2013. január 26., szombat

Twenty-one

 Sziasztok itt a a várva várt rész :D szerintem sokan vártátok már ,,,vagyis remélem :D és már csak négy rész van hátra és kezdem az új törit :P


BROOKLYN
- Kizárt dolog. - csóválta a fejét Liam miközben az ágyán ült közben pedig a haját próbálta szárítani egy törölköző segítségével.
Mérgesen levágtam magam egy székre és durcásan össze kulcsoltam a kezeimet a mellem alatt. Mikor elmondtam neki, hogy este jöjjön el velem rögtön kikosarazott. És most már vagy fél órája próbálom meggyőzni, de hajthatatlan. Pedig tudom, hogy szeret bulizni...vagyis csak gonolom mivel Louisékkal el szoktak menni.
Nem érdekel, hogy hogyan de valahogyan rá fogom szedni. Tudom, hogy nem fog tudni ellenállni nekem, ahhoz túlságosan szeret.
- Ne csináld már. Ez egy tengerparti buli. Lehet soha többet nem fogunk eljutni ilyenre többet. - kezdtem el hisztizni és leültem mellé közben pedig aranyosan néztem.
- Igen egy buli ahol tele lesznek ismeretlenekkel, egy ismeretlen terepen. - mondta komolyan és ahogy elnéztem most tényleg mindent komolyan gondol.
- És? Bulizunk egy jót és jövünk is vissza. Még a szüleid sem fognak rájönni. - tártam szét a kezem és próbáltam meggyőzően beszélni.
- Mi van akkor ha mégis rájönnek, hogy az éjszaka közepént csak úgy leléptünk egy buliba ami tele lesz felnőtekkel. Hahó Lyn még csak 16 évesek vagyunk szóval kiskorúak és ez itt nem London. - válaszolta komolyan én pedig csak megforgattam a szemem. Csupa ostoba kifogás aminek semmi jelentősége nincs. Nem is nézek ki 16 évesnek és szerintem ez sokkal jobb hely mint London.
- Szerintem ha rá jönnének max. csak megmosnák a fejünket, hogy milyen felelőtlenek vagyunk és felhívnák a szüleimet. Aztán jót nevetnénk rajta. - vontam vállat.
- Na persze. Te még azt az anyámat ismered aki ha rosszat csináltunk mosolygott és sütit készített. - nevetett fel gúnyosan majd tovább folytatta. - Csak tudod azóta eltelt jó pár év az anyám pedig paranoiás lett. Mindent kiszimatol úgy, hogy én nem is tudok róla. Még azt is tudja, hogy melyik nap milyen alsógatya van rajtam. - mesélte én pedig az orrom alatt mosolyogtam.
- Ne csináld már. - kezdtem el rinyálni mint egy hisztis tyúk közben pedig elkezdtem a kezét bökdösni. - Ha te nem jössz kénytelen leszek elmenni egyedül.
Csend.
- Oké. Tessék. De ha bajba kerülsz nem segítek rajtad. - nézett komoran a szemem közé én pedig tudtam most tényleg komolyan gondolja. Nem jön velem mert fél attól, hogy valami történni fog.
- Jó. Tök rendes vagy. - mondtam mérgesen majd felálltam és idegesen becsaptam magam után az ajtót és a szobámat vettem irányba. Most tényleg megharagudtam rá. Miért kell neki mindig ilyen ünneprontónak lennie? Ez csak egy buli aminek semmi jelentősége nincs. Meg amúgy is Kevin nem úgy nézett ki mint egy őrült.
Ha Ő nem jön akkor majd megyek egyedül és még csak hiányozni sem fog a beszari feje. Anyuci pici fia.
Megvártam még Liam szülei vissza mennek a szobájukba, hogy lefeküdjenek és mikor úgy gondoltam, hogy elaludtak elindultam. Szerencsém volt mivel a buli pont a hotel mellett volt szóval még csak keresgélnem sem kellett.
Hatalmas tömeg volt és tényleg jóval idősebb voltak tőle. Szinte mindenki ismert mindenkit szóval kívülállónak éreztem magam. De a hangulatom akkor is meg volt. Hisz mégis csak egy tengerparti buli ahol homok van a lábam alatt a fejem felett pedig a csillagos ég. Mindig is arról álmodtam, hogy vajon milyen lehet. És most itt vagyok.
- Á szóval eljöttél. - hallottam meg Kevin hangját majd gyorsan megölelt és a bárpulthoz húzott. - Azt hittem nem fogsz.
- Eszem ágában sem volt kihagyni egy ilyen ajánlatot. - mondtam mosolyogva mikor leültem a székre és a tömeget keztem el pásztázni. Mindenki jól szórakozott, de én magányosnak éreztem magam. Ezt az egészet úgy gondoltam, hogy Liammel leszek és majd jót táncolunk és nem Kevinnel akit még csak nem is ismerek, viszont abban biztos vagyok, hogy jóval idősebb tőlem.
- És egymagadban vagy errefele? - kérdezte meg végül és a vállam mögé pillantott mintha keresne valakit.
- Most igen. Mivel senki nem akart eljönni velem. - húztam el a számat pont akkor mikor egy pincérlány jött oda, hogy felvegye a rendelést.
- Mit kérsz? - fordult felém Kevin.
- Kólát. - válaszoltam egyszerűen Ő pedig úgy nézett rám mintha egy szellemet látott volna.
- Ne hülyülj már. Két sör lesz. - mondta a pincérlánynak aki bólintott egyet és eltűnt.
- Mi? Én nem iszok alkoholt. - csóváltam meg a fejem undorodva. Komolyan én utálom az alkoholt mivel túl hamar a fejembe száll és elveszítem az eszem. Élő példa Louis. Pedig az csak fű volt mégis rámásztam és lesmároltam. És, hogy őszinte legyek semmi gyomrom nincs Kevinnel csókolózni.
- Miért? Nincs még személyid vagy mi? - nevett fel gúnyosan és rögtön lenyomta a poharában lévő italt. - Imádom a kéretős lányokat. - kacsintott egyet és mikor észre vette, hogy én még mindig nem nyúltam hozzá a sörömhöz azt is egy ügyes mozdulattal megitta majd röhögni kezdett.
Remek eljöttem egy olyan srác bulijába aki felnőttnek hisz és egy alkoholista. Istenem miért nem maradtam inkább a hotelban Liammel? Megint bajba kevertem magam amikor nem is kellett volna. Ügyes vagy Brook, ezt megint jól megcsináltad.
- Bocs, de nekem mennem kell. - álltam fel, de sajnos Kevin is követte a példámat és a derekamra tette a kezét és maga felé szorított.
- Hova ilyen sietősen? Hisz hosszú még az éjszaka. - vigyorgott ördögien és a nyakamat kezdte el csókolgatni. Ráadásul még az alkoholtól is bűzlött.
- Figyelj engedj el ha jót akarsz....
- Miért cica? Tudod nagyon kívánatos vagy. - suttogta a fülembe én pedig el akartam lökni magamtól, de nem engedte. Kezdtem tényleg megrémülni ugyanis eddig ilyen velem még soha nem történt.
- Nem hallottad mit mondott? - hallottam meg Liam hangját közvetlen Kevin mögött aki rögtön elengedett és rá nézett. Úgy kellett szegény Liamre lenéznie mivel jóval alacsonyabb volt tőle.
- Mer? Ki mondja? - kérdezte flegmán Kevin.
- A pasija. - válaszolta keményen Liam és farkasszemet néztek majd néhány másodperc múlva Kevin még utoljára küldött felé egy gyilkos pillantást végül pedig elment.
Nem tudtam mit csináljak. Szégyeltem a szemébe nézni mivel nem voltam kíváncsi arra, hogy a szemembe mondja azt, hogy én megmondtam.
Helyette ő jött oda hozzám és megölelt. Gondolkodás nélkül kulcsoltam össze a kezem a nyaka körül.
- Nem azt mondtad, hogyha bajba kerülök nem segítesz rajtam? - húzódtam el tőle Ő pedig csak egyszerűen megvonta a vállát. - Mit keresel itt?
- Éreztem, hogy bajba fogsz kerülni. - mondta mosolyogva. - És láss csodát igazam lett.
- Köszönöm. - suttogtam és egy hálás puszit nyomtam az arcára amitől ő szokás szerint elvörösödött. - Imádlak te kis Batman.
- Kárpótlásul most már el kell jönnöd velem táncolni. - mondta és behúzott a tömegbe majd ugyan úgy mint legelőször most is a derekamra csúsztatta a kezét és úgy kezdtünk el táncolni. De mostani azért mégis csak más volt. Olyan volt mintha megszűnt volna körülöttünk létezni a világ. - Ó és még valami. Tartozol nekem egy csókkal. - kacsintott egyet vigyorogva én pedig miközben a nyaka körül volt a kezem közelebb húztam magamhoz egészen addig amíg ajkaink össze nem értek. Először meglepődött és nem tudta mit kezdjen a helyzettel, de néhány pillanat múlva bátran csókolt vissza én pedig bele mosolyogtam a csókunkba...

10 megjegyzés:

  1. Wáá.*-* dejolett:33 holnaphozdakovit.;)

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    IMÁDTAM!*-* Végre csókolóztak áhh!^^ Oké lenyugodtam.:) Nagyon várom már a kövi részt! :) Kérlek szépen hozd hamar! :) Puszi: Jenny.<3

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szupi lett kedvenc részem de siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  4. annyiiiiraaa adshsdfjhfjhgjkf! aahhhwww. *-* xd :D imádom ahogy írsz imádom a történeteidet.:D igaz nem nagyon komizok, de ez azért van mert általában csak telóról tudom elolvasni az új részeket és onnan nem mindig tudok kommentet írni! de rendszeresen olvasom a történeteidet és nagy izgalommal várom a következő részeket.:DDD <3

    VálaszTörlés
  5. Én is úgy vagyok int gabi gab nem rég kaptam meg a tabletemet és azóta tudok komit írni de az összes töridet elolvastam és mind őrjítően jó. Végre csókolóztak imádom. Remélem az őssszzzeess törid Limucis lessz. Ja és lécci jelölj be twitteren. A nevem ott jaszbrigitta.
    Xoxo: Heni

    VálaszTörlés
  6. Szia :)
    Ohhh milyen kis cuki volt, ahogy megvédte. :P
    Már alig várom a kövi részt. :D
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés
  7. EZAZZZ!!! JUHÚÚÚÚ!!! imádom..*-* <3 végree!! imádom "Batman t" és Lynt együtt..:D nagyon nagyon várommár a kövit!!!
    Xxx Vicky

    VálaszTörlés
  8. wow:o...az igen:D..vegre<3...nagyon jo lett ez a resz is:D..gyorsan kovit es ugyes vagy<3

    VálaszTörlés
  9. Na végre! :DDD Nagyon, nagyon jó lett:D

    VálaszTörlés
  10. ahhwww*o* véégre <3 nagyon-nagyon-nagyon jó lett:D

    VálaszTörlés