2013. január 30., szerda

Twenty-five

 Sziasztok! Itt az utolsó rész ahogyan ígértem. Annyira fura, hogy vége van ennek a törinek mivel ezt szerettem a legjobban írni. Nagyon a szívemhez nőtt és remélem nektek is :D Ahogy ígértem ma felteszem a novella verseny győzteseket is és tegnap írtam egy novellát szóval már az is olvashatjátok a novella menüpontban és az oldalt is a mai nap folyamán átalakítom ugyanis holnap kezdődik az új törim :D szóval remélem örültök :P


- És itt az egyik finalista banda tagja Liam Payne. - mutatott a műsorvezető a kisfiús arcú srácra aki büszkén intett a kamerába és barna szemei szokás szerint csak úgy csillogtak. Az ember azt hinné, hogy valami bántsa a szívét, de ha jobban megnézzük most teljes szívéből boldog. -Mond csak Liam milyen érzés benne lenne a három legjobban?
- Eszméletlen! - mondta vigyorogva és dobott egyet a haján ami már az imidzsévé vált. - Még mindig nem tudom felfogni, hogy idáig eljutottunk. El sem hiszim, hogy talán néhány nap múlva akár az egész műsort megnyerhetjük.
- A lányok már most meg vannak értetek őrülve. - folytatta tovább a műsorvezető és kacsintott egyet mire a srác zavarba jött. A magánéletéről nem nagyon szeretett beszélni, mivel ahhoz senkinek semmi köze. Elég ha a világ csak annyit tud, hogy a négy srác tényleg a legjobb barátai. - És mond csak Te, hogy állsz velük? - ettől a kérdéstől félt.
- Jól. - válaszolta szűkszavúan a szemem előtt pedig megjelent egy lány. Az a lány akiért néhány hónapja képes lett volna meghalni most pedig a létezéséről sem tud. Összezavarodott és nem tudja mi lesz ez után. Szereti, de az a varázs ami köztük volt valahogy elveszett. A műsor és az éneklés minden erejét elveszi és csak erre tud koncentrálni. Szereti Őt, és nem akarja bántani, de így ennek az egésznek nem lesz jövője. Ahhoz azonban túl fontos a számára, hogy szakítson vele. Sokkal másobb lenne, ha Ő is ebben a világban élne amiben Ő. Nem lennének ellentétek és együtt lehetnének. Akár, hogy is vesszük Ő már nem az a Liam Payne aki egy gimiben jár és hagyja, hogy a foci csapat tagja agyon verjék. Nem Ő már egy feltörekvésben lévő szupersztár akit rajongók vesznek körül és csak úgy megállítsák az utcán és aláírást kéregetnek tőle.
- Esetleg barátnő a láthatáron, vagy a múltból egy régi szerelem?
- Nincs és nem is volt. Még nem találtam meg azt a lányt akit tiszta szívből szeretek. - vont vállat egyszerűen és nem nézett bele a kamerába. Talán most törte össze a lány szívét örökre...


BROOKLYN
- Nem, nem, nem. - a távirányítót a képernyőhöz vágtam arcomról pedig patakokban folytak a könnyek. Letagadott, engem. És még csak megbánás sem volt az arcán. Nem érdeklem. Úgy tudtam, hogy ez lesz.
Minden héten szombaton ott vagyok abban az átkozott stúdióban csak azért, hogy egy pillantást vethessek rá. Eleinte még mosolygott és váltottunk néhány szót, de az utóbbi hetekben az is megszűnt. Mindig leráz, hogy sietnie kell interjúkat meg viedókat forgatni. És itt jön a kérdés, hogy akkor a többiek miért maradtak normálisak? Louison ugyan úgy tudok nevetni mint mindig, Niall még mindig imád enni, Harrynek még mindig el merem mondani a titkaimat és Zayn még mindig imád csesztetni. És Liam? Ő olyan velem mintha egy fertőzési viszketettség lennék akitől minél előbb meg akar szabadulni.
Eleinte fájt, hogy ez történik körülöttünk, de most már kezdek bele törődni. Nem hiszem, hogy így szeretnék vele járni. Szeretem tiszta szívemből, de így...

○○○

A finálén egész végig nem bírtam Liam-re nézni. Ott voltam a nézők soraiban, de egyszerűen fájt azt a tudat, hogy ez miatt az egész miatt örökre elveszíthetem. Szeretem még akkor is ha inkább a karrierjét választja helyettem. Próbáltam Őt kiverni a fejemből, de nem megy. Túl fontos a számomra és örökre az is marad. Ha egyszer valakit tiszta szívünkből megszeretünk nem egyszerű olyan könnyen elfelejteni. Tudom ez az egész most teljesen új neki, de én akár mikor és akár miben mellette állnák. Ha ez az álma akkor nem fogom neki tönkre tenni még akkor sem ha az én szívem darabokra törik.

A fejem csak azért is a színpadra fordult és megláttam. Az arcán nyoma sem volt az eddigi megszokott vidámságnak. Az eddigi műsorok alatt szinte ragyogott a boldogágtól azonban most egy mosolyjt nem lehetett az arcán látni. Talán a stressz, hisz most dől el minden. Akár meg is nyerhetik, és még nagyobb sikerük lesz.
A dalnak vége lett és jött az eredmény hirdetés. Feszülten álltak a mentoruk mellett és várták az eredményt.
- És ma este aki a legkevesebb szavazatot kapta az nem más mint a...One Direction. - mindenki elhalkult. Louis,Niall, Zayn és Harry összeölelkeztek Liam pedig egymaga állt és még mindig kezében tartotta a mikrofonját.
 Harmadikok lettek. Az nem olyan rossz. Igaz nem nyerték meg, de én akkor is büszke vagyok rájuk. Hisz sokra vitték és fogják is. Van jövőjük még akkor is ha fáj arra gondolnom. Lehet ezzel az estével végleg elvesztettem a szerelmemet.
- Nézzük meg a banda legjobb pillanatait...- mondta a műsorvezető, de akkor Liam újra a szájához emelte a mikrofonját és beszélni kezdett.
- Hazudtam! - nézett rá a nézőtérre és láttam ahogy a pillantásával engem keres. Fogalmam sincs, hogy mit akar csinálni, de hülyeséget az biztos. - Hazudtam mikor azt mondtam, hogy nincs barátnőm. Ugyanis van és én mindennél jobban szeretem, de most már lehet felesleges. Elcsesztem mert azt hittem, hogy teljesült az álmom és énekelhetek. Igen teljesült, de én nélküle nem tudok boldog lenni. Szeretem és nem érdekel, hogy átlagos és, hogy imádja a szakadt farmerokat és néha az idegeimre megy, de épp ezért szeretem és szeretni is fogom. Nem érdekel, hogy mekkora sztár leszek Ő mindig az életem része marad. - fejezte be majd eldobta a mikrofonját a földre és egyenesen leugrott a nézők közé és engem vett irányba.
Szívem hevesebben kezdett el verni mikor megállt pontosan velem szembe és barna szemeivel rám nézett. Úgy mint mindig szokott. Tele szeretettel és boldogsággal. Képes volt a fél világ előtt szerelmet vallani nekem. Ez annyira szép volt tőle.
- Liam...- kezdtem el mondani, de Ő közbe vágott.
- Tudom fejembe szállt a sztárság, de megígérem többet ilyen nem lesz. Szeretlek Lyn és ebben semmi nem tud megakadályozni. - mondta mosolyogva.
- Én is szeretlek Te kis Batman. - ugortam moslyogva a nyakába mire Ő felkapott és pördült velem egyet majd mikor végre letett hevesen megcsókolt.
- Most Te mentettél meg engem. - vigyorogta és kifésült egy hajszálat az arcomból. - Csak egyet ígérj meg nekem. Hogy vissza festeted a hajad szőkére.
- Miért?
- Mert Te örökké az én Szőkém maradsz. - válaszolta és ismét megcsókolt.

- Köszöntsék nagy tapsal a One Direction-t. - és a stúdióba öt vigyorgó srác lépett be. Már nyoma sem volt a kisfiús arcuknak hanem helyette kész férfiak lettek. 
Négy év telt el azóta mióta jelentkeztek az X-Factorba, de azóta is ugyan úgy megvannak és még jobban fel vannak kapva. Sorra adják ki az albumokat és koncerteznek. - Fiúk emlékeztek mikor négy éve ugyan úgy ültetek itt csak akkor még meg voltatok szeppenve mert az volt az első interjútok? - kérdezte a műsorvezető az öt srác pedig jót mosolygott. 
Legfőbb az egyikük mivel benne az örökké fájó emléket hagy. Ugyanis akkor majdnem az miatt vesztette el élete szerelmét.
- Liam akkor nem szerettél beszélni a magánéletedről és letagadtad a szerelmi életedet. Azóta mindannyian tudjuk, hogy akkor hazudtál ugyanis volt barátnőd csak épp féltetted a rajongóktól. Mi van köztetek azóta? - a srác büszkén kihúzta magát és vigyorogva a közönséghez fordult majd megpillantotta a szőke hajú lányt aki sugárzott a boldogságtól közben pedig a barátnői kezét szorította.
- Igen akkor féltettem a rajongóktól, de mióta egyszer majdnem lecsukták az miatt mert megtépte az egyik kedves rajongómat aki egy házassági szerződést akart aláíratni velem, rájöttem arra, hogy nem kell féltenem. - kacsintott egyet Liam a lányra aki elvörösödött mikor eszébe jutott a fél éve történt esemény.
- De ki tanította meg az önvédelemre? - kérdezte felháborodva Louis és ránézett a világosszőke hajú lányra aki közvetlen Brooklyn mellett ült. Eleanor tetőtől talpig elvörösödött mikor sokan rá néztek. Szegénynek még hozzá kell szoknia, hogy szerelme egy szupersztár. 
- Álljon meg a menet Lou. Ne büszkélkedj ugyanis Perrienek köszönheted, hogy Te és El össze jöttetek. - mondta Zayn és rosszállóan ránézett barátjára. Igen a két lány végül beadta a derkát és az érettségi bálon nagy nehezen kinyögték a két srácnak, hogy szívesen randiznának velük. Azóta pedig elválaszthatatlanok és mind ketten boldogok.
- És mi van Kimmel? Ő volt a nagy kerítő. - szólalt fel Harry is és küldött egy szexi mosolyot barátnője felé aki lesütötte a szemét mert még mindig zavarban volt fiújától.
De mikor kialakult volna egy kisebb vita a három srác közül, ugyanis szegény Niall a hasát fogta mert szokás szerint éhes volt, de nem tudott most ételhet jutni, a műsorvezető gyorsan közbe szólt.
- Szóval Liam. Minden rendben van most akkor köztetek? - kérdezte meg újból.
- A legnagyobb rendben és nagyban készülünk az esküvőnkre ami Hawaiin lesz. - mondta ki megnyugodva és ránézett barátnőjére közben pedig azon gondolkozott, hogy milyen szerencsés amiért azóta is kitartott mellette.
- Hoppá. Akkor ezek szerint végleg eltökélted magad és úgy gondolod, hogy vele szeretnéd leélni az életedet örökre.
- Én már tizenegy éves koromban tudtam, hogy Ő lesz a feleségem mikor először megcsókoltam. - válaszolta mosolyogva Liam és felállt majd oda ment a lányhoz és lágyan megcsókolta.- Ugye Szőke?

12 megjegyzés:

  1. Iszonyatosan, borzasztóan, kimondhatatlanul, eszeveszettül tetsziik *_____* Legjobb befejezés:D Éreztme hogy ez lesz, de ahogy leírtad..... nagyon tetszik :DDDD *---* Várom, a következő szrotidat:D

    VálaszTörlés
  2. nagyon nagyon nagyon imádtam!Annyira szép lett és....nem jutok szóhoz!Bravó,bravó!Egyszerűen fantasztikusan írsz és imádom!!!<3
    Várom az új történeted;)Biztos olvasni fogom!!!:DD

    VálaszTörlés
  3. OMG.......juj ez nagyon jó lett, annyira tetszett ez a történet és alig várom az új sztorit ;)

    VálaszTörlés
  4. Szia :)
    Ez nagyon szép befejezés lett. :P
    Várom az új töridet. :D
    Még vmi azt írtad van új novella én nem találom. :O
    puszi: ericsaadefan

    VálaszTörlés
  5. Szia! :)
    Jaj most szomorú vagyok.:(( Ne értsd félre imádtam az egész történetet és épp ezért is sajnálom, hogy most vége.:(
    Hát ezzel a résszel sem okoztál csalódást! :DD Annyira jó lett.:) Eddig ez volt a kedvencem a történeteid közül, bár mindegyiket nagyon szerettem és már várom is az újat! :) Siess vele! :) Puszi: Jenny.<3

    VálaszTörlés
  6. Jajj nagyon jó volt ez a történeted is!Tökéletes befejezés:) Imádtam!!! Már alig várom a következő töridet;)
    Pussz: Noc <3

    VálaszTörlés
  7. édes istenem annyira szeretem..*-* nagyon nagyon tetszett és már nagyon várom a kövit.:)remélem az is lesz ilyen jóó vagy még jobb..bár ahogy ismerlek te sosem okozol csalódást. mindegyik történetedet imádomm*-* Főleg hogy Liam ről szólnak..<3
    Xxx Vicky

    VálaszTörlés
  8. most olyan :'(-:') állapotban vagyok!
    sajnálom h vége, de annyira jó lett ez a rész is!
    Alig várom a következő sztoridat és biztosan olvasni fogom;)

    VálaszTörlés
  9. Hát, én szavakat nem találok. szememben csillognak a könnyek. Komolyan, hullattam pár könnycseppet is! Nagyon szép befejezés! :) És a legrosszabb, hogy VÉGE A KEDVENC BLOGOMNAK! O.O Mit fogok olvasni holnap? És holnap után? Meg azután? Mi lesz velem, miért tetted ezt velem?._. Tényleg, várom, hogy leírd miről fog szólni a következő töri! ) --> FACEBOOOOOK:DDD

    VálaszTörlés
  10. Hat eloszor is nagyon boldog vagyok mert rohadtul tetszett ez a resz es ennel jobb befejezest talan ki se talalhattal volna:DDD Masreszt azert nagyon szomoru vagyok mert veget ert ez a torid..es ezt a torit nagyon szerretm az egyik kedvencem volt:|:DD ^.^ DE! Azert az igazan vigasztal h nem hagysz fel a blogolassal es mar az uj torteneten torod a buksid ;):D pussszi es varom mikor erkezik meg az 1. fejezet!:DDDD

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetszett ez a történet úgy ahogy a többi is!! Eszméletlenül jól írsz! Csak így tovább! Eddig minden töridet olvastam és csak jót tudok róluk mondani! Várom a következő sztorit! :D <3

    VálaszTörlés
  12. ÚÚÚÚÚÚÚ, Legjobb. annyira jól tudsz fogalmazni. már sokszor el is képzelem a könyvborítódat. s most viccen kívül. köszii, hogy ilyen jó töriket írsz. nagyon meghatottal mindegyikkel. remélem, hogy így folytatod, majd a továbbiakban is. :D x

    VálaszTörlés