pedig leült mellém a padra, hogy szemmel tudjuk tartani a kislányt. Egyikünk sem szólt semmit szóval nem volt valami élvezetes program.
- Szóval akkor most Te és Harry együtt vagytok? - kérdezte egy idő után én pedig meglepődtem a kérdésén. Miért érdekli ez Őt?
- Ezt meg honnan veszed? - húztam fel a szemöldökömet és különös módon kerülte a pillantásomat.
- Csókolóztatok a kórházban meg aztán ott volt az-az eset Austinnal...- túrt bele a hajába. Magamban jót mosolyogtam rajta mivel teljesen zavarban volt.
- Akkor ezek szerint most veled is járnom kéne mert összeverekedtél miattam Tylerre. - gondolkoztam el és észre vettem, hogy lángba borul az arca. - Egyébként már veled is csókolóztam mégsem jártunk.
- Úristen Lyn mikor volt már az. - csóválta meg a fejét és végre rám nézett. Szóval Ő már legszívesebben elfelejtené. Nekem nem megy ilyen könnyen mivel valahogy minden éjjel gondolok rá. Pedig azon vagyok, hogy elfelejtsem.
- Bocs, nem tudtam, hogy azon vagy, hogy felejtsd el. - emeltem fel a kezeimet védekezés képpen és valahogy rosszul esett erre gondolni. A lányok nem szokják elfelejteni az első csókjukat úgy ahogy azt sem mikor elveszítik a szüzességüket. Az utóbbit én elfelejteném mivel Tylerrel nem volt a legjobb, de már mindegy.
- Mégis, hogy felejtsem el az első csókom? Kizárd dolog még akkor is ha most az agyamra mész. - mondta és elmosolyodott ami az én jelenlétemben nagy dolognak számított.
- Az előbb Lynnek szólítottál. - suttogtam és lehajtottam a fejem. Ezt a becézést még ovis korában adta mivel nem tudta kimondani azt, hogy Brooklyn. Aztán valahogy rajtam maradt és rajta kívül senki másnak nem engedtem meg, hogy úgy szólítson. - Azt hittem elfelejtetted.
- A legjobb barátom voltál és akár hiszek akár nem még most is úgy tekintek rád még akkor is ha Te utálsz engem. A barátaimat soha nem szoktam elfelejteni. - nézett a szemem közé nekem pedig rettentő jól estek a szavai, de egy kicsit szégyelltem is magam.
- Soha nem utáltalak...csak ez itt már nem Wolverhamton. - sóhajtottam fel és valamiér el akartam neki mondani, hogy miért bántam ilyen bunkón vele. - Itt nem olyan élet van. Magányos voltam és barátokat akartam és...- nem tudtam befejezni mert Lux totyogott oda elénk és elkezdett a szökőkút felé mutogatni.
- Ezt a beszélgetést még befejezzük. - kacsintott Liam és felvette a lányt én pedig gondolkozva utánuk mentem.
Mosolyogva néztem ahogy Liam oda viszi tiszta közel a szökőkúthoz, de mivel abból abban a pillanatban nem jött víz szomorúan vissza jöttek és a kezembe nyomta Luxot én pedig beleültettem a kocsijába pont akkor mikor Liam tetőtől talpig csuron víz lett mivel pont a szökűkül alatt állt.
Hangosan kitört belőlem a nevetés miközben Liam ázott alakját néztem. Bosszúsan megindult felém én pedig rosszatt sejtettem.
- Te  kinevettél? - kérdezte és minél közelebb került hozzám.
- Úgy nézel ki mint Tarzan mikor vizes a haja. - fogtam a hasamat a nevetéstől Ő pedig megindult felém és magához akart szorítani, hogy én is vizes legyek.
Az egész tér az én visítozásomtól volt hangos mivel Liam kergetett, de ő sokkal gyorsabb volt nálam ezért egy adott pillanatban mögém ugrott és a hátára kapott majd meg sem állt a szökőkútig ahol velem együtt beleugrott a vízbe.
Mindenki minket nézett sőt sokan még fényképeztek is mivel ilyet minden nap nem látni, hogy két tini a szökőkút vizébe próbálják bele fújtani egymást. Boldogan fröcsköltük egymást és nyomtuk bele a fejünkbe.
Amióta itt vagyok Londonban most nevetek igazán. Liam vissza hozta a gyerekkoromat ahol vele voltam és boldog voltam. Nem érdekelt, hogy csurom víz vagyok mivel jól szórakoztam és még csak meg sem kellett játszanom magam. Önmagamat adtam és eszem ágában sem volt hazudni és ezt Liamnek köszönhetem...

12 megjegyzés:

  1. nagyon nagyon nagyon nagyon tetszik!!
    imadom ;)

    VálaszTörlés
  2. imádom,imádoom!*-*
    nagyon jóóó!:)

    VálaszTörlés
  3. annyira jól tudsz fogalmazni te leányzó! :DD gyorsan hozd a köviit! váárok:DD x

    VálaszTörlés
  4. Szia! :) Eszméletlenül szuper rész lett! :D Végre úgy néz ki, hogy kibékülnek Liammel.:)) Már alig várom a kövit! :) Siess vele lécci! :)) Puszi: Jenny.<3

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikus lett! Alig várom a következőt:D
    Nem lesz novella verseny?: o :c Hát elég peches vagyok, azt hittem végre lesz valahol esélyem helyezést elérnixd

    VálaszTörlés
  6. Egy szó: IMÁDOM!!!! Nagyon tetszik a blog, ahogy fogalmazol az valami eszméletlen! Hamar a kövit! :))

    VálaszTörlés
  7. Juj Liam de édes :$ Awww....nagyon aranyos és Harry is, hogy támogatja őket ;) Az én blogomon is új rész van, ha gondolod nézz be -> http://iamastarjustharry.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  8. Mint mindegyik....ez is baromi jó lett!
    Minden elismerésem!
    Kár h nem lesz novella verseny, mert én is jelentkeztem :DD

    VálaszTörlés
  9. Eznagyonjoo.*__*3 napja találtam meg a blogodat,azota már az összes történetedet elolvastam.xd ténylegnagyonszupii.*w*

    VálaszTörlés
  10. Szia :)
    Ez nagyon aranyos rész lett. *.*
    Már alig várom a kövit. :P
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés
  11. Imádtam :) várzam már, hogy úgy viselkedjenek, mint régen :) nagyon várom a következőt

    VálaszTörlés
  12. úúúúúúú annyira aranyosak együtt remélem összejönnek.. :D
    és Harrytől is aranyos ez...:) Nagyon várom márr a kövit!! Xxx Vicky

    VálaszTörlés