2013. január 30., szerda

Novella verseny győztesek

Nos ezzel szeretném kihirdetni a három győztest. Akik beküldték azok mind nagyon jók voltak csak hát sajnos választanom kellett közülük :/ De nekem mindenkié nagyon tetszett :D ne keseredjetek akik nem győztek mivel csinálok még ilyen versenyt.




Az első helyezett nem lett más mint Beatrix Birkás. Gratulálok ugyanis a novellád egyszerűen fantasztikus lett . Minden percét imádtam az olvasásnak és én ezt a novellát még akár egy történetben is el tudnám képzelni. Mellesleg a kedvenc dalomat választottad szóval az egy plusz pont. Nagyon tehetséges vagy :)


-De anya, muszáj mennem?! –nyöszörögtem a konyhában az éppen ideges anyámnak.
-Igen. Tudod jól, hogy befolyásos emberekről van szó, és ha most nem jössz el, és nem vágsz nekik jó arcot, akkor nem fog megváltozni az életem.!
-Úgy tudtam, hogy neked kell jó pofát vágni ehhez az egészhez, nem nekem.
-Igen, de a fejeseknek van egy fia, é h jóba lennél vele, akkor…
-Nem, nem és nem.! Soha többet.!
-Jó, akkor csak annyit tegyél meg, hogy egy ruhát és egy magas sarkút veszel fel, és kedves leszel.
-Megpróbálok. –mondtam, azzal felmentem a szobámba.
Végig azon járt az eszem, hogy miért nekem kell folyton folyvást megmentenem anyám munkáit?! Egyszer még arra is rá kényszeríttet, hogy járjak egy pszichopatával, aki majdnem a vesztemet okozta, anyát kirúgták, és engem okolt mindenért, de eközben majdnem meghaltam. Na, mindegy is. Utáltam ezekre a hülye ebédekre meg vacsorákra járni, egyáltalán nem az é világom. Hogy valami szűk ruha, meg egy tűsarkú legyen rajtam, és abban kelljen topognom. Nem. Én inkább, ha tehettem, maradtam a farmernél és a bakancsnál. Ez volt a nyilvánosság előtt, itthon viszont, bő és szakadt pólók és mackónadrágok.
Most is undorodva nézek magamra. Egy nagyon szép fekete ruha van rajtam, az egyetlen fekete magas sarkúm (mivel a fekete mindenhez megy), hosszú fekete hajam szokás szerint a hátamat csiklandozza, illetve a derekam, mivel addig ér. Imádtam, bár leginkább a színét. A fekete a kedvenc színem. A kinézetemre visszatérve, a ruha és a cipő mind nagyon szép, de ne nekem való, valahogy ezek a dolgok sosem álltak nekem jól. Hajam alapból hullámos olt, viszont én imádtam a végét begöndöríteni, és most is így tettem. Egy enyhe fekete sminket felvittem a szememre, számra, a kedvenc cseresznye ízű ajakbalzsamomat kentem, és már kész is voltam. Megfogtam az iPhoneom, eltettem egy táskába és mentem is le. Anya is kész volt már, lekapcsoltuk a villanyokat, és indultunk a kocsihoz.
Az út nem volt túl hosszú, maximum fél órás, majd egy nagyon szépen kivilágított étteremhez értünk. Tényleg lehet pénzük azoknak, akik ide hívtak minket, nem mintha nekünk nem lenne annyi, de én sosem kérkedek ezzel, mert szerintem az egyenesen gerinctelen dolog. Belépve az étterembe egy nagyon aranyos pincér fiú lépett oda hozzánk, hogy megkérdezze, van-e foglalásunk, mire anya bemondta a nevet, amire én nem igen figyeltem oda (később rájöttem hogy megbántam, mert még simán elszaladhattam volna), mivel a pincér fiú aranyos arcát néztem. Miközben az asztalunkhoz vezetett, végig engem bámult. Nem igazán voltam a fiúk nagy kedvence, mivel túl nagy a szám, és eléggé fiúsan viselkedem, és néha arrogánsan, de csak azokkal, akiket nem bírok, például a pom-pomlányokkal. Utálom azokat a ribizliket. Ahogy az asztalhoz értünk, megfagyott bennem a vér. Ott ült Ő. A suli egyik legmenőbb sráca, Liam Payne. Ott mosolygott a szüleivel, ám, mikor észrevett, egyből lefagyott a mosoly az arcáról.
-Áh, Linda, örülök, hogy el tudtatok jönni.! Ő itt biztos a nagyszerű kislányod, Jacky. Nagyon örülök, én Liam anyukája vagyok, Sarah, Ő pedig itt a férjem, John.! –nyújtotta a kezét a nő, miközben folytatta a beszámolóját a családjáról.
-Nagyon örülök. –mondtam mosolyogva, majd kezet ráztam vele.
-Ülj Liam mellé. Egy korúak vagytok, biztos jól ki fogtok jönni. –mosolyogott rám, majd levágtam magam Liam mellé.
Eléggé kellemetlen volt a szituáció, ugyan is, Ő a menők közé tartozott, én meg a nyomik táborát erősítettem. Ha, mondhatok ilyet, én okos voltam és eléggé népszerűtlen, sőt, még mindig van néhány tanár, akik azt sem tudják, hogy ki vagyok. Bezzeg Ő, és a négy haverja.! Hát náluk az csoda, ha valaki nem tudja, hogy kik ők.! Ha véletlenül Liamet összekeveri valaki Louisval, akkor ott már áll a bál, mivel annak a gimi végéig befellegzett. Hála az égnek, már mindannyian végzősök, ahogy én is, így már csak egy évet kel velük eltöltenem, és hello-bello orvosi.!
Nem igen beszélgetett egyikünk sem, inkább csak a többieket figyeltük, majd jött az a cuki pincér, hogy felvegye a rendelésünket.
-És a szép hölgynek mit hozhatok?! –mosolygott rám.
-Hmmm… én Gordon Bleut kérnék, de ha lehet, a csirkés fajtából, a pulykát nem szeretem.
-Rendben van, és megkérdezhetem, hogy sült krumplit, vagy rizst kérnél hozzá?!
-Sült krumpliiiit.! –mondtam, mint egy ötéves, mire Ő csak mosolygott, és el is ment. Anya ekkor eléggé szúrósan nézett rám, de se gáz.
-És, mond csak Jacky, van barátod?! –kérdezte Sarah, miközben várakozunk a kajára.
-Nem, jelenleg nincs.
-Pedig nagyon széplány vagy, csodálkozok is, hogy nincs senkid. Nem igaz Lam?! –nézett a fiára.
-De. –nyögte ki nagy nehezen, mire én horkantottam.
-Valahogy jelen pillanatban a tanulást sokkal fontosabbnak tartom, mint azt, hogy legyen bárkim is. –mondtam.
-Oh, és hova készülsz?! –csillant fel a nő szeme.
-Az orvosira. –feleltem félénken.
-Arról én sokat tudok, én is ott végeztem, ha szeretnéd, beajánlhatlak.! –mondta John.
-Komolyan?! Az über király lenne magától.!
-Nagyon szívesen.
-És, melyik suliba is jársz?!
-Oda, ahova én anya, osztálytársak vagyunk.
-Jaaaj tényleg. Ne haragudj, hirtelen nem ismertelek meg, most már tudom, honnan vagy ilyen ismerős, nem igen John?!
-De igen.
Míg kihozták a kajánkat, elgondolkoztam azon, hogy ez a nő mennyit tud beszélni, alig lehet megszólalni mellette, és hogy Liam és az apja mennyire szótlanok. Hirtelen megjelent a pincér srác, mindenkinek kihozta a kaját, és mikor elém tette le a kaját, kicsit jobban oda hajolt hozzám, megsimogatta a lábam, amire enyhén kikerekedett a szemem.
-A Gordon Bleu, szépség. –suttogta a fülembe, majd távozott. Hát okééé.
Tényleg aranyos srác, de ez azért meglepett. Evés közben, jó kislány módjára beszélgettem mindenkivel, a végére Liam is belejött és Ő is minimum annyira beszélt, mint az anyja.
-Mi lenne, ha lemennénk a tengerpartra?! –dobta fel az ötletet John.
-Okééé. –válaszolta mindenki.
Miután kifizették a számlát, és elindultunk az étteremből, a srác odajött hozzám, a kezembe nyomott egy cetlit, amin a neve és a száma volt, majd köszönés képen megölelt, és megfogta a fenekem, majd kacéran rám kacsintott. Inkább próbáltam nem rá figyelni, vagy legalább is nem fiúra, de elég nehezen ment, mert most jöttem csak á igazán, hogy Liamnek milyen szép szemei vannak. Barna szem. Bár, a kék szeműeket mindig is jobban csíptem, az Ő barna szeme, valahogy más volt, valahogy, nem tudom. Elvarázsolt.
-Szerintem, a fiatalok menjenek külön kocsival.! –dobta fel az ötletet Payne papa. –Fiam, itt a kulcs. Kövessetek minket.! –mondta, azzal mentek is, és mi is.
Szép kocsijuk van, azt meg kell hagyni. Range Rover, imádom. Hatalmas, fekete és meglepően kényelmes. Simán el tudnék benne aludni. Ahogy haladtunk a part felé, bekapcsoltam a rádiót, majd megszólalt, a Call Me Maybe, mire Liammel mindketten ’Fúúúúúúj’-oltunk egy sort, viszont utána teli torokból üvöltöttük. Miután vége volt Carly dalának, csak nevetni tudtunk rajta.
-Nagyon jó hangod van. –mondtam.
-Köszönöm. Ha lehet, senkinek se mond el.
-Most úgy őszintén, a suliból még is ki hinné el, hogy én a Nagy Liam Paynenel énekeltem?! –kérdeztem nevetve, de Ő nem válaszolt semmit sem.
Az út további része csendesen telt, egyikünk sem szólt a másikhoz, csak a rádió nyomta ezerrel. Lent a parton anya kezébe adtam a cipőmet, majd elindultam a kedvenc partszakaszom felé. Azért is szerettem nagyon a tengert, mert még éjszaka is hullámzik, és ilyenkor nem igen jár erre felé senki sem, így csendes és nyugodt. Az egyik legjobb dolog, hogy Angliának tengerpartja van, hogy homokos, és az egyik legjobb érzés, mikor a homok csiklandozza a lábujjaid, vagy mikor a vizes homokban járkálsz, és ha hátra nézel, láthatod a talpadnak a helyét. Most is éppen így járkáltam, és dudorásztam azt a dalt, ami éppen a zenelejátszómban ment, mikor valaki hátulról elkapott, kivette a kezemből a telefont, bevitt a vízbe, és beledobott.
-Áááá, a rohadt életbe.! –szitkozódtam, mikor feljöttem a víz felszínére.
-Mondták már neked, hogy jól áll, ha káromkodsz?! –röhögött Liam.
-Igen?! Akkor most erre varrjál gombot.! –mondtam, majd ráugrottam, de Ő erősebb volt nálam, és ismét a víz alján kötöttem ki, de most Ő is ott volt velem, és megbökte az oldalamon, mire én összerándultam, mert tudni illik, nagyon csikis vagyok.
-Csak nem csiklandós valaki?! –röhögött még mindig.
-De igen, és most nem beszélek Veled.! –mondtam, tettetett sértődöttséggel, majd kifelé vettem az irányt.
Mikor már biztos álltam a talpamon, felvettem a homokból a telefonom, és akkor jöttem rá, hogy egy merő csurom víz vagyok. Miközben mentem, a homok rátapadt a lábamra, ahol még mindig vizes voltam, majd egyszer csak egy hangos ordítást hallottam, és a következő pillanatban egy Liam tehénkedett rajtam.
-Szerintem megártott neked az a kóla, amit ma este ittál. –röhögtem.
-Hah. Ezt kikérem magamnak.!
-Oda is adom.! Tessék.! –nyújtottam neki a kezem.
Meg fogta azt, majd a szájához emelte, s megcsókolta azt. Egy hosszú pillanatra a szemembe nézett, és úgy éreztem, hogy belelát minden gondolatomba, ahogy azokkal a barna golyókkal fürkész, ám, a következő pillanatban arca közelített az enyém felé. Pár centiméter választotta el ajkát az enyémektől, mikor még mindig a szemembe nézett, én egész egyszerűen becsuktam a szemem, és vártam, hogy megszólaljon az ébresztő órám, ám nem történt semmi ilyesmi, „csak” Liam édes csókja. Ajkai hihetetlen puhák voltak, és természetesen gyengéd. Nyelve bejutásért könyörgött, majd, mikor megkapta azt, az én nyelvemet kezdte cirógatni a sajátjával. Egy perc után abbahagyta, megfogta mindkét kezem, és felhúzott magához, és visszamentünk.
Anya otthon persze egész végig arról áradozott, hogy Liam így, Sarah úgy, és John meg amúgy. Azt hiszem, ez lesz az eddigi legjobb melója.

Reggel, szokás szerint, a fekete csőnadrágot vettem fel, hozzá az egyik SlipKnotos felsőm, és egy piros torna csukát. Mint mindig, most is gyalog mentem a suliba, miközben a kedvenc zenéim szóltak. Mikor beértem a börtönbe, mivel számomra ez a hely, egy börtön volt, megkerestem a szekrényem, belepakoltam, és mikor balra néztem, jött az a tipikus, „tini-filmes jelenet”. A menő srácok, Harry styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson, Niall Horan és Liam Payne, a foci csapat legfőbb tagjai jöttek, szinte mindegyikük mellett a barátnőjük, akik persze pom-pomlányok voltak. Nem tudom miért vetettem magam rá, de oda köszöntem Liamnek, mire Ők egész egyszerűen kiröhögött, és hallottam, ahogy a többieknek mondja, hogy „Nézzétek már a lúzert. Azt hiszi, csak, mert a szüleink együtt dolgoznak, már jóba is vagyunk”, mire valamelyikük azt felelte rá „Szánalmas nyomi”. Áucs. Ez azért fájt.
Egész nap ezen a dolgon agyaltam, mikor eljött az ebédszünet. Szokásomhoz hívem, otthonról vittem nutellás kenyeret, leültem a mi asztalunkhoz, ahonnan, legnagyobb bánatomra tökéletes kilátás esett a menők asztalához. Egyáltalán nem értem Liamet, tegnap este megcsókolt, és tök jó fej volt velem, ma meg újra le se szar. A fiúk furák, és ismét rá kellett jönnöm, hogy meg sem kísérlem megérteni ezeket a lényeket.
-Mi újság királylány?! –kérdezte Erik, miután adott nekem egy puszit, és ellopta az egyik szendvicsem. Hát igen. Erik High, a legjobb barátom, már vagy első óta. Imádom, egy színész veszett el benne. Ha Ő is végez ebben az intézetben, utjaink részben külön válnak, ugyan is, Ő a színészire megy. Azt bírom a legjobban, mikor beadja, hogy Ő mennyire rosszul van, és mivel elképesztően jó színész, simán ki tud erőltetni néhány könnycseppet a szeméből, és a tanároknak sosem esik le, hogy csak játszik.
-Képzeld, Liam Payne, ma le se szart engem.
-Édes, attól, hogy csókolóztatok, és jól el voltatok, nem jelenti azt, hogy érdekled is Őt. Nagy valószínűséggel, köbö 99%-ban csak egy voltál neki a sok közül, viszont ott van az-az 1%. Amit most szemléltetnék is. Most szépen átkarollak, adok neked egy puszit, és nézd, hogy milyen tekintettel fog engem nézni. –mondta, majd megtett mindent, amit az előbb felsorolt. Végig Liamet néztem, és had ne mondjam, szinte leszúrt a tekintetével, mikor Erik is odanézett, egész egyszerűen felröhögött. –Mint mondtam, ott van az a nyavalyás 1%. Jacky, gratulálok, Liam szeret téged.! –mondta, majd kezet akart velem fogni, mire én lágyan megpofoztam, mire a menők asztalától egy hangos röhögést hallottunk.
-Ilyet még egyszer ne hogy merj mondani.! –fenyegettem.
-Hé, J. Én csak az igazat mondom. Tudom, hogy első óta szereted, és úgy tűnik, a macsó sportolónak benőtt a feje lágya.
-Néha annyira tud idegesíteni, hogy mindig igazad van.
-Most mit csináljak?! Zseni vagyok.!
-Jah, meg szerény is.! De én most húzok, mer tesink lesz. –mondtam, azzal az öltözők felé vettem az irányt.
Azért szerettem, hogy mindig ebédszünet után van tesink, mert így mindig az összes többi lány előtt feltudok, öltözi.
-Mint mindig, most is pontos. –mosolyogott ránk a tanárunk. Vártunk ég egy kicsit, hogy a többi lány is megérkezzen, és elkezdte sorolni a mai menetet. –Ma a fiúkkal együtt leszünk. 7kör futás, a nagy körön, majd mindenki mehet, ahova akar.
Imádtam ezeket a laza órákat, mint ahogy a futást is. Miss Jones, mindig megengedte, hogy hallgassunk zent, így hamar lefutottam a köröket. Persze a többi lány nyavalygott emiatt, de engem nem zavart. Most is legelöl mentem, mikor egy kéz összekócolta a hajam.
-Mi van Te lány?!
-Mi van, most már ember számba veszel?! –kérdeztem, majd begyorsítottam.
Miközben lehagytam Liamet, hallottam, ahogy káromkodik egyet, majd bevárja a többi fiút. Ismét elsőnek végeztem, gyorsan megtörölköztem, megmosakodtam, és felöltöztem, majd mentem a lelátó legtetejére. Éppen olvasni kezdtem az egyik kedvenc könyvem, mikor valaki lehuppant mellém, és bámulni kezdett. Na vajon ki volt az?! Hát persze, hogy Liam Emberszámba Se Veszek Payne.
-Mit akarsz?!
-Bocsánatot kérni.
-Még is miért?!
-Amiét nem köszöntem, és ki nevettelek.
-Tényleg?! Szinte fel sem tűnt.! –mondtam kissé szarkasztikusan.
-Igen, csak tudod, Ők nem tudnak, Rólunk.! –mutatott ránk.
-Rólunk?!
-Tudod, nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de Te szeretsz engem.
-Nem gondolod, hogy kissé nagy képű vagy?!
-Nem, de nem fejeztem be a mondatom.! És azt sem tudom, hogy tudod-e, hogy teljesen beléd habarodtam. Azokba a hullámos, néha loknis fürtjeidbe, ahogy szétterül a testeden. Azokba a gyönyörű zöld szemeidbe, és azokba a puha ajkaidba. –mondta, majd egy apró csókot lehet a számra.
-Liam én…
-Ne mondj semmit. Csak annyit tegyél meg nekem, hogy elolvasod ezt a levelet, de mindenképpen otthon.! És kérlek, minden esetben gyere át arra a címre, ami a levélben szerepel. –mondta, azzal elviharzott.
Még akkor is utána néztem, mikor tudtam, hogy már rég bent jár valahol az iskola falai közt, és éppen a haverjaival beszél arról, hogy néhány ember itt a suliban mennyire szánalmas. A nap további részében végig arról gondolkodtam, hogy mi lehet a levélben, persze közte írtam egy töri és egy matek dogát, amiből mindkettő ötös lesz, de akkor sem tudtam rá jönni, hogy vajon mire értette, hogy minden esetben.
Mikor hazaértem, megettem a maradék sajtos makarónit, felmentem a szobámba, átöltöztem valami kényelmesbe, és tanulni kezdtem. Háromtól fél hátig minimum tanulok. Mikor mindennel végeztem, úgy döntöttem, hogy elolvasom a levelet.
„Édes, Jacky.
A tegnap este rádöbbentett arra, hogy amit érzek Irántad, az nem csak valami fellángolás. Jó, ez így eléggé hülyén hangzik, főleg, hogy első óta fellángolás?! Kétlem. De, amikor megcsókoltalak, és Te nem húzódtál el Tőlem, az valami felemelő érzés volt. Ahogy az is, mikor látom, ahogy mosolyogsz, ahogy dobálod a hajad, vagy épen mikor babrálsz vele. Mikor okosan nézel, és ezzel kimutatva, hogy Te tényleg az is vagy. Vagy, mikor éppen teljes erődből futsz, vagy koncentrálsz egy feladatra. Egyszerűen melegséggel tölt el. Ma, mikor láttam, hogy az a fiú… Erik azt hiszem, átölelt, és megpuszilt, úgy éreztem, hogy meg tudtam volna ölni. Tudom, nem szép gondolat, de egyszerűen így éreztem. És, kérlek, gyere el hozzám, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat.
Szeretlek, Liam.”
Félig sírva, félig mosolyogva olvastam a levelet, ám találtam benne egy végtelen jelet, ábrázoló gyűrűt, amit egyből felhúztam az ujjamra. Átöltöztem, és elindultam Liamék címére. Nem telt bele 45 perc, és már ott is voltam, gyalog (!!) pedig kosival is fél óra. Na, mindegy. Mikor a házuk elé értem, tátva maradt a szám. Hatalmas fehér ház, előtte egy szökőkút, hatalmas kert, és egy nagyon aranyos Labrador kutyus. Csöngettem a kapunál, majd egy kis várakozás után, Payne mama jelent meg előttem.
-Áh, Jacky, nagyon örülök.! Liamhez jöttél?! –miközben bementünk, és én megsimogattam a kutyust, elhalmozott mindenféle hülye kérdéssel, majd elmondta, hogy hol van Liam szobája, én felmentem az emeletre, és bekopogtam hozzá.
-Gyere.! –hallottam a hangot.
Amint beléptem és körül néztem, meglepődtem a szobáján. Világos barna falak, a közepén egy Batman, illetve egy Heth Ledger poszter, természetesen Jokerként. Könyvek, képek, szekrények és szanaszét dobált ruhák tömkelege. Liam éppen CS-zett, mikor mellé értem, és beleültem az ölébe.
-Úristen J.! –mondta, azzal ki is nyomta a játékot.
-Tetszik a szobád. –mosolyogtam.
-Köszönöm.
-Igen.
-Mi igen?! –értetlenkedett.
-Ez.! –mondtam, majd hosszasan megcsókoltam.
-Elolvastad a levelet?! –nézett hatalmas szemekkel.
-Másképp nem lennék itt, Te buta.! –mondtam nevetve.
-Akkor mi…
-Igen. –bólintottam.
-De, lehetne egy kérésem?!
-Persze.
-Nem lenne gáz, ha még egy darabig nem mondanánk el senkinek sem, hogy mi… tudod…
-Persze. Nem para. –rántottam meg a vállam.

***

Lassan 1 hónapja, hogy együtt vagyunk Liammel, de még mindig nem zúdítottuk rá a sulinkra és a többi emberre, ezt a „sokkot”. Már az épp elég volt, hogy Liammel sokszor szoktunk beszélgetni, és a nagy haverjai így is mindenféle hülyeségeket mondanak neki, hogy „Miért van egy ilyen lúzerrel” vagy például „Csak a hírnevedre vágyik Liam Bébi”. Az utóbbit persze, hogy a pom-pomcsajok mondták. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások, és úgy semmi sem érdekel, csak Liam. Anyám szerint –mivel neki elmondtam-, eltakarja az a bizonyos rózsaszín felhő a szemem, és sajnos egyet kellett vele értenem, pedig utálom azt a színt, túl lányos. Blaaa. Mi ketten jól meg vagyunk. Tudunk úgy beszélgetni és hülyéskedni, mint a legjobb barátok, mindent elmondhatunk egymásnak, ami szerintem igen csak fontos egy kapcsolatnál. Kijárunk néha egy közeli patak partjához, ahol leülünk egy hatalmas tölgyfa törzsébe, és néha, nem is beszélünk egymáshoz, csak nézzük a másikat, és kiélvezzük a pillanatot, mivel, semmi sem tart örökké. A fa egy kisebb részére, rajzoltunk bicskával egy szívet, illetve beleírtuk, hogy „L+J” Oké, tény és való, hogy eléggé nyálasan hangzik, de nekem tetszik. Néhány diák szerint, mióta Liam velem, hogy is mondjam, „lóg” megváltozott. Más lett. Valóban nem az, aki régen volt, sokkal felszabadultabb, kedvesebb és őrültebb. A minap is éppen itt voltunk, mikor elkezdte nekem mesélni, hogy Ő hogy forgatta volna le a Batmant. Mit ne mondjak érdekes elméletet talált ki, de megkértem rá, hogy tegyen be, mint Joker barátnője. Megtette.
Ezeket a boldog pillanatokat, a kedvenc zeném szakította félbe, a csengő. Ráadásul ebédszünethez. Leültem az asztalunkhoz, elővettem a szendvicsem, de mielőtt enni kezdtem volna, Liam magához hívott. Egész egyszerűen megálltunk az ebédlő közepén, és beszélgetni kezdtünk.
-Szeretnék neked adni valamit. –mondta mosolyogva.
-Mit?! –néztem rá hatalmas szemekkel.
Nem válaszolt semmit, egész egyszerűen ledobta a táskáját a földre, ezzel felhívva az egész suli figyelmét ránk, magához húzott, és megcsókolt. Nem pár másodperce, minimum 1 percre. Hallottam, ahogy több embernek is elakad a lélegzete, vagy éppen enyhe nem tetszését fejezte ki. Viszont amit leginkább éreztem, az-az, hogy teljesen vörös vagyok, illetve, hogy imádom Liamet.
-Boldog egy hónapos fordulót. –mondta mosolyogva, majd átadott nekem egy teknősös gyűrűt.
-Köszönöm. –feleltem mosolyogva.

***

Mondtam már, hogy imádom a pénteket?! Lassan 2 és fél hónapja vagyunk együtt Liammel, és nagyjából már mindenki belenyugodott ebbe a tudatba. Bár, néhányan még mindig megölnek a tekintetükkel, és szinte leköpnek, de nem zavar. Erik és én bekerültünk a „menők társaságába”. Ő jóba lett Zaynnel én meg Harryvel. Hatalmas arc az a srác. Ma sajnos ismét bent kellett maradnom ötig a suliba, mivel hamarosan itt a bál, és én is díszítő vagyok. Blaaa. Viszont, ma este, lesz egy naaagy focimeccs, amiben, ha tovább jutunk, akkor mehetünk az állami bajnokságra. Jeee. Miután végeztem azzal az egész szervezős ügyben, haza rohantam, készülődni kezdtem, meg minden ilyen lányos dolog. Utálom a focit, ezt szinte minden hozzám közel álló tudja, de most Liam kedvéért elmegyek rá.
Mikor Liam az utolsó gólt rúgta, amit Louis passzolt neki, hatalmas éljenzésben tört ki MINDENKI. A szó legszorosabb értelmében. Egész egyszerűen fogtam magam, lerohantam a pályára, hogy mint a tini filmekben, a karjaiba ugorhassak, és együtt ünnepelhessünk, ám az álom buborékok darabban vannak. A fiúk ott állnak körülötte, és gratulálnak neki, Lilly –a pom-pomlány kapitány- a derekát fogja, és hatalmas csókokat ad neki. Mindenki röhög, majd egyszer csak egy igen érdekes kérdést hallottam.
-Ugye, most már dobod azt a lúzert, mert már kezdem unni?! –röhögött Louis.
-Jah. Most, hogy megnyertük a versenyt, és hogy az anyját is felvették anyámék, már kidobhatom azt a szerencsétlent.
-Jaj, bébi végre. Már kezdtem unni, hogy nem csókolhatlak meg a nyilvánosság előtt, és egy olyan kis senkire pazarolod az időd. –nevetett Lilly.
-Azt hiszi, hogy szeretem. Kérleeek.! –röhögött még mindig, mire belőlem kitört a zokogás, mire mindenki felém emelte a tekintetét.
Liam szemébe néztem, sajnálatot és szomorúságot láttam benne. Nem mondtam semmit, sőt, senki sem mondott egy szót sem. Lehúztam az ujjamról a gyűrűm, a lába elé dobtam, és rohantam. Rohantam, ahogyan csak tudtam, és végül a hatalmas tölgyfánál kötöttem ki. Elővettem a zsebemből a bicskám, és egész egyszerűen kivágtam a fa kérgéből a szívünket, amit végül a patakba dobtam, és csak zokogtam.
-J, hallgass meg.! –fogta meg Liam a vállam.
-Nem, nem hallgatlak meg.! Átvertél.! Ilyen csúnyán, még egy „pasim” sem bánt velem. Elegem van, hogy mindig, mindenért én vagyok a hibás, és mindenki engem dob el, használ ki, és sorolhatnám tovább, hogy miket csinál.! Elegem van.!
-Amit a pályán mondtam, nem igaz.! Muszáj volt azt mondanom, mert…
-Miért kellett mindenki előtt megcsókolnod azt a ribancod?! Miért?! Kérlek, mond el, hogy miért.!!!!
-Mert a szükség így kívánta. –hajtotta le a fejét.
-KÖSZ. Ez aztán rendes volt tőled.
-Cica, senki sem tud rólunk semmit. Szinte semmit ahhoz, hogy elítéljenek.! Nem tudják milyen jó veled lenni, milyen jól csókolsz. Nem tudnak rólad semmit, csak annyit, hogy lúzer vagy, és…
-Ismét kösz, hogy ezt így kerek-perec kijelented.! Na látod, itt van a kutya elásva.! Senki sem tud rólam semmit.! Tudod mit Liam, én most elárulok neked valamit.! Minden egyes szó, amit mondtam, igaz volt.! Szeretlek.! Még mindig, akármilyen tahó is voltál.! És tudod mit, most itt előtted teszem meg az első lépést.! –mondtam, azzal megfogtam az eszközt, elvágtam vele a csuklóm. Liam hatalmas szemekkel nézett rám, oda mentem elé, és az orra alá dörgöltem, szinte szó szerint. –Remélem, most örülsz Payne. Tönkre tetted az életem.! –mondtam, azzal elviharoztam.

***

A szalagavató. Minden lány álma, hogy egyszer hercegnőként táncolhasson álmai szerelmével ezen a bálon. Mekkora hülyeség. Szánalmas, hogy a sok lány, mit teper azért, hogy egyszer csinosan kiöltözhessen, utána meg jól leigya magát a sárga földig. Szánalmas. Anyám még is ragaszkodott ahhoz, hogy elmenjek. Most is éppen a sminkemet csinálja. Ragaszkodtam a feketéhez, a hajamat egész egyszerűen loknisra készítettem el. A szemem füstös lesz, és marad a kedvenc cseresznyés rúzsom. A ruhám –ahhoz képest, hogy utálom ezt a felhajtást- gyönyörű. A felső része fűzős, az alján apró, kacskaringós minták vannak, és ez mind fekete és piros. Egyszerűen gyönyörű. Amikor belenéztem a tükörbe, kivételesen nem kapott el a hányinger, mert szoknya van rajtam. Anya gyorsan lefényképezett engem, majd Eriket is, bőgött egy sort, hogy mekkora vagyok, és hogy repül az idő. Miután közöltem vele, hogy kínos helyzetbe hoz, elindultunk Erik kocsijához, és a suliba. Kintről lehetett hallani a tornateremből jövő zenét. Hmmmm. Jó szar. Az a tipikus, tuc-tuc meg dj zene, amit mind ketten utálunk. E miatt, a sarokban kuporogtunk, és kiröhögtük a zenéket, és az azokra táncoló majmokat. Egyszer csak megszólalt Green Day -21 Guns. Kis kutya szemekkel néztem Erikre, majd már mentünk is a táncparkett felé. A zene ritmusára billegtünk, a fejem Erik vállára hajtottam, Ő derekamnál fogva átölelt, a fejét Ő is a vállamra tettem, és énekeltünk. ~1, 21 guns. Lay down your arms, give up to fight.~ Imádom. Mikor vége volt a számnak, és félig könnyes szemmel néztem a partneremre, a háta mögött észre vettem Liamet, ahogy Lilly mellett áll, öltönyben, és a sírás határán van. Meggyötört szemmel figyelte minden mozdulatomat, attól kezdve, hogy szóltam Eriknek, hogy menjünk vissza, addig, amíg el nem értünk az asztalunkhoz, és nem folytatódott tovább a fejfájdító zenék sora. Miközben beszélgettünk, felcsendült, Fall Out Boy- Dance, Dance. Hosszasan felsóhajtottam.
-Tudod, eddig mindig is úgy képzeltem, hogy a szalagavatómon, Liammel erre a számra fogunk ugrálni, és röhögni, közben énekeljük, és valami hülye táncot is lenyomunk. És erre mi lett belőle?! Itt ülök megtörve, szívfájdalommal, és bánkódok, miközben a kedvenc táncos zeném megy.
-Tudod, ezen még lehet változtatni. Akarsz táncolni?! –kérdezte meg félénken.
-Nem lenne ugyan az, de menjünk.
A tánctérre érve, ugrálni kezdtünk, miközben a körülöttünk lévők, normálisan táncoltak. Mi csak röhögtünk, mikor valakit, vagy esetleg egymást megrúgtuk. A szám végére teljesen kifulladtunk, majd minden fény eltűnt, és a reflektor a színpadra irányult. Mindenki odanézett. Liam állt ott.
-Tudjátok, nem rég rájöttem, hogy ebbe a suliba, jár egy tündér. És, hogy én ebbe a tündérbe, fülig beleszerettem. –mosolygott. Mindenki Lilly felé nézett, és nekem is felfordult a gyomrom. Mikor már épp indulni készültem, Erik elkapta a kezem, és visszarántott. –Viszont, voltam olyan hülye, hogy foglalkoztam mások véleményével. Azt mondták, ez a lány nem nekem való, Ő túl „lúzer” hozzám. Túl hülye voltam, mert azzal foglalkoztam, hogy apámék mit akarnak, és miattuk is muszáj volt eltitkolnom az érzelmeim. Aztán, itt vagytok, Ti. Mind lenézitek ezt a szépséget, pedig nem szabadna. Ő egy gyönyörű, okos és tehetséges orvos jelölt. Remek humora van, tud komoly lenni, rohadt jó a zenei ízlése, és szerintem is szar az a zene, ami most itt megy. És Ő is megmondta, semmit sem tudtok RÓLUNK.! Akkor most meélek egy kicsit. Egy étteremben „ismerkedtünk meg”. Már, mint jobban, akkor jöttem rá igazán, hogy milyen gyönyörű, mikor belibbent abban a csodás fekete ruhájában. Azt, hogy milyen szép, nem csak én vettem észre, hanem a pincér fiú is, aki eléggé feltűnően flörtölt vele, és egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani azt a srácot. Aztán, én, a szüleim, ő és az anyukája, lementünk a tengerpartra. Út közben a Call Me Maybe-t énekeltük, a parton, néztem, ahogy a holdfényben járkál a homokban, csodálja a tengert, és milyen művészien gyönyörű. Úgy véltem, a versíróknak is egy ilyen lány lehetett a Múzsájuk. Elkezdtünk hülyéskedni, azzal a csajjal. Bedobtam Őt a hideg vízbe, mondanom sem kell, szikrákat szórt a szemével. Megpróbált visszavágni, de nem sikerült neki. Hát, ezen még csodálkoztok is?! Megsértődött, kiment a vízből, én a homokban ráugrottam, mire Ő hülyének nevezett, őszintén szólva, teljesen megértettem. Aztán elcsattant az első csókunk. Hihetetlenül fantasztikusan csókol ez a lány, és azok a puha ajkak. Másnap, a suliban, levegőnek néztem, megpróbáltam vele nem foglalkozni, de nem ment. Elvarázsolt, teljesen. Írtam neki egy levelet, amiben félig meddig elmondtam, hogy mit érzek, Ő átjött hozzám, és hát… összejöttünk. 1 hónapig titokban tartottuk a dogot, aztán itt, az ebédlőben megcsókoltam Őt, és a feje tetejére állítottam mindent. Remekül meg voltunk. Minden nap sétáltunk, hülyéskedtünk, beszélgettünk, nevettünk. Filmeket néztünk, zenéket írtunk sőt.! Még gitározni is megtanítottam. Bár, még mindig pocsékul játszik rajta, de se gáz. Aztán jött a meccs napja. Na, ott tettem mindent tönkre. Felvállaltam, hogy egy igazi ribanccal járok, aki a fél focicsapattal megdugatta magát, és kénytelen voltam szakítani egy angyallal. Az én drága barátaim, meg csak fokozták ezt a dolgot. Igazán kösz szépen srácok. Aztán, ez a lány, elment egy patakra, ahol a szerelmünk egyik jelét, kivájta a fából, és elhajította azt. Nagyon fájt. De nem annyira, mint az, amikor láttam, hogy a vére folyik, MIATTAM, és ahogy a szemembe mondta, „Tönkre tetted az Életem.!”. Soha nem fogom elfelejteni. Mint, rájöhettetek, nem RibancLillyről beszélek, hanem Jackyről. Nos, Te nem normális orvos jelölt, ha szabad ilye kérnem, tudnál nekem adni egy második esélyt, és figyelmeztetnél, ha újra bunkó lennék?! –monológja alatt, végig a szemembe nézett, én az övébe. Mindenkit elfelejtettem körülöttünk, csak Ő létezett számomra. Hallottam hisztiket, „húúú”-jolásokat, de nem igazán érdekelt. Ott volt Ő, és elmesélt mindent Rólunk, szinte minden apró részletet. A színpadról lelépve, egyre inkább közeledett felém, és minden léptével együtt a szívverésem is egyre inkább csak nőtt. –Jah, és majd elfelejtettem valamit. –mondta, majd elővette a zsebéből a teknősös gyűrűt. –Jacky, lennél újra a barátnőm?!
-Azt gondoltad, hogy elmondasz egy Sheakspeare drámába való monológot, és meg van bocsátva minden?! Hogy Te is beálltál azok közé, akik tönkre tették az életem?!
-Hát. Nem. Mert, gondoltam, ez is lehet, segítene. Jöhettek srácok.! –mondta, majd a színpadon egész egyszerűen megjelent Harry, Zayn, Louis és Niall. Elkezdődött egy gyönyörű szám, és olyan átéléssel adták elő, hogy az hihetetlen. –Tudod, ezt, még mi ketten írtuk, csak, hát kicsit átalakítottam. Az a címe, hogy They Don’t Know About Us.
-Szeretlek, Liam.! –mondtam.
-Szeretlek, Jacky.! –mondta, azzal hosszasan megcsókolt, és ezzel a csókkal kezdődött el, egy másik élet. Egy olyan élet, ahol én orvos lettem, Liam énekes


Második helyezett novellája Jennfer Meyer akinek a novellája szint úgy nagyon meghatott és bele tudtam élni magam. Igazság szerint én még tovább is szivesen olvastam volna. Sőt akár blog formájában is olvasnám. Győződjetek meg róla Ti is :D

Elbuktam. Mindig elbukok...A táncban, a szerelemben...mindenben.
Már másodszorra estem hasra a 20 centiméteres hóban. Mezítláb, átfagyva de tovább botladoztam. A hideg téli levegő az arcomba csapott és szétfújta a hajam, de ebben a percben nem érdekelt.
Az üzletek már zárva voltak, a sötét utcán alig állt egy-két ember. Megint megbotlottam és hasra estem. Két kezem megtámasztottam magam mellett, és nehezen talpra küzdöttem magam.
Szétnyílott kabátomon beférkőzött a hideg levegő, és ettől még jobban kezdtem fázni. Félig már megfagytam, de folytattam utam. Nem adhatom fel! Most az egyszer nem! Most utoljára járhatok hóban, utoljára láthatom a világot.
A sarkon két férfi beszélgetett, elég rossz állapotban. Elhaladtam mellettük, mikor az egyik megszólalt:
-Hé, cica! Szívesen hazaviszlek felmelegíteni!
-Inkább megfagyok!-sziszegtem.
Gyorsítottam a tempómon és már elég közel kerültem a célomhoz. Az utcai lámpák égtek csak már, és egy-egy autó suhant el mellettem. Igyekeztek nem nagyon megnézni, de láttam a szemükben hogy bolondnak hisznek...Ugyan mi mást gondolhatnak egy lányról, aki hajnali 1 órakor fehérneműben és kabátban, mezítláb rohangál London utcáin?!
Átfutottam a jeges úttesten és tovább gyalogoltam. Már a Temze partjánál jártam.
Nem sokára lefékeztem. A folyóparton álltam, egy rejtettebb zugban, senki nem láthatott meg. Csak néztem lefelé és bámultam, ahogy a hullámok összecsapnak. Ide rengeteg emlék köt, olyan emlékek amik ma már fájnak.
Előhalásztam a telefon, majd megnyitottam az üzeneteket. Kikerestem a címzettet és csupán ennyit írtam: 'Szeretlek!'
Lekaptam a kabátom, majd egy kupacba mellém esett. Telefonom a tetejére dobtam, és közelebb léptem a korláthoz. A hideg betonkorlát nekicsapódott a bőrömnek és most még jobban fáztam.
Már majdnem teljesen átfagytam, miközben a Temze kavargó hullámait bámultam. Olyan érzésem volt, mint mikor először beléptem a táncórára. Féltem, de tudtam hogy ezután már csak jobb lehet.

'
A gyomromban még életemben nem éreztem ekkora görcsöt, mint mikor beléptem a terem ajtaján. Minden táncos a földön ült, és az ajtó nyitódására felém kapta a fejét. Szörnyen zavarban voltam, mivel soha nem voltam a figyelem középpontjában. Pár másodpercig még szoborrá fagyva álltam ott, majd Danielle felém lépett.
-Szervusz Krissy!
-Szia!-intettem neki bátortalanul.
-Örülök, hogy eljöttél!
-Én is-erőltettem mosolyt az arcomra.
Aznap először táncoltam azzal a csoporttal, abban a teremben. Élveztem a ritmust, boldog voltam hogy azt csinálhatom amit szeretek. A zene átjárta minden porcikámat, és igyekeztem a többiekéhez igazítani a lépéseimet. Danielle óra után oda is jött hozzám.
-Tudtam, hogy nagyon jól fogsz a csoportba illeni!-lelkesedett.-Még egy kis gyakorlás és minden tökéletes lesz! Óriási jövő áll előtted!
-Köszönöm-habogtam zavartan. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen nagyszerű csoporttal táncolhatok együtt.
A terem világos volt, igyekeztem mindent szemmel feltérképezni. Tekintetem a pakolászó táncosokra irányult, miközben boldogan cseverésztek. Talán pár hét múlva én is része leszek egy ilyen beszélgetésnek...
Az ajtó kinyílott ekkor és belépett Ő. Ő, akiről akkor nem is tudtam kicsoda. Akinek a jelenlététől hevesebben vert a szívem.
Egyenesen Daniellehez sétált, majd csókkal üdvözölte...Ilyen az én szerencsém, sejthettem volna, hogy foglalat! Elvégre, ki ne szeretne egy ilyen pasit?!
Vizemből nagyot kortyoltam, majd belevágtam a sporttáskámba. Kapucnis felsőrészembe belebújtam, és kapucniját felhúztam. Már épp indulni akartam, mikor Danielle szólított meg.
-Krissy!
-Igen?-kaptam feléjük a fejem. Rajtunk kivül már csak 2 lány álldogált a sarokban.
-Szeretném bemutatni a barátom...Eléggé gyakran fogod látni itt próbák után...
-Liam Payne vagyok-nyújtott kezet nekem.
-Krissy Richards-ráztam meg félénken.
Hihetetlenül jó illata volt, és amikor megérintett mintha ezer szikra járt volna át. Jajj, Krissy ne is gondolj ilyenekre! Hiszen barátnője van, aki ráadásul egy csoportban táncol veled!
-Akkor...Sziasztok!-köszöntem el.
Amint kiléptem az ajtón, a fejem a falba akartam verni. Nem! Nem lehet senki ilyen hatással rám!

Egyik legaranyosabb emlékem volt, ez a délután. Akkor ismertem meg őt...Őt aki miatt most azt fogom tenni...Pár héttel később még mindig félve mentem be a terembe. Már sokan megismertek és nagyon jóba lettem mindenkivel, de mégis legjobban Daniellel jöttem ki. Nagyon kedves, és mindenki imádja..
Már senki nem kapta fel a fejét az érkezésemre. Tornacipőm kissé cuppogott, ahogy a helyemre mentem. Kint esett az eső, de hát ez London.
Viseltes sporttáskámból előhalásztam a tánccipőm és felvettem. Danielle helyre állított minket. Én elég jó helyet kaptam, Danielle szerint nagyszerű táncos vagyok.
A tánc kimerít, de ugyanakkor ettől töltődök fel. Fáradtan rogytam a padlóra. A többiek már csomagoltak, mikor még én a cipőmet vettem el.
Már indulni készültem, mikor valaki megszólított.
-Krissy!
-Szia Liam!
-Hétvégén Daniellel rendezünk egy bulit..Nem lenne kedved eljönni?
-Nagyon szívesen elmegyek-mosolyogtam rá.
-Akkor jó! Ott látlak!
Kimentem a teremből, és kis híján összeestem. Gondolatban valahol a felhőkön túl szárnyalhattam. Kezeimet zsebembe süllyesztettem és elindultam az esős London utcái felé.

Itt kezdődött minden. Ha annak idején nem megyek el arra a bulira, talán most összetört szívvel nem itt lennék.Idegesen néztem körbe a szobámban. Mégis mi a fenét csináljak? Három óra múlva kezdődik a buli, és még sehol sem tartok!
Körbe-körbe járkáltam egy szál törölközőben, miközben kezem egye csak hajamat szántotta.
-Anya!-kiáltottam kétségbeesve.
-Tessék kicsim!-jött be aggodalmas fejjel a szobámba.-Miben kell segítség?
-Mindenben.
-Na lássuk csak...
Kis idő elteltével elégedetten bámultam magam a tükörben. Anya csodás munkát végzett!
-Kö..kö...köszönöm!-borultam a nyakába.
-Nincs mit-simított végig a hajamon.-Ez lesz elvégre az első bulid!-lelkesedett.
Hát igen, életem első bulija...A suliban nem voltam valami népszerű...
Leültem a nappali kanapéjára és idegesen kapcsolgattam a csatornák között. Mindegyre telefonom után nyúltam, hogy megnézzem hány óra van.
Még csak 10 perc...Próbáltam nyugodt lenni, de nem túlságosan ment.
Már csak 5 perc...2..Egyre idegesebb lettem. Felvettem a magassarkúm és idegesen topogtam.
Végre kopogtak! Anyukám rohant ajtót nyitni, míg én a kabátom vettem fel.
-Jó estét!-lépett be az ajtón egy ismeretlen srác.
-Neked is!-mosolygott anya.
-Sean vagyok, Danielle egyik barátja..Krissy merre van?
-Itt vagyok-léptem be az előszobába.-Mehetünk! Szia anya!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Szia kicsim! Vigyázz magadra!
Végre kiléptünk az ajtón, és beülhettem a kocsiba. Ketten voltunk Seannal és az igazat megvallva féltem tőle. Elég ijesztő volt a kisugárzása. Olyan nyugtalanító volt a jelenléte.
Szerencsésen megérkeztünk, és amennyire gyorsan csak tudtam rohantam a ház felé. Illetlen dolog volt, de nem zavart.
-Szia Krissy!-nyitott ajtót a mosolygó Danielle.
-Szia!-öleltem meg.
-Gyere beljebb!
A kabátomat felakasztottam, és bementem a nappaliba. A ház minden rész egyszerűen gyönyörű volt.
Mindent 'beborítottak' a villogó fények, és szinte elvesztem a táncoló emberek 'tengerében'.
Egy-egy ember nekem ütődött, miközben a konyhába igyekeztem.
A pulton lévő narancsléből töltöttem és megittam. Mindenki táncolt, így visszatipegtem a tömegbe.
Profi táncosként nem esett nehezemre feloldódni a zenére. Sajnos valaki nekem jött és leöntötte a ruhám. Nem volt nagy folt, de kiakartam szedni belőle.
A lépcső felé tartottam, gondoltam fent találok egy mosdót. Lassan lépegettem a lécsőfokokon.
Fent rengeteg ajtó volt, találomra benyitottam egybe. Amit ott láttam nem akartam elhinni...

Danielle egy másik sráccal csókolózott...Ő volt mindenben a példaképem, de abban a helyzetben mindent lerombolt...-Mégis mit csinálsz?-léptem oda hozzá.
-Se...se...semmit-dadogta.-Te meg ki vagy?-nézett a sötétben álló fiúra.
Sean volt az...Tudtam, hogy valami nincs rendben azzal a sráccal.
Danielle részeg volt, és csak úgy eltámadta. Fortyogott bennem az indulat, de igyekeztem nyugodt maradni.
-Merre találom a mosdót?
-Menj végig a folyosón és a legutolsó ajtó-szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
-Liam?-fordultam meg, és tényleg vele találtam szembe magam.-Mo..most megyek..-habogtam, majd elhagytam a szobát. Nem voltam kíváncsi a vitájukra.
A mosdóban rendbe szedtem magam, majd végre kiléptem. Épp a lépcső felé indultam volna, mikor valagi megragadta a karom. Berántott a sötét sarokba és emiatt nem láthattam. Már épp szólni akartam, mikor elhallgattatott...Megcsókolt.
Időm sem volt ellökni, így túlestem életem elsőn csókján. Meg kell hagyni nagyon jól csókolt, csak tudnám ki az...
Összeszedtem minden erőm, és ellöktem magamtól. Megragadtam a karját, kihúztam a fénybe.
Liam volt. Csókolóztam...Vele...
Ebben a pillanatban egyszerre éreztem boldogságot és szégyent. A legjobb barátnőm pasijával smároltam...
-Ez miért volt?-csoda, hogy ezt ki tudtam tisztán mondani. Lábaimon alig álltam, és a gyomrom már nem tudom hányadik bukfencét vetette. Olyan érzés volt, mintha ezer meg ezer pillangó repdesett volna benne.
-Krissy, tetszel nekem.
Abban a pillanatban minden elmosódni látszott...Azt hittem elájulok.
Nem! Nem szabad, hogy a remény felemésszen.
-Csak azért mondod, mert Danielle..
-Danielle a múlté.
Szakítottak? Mi van?
-Csak azért érzed ezt, mert...Mert megvagy bántva.
-Én nem hinném-mosolygott rám.

Később bebizonyította, hogy tényleg nem így van.Pár héttel később már boldogan, kézen fogva együtt sétálgattunk. Életemben először és utoljára szerelmes voltam...-Anya! Elmentünk!
-Rendben. Liam van kedved holnap este nálunk vacsorázni?
-Természetesen.
Anyám oda és vissza volt a boldogságtól, hogy az ő kicsi lánya talált valakit.
A táncórákra még mindig jártam, és sajnos Danielle csalódott arcát is bámulhattam eközben. Nem mertem el mondani neki, hogy a volt barátjával járok. Nem akartam fájdalmat okozni neki...
A Temze partján sétáltunk, közben beszélgettünk. Egy eldugottabb helyen megálltunk és nekitámaszkodtam a betonkorlátnak.
Élveztem ahogy a júniusi napsugarak átmelegítenek.
-Szeretlek!-mondta Liam, megszakítva a tökéletes csendet. Aztán felfogtam, hogy mit mondott. Ilyet még soha életemben nem mondtak nekem! Gyomromban egyre hevesebben verdestek drága pillangóim.
-Én is!-hajoltam közelebb, és megcsókolt végre..

Ekkor olyan tökéletes volt minden. Szerelmes voltam, viszont szerettek és tökéletesen boldog voltam.
Aztán jöttek a rosszabb idők...
-Végeztem!-ültem rá a bőröndöm tetejére.-Ahj, holnap már megyek...
-Majd beszélünk!-próbált vigasztalni Liam.
-Ezt utálom a nyárban! Te Európa szerte koncertezel, én meg mehetek Amerikába táncolni..-már majdnem sírtam.
-De ott van a telefon.
-Hiányozni fogsz!-bújtam hozzá.
-Te is nekem!-ölelt meg.

Pár héttel később idegesen álltam a színpad mögött. Csak körbe-körbe járkáltam, miközben a telefonom fülemhez szorítottam.
Egy csengés, két csengés...vagy tíz csengés. Miért nem veszi fel? Mi lehet a gond? Remélem nem történt semmi baj..
Egész próba alatt ideges voltam. Áldásként ért, mikor végeztünk.
A régi kopott sporttáskámba beleraktam a tánccipőm és felkaptam a vizem. Három nagyot kortyoltam, és azt is elraktam.
Miért nem hív már?-próbáltam szugerálni a telefont.
Mintha varázsolni tudnák, ebben a pillanatban megszólalt. Liam volt az.
De jó volt hallani a hangját!

A beszélgetés előtti percek örök gyötrő emlék marad. Mennyire aggódtam miatta! De ez csak a kezdet volt...-Figyelj, Liam nagyon hiányzol...Ez így nem megy tovább!-csattantam fel.-Nem bírom már!
-Te is hiányzol...
-Ez így nem lesz jó! Csak fájdalmat okozunk magunknak! Szakítani akarok!-ordítottam a telefonba könnyes szemmel.
Véget vetettem a kapcsolatunknak...Egész héten minden szabad percemben sírtam.
Mindig megkérdezték miért vörös a szemem...én meg az allergiára fogtam..

A távolság tönkre tette a kapcsolatunkat. Szét szakított minket, és kitépett egy nagy darabot a szívünkből. A szívem közepén lyuk, mint egy pólón. Egy szót sem szóltam azután, csak ha muszáj volt.A próbának már majdnem vége volt. Már alig bírtam lelkileg, szaladni akartam a szobámba, hogy végre kisírhassam magam...megint...
Annyira nem figyeltem oda, hogy rosszul léptem és leestem a színpadról.
-Krissy!-kiáltották a lányok.
Nem! Nem ejthetek könnyeket!
A lábam szörnyen sajgott, és meg se tudtam moccanni. Életem második botlása volt...
-Az átkozott életbe!-kiáltottam.-Rohadtul fáj a lábam!
-Orvost! Valaki hívjon már orvost!-kiabált Danielle.
Pár perc múlva két fehér köpenyes ember lépett be. Bevittek a kórházba...

Nagyon rosszul estem és elég komoly sérüléséket szenvedtem. Rengeteg ideig nem táncolhattam..Még a mai napig sem szabadna megerőltetnem magam...London, újra az esős London. Már három hónapja, hogy lesérültem...
Megint az ablakban ültem és csak bámultam ki. Mintha azt várnám, hogy visszajöjjön...
Ha mindent úgy tettünk volna mint a kezdetektől...ha szorosan fogtuk volna mindig egymást...akkor még talán mindig együtt lennénk.
Az én szívem még mindig darabokban áll. Vajon az övé is?
A darabok talán illenének és megint egész lenne mindkettőnk szíve. Újra együtt lennénk. De akkor mire várunk?
A válasz egyszerű...Régen nem beszéltünk már. Ő a világot járja, én meg nyomorékként itthon lebzselek. Félek..Félnék újra kezdeni..
Talán nem kellenék neki, és megint fájdalmat okoznánk egymásnak...

Az üres hétköznapjaimat megelégeltem..Minden nap sírtam, és egyre jobban fájt..
Beletörődtem, hogy ez lett a végzetem.
A törött darabok találnak, de csak akkor ha van ragasztó. Anélkül nem biztos, hogy újra tudnánk kezdeni.
Egyik lábammal felléptem a betonkorlátra, nemsokára a másikat is utána raktam. Meredten néztem a sötét kavargó hullámokat.
Ekkor jutott el a tudatomig, hogy nem tudok úszni...Sebaj, úgyis hamar megfulladok.
Arcomba csapott a szél, már egyik porcikámat sem éreztem annyira le voltam fagyva.
Hajnali kettő lehet, itt az idő. Kissé begörbültem, majd ugrani készültem...
Egy hang ütötte meg a fülem:
-Krissy! Krissy!-micsoda vég! Még hallani is fogom a hangját. Olyan, mintha vele halnék meg...
-Krissy! Szállj már le!
-Nem fogok! Végre elhatároztam magam és most..-indulatosan megfordultam, de ekkor megláttam őt. Már halucinálok is...Megbolondultam! A szemeimet dörzsölni kezdtem, és megfordultam megint.
Megint begörnyedtem, de hirtelen eltűnt a korlát alólam. Valaki lehúzott onnan.
-Engedjenek el!-kapálóztam.
-Ssss!-húzott maghoz és rám terítette a kabátját. Túlságosan emlékeztetett valakire. Az illata pont olyan volt.
Még mindig fáztam.
-Sajnálom, hogy elkéstem. Nem akartam ezt tenni!
Ekkor felnéztem rá, és azt hittem elájulok. Liam állt előttem, ami azt bizonyította hogy nem hibbantam meg.
Végigsimított a hajamon és belenézett a szemembe.
-Szeretlek!-mondtam ki akaratlanul. Ebben a pillanatban nem érdekelt a véleménye.
-Én még mindig szeretlek.-húzott közelebb magához.-Ha kell odaadom az egész szívem, ha újrakezdhetnénk.
-Az ln szívem már a tied!-álltam lábujjhegyre, hogy megcsókoljam.

Ez alatt az idő alatt megtanultam, hogy szükségem van rá. Nem indulhatok el egyedül az élet útján..Nem akarok egyedül maradni..
Most már biztos vagyok, hogy úgy fogunk tenni mind a legelején-egymást szorosan fogjuk. Legyen bármi is,már megtanultuk, hogy egymás nélkül nem bírjuk.
Egymásnak adtuk a szívünket, hogy mindent újra kezdhessünk...
Azok a törött darabok pedig pontosan illeszkednek...



Harmadik nem lett más mint: L.T.P a blogjával http://brotherslife1d.blogspot.hu/
Nos Ő szerintem tényleg megérdemli mivel a blogját aki végig olvasta az biztos, hogy teljesen bele tudta élni magát. Vagyis én nem tagadom le, hogy sirtam. Szóval gratulálok és remélem soha nem hagyod abba az irást :)




5 megjegyzés:

  1. úúúúúúúúúúúúúúúúristeeeeeeeen*-*
    Ez most hihetetlenül feldobta a napomat, és nagyon örülök neki, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet.:D♥
    A többi versenyzőnek is nagyon gratulálok, mert a másik kettő nyertes írása is zseniális.!
    Nagyon, de nagyoooon szépen köszönöm.!♥

    VálaszTörlés
  2. WOW!:D 3. lettem*--------* Hány jelentkező is volt?:DDD Remélem, hogy nem 3 o.o xdddddddd:D De ennek nagyon örülök ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha jól számoltam olyan 8 :D szóval nem kell aggódnod :P

      Törlés
  3. Jesszus *-* Néztem és...........ANNYIRA BOLDOG VAGYOK!
    Kicsit talán hülyének néztek a szüleim, mikor elkezdtem ugrálni XD
    Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! :)

    VálaszTörlés